Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Anyagi érdekeink. I.

27 egészében megtartaná, alkalmazná. Legtöbb alapul veszi, de a hol jónak látta, módosított rajta, egy rész tisztelettel félre tette s csinált magának új tantervet különösen az állami alapján. Ez roppant káros hatású ziláltság, rendszertelenség, melynek leginkább gymnasiumi ifjuságunk adja meg az árát. Csak egy példát a sok közül: ismerek tanulót, ki végig járja a nyolcz osztályt s költészettant nem hallgatott, mert véletlenül egy intézetünkből a másikba kellett távoznia. E boldogtalan felfordult állapotban csak az az egy szerencsénk vala eddig, hogy mégis legtöbb középiskolánk élén derék, ügybuzgó, szakavatott s páratlan önfeláldozással működő igazgatók állottak, kik a szükséghez képest emelték s a kor színvonalán megtartották a vezetésök alatt álló intézetet. Hát ők azok közé tartoznak, kik „emeltek emléket ércznél maradandóbbat", mert, míg áll a múzsa — hajlék — élni fog nevök is. Bocsássa meg a történetíró a kontárnak, hogy dolgába ártotta magát. Sokszor a hála szava önkénytelenül ajkunkra tolul s ha ki nem mondjuk, azt hiszszük : vétkezénk. De — hogy a dologra térjek — evang. egyházunk, bár mily örömmel is töltse be szívét a tudat, hogy élnek még a régi gárdának tagjai, — azt hiszem, nem azért vallja magát a reformatio hívének, hogy a hol kell, ott gyökeresen ne reformáljon s nem azért protestánsnak, hogy a felismert rosz ellen ne protestáljon. Az acsai tanterv, noha jól tudom, épenséggel nem azért hozták, hogy meg ne tartsák — nem tarthat örök érvényességre számot. Ha tény, mért ne mondanám ki : lejárta magát. Hajt az idő, nem vár! A haladó idővel, a művelődés újabb stádiumaiban a folytonos, de óvatos reformnak minden intézmény megérzi elutasíthatlan szükségét. Ha csak magunk képviselnők gymnasiumainkkal a középiskolai oktatás ügyét, tanügyi életünk nagy contrastjait talán nem vennők annyira észre, de mikor nálunk hatalmasabb s szellemileg és anyagilag több eszközzel rendelkező testületek, sőt első sorban maga az állam siet a jelenkor színvonalára emelni iskoláit, akkor mi tovább nem stagnálhatunk. Középiskoláinkat szerveznünk, a tanügyet rendeznünk kell egyetemesen, közül akarattal, hiszen évről évre panaszkodik egyetemes tanügyi bizottságunk is, hogy a középiskolai ügy végleges rendezésére s a tantervnek az állami tantervvel való összeegyeztetésére nagy szükségünk van. Mert tanterv és eljárási rendszer tekintetében az egyöntetűség csaknem egészen hiányzik tanintézeteinkben. A baj meg van, tehát csak az a kérdés, hogyan segítsünk rajta? A középiskolai törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a kormány legfőbb bűnéül a centralisatiót emlegették. Nem ok nélkül, mert a merev centralisatio, a végletekig vitt chablonszerüség az oktatásügy egészséges vérkeringését, az intézeteknek — mint különös s sok esetben specialis határozottsággal biró individuumoknak — szabad fejlődését, öntevékeny s talán egyben másban üdvösen, áldásosán kezdeményező szellemét megbénítja, a tanárok felelősségtudatát, önállóságát, tehetségeiknek fejlését, tanulmányaiknak s tapasztalataiknak alkalomszerű érvényesítését megakadályozza, s őket együtt és külön béres államhivatalnokokká, a felsőbb rendeletek szolgalelkü végrehajtóivá degradálja. Ám ez ép a nevelés s oktatásügy terén a legveszedelmesebb állapot — valami analogon az állami omnipotentiával — absolutismussal, mely viszont a polgári élet szabadságának megölő betűje. Hanem van egy más túlság — a merev centralisatio ellentéte — a dissoSutio. Ilyen állapotban vannak a mi középiskoláink. Minden egyes tanintézetünk különvált rész — isolált tag — melynek az evang. középiskolák nagy organismusával (?) csak névleges összefüggése constatálható. Mert — bocsánatot kérek — azt már csak még sem lehet többnek venni, a mi tényleg történik, hogy t. i. évről évre minden egyes középiskola beküldi az egyetemes tanügyi bizottsághoz — ha akarja — hivatalos jelentés alakjában a statisztikai adatokat. De tovább megyek : nem csak az egyes iskolák, minden egyes tanár ismét csak isolált tag, kit működésében, tanításában, tananyagának feldolgozása, beosztása, módszertani kezelésében, az eredmény számbavételében, úgyszintén a fegyelemtartás, cura pastoralisban (ezzel ugyan csak a papokat ijesztgetik, de a tanárokra is ráférne), szóval egész hivatalos eljárásában senki ellen nem őriz, még a büntető-törvény sem. Tanügy ily égbekiáltó rendszertelenség mellett sehol fel nem virágzott még. E viszás állapotok sanyarú gyümölcsei el nem maradhatnak, a minthogy — nem is maradnak. Tudnék elég esetet sorolni fel illustrálásul — de félek, hogy veszedelmes darázsfészekbe nyúlnék. Ám azért igazat mond a latin mondás : duo quum faciunt idem, non est idem. Az állam centralisál — rosszul teszi, a hogy teszi — evang. egyházegyetemünk ha centralisál — nagyon jól teszi. Tehát centralisatio! Tudom, sokan a szó puszta hallatára elszörnyüködnek és törekvésemet talán m erényletnek bélyegzik. Értsük meg egymást. A centralisatio, melyről én beszélek, se több se kevesebb mint organisatio. Épen azt óhajtom, hogy középiskoláink egységesen közczélra működő élő egészet képezzenek, a melyben az egyes az összesség, az öszszesség az egyes építését munkálja. Vállat a vállhoz s e nap alatt Nincs, ki ledöntse a sziklafalat. A helyes értelemben vett centralisatio, vagy hogy az alkalmasabb szót használjam, az organisatio az iskolák individuális életének, szabadságának, ön tevékeny s égé-nek nem hogy megölője volna, de sőt alapfeltétele, biztosítéka. Mert valódi szabadság rend nélkül nem képzelhető, a mint hogy viszont szabadság nélkül igazi rend még kevésbé. Ám érvényesítse minden egyes intézet teljes jogát, szabadságát, de ugyan oly mértékben alkossa meg az egyetemes egyház is — saját érdekében — oktatásügyének helyes rendjét, szervezetét. Elő tagok benső egysége alkot egészséges organismust s ez organismusban valódi közszellemet.