Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Evang. egyházunk és a nemzetiségi kérdés. Leska János

110. iskolába kellene küldeni, hogy tanulják meg előbb, vájjon mi áll abban a szentírásban, mielőtt annak helyeit bizonyításra felhasználnák. Ezért hagyjanak békét annak a szentirásnak, midőn annak alkalmazásával csak saját tudományuk jó hírnevének ártanak. Hagyjanak fel a magyar nyelv elleni gyülöletökkel. Ezen maguktartásuk csak szegénységi bizonyítvány őkmaguk számára, közös anyaszentegyházunk testén pedig szégyenfolt!" Tartsa bárki is ezen szavakat a szeretet, a jóakarat, a testvériség, a méltányosság, vagy más bármi néven nevezendő keresztyén jó indulat kifejezésének : én nem teszem. Annyira illők ezek az ócsárló és rágalmazó nyelv élességéhez, hogy inkább gyűlöletnek, vagy csak ellenséges indulatnak tulajdonítanám mind ezen kifejezéseket, mintsem a testvéri szeretetnek. De ez nálunk már bevett szokás, a jó tót testvéreket, tót lelkészeket és tanítókat, a tót híveket, tót egyházakat, tót esperességeket a leghallatlanabb ténykedések- és üzelmekkel gyanúsítani s büntetlenül ócsárolni azokat a nélkül, hogy ezek elégtételt kaphatnának széles e hazában. Szomorú tünemény ez. S még inkább szomorú azért, hogy az ócsárlók serege épen az evangelikus egyház határain belül ütötte fel sátorát, s itt testvér testvér ellen használja e megmérgezett nyilakat, holott a szomszéd katholikus egyházban, a hol ép azon nemzetiségi viszonyok léteznek mint nálunk, egyedül tót léte miatt s nemzetisége okából senkit sem ócsárolnak, senkit sem üldöznek. Ott az egyház egyházi téren maradván politikai tekintetben is halad és erősbül : nálunk a sok politizálás miatt gyöngül az egyhá^ hanyatlik az erő, izgatottak a szellemek, veszélyeztetve van az evang. egyház jövője. Major illa excommunicatiónak dörgő szava hallatszik ezen mi napunkban az evangelikus egyházban. Nem említve a sok esperességi, kerületi, egyetemes gyűléseken legújabban hozott határozatokat, kánonokat, rendszabályzatokat, intézkedéseket, a superintendensek, felügyelők s más egyházi főnökök, ex cathedra, magas hangon sújtó felszólalásait, melyek sorban és általán, időre és örökre elkárhoztatandóknak hirdetnek bizonyos észlelhető és nem észlelhető áramlatokat a tót egyházban: említenem kell, hogy maga Guggenberger, szerető s hozzánk a szeretet hangján szólani akaró testvérünk is majd-majd kényszerítve érzi magát ránk olvasni az excommunicatió átkát, igyekezvén homlokainkra sütni a hazaárulás bélyegét, minket szégyenfoltnak proklamálni az evang. egyház testén, s eltiltani a szentírás mennyei malasztjaitól s a mindennapi kenyér eledelétől. De most legyen szabad áttérném a kérdésre, mely Guggenberger testvérünknek, távol a tolnai esperességben, alkalmat szolgáltatott arra, hogy felemelje szavát és a „szeretet hangján" szóljon hozzánk. Mi történhetett tehát abban a szegény nyitrai esperességben, hogy még a tolnai esperességben is, és pedig oly nehéz fegyverzetű harczosokat kellett mozgósítani? A nyitrai esperesség f. é. april-hó 26-án megtartotta esperességi gyűlését. Ezen gyűlésben felolvastatott és közzététetett a kerületi elnökség leirata, melyben a kerületi gyűlés összehivatik és az azon tárgyalandó ügyek megjelöltetnek. A meghívó levél magyarul lévén szerkesztve, magyarul olvastatott fel. A gyűlés határozott többsége nem értvén a magyar szót, fájdalmas szívvel tette meg az észrevételt, hogy ez, mint eddig is szokásban volt, tót nyelven történhetett volna. Mind az észrevétel mind a fájdalom, nézetem szerint, oly természetes, oly közvetlen, oly benső, oly emberi, hogy ellene kifogása senkinek sem lehet; és erkölcsileg, keresztyén szellemben oly ártatlan, hogy általa sem a haza boldogsága, sem az egyház léte, sem a magyar nemzet nagysága nem veszélyeztetik; oly önzetlen tiszta, hogy szégyenfolttá az evang. egyház testén soha nem lehet. A mint tehát a meg nem értett szónak fájdalmas benyomása természetes, oly természetes, hogy a fájdalmas benyomás kifejezése is fájdalmas. És úgy is volt. A nyitrai esperesség sajnálattal vette tudomásul a kerületi elnökség leiratát s elhatározta, a jövő kerületi gyűlésen autonom úton odahatni, hogy az elnökség jövőre úgy mint eddig is szokásban volt, tót esperességekkel tót nyelven levelezzen. Itt szükséges megemlítenem, hogy a nyitrai határozatban nem áll, mintha az esperesség mélyen meg volna sértve a ker. elnökség magyar nyelvű leirata által; nem is indokoltatik ezen határozat Pál apostolnak Korinthusbéliekhez irott szavaival; ezeket a „Korouhev" tudósítója használja indokolásul. Az „Evang. Egyház és Iskola" a „Korouhev" után irja : „A nyitrai esperesség sajnálattal fogadta e leiratot." Itt a megsértetésről szó nincsen. És ha Guggenberger testvérünk mégis azt állítja, hogy mi megsértetteknek neveztük magunkat, s hogy ezen nyilalkozatunk által megsértettük a hazát, compromittáltuk mimagunkat és egyházunkat, szegénységi bizonyítványt állítottunk magunk részére : ez oly közel áll a calumniare audacter-hez, hogy Guggenberger úr minden szavából kitűnik e szerető testvérünk intentiója is, miként ő is arra számít, hogy aliquid haerere manebit. A nyitrai esperesség nem azért fájlalta a magyar nyelvű leiratot, hogy ez magyar volt, hanem azért, hogy „idegen, ismeretlen" volt. Épen úgy fájlalta volna a német, szerb vagy orosz nyelv használását. Eddig az volt szabály és szokás nálunk, hogy az elnökség tót nyelven közlekedett velünk úgy, mint magyar nyelven a magyarokkal. Az élő nyelvek szabad használása a Bach korszakból ered; hogy ez a szabad alkotmányos országban, a mi édes polyglott hazánkban most bün, hazaárulás volna, sem józan észszel fel nem fogható, sem a természet és a haza törvényeivel nem igazolható. Isteni és emberi jog teljes érvényével használhatná bizony az elnökség levelezéseiben a tót nyelvet, a nélkül, hogy ez által a haza léte és jövője -veszélyeztetnék. Mert ha a tót szónak használása hazaárulási bün a superintendens és kerületi felügyelő ajkán, akkor bűnnek tekintendő az esperes, a lelkész, az esperességi, az egyházi felügyelő, gondnok stb. szájában is. Nem is áll oly közvetve magasan az egyházi hatóság az ő alattas közegei és általa kormányzott nép fölött, hogy tolmács által kellene szólani hozzá. És ha az evang. egyház főhatóságának attól kell tartania, hogy tót nyelven irt leirata miatt hazaárulási bűnnel vádoltatik, akkor az esperességi elöljáróságnak is rettegnie kell, hogy hazaárulással vádolják, ha a kerületi elnökség magyar