Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Evang. egyházunk és a nemzetiségi kérdés. Leska János

leiratát tót nyelvre fordítja, s nem marad egyéb hátra, mint ugyan úgy a mint jött, leszállítani azt tovább az egyes egyházak lelkészeihez, a kik szintoly módon csupa patriotizmusból, közös anyánkat, szeretett hazánkat megsérteni nem akarván, teszik azt a helybeli gyűlés asztalára, a tót nép elébe, ismeretlen, megnemérthető nyelven. Ezen következetesség odáig vezet, hogy nehéz megkülönböztetni azon vonalat, melynek határán végződik a dolognak komoly oldala és kezdődik a nevetséges. Guggenberger testvérünk kérdezi ugyan, hogy „micsoda gyermek az, ki az anyja nyelvét nem érti?" De mi kérdezhetnők megfordítva: „micsoda anya az, ki gyermekeihez ismeretlen nyelven szól?" A mi közös anyánk az evangelikus egyház. A reformácziónak fővívmánya, főérdeme — a nyelvek hasznalatát tekintve — az, hogy minden nemzet, minden nép nyelvének jogát és használatát érvényesítette az egyházban. Ez az Szentlélek-isten müve „per diversitatem lingvarum." A nyelvek szabad használásának joga isteni jog. Es itt már talán a Guggenberger testvérünk vh ylitioor"-jéről szólhatnánk. O ugy értelmezi azt, hogy „nem volt az egyéb értelem nélküli beszédnél". Posito non concesso, hogy ugy lett volna, hiszen ily magyarázat mellett maga Guggenberger testvérünk, Pál apostolnak idézett versével, támogatja a„Korouhev" indokolását; mert mi is csak azt akarjuk bebizonyítani, hogy ismeretlen nyelven beszélni annyi mint értelem nélkül beszélni. Es így mellettünk szól szeretett ellenfelünk is. De sokkal inkább szól mellettünk a szentírás. A „ykwaar- XaXetv

u és másutt „

yhooaaiç, ereçaiç yXioooaiç XaXeïv" felváltva, de ugyan azon egy értelemben használtatik a szentírásban, és pedig oly világos értelemben, hogy abból sem tótizü sem magyarizü szót és értelmet „kovácsolni" nem lehet. Nem beteges extasis volt ez, hanem a Szentlélekisten mennyei charismája. Ez az apostoloknak Krisztus Uruktól megígértetett, megadatott és ez volt küldetésüknek jele és igazolványa. Hogy ez értelemnélküli beszédnél egyéb nem lett volna, azt mi szegény, gyönge lábon álló nyitrai exegeták nem mérnök állítani. Nem lehetett ez egészen értelem nélküli beszéd, hiszen „Párthiabeliek, Médiabeliek, Elamiták stb. stb. csodálkoznak vala, mondván : mimódon vagyon azért, hogy halljuk őket a mi tulajdon nyelvünkön szólni, a melyben születtünk." Eiç e/.aaxoç xfj iôia ôiaXé/.t(o rjfzwv èv fj èyewTj^r][.iev. „Azon nyelv, a melyben születtünk" fogalma oly közel áll az anyanyelv fogalmához, hogy igenis mind ezen szavakat a tót nyelv melletti felszólalás indokolásául lehet használni anélkül, hogy azoknak valami tótizü értelmet insinuálni kellene. Es hogy fogná értelmezni Guggenberger úr a szentírásnak ezen versét : „És leveleket küldé a királynak minden tartományiba, tartományról tartományra, annak szokott irása szerint, és minden nemzetnek annak nyelve szerint; hogy minden férfiú uralkodnék az ő házában és beszélené meg kiki az ő nemzetségének nyelvén." Ez talán már csak mellettünk szól ! ? Mert ha történhetett így barbar időkben pogány fejedelmektől, mért nem tehetné azt a felvilágosodás korszakában, a keresztény műveltség és közszabadság viselője — a protestáns, evangelikus egyház? Az értelemnélküli beszédhez visszatérve, van még egy szerény megjegyzésem, az t. i. hogy nem egészen értelemnélküli beszéd lehetett az, melyen „az Istennek nagyságos dolgai" hirdettettek ! Különben Pál apostol idézett versének első része mond : „A gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel," miből csak az következtethető, hogy értelemmel csak érthető nyelven lehet beszélni. Ily exegesist mi nem szégyelhetünk. De ha hasonlót hasonlóval fizetni akarnánk, bizony csak jogosan alkalmazhatnék Guggenberger testvérünk exegesisére ő maga szavait : „Iskolába vissza kellene küldeni" stb. stb. De ez nem is élez, és ha éleznek akar tekintetni, akkor oly kopott és ízetlen, hogy sokkal jobban illik a pöffeszkedő kocsisok szájába, ha az egyik a magas bakkról a másikat piaczi módon lelocsogni ügyekszik, mintsem a lelkész szájába, hogy azt a lelkészek ellen használja s egy egész testület ellen, csak ugy meggondolatlanul, szélbe, hogy sótalan élczével azokat ócsárolhassa. A nyitrai papok egytől egyig a műveltség, a tudományosság oly fokán állnak, hogy még az exegesisben is versenyezhetnének Guggenberger testvérünkkel. Nincs okunk és akaratunk tanulni Guggenberger úrtól az exegesist. De a hazaszeretet sem. A mi a hazaszeretet, az emberi szív e vele született érzelmét illeti, ez bennünk s népünk keblében épen oly benső, szent, rendületlen, mint akar Guggenberger úr keblében is. Bátor vagyok hivatkozni e részben Jókai Mórnak nem régen mondott, velős s történeti tényekkel igazolt felköszöntőjére. „Egy szegény félreismert, rágalmazott nemzetiségről" emlékezett meg Jókai, „a mely nemzetiségről pedig megírta a história, hogy mindig az elsők között volt, a hányszor csak a magyar állam szabadságáért kellett küzdeni s mindig az utolsó volt, valahányszor ezért jutalomért kellett kezét kinyújtani. Ez a szegény nemzetiség üdvözölte legelőbb Rákóczinak a Kárpátok ormán pro libertate megjelent zászlaját, ez volt az utolsó, a mely azt letette" stb. „Kiknek köszönhetjük e tőlünk nyelvre idegen népnek érzelemre velünk testvéri rokonszenvét? A kik nekünk ezt a hazafias missziót ingyen teljesítik, azok a lutheránus tót papok!" Elégtétel ez számunkra és szép tanúbizonyság a Guggenbergerek seregének megezáfolására. De talán szemünkre veti Guggenberger testvérünk, hogy külömb emberek voltak azok, s nem is úgy mint mi „félrevezetve anyanyelvük iránti balul felfogott szeretetük által compromittálták egész egyházunkat és veszélyeztették a haza létét." Ehhez szerény megjegyzésem csak az, hogy a Jókai által ecsetelt idő a Krmanok kora volt, kik egyaránt szerették hazájukat s tót népüket, és ugyanazon egy időben egyenlő meleggel buzgólkodtak a haza és az egyház szabadságáért és a tót nemzetiség boldogulásáért a „slavonica natio" számára írván könyveket. A „szegény félreismert, rágalmazott tót nemzetiség" hazaszerete tettekben nyilvánul. Csak ne tessék a göröngyét istenesíteni és egy nyelvet azonosítani a haza fogalmával. Ha a haza az egyenjogú népek és nemzetiségek hazája, akkor megértjük egymást. A magyarosítás kényszere nem épen alkalmatos eszköz a magyar nyelv megkedveltetésére. Mi a magyar nyelvet nem gyülöljük, tanuljuk is, ha szükséges. Polyglott országban az élő nyelvek szeretete, használata, joga,