Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Iskolaügy - Dunántuli egyh. ker. isk. bizottsága

95 csak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével, mely az ő szájából származik", az bizonyára nem arra ösztönöz, hogy az ő országának firmája alatt a gyermekekben neveltessék a pénznek szerelme, a léleknek gyötrelme. A gyermek előtt a pénz, még ha eszköz is, romboló hatású erkölcsére nézve. Czéllá téve pedig, védhetetlen átkos az ; mert a gyermek fogékony szívébe a kapzsiság, fösvénység csiráit ültetve, jellemtelenséget okoz. Az így nevelt gyermek majd mint ember nem érti a felebaráti esdő szót, nem érti az irgalmat, nem Krisztust, nem Istent; mert majd csak erszényének, pénzének örvend. Boldog lesz, ha gazdag lesz; kétségbe esik, ha pénze fogy. Beszélhetsz neki bármely magasztos érzeményről, dörgés és villámlás közt hirdetheted neki Isten szent törvényét, ő kinevet s bálványa — az aranyborjú — előtt fogja áldozatait meghozni; mert szíve gyermekkorában megrontva, az által, hogy mindig csak pénzszerzésre, pénzszeretetre utasíttatott, piszkos jellemű önző emberré neveltetett. A czél tehát az eredmény miatt vészes; mert anyagi nyereség kedvéért megöli a lelket. De volna a czél jó s az eredmény hasznos, a hozzájutás mégis helytelen. Mert, honnét veszi az a gyermek azt a pénzt, melyet iskolai takarékpénztárba tesz? Minden képzelhető esetet felvéve, vagy 1. ajándékba kapta egyenest e czélra, 2. vagy más czélra adottból hozta el, 3. vagy úgy erőszakolta ki e czélra szülőitől, 4. vagy találta s elhozta, 5. vagy e czélra lopta azt. Első esetben nincs a gyermeknek érdeme s a takarékpénztárnak nincs ő reá nézve értelme; mert nem az ő takarékosságának eredménye az összerakott pénz. A második esetben nem köszönheti meg az okos szülő, ha más czélra adott ajándékát erre és nem a kitüzöttre fordítja, mert itt már a jellem alapját képző érzületben hiba van. A harmadik esetben a kierőszakolt csekélységet is a szülői boszankodás, a köznépnél szidalom fogja kisérni, vagy az apai anyai tekintély, vagy a gyermek erkölcsi hátrányára. A negyedik eset — midőn a találtat, tehát idegen vagyont tulajdonít el — az ötödikkel összeesik, midőn a gyermek azért, hogy dicséretet nyerjen vagy pironkodást kerüljön, erkölcsileg elsikamlik. E számlált eseteknek bármelyike álljon, jó czélhoz is rosz ut volna mind. Iskolában — szerintem — csak oly intézmények létesíthetők, melyek a nevelésnek egy kissé szebb elveivel egyezők, mint a milyent az iskolai takarékpénztár létesítése eszközöl. Ám ébreszszük gyermekinkben a takarékosságot példák felmutatásával, vagy negative a pazarlás eredményeinek felmutatásával; de ne állítsuk fel a pénzszerzést az életboldogság oly feltételéül, mi a gyermeki értelmet félrecsavarja, a gyermeki érzületet megmérgezheti. A takarékpénztárakkal ne oltsuk a gyermekbe, az Isten képmásába az anyagiság elvét. Én inkább szeretem könnyelműnek, gondatlannak a gyermeket, mint kapzsi, pénzsovárnak ; mert amazok a gyermek korával egyező hajlamok, emez a későbbi, megvetésre méltó önző fukarságnak alapját rakja meg. En — a mennyire emberismeretem terjed — még mindenütt azt láttam, hogy a mely gyermek igen szerette a pénzt, az mint ember jellem dolgában nem állta meg a helyt. Elhiszem, hogy a kik az iskolai takarékpénztárakat követelik, jó szándékból teszik; mert czéljuk az, hogy a takarékosságra szoktatás által könnyűvé tegyék az életet. De ez a czél szentebb, mely a gyermeket minden körülmény közt elégedett, tiszta jellemű, nemes szivü emberré akarja képezni, ki üdvét nem a telt erszényben, de öntudatában és Istenben leli fel. Éleikre állítám a dolgokat, hogy azoknak — kik az általam támadott intézményeknek üdvös előnyeit ismerik — szíves hozzászólásával tisztuljanak a nézetek, s eldőljön a dolog jobbra vagy balra a szerint, amint a tárgyalás folyamán helyesnek vagy rosznak bizonyul. S ha jók, létesítsük mindenütt. Ha roszak, kiirtsuk azokat, mert a kik a reánk bizott lelkekért felelősek vagyunk, nekünk — érdekünkben, érdekükben — e tekintetben is tennünk kell valamit. Kis-Baboth, május-hó 30-án 1883. Ihász László ev. lelkész. Megoldotta-e feladatát a dunántúli ev. egyházkerületi népiskolai bizottság a tankönyvek kérdését illetőleg? (Válaszul B. E. úrnak.) A népiskolai tankönyvek ügye annyira fontos, iránta az érdeklődés annyira általános, hogy drága egyházunk oktatás és nevelés ügye iránt követnék el bűnt, ha fel nem vetném e kérdést: megoldotta-e feladatát a dunántúli ev. egyházkerületi népiskolai bizottság a tankönyvek kérdését illetőleg? Erre vonatkozólag Bognár Endre, e lapok mult heti számában „Helyreigazítás" czíme alatt mint ama bizottság tagja így szól: „feladatát Isten segítségével sok fáradtság (?) mellett megoldotta; arról tanúskodik a Dunán túli ev. egyh. ker. 1881. aug. 24-, 25-én Győrött tartott gyűléséről felvett jegyzőköny 43. e) pontja, hol sorról-sorra névről-névre elő vannak adva mindazon tankönyvek, melyeket a tanító kezébe lehet nyomni." Izraelben járatlan ember, ki ezt olvassa, azt gondolhatná, hogy Dunán túl létezik egy népiskolai könyvkiadó-vállalat, mely Isten segítségével és nagy fáradtsággal jó prot. szellemű tankönyvekkel áldotta meg a dunántúli ev. egyház iskoláit. De hogy az igazság meg ne szégyenüljön, tudtul adom azoknak, a kiket a dolog illet, hogy az a kerületi isk. bizottság, melyre Bognár Endre koronát tesz, olyan forma munkát végzett, mint a ki a vad körte közül a puhákat kiválogatja. Azok a tankönyvek, melyeket a bizottság nagy fáradtsággal világra hozott — kivévén a kátét, bibliatörténetet — nem ev. egyházunk méhéjében foganzottak; Ballagí Károly tanfelügyelő, Gönczy, Nagy László, Gáspár Ferencz, Jausz György, Bánhegyi stb. tanférfiak nagyrészt mint állami közegek