Esztergom és Vidéke, 2006

2006-12-21 / 51-52. szám

21 Esztergom és Vidéke 2006. s

ze

ptember 14. Ez alatt a zászló alatt esett el az érsek és az ezerhatszáz esztergomi lovas? Augusztus végén emlékeztünk a csata 480. évfordulójára. Akkor még nem gondoltam, hogy néhány hét múltán - napi politikai érdekek szította zászló-ügynek 'köszönhetően' - az alábbi írásra bukkanok, és így - majd másfélszáz esztendő elteltével - ismét nyomdafestéket lát. Tehát Esztergom ősi, vörös-fehér (ezüst) sávos zászlójának történetét kuttam éppen, amikor egy utalás a Vasárnapi Újság gyűjteményéhez küldött. S láss csodát: az 1858. évi 5. számban (január 31.) „Egy régi magyar zászló, melly hihetőleg ott lobogott a mohácsi csatában" című cikkben esztergomi eredetű zászlóról olvasok, méghozzá igen részletes leírással, rajzzal is illusztrálva. Elő hát a többi lehetséges kútfővel! Zolnay Lászlót keresem, neki tudnia kellett erről. S valóban, 1960-ban az Esztergom Évlapjaiban ezt írja: „A Pesten, 1867-ben, Heckenast kiadásában megjelent Magyarország képekben c. kétkötetes munka I. kötetének 314-316. lapján olvassuk névtelen író tollából hogy a Nemzeti Múzeum egy díszes XVI. század eleji selyemlobogót őriz. (...) Sajnos, ez az unicumnak számító ereklyénk - amely alatt, ezerhatszáz esztergomi huszára élén, Mohácsnál maga Szálkái László érsek is elesett - a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Történeti Múzeumában ma már fel nem található. " Tehát - a jelek szerint - még Zolnay sem tudott erről a fontos, első híradásról, ami kilenc évvel megelőzi a Heckenast-kiadványt! Arról nem is beszélve, hogy Zolnay évkönyvbeli szövege csak a zászló szűkszavú leírására tér ki, míg az általunk most közölt szöveg részletesen elmondja azt is, ki és hol őrizte... Az alábbi írás a Nemzeti Múzeum által történő megvásárlásra buzdítja a "vagyonos hazafiakat", ami meg is történt - ahogy ez az 1867-es kiadványból megtudható. Csakhogy - mondja Zolnay Kalmár János közlésére hivatkozva - "ma már fel nem található". Ami - ha tényleg igaz - főleg nekünk, esztergomiaknak, óriási veszteség. Alatta ugyanis nem csak az érsek, hanem 1600 esztergomi lovas is elesett! A csatatérről - úgy tűnik - akkor csak ez a zászló menekült meg... Az általunk közölt szöveg egyértelművé teszi: 1858 elején a zászló még egy esztergomi polgár, Stúr Lipót tulajdonában volt, a Nemzeti Múzeumhoz tehát csak 1858 és 1867 között kerülhetett. Úgy gondolom, városunknak elemi érdeke, hogy megtudjuk: mi lett a sorsa ennek a pótolhatatlan ereklyének ? (bencze) Egy hazánk múltjára vonatkozó nagybecsű régiséget volt alkalmunk megszemlélni e napokban. Nem egyéb az, mint az esztergomi érseknek (lehetőleg jó karban levő, hűn megőrzött) zászlója 1526-ból, mellyet neki Magyarország akkori királynéja adott. Ki a történetünkbe vérbetűkkel jegyzett évszámot látja, lehetetlen, hogy eszébe ne jusson ama gyászemlékezetű sír, mellybe a népek átka, az egyenetlenség, temeté akkoriban nemzetünk fényét, dicsőségét, jelenét s jövőjét. 1526. a mohácsi csata évszáma. Itt veszett el II. Lajos király, itt vérzett el a magyar nemességnek, főpapságnak színe, virága, sok ezer fegyveres ember élén. Történelmileg bebizonyult tény, hogy itt lelte sírját az akkori esztergomi érsek, Szálkán László is (máskép Zalkán, Szalkay). „Itt veszett el - írja Jászay - a kicsi termetű, elhatárzott, találékony eszű, szép tanultságú, tudni vágyó, szorgalmas, mintegy 50 éves esztergomi érsek, Szálkán László, ki a Szilágyságon szegény rendből születve, miután az esztergomi fő egyházi széket elnyerte, átalában mindent vezetett a honban, s 35 ezer arany forintnyi jövedelméből sok pénzt tudott rakásra gyűjteni." Az is bizonyos, hogy a királyhoz híven ragaszkodó párt az akkori vészterhes időben mindent elkövetett, hogy minél nagyobb lelkesülésre buzdítsa a lankadó hazafiságot; amennyire lehet, össze gyűjtse a pártokra szakadozott hazának fiait, s minél élénkebb lángra szítsa a tiszta hazafiúság szent tüzét, mellyet a viszálkodás szelleme még nem volt képes örökre elaltatni. Illy czélból történhetett, hogy a török ellen szintén harczra készülő esztergomi érseknek Mária királyné egy, talán sajátkezűleg himzett, gyönyörű zászlót küldött, melly, hogy azután a mohácsi ütközetben jelen volt-e? - legalább nincs okunk kétségbevonni, sőt ha az érseknek a mohácsi síkon megnyílt sírjára gondolunk, igen valószínűnek fogjuk találni, hogy a zászló valóban szemtanúja volt az egész veszedelemnek. S íme a becses történeti emlék, az esztergomi érsek e zászlója, ezen egyetlen menekült a nagy veszedelemből, megvan itt, Pesten, egy érdemdús tudománybarát és lelkes hazánkfia ideiglenes gondviselése alatt, kinek szívességéből alkalmunk jutott nekünk is a nagybecsű emlékművel közelebbről megismerkedni. - Reméljük részletes ismertetését e lapok olvasói is szívesen veendik. E nevezetes, és nemzeti múzeumunk első rangú történelmi becsű ritkaságaival egy sorba állítható remekmű két fő alkatrésze: a rúd s a reá szegzett lobogó. - A rúd hossza 8

1/

2 láb, átmérője jó 1

1/

2 hüvelyk. Tisztán kivehető rajta az aranyozás és ezüstözés, de a harmadik szint már nem lehet meghatározni. A sok helyütt lepattogott aranyozás, ezüstözés, és már ismeretlen harmadik festék alól nagyon tisztán kivehető a magyar háromszín (vörös, fehér, zöld). S így vagy azt kell föltenni, hogy ezek az előbbiek alá alapszínekül használtattak; vagy hihetőbben azt, hogy a zászló rúdja másodszori festés alá került, s ekkor kapta az arany, az ezüst és a harmadik szint. Felső végén 2

1/

2 hüv. átmérőjű érczgomb van, s e felett hosszúkás szívalakhoz hajló lándsa, melynek egyik lapjához Szűz Mária hasonló érczből vert ábrája van foglalva, kebelén kisded gránát forma kővel, feje fölött Magyarország koronájával, melly sokkal nagyobb átmérőjű, mint a sz. Mária feje, s félre állva van oda illesztve; mintha a magyar korona akkori ingadozó állapotát akarná jelvényezni. - A gomb szára alatt körös körül kék rojt. E rojt alatt van a rúdhoz szegezve 2

m láb hosszában az ugyanekkora szélességű lobogó, csipkézett szélű, kétujjnyi széles vörösposztó szalaggal, s e fölött végig nyúló domborkás, (ketté hasított vessző alakú) érez lemezkével. A zászlórúd alsó vége, első pillanatra, azt mutatja, hogy lovas zászlótartónak volt szánva, mert hegyesen végződik, mint a karó, s féllábnyira érezborítékja van, körülbelől ollyan hosszaságban, amekkora az a kemény bőrtok szokott lenni, melly a zászlótartó kengyelvasához van csatolva, s mellybe a zászló nyelét szokás dugni. E pléhszerű boríték alant hegyesen végződik a nyélhez illesztve, s fönn köröskörül mellénygomb nagyságú fejes szegekkel van a rúdhoz foglalva. Kétarasznyival fölebb, azon a tájon, hol a zászlónyél a térdet érinti, hosszúkás érczlemez, gombos fejű szegekkel oda verve, ismét ezen fölül hasonló magasságban 62 hosszaságú érczlemez, mellybe felhők vannak sajtolva, legfölül szárnyas angyalfővel. - Ez angyalfejes lemez fölött a zászlónyél fájába, s abból kifaragva van egy barátalak, hosszú szakállal, és a lábfokig lenyúló cingulummal. A barát fölött ismét angyalfő, felhők között érczből, ez angyalfő fölött egészen a kék rojtig ismét egy csoport felhő érczből, a felhőkre pedig, különféle drága kövekből összefoglalt rózsa van foglalva. Ez a zászló rúdja. A lobogó kelméje szövött virágokkal díszített nehéz kék selyem szövet. Hossza 4, szélessége 2

1/2 láb. Alakja hosszúkás négyszög, s egyik végénél fogva a rúdhoz szegezve szabadon leng. Szélei aranycsipkével vannak szegélyezve, melly imitt-amott le van szakadozva. Különben a lobogó ép, csak egy csekély szakadás van benne a közepe táján. Ha e lobogót kiterjesztve képzeljük, a nyélhez szegzett végétől a másikig, középen festett vonal nyúlik rajta végig, s ennek megfelelőleg, úgy hogy kereszt alakot képezzen, keresztben is hasonló vonal van festve. Ahol e kereszt négy egyenszöget képez, ott, ollyan formán, mint a sírkeresztekre fölszegzett feliratos tábla szokott lenni, vért alakú hosszúkás bíbordarab van fölvarrva, ezen belehimzett irattal: REG ANA MARIA AEPO STR. (Regina Anna Maria Archiepiscopo Strigoniensi = Anna Mária királyné az esztergomi érseknek) E lap alól, a kereszt szögleteiből kifelé szélesbülő egy-egy sugár nyúlik, mindegyiknek végén festett kerek lap, s ezekre 1526 szám van világosan festve, minden sugár végére egy-egy szám. A lobogó másik lapján hasonló kereszt van, hasonló kerek lapokban végződő sugarakkal. A két felső kereklapba festett alakok nem kivehetők jól, az egyik gyaníthatólag férfi kép. (Talán Szt. Istváné?) A másikon talán Magyarország védasszonya volt festve. De az alsók egyikében nagyon tiszta ép állapotban van Magyarország czimere, a másikban R. H. betűk. (Hihetőleg a czimerre vonatkozólag - e jelentéssel: Regni Hungáriáé.) A keresztvonalak összejövetelét egy domborúan hímzett teljes ép állapotban megmaradt püspök-alak foglalja el. E püspök ábrázata selyemmel van hímezve, az arcz szőrmentes része halvánnyal, (hihetőleg színe hagyott testszín volt eredetileg), az orr, szemek és száj feketével, a hosszú szakáll barnával. Bajusza nincs. A püspök fején ezüsttel hímzett infula van, arany hímzettel körül övezve, olly formán, mint a szentek dicskörét szokás festeni. A többi öltözék hímzete tiszta arany, ezüst, és pedig következőkép: A reverendaszerű, testhez álló alsó öltöny ezüst, alól a szegély fölött széles arany széllel, valamint a fölső öltöny alól könyökön túl kiálló ujjak is ezüst himzetűek. A felső öltöny térdig ér, jóval szélesebb annak mind törzse, mind könyökig érő ujjai az alsó köntösnél, s egészen aranynyal van hímezve. Ezen felső öltöny fölött a püspök mellén, nyakára aranyzsinórral akasztott négyszegű s ezüsttel hímzett lap van, melly a nyaktól a gyomor tájáig ér, szélessége arányos a hosszúsággal, s alakja emlékeztet a héber papok úrim és tumimjére. Megvolt ez hajdan, de megvan még most is sokhelyütt Németországban a r. kath. főpapok rituális díszöltözetében, s valamint a fej körüli dicskör, úgy ez is alaposan gyaníttatja, hogy e hímzett püspökalak Szent Adalbertet ábrázolja, akinek képe benne van az esztergomi káptalan czimerében, mellynek alap színe is kék, mint a zászlóé. Feltűnő, hogy e dús öltözet mellett a lábak egész meztelenül vannak hagyva. E lehetőleg hű leírással, nemcsak egy becses magyar történeti emléknek kívántuk megadni a tisztességet, de történészeink figyelmét is óhajtottuk e nevezetes régiségre fölébreszteni. A zászló, mint értesülve vagyunk, /az/ Esztergomban lakó szenvedélyes régiség-búvár és tudománybarát, dr. Stúr Lipót úr tulajdona, ki máskülönben is nagybecsű mű-gyűjteményekkel bír. Legnagyobb örömünkre válnék pedig az, ha a nemzeti múzeum irányában eddigelé annyi kegyeletet tanúsított vagyonos hazafiakban kedvet geijeszthettünk volna e történelmi ritkaság megszerzésére, mert az bizonyos, hogy a nemzeti múzeum volna egyedüli illetékes helye és méltó tulajdonosa e nagy emléket keltő történelmi kincsnek. A lobogó jobb oldala A lobogó bal oldala a rúd közép részével