Esztergom és Vidéke, 2006

2006-07-27 / 30-31. szám

2006. szeptember 1 4. Esztergom és Vidéke 3 Hidak, régiók, magyar-magyar találkozások Régi munkahelyem, a VJKTK három napon át látta vendégül ­Tordainé Vida Katalin rektor-helyettes fogadóbeszédével - a Kárpát-me­dencei Irodalmi Társaságok (KITASZ) vezetőségét, tagjait és a meghí­vott vendégeket. Tavaly Kassa, az idén Esztergom, jövőre Nagyvárad (vagy Sátoraljaújhely) a vándorgyűlés székhelye. Fogadó városunk előadói - a vá­rosvezetés képviseletében Kolum­bán György, Horváth István, Féja Endre, Tóth Sándor és Horváth Csaba pénteken ismertették elő­adásaikban a vándorgyűlés tema­tikájához igazodva (Híd a régiók között 2006. júl. 14-16.) városunk, régiónk, történelmi emlékeink, eseményeink és neves személyisé­geink méltó bemutatását, a leg­újabb tudományos kutatások eredményeit. Előadó vendégeink is „kapcso­lódtak" hozzánk: Kovács István volt krakkói főkonzul Balassi Bá­lint lengyelországi útját, Szelestei László néprajzkutató, az Európai Folklór Intézet igazgatója Ipolyi Arnold Magyar mithológiáját mu­tatta be. Duray Miklós „Riadó ­Vágják alattunk a fát" című köny­vét Koltay Gábor filmrendező és maga a szerző ismertette. Költé­szeti életút-elemzést hallottunk Urbán László (Berda József költé­szete) és Vasy Géza irodalomtörté­nésztől (Csoóri Sándor, a nemzet rebellise). Zenetörténeti előadást tartott Virágh László professzor, ének­művész Tinódi Lantos Sebestyén ma is időszerű nemzeti voltáról. A Dunatükör című folyóiratot P. Papp Zoltán főszerkesztő, a Sikoly c. folyóiratot Sándor Zoltán fő­szerkesztő ismertette. (A folyóira­tokat és a társaságok könyvkiad­ványait bárki megvásárolhatta.) Lezsák Sándor országgyűlési kép­viselő, a Parlament alelnöke elő­adásában - „Mindszenty József bí­boros, esztergomi érsek megtartó példája" - közzétette azokat a sze­mélyes és megrázó élményeit, me­lyek őt 1956-tól végigkísérték (Id. külön tudósításunkat!). A július 15-ei, szombati nap szervezését a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület biztosí­totta, amely 2003 óta tagja a KITASZ-nak. A délelőtti konfe­rencia az „Identitás - nyelv - iro­dalom" címet viselte. Előadók és előadások: Kolláth Anna, a Maribori Egyetem Magyar tan­székének vezetője felszólalásában - „Határtalanítás" - a szlovéniai kisebbségi magyar nyelvhasználat összehasonlító vizsgálatát elemez­te. Göncz László igazgató a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkáját és szerepét mu­tatta be. Zagorecz-Csuka Judit irodalomtörténész-tanár, könyvtá­ros „Mitől függ a muravidéki ma­gyarság identitása" címen muta­tott rá a felvetett gondokra és a mindennapok tapasztalataira. A Felvidékről érkezett előadók irodalmi és nyelvi „helyzeteket" elemeztek. Előadók és előadások: Szabómihály Gizella nyelvész (Dunaszerdahely) „A magyar nyelv szlovákiai helyzete", Vancó Ildikó nyelvész, Bárczi Zsófia iro­dalomtörténész, Kozmács István nyelvész a Nyitrai Konstantin Egyetem tanárai az irodalmi iden­titás, a tannyelv-politika és szö­vegalkotás témakörében tájékoz­tattak. Összefoglaló-oknyomozó, következtető előadást tartott a Károli Gáspár Református Egye­tem rektor-helyettese, Poppély Gyula „A Trianon utáni felvidéki magyar oktatási helyzet" címen. E sorok írója a magyar női vi­rágnevek identitását növelő hatá­sáról, ezen nyelwiselet felmérése­iről, gyakoriságáról beszélt. Be­mutatta azokat a nemzeti törekvé­seket, amelyek Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály 1807-ben kiadott botanika tankönyve nyomán a XIX. században - a szépirodalmi művekben és a társadalmi életben a virágnevek-női nevek megújulá­sát és elterjedését elősegítették egészen az 1990-es évekig. A szombat délutáni irodalmi ki­rándulás elméleti részének „kita­lálója" és gyakorlati szervezője Pénzes István érsekújvári író, ma­gyar szakos tanár volt. Az útvonal: Párkány - Búcs - Szőgyén - Bény - Párkány. Búcson Szigeti János polgármester, országgyűlési képvi­selő fogadott bennünket a község szépen gondozott, szökőkutas fő­terén. Mint jó idegenvezető, is­mertette a település történelmét, a „Bulcsú-vezér"-lovasszobor és Eszterházy János mellszobrának kalandos (és egyáltalán nem poli­tikamentes) alkotás-történetét, a községi Millenniumi Emlékmű szobor-rendszerét. A község-né­zést mintegy tízféle, helyi termésű bor megkóstolásával koronáztuk! Szőgyénben igen rendezett, ápolt falumúzeumot láttunk, majd a régi alapokat feltáró templomro­mokat Nágel Rezső polgármester vezetésével tekintettük meg. Egy magániskola előtt megkoszorúz­tuk Görgey Artúr mellszobrát, s felolvastuk a ma is megszívlelendő nemzet- és magyarságmentő sora­it az 1849. évi Komáromi Kiált­ványból. Ezután - igaz, ami igaz - az esti árnyak kíséretében fél tízkor („Ej, ráérünk arra még???") mégiscsak elmentünk a temetőbe „Jstenben boldogult T. Pathó Páll Ur", egy­kori szőgyéni ,jedző" sírjához a kegyes emlékezet és a szállóigévé vált verssor nyomán... Kirándulá­sunk a bényi gyönyörű szép temp­lomban, villanyfénynél zárult Nagy András helybeli esperes fa­lu- és egyháztörténeti ismertetésé­vel és Virágh László egyházi ének-előadásával. Említésre méltó „helyi" kulturális programok is színesítették vendégeink ittlétét: pénteken Baróti István orgona­koncertjét hallgatták, vasárnap pedig neves műértőink - Tóth Franciska, Prokopp Mária és Cséfalvay Pál - vezetésével a Ba­bits Emlékházat és a Keresztény Múzeumot tekintették meg az ér­deklődők. Horváth Gáborné dr. HUNYT SZEMMEL... („Hunyt szemmel bérceket futunkl s mindig csodára vár szívünk:! a legjobb, amit nem tudunk! a legszebb, amit nem hiszünk.!'/ Az álmok sí­kos gyöngyeit/ szorítsd, ki unod a valót: hímezz belőlük! fázó lelkedre gyöngyös takarót") (Babits Mihály) Igen, nehéz volt elhinni. Ulrike elment. Nem látjuk többé mindig kedvesen mosolygó arcát az orgonasíp-gyerekhad élén, nap, mint nap fáradhatatlanul sietősen szorgoskodó mozdulatait, és nem hall­hatjuk többé sajátos dialektusában okítani, tanítani, vezetni felnőt­tet, ifjút, gyermeket. Volt mit tanulnunk Tőle mindannyiónknak. Kitartó türelmet, mély alázatot, ami nélkül minden megpróbálta­tásnak tűnik; de aki igaz szeretetben él, az tudja, a kegyelem szétárad az igaz lelkekben. „A lélek, mikor búcsúzva bontja szárnya­it, visz magával a földről valamit." Am tudd, mi hisszük: „Alomfá­idnak minden aranyágán friss gyümölcs terem "... V. Zs. Sikeres évadot zárt (los) A Pro Urbe Esztergom-díjjal kitüntetett zenekar Reményi Károly vezetésével a meghirdetett 38. bérle­ti sorozatban 10 koncertet adott, majd további 8 hangversenyen él­vezhettük. Külön érdekessége volt a 2005-2006-os évadnak, hogy ennek keretében adóztak Bartók Bélának, a halála 60. évfordulóján, együtt a Balassa kórussal. Három nagyszerű szólistát élvezhettünk az újévi hang­versenyen: Rajnai Marianna (oboa), Reményi László (trombita) és Luk­ács Lívia (csembaló). Mozart-esten emlékeztek a nagy osztrák zeneszerzőre, ahol a Zene­akadémián tanuló kertvárosi Konyicska Renáta játszotta a B-dúr zongoraversenyt. Elhangzott még a Simfonia Concertante és a D-dúr Szimfónia. Vízivárosi templomi kon­certek sorozata volt a tavaszi hóna­pokban. Élvezettel hallgattuk Udvardyné Pásztor Ágnes előadását is. Evek óta a Várpsi Szimfonikusok szólistája Dunai Éva (szoprán). Az évadzáró nagy mű még most is fülünkben cseng. Koltay Gergely ­Balogh Sándor: Sacra Corona Mise című művét játszották a szimfoniku­sok, a Balassa és a Pestszentlőrinci egyesített énekkarokkal. Szólót éne­kelt Dunai Éva (szoprán), Laczák Boglárka (alt), Pető József (tenor), Laborfalvy-Soós Béla (basszus). Vezényelt Reményi László. Az esztergomi évadtól ugyan el­búcsúztak, de időnként próbára összejárnak a Városi Szimfoniku­sok. Augusztusban a híres jászberé­nyi Jász Napokon hagyományosan most is fellépnek, ezúttal Mozart­művekkel. A 39. évadot is tervezik már Reményi Károly vezetésével. Minden bizonnyal szeptember vé­gén hallhatjuk első koncertjüket. Főbb szerepben: a tangó (Világffy) A Kis-Duna sétányon zajló tangó-bemutatóra csalogatott a plakát városszerte a fesztiválhétvé­gék programjainak sorában. A futballvilágbajnokság lezárulása után ugyanis csütörtöktől szomba­tig állandó programok várják a nagyérdeműt a Vízivárosba a nyár folyamán, ahol többek között jazz és világzene, magyar filmek és gyer­mekprogramokközül lehet választa­ni. Július 14-én, pénteken este így a Kárpát-medence zenei sokszínűsé­gét reprezentáló pozsonyi Pressburger Klezmer Band fellépése előtt a Malom Művészeti Műhely produkcióját láthatták az érdeklő­dők a tangóról. A jól megtervezett plakátrajz alapján táncbemutatót várhattak az előadástól a nézők, de a teljes cím (Tangó avagy az érintés művészete. A szenvedélyes szerelemről dalban, versben, táncban) elárulta, hogy iro­dalmi és zenei műsorrá szélesedik ez. Az estet Villányi Zsolt és Erdélyi Lili Ada neve fémjelezte, akik a nagysikerű „Szalon a széplelkű férfi­akhoz" kávéházi bemutatóját is megálmodták. A téma és a megvaló­sítás hasonló volt ahhoz: irodal­mi-zenés visszatekintést adni a sze­relem kultúrtörténetéből. A la­tin-amerikai tánc neve ezúttal csak ürügy volt a szenvedélyes vonzalom érzékeltetéséhez, mert bár a színpad jelentős részét foglalta el a táncoso­kat (Zalaba Andrea, Récsey József) rejtő paraván, ők idővel már csak pár taktus erejéig tűntek fel. A túlfű­tött érzelmekről néhány dal (Ma­gyar Szilvia előadásában) egypár vers és prózai mű, József Attila és Ady Endre egy-egy költeménye szólt - bár a tangó népszerűvé válásáról, századeleji európai betöréséről bizo­nyosan szolgált volna egynéhány írásmű. Tehát e tánc vagy ennek tör­ténete ugyancsak kitölthetett volna egy egész estét. A közönség azonban így is kellemesen szórakozott a szí­nes, változatos műsor alatt, nem érezve hiányosnak a látottakat-hal­lottakat. * A Malom Művészeti Műhely ren­dezvényének sikere ezúttal sem ma­radt el, habár előadásával most a nagyközönség kegyeit célozta meg. A tangó így csak mellékszereplő ma­radt, de a szerepcsere nem keltett feltűnést. Mindszenty összmagyarságban gondolkodott Mindszenty neve és a „Minden­szentek" egyet jelentett gyermek­koromban. Alig hét évesen Min­denszentek napján valakit hallot­tam a rádióban beszélni, anyám örömkönnyeket hullatott és lobog­tak a gyertyák - emlékezett vissza Lezsák Sándor, a Magyar Ország­gyűlés alelnöke a Kárpát-meden­cei Irodalmi Társaságok Szövetsé­gének (KITÁSZ) Esztergomban tartott XV vándorgyűlésén. Híd a régiók között című konfe­rencia első napján, július 13-án Lezsák Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy jó lenne tudatosítani: Mindszenty összmagyarságban gondolkodott, minden gondolata, küzdelme, az egész életműve erről szólt. Mindvégig a Kárpát-meden­cei magyarok érdekeit képviselte, és ez a jelenvalóságunkban is hasznosítható gondolatokkal erő­sít bennünket. A Parlament alel­nöke a Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek megtartó példája című előadásában kifejtette, hogy mit jelent ma Mindszenty bíboros sugárzó szellemisége. Előadásá­nak az elején elmondta, hogy miu­tán Magyarországot Mindszenty országának nevezte egy újságíró­nő megkérdezte tőle, hogy miért? A válasz így hangzott: - Sajnos ez a kifejezés nem nekem jutott elő­ször eszembe. 1999-ben Magyar­ország NATO csatlakozási okmá­nyainak az átadásakor az ameri­kai külügyminiszter Madelaine Albright asszony, úgy nyilatko­zott, hogy „Szent István és Mindszenty országa" egyenrangú tagja lett az észak-atlanti szerve­zetnek. Ha az amerikai külügymi­niszter megengedheti magának, hogy így jellemezze a Kárpát-me­dencében a magyar földet, akkor remélhetőleg nekem is van erre le­hetőségem. (Az újságírónak ezek után nem volt több kérdése.) Nem véletlen, hogy az amerikai külügy­miniszter e két névvel azonosítot­ta hazánkat, mert úgy gondolta, hogy e két személy szellemisége fe­jezi ki legjobban az Európához tar­tozó Magyarországot. Ezzel szemben sajnálatos, hogy hazánkban Mindszenty életműve méltatlanul háttérbe szorult. Nem elegendő évente egyszer az évfor­dulóján megemlékezni róla. Tuda­tos munkára van szükség, hogy ta­nításait, erkölcsi helytállását a köztudatban megerősítsük, és a Mindszentyről kialakult torz képet helyreállítsuk. II. János Pál pápa látogatása előtt, 1991 tavaszán, amikor haza­hozták Mindszenty bíborost végső nyughelyére, az esztergomi bazili­kába, az osztrák-magyar határon én fogadtam, én köszöntöttem a Bíborost. Azóta megerősödött és elmélyült a mártír főpap iránti ér­deklődésem és tiszteletem. Közis­mert, hogy a bíboros Bécsben halt meg 1975. május 6-án. Kívánságá­ra az ősi magyar Mária-kegyhe­lyen a mariazelli kegytemplomba temették el. Végrendelete szerint, addig marad ott: míg Magyaror­szág felszabadul az idegen meg­szállás alól és a kommunista rend­szer végleg megbukik. Nagy élmény volt - folytatta előadását Lezsák Sándor -, ami­kor Mindszenty szobrát felállítot­tuk Lakiteleken a Szent István ká­polna előtt egy ökumenikus szo­borparkban, a XX. század vérta­núi és hitvallói társaságában. Szí­vesen emlékezem arra is, amikor Kárpát-medencei Mindszenty-ve­télkedőt szerveztünk középisko­lásoknak, és zarándokutat vezet­tünk Máriazellbe. 2004-ben pedig azért hoztuk létre a Mindszenty Társaságot, hogy ápoljuk a bíboros emlékét, segítsük életműve feldolgozását és továbbélését, valamint szorgal­mazzuk a boldoggá avatását. A társaság célja, hogy támogas­sa és elősegítse Mindszenty bíbo­ros, esztergomi érsek életútjának a feltárását, különös tekintettel a magyarországi helytállására, és az emigrációban végzett főpásztori tevékenységére. Meg kell teremte­ni és fenn kell tartani a mártír fő­pap egészséges kultuszát a hazai és nemzetközi közvéleményben. Kitűnő történészek: Kahler Fri­gyes és Mészáros István tettek a legtöbbet ezért. De mivel kevés a Mindszenty-kutató, a társaság a Mindszenty-emlékérem adomá­nyozásán kívül, évente legalább három fiatal egyháztörténésznek biztosít kutatói ösztöndíjat. Sajnálatos, hogy nálunk Mindszentyvel kapcsolatban még mindig óvatosság, értetlenség, tar­tózkodás érzékelhető a közélet sok területén. A bíboros 1956-os be­széde még mindig eltorzulva él a köztudatban. Ahogyan voltak kon­cepciós perek, voltak koncepciós könyvek is, amelyek máig érezte­tik kártékony hatásukat. Ismeretes, hogy Magyarország hercegprímását, Mindszenty Jó­zsef bíborost 1948 karácsonyán, az Andrássy út 60-ba hurcolták. 1949-ben pedig koholt vádak alap­ján és kínzatások után életfogytig­lani fegyházbüntetésre ítélték. Ki­szabadítása után 1956. november 3-án rádiószózatot intézett a nem­zethez. Majd november 4-én a bu­dapesti amerikai nagykövetségen kapott menedéket, és tizenöt évet töltött itt kényszerű fogságban. 1971-ben „elhagyhatta" a Pannó­nia Sacrát, Rómába majd kénysze­rűen Bécsbe utazott, és onnan jár­ta be a világot, lángoló szavával és személyes példájával buzdítva az emigránsokat. 2006. november 3-án este 20 órakor lesz ötven esztendeje, hogy a szabad Kossuth Rádióban meg­szólalt Mindszenty. Az ötvenedik évfordulóra a parlament felsőházi termében 600-700 meghívott rész­vételével Mindszenty konferenciát tartunk. Sokan mondják, hogy be­teg az ország, de nem a betegség­tudatot, hanem az egészséges részt és a gyógyulás reményét kell erősítenünk. A bíboros szenvedést is vállaló hősies tanúságtétele, ki­tartása bátorítás lehet minden időben. Amikor a Lakiteleki Népfőisko­lán a Mindszenty-termet beren­deztük, sokáig tűnődtem azon, hogy vajon melyik Mindszenty idézetet helyezzük a középpontba, melyik fejezi ki legjobban Mindszenty rendíthetetlen hűsé­gét Istenhez, Egyházhoz, Hazá­hoz. Végül is egy tükröt állítot­tunk fel, és a tükörre egy szöveget írtunk rá, amit azóta is sokan elol­vasnak, miközben önmagukkal nézhetnek szembe a látogatók. Mindszenty így üzen nekünk: „Nekünk meg kell maradnunk hívőnek és magyarnak, mert egyet­len magyarnak sem szabad elvesz­ni. Gyötrelmes sorsotokban, amíg Isten végtelen könyörületéből jön a virradat, éljetek hűségben Isten­hez, Egyházhoz és történelmi hazá­tokhoz. " Csonka Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents