Esztergom és Vidéke, 2006
2006-07-27 / 30-31. szám
4 Esztergom és Vidéke 2006. jú nius 2 9. Várszínházi ördög játék Hiába, az embernek vannak peches napjai. Ilyen volt július idusa, amikor az idényben először jutottam el egy várszínházi előadásra, és rögtön kifogtam az első teltházas prózai darabot. Méghozzá olyan teltházast, hogy a magamfajta vékonyabb kivitelű teremtménynek sem jutott hely a padsorokban. Sebaj, maradt a teljes bal oldali lépcsősor! Be kell valljam, eleinte komolyan aggódtam amiatt, hogy periférikus elhelyezkedésem esetleg megfoszt egyes jelenetek befogadásától, ám végül ez balga félelemnek bizonyult. A testi kényelemre fittyet hányó, színházkedvelő énem ugyanakkor örvendezett Thalia sikerének, különösen, hogy a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház kiváló tagjait láthatta viszont Esztergomban. Ezúttal a fent említett múzsáról elkeresztelt fővárosi társulattal közösen adták elő Háy János egy drámáját. A Pityu bácsi fia valójában egy krimi, de erre csak a darab legvégén döbben rá a gyanútlan néző, amikor a tragédia váratlanul bekövetkezik. Ettől eltekintve komikummal pazarul ízesített jelenetek gördítik előre a cselekményt. A szüntelen feszültséget falu és város örök rivalizálásának kiapadhatatlan forrása táplálja. A mű sugallata szerint, a vidék egyszerű, talán együgyű, ugyanakkor őszinte és valós világával szemben a nagyváros szemfényvesztő illúzió csupán, ahol az ember eleve bukásra van ítélve. Itt él a faluról származó Pityu bácsi a hetvenes évek elején, akinek a „kék buszok" hajnali drümmölése már az élet megszokott hangjai közé olvad. Vidékre látogatván azonban annál inkább megtépkedi idegeit a pirkadatkor rázendítő kutyák ugatása. A szerző indításként rögtön verejtékes filozófiai útvesztőbe hajítja az ártatlan nézőt, midőn Pityu földijével, Janival egyetemben a csaholás okának végső forrását kutatja. Ha tekervényekben nem is szárnyalják túl a nagy analizátor, Arisztotelész elméjét, humorban annál inkább. Hősünk rendkívül büszkén és szemléletesen áradozik az urbanizáció impozáns kellékeiről, főleg a nélkülözhetetlen mozgólépcsőről, amely (ha elvben le is szakíthatja az asszonyok ruháját) mélyen a föld alá tudja vinni az embert. Jani és felesége szájtátva hallgatják e csudás dolgokat, bár értelmük „korlátjai" nem igazán engedik nekik felfogni azok jelentőségét. A pesti viszontlátogatás azonban kiábrándítja őket, no nem is annyira a metró, mint jóval inkább Pityu bácsi korlátolt, önámító és beszűkült élete, aki magára maradva, tehetetlenül vergődik szánalmas „odújában", munkája gyümölcsében. A panellyuk valójában csak az ember vegetatív szükségleteit elégíti ki, az élet teljességétől azonban elzárja őt. A díszlet egyszer sem változik, fő tartozékai az egymásra pakolt gyümölcsös ládák, a falu természetes tartozékai, a nagyvárosi jelenetben pedig a toronyházakat jelképezik. A színek beazonosításában gyakran aláfestő hangok segítik.a nézőt, de erre nincs is szükség igazán, mert a „szövegkörnyezetből" is nagyszerűen lehet tájékozódni. A gyerekek is fontos szerepet kapnak a drámában, akik lényegében a felnőttek konfliktusait viszik tovább. A szénakazal, ha úgy akarjuk, a falu, a természet rendjét szimbolizálja, amit a nyaralni érkező Pityu bácsi fia szét akar rombolni. Aztán megvillan egy véletlenül kinnfelejtett vagy szándékosan otthagyott vasvilla... Dosztojevszkij legyen a talpán, aki a lélektani szövevényeket átlátja. Mindenesetre nem Pityu bácsi bűnhődik, hanem a fia, aki addig fel sem tűnt a színen. Szóba került ugyan, de csak a két szülő konfliktusának áldozatát gondolta benne a néző. A komédia tragikus fordulata. Miért kellett meghalnia? Életképtelen, fennmaradásra alkalmatlan, netán érdemtelen fajta? Ördögjáték ez a javából! (Filemon) Siker, siker, siker (-ffy) Két esztendeje nyáron nagy sikert aratott Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor latin gitárestje a Várszínház műsorán. Az érdeklődés óriási volt akkor is, a közönség egy része a lépcsőkön volt kénytelen végignézni, végighallgatni a csak zeneszámokból álló, összekötőszöveg nélküli műsort. Sikerüket - úgy tűnt - nem lehet fokozni, de a mostani fellépés rácáfolt erre az előzetes feltevésre. A kéttagú zenei formáció törzshelyén, a budapesti Old Man's Pub nevű sörözőben rendszeresen fellép, amihez alkalmas is a kommentár nélküli, csak háttérzenét szolgáltató műsor. Esztergomban ők most a legszínvonalasabbnak mondott ilyen szereplésük után álltak a színpadra. Ráadásul Tátrai Tibor a közelmúltban másik együttesével, a Magyar Atommal ugyancsak sok hívet szerzett magának Finnországban Európa egyik legjelentősebb bluesfesztiválján. Mint látható, a zenészek még ilyen sok, zenei pályán töltött év, ennyi megszerzett tapasztalat után is képesek a megújulásra, a fejlődésre. Ugyancsak a továbblépés igényét jelzi az, hogy a latin ritmusú zenékből már három lemez került piacra a Tibusz-Totya duótól. 2004 októberében adták ki ugyanis a gitárpáros újabb albumát (Latin, latin, latin címmel). Ilyen eredmények közepette nem csoda, ha a közönség ezúttal is nehezen akart távozni a koncert végén az Esztergomi Várszínházból. A három ráadásszámmal együtt több mint két órán át tartott az előadás, amelynek ismétlésére továbbra is nagy igény mutatkozik városunkban. Molnár György harmonika-koncertje (sms) A harmonika virtuózát, Molnár Györgyöt többször láthatta már az esztergomi közönség a Vár színpadán. Fellépései változatos műsorral kecsegtetnek, hiszen a magyaros egyvelegek, a francia sanzonok, musette keringők vagy a latin számok mellett bravúros hangszer-bemutatóknak is részese a közönség. A publikum hálája nem is marad el ilyenkor: a fellépések hangos sikert szoktak aratni. Nem volt ez másként a mostani alkalommal sem. A színházat megtöltötték az érdeklődők, akik számára a már ismert bemutatkozó szöveg harangozta be Molnár Györgyöt és zenekarát. A Blum József (zongora), Martonosi György (dob), Móré István (basszusgitár) és Kiss László (gitár) alkotta együttes 2000 óta zenél együtt a népszerű harmonikással, a siker legbiztosabb jeleként változatlan összetétellel. Nemcsak a középgenerációnak kínálva könnyű nyáresti kikapcsolódást továbbra is fogva tartják hallgatóságuk szívét. Emlékművek - 1956 jubileumán (Miklós) Az Emlékművek című darabot az 1956-os forradalom emlékére tűzte műsorra az Esztergomi Várszínház, a Gyulai Várszínházzal közösen. A darab bemutatójára a kelet-magyarországi városban sor került már, s egy előadás erejéig július 14-én nálunk szintén szerepelt - sovány érdeklődés mellett. Ez a fogadtatás természetesen elsősorban nem a darabnak, sokkal inkább a politikai tárgyú előadásnak szólhatott, és ebben nyilvánvalóan szintén szerepet játszik a forradalom változó megítélése. A mű éppen ezt, az elkendőzéssel szemben a tisztánlátás igényét, a felelősségrevonás szükségességét hirdeti, de a fentiekből következik, hogy üzenete kevesekhez jut el. Kevesekhez, ám nem hiábavalóan. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem túlzottan vonzóak az egyszereplős darabok a színházba-járó közönség számára, kivált, ha nyáresti programra vágyva (értsd: könnyed kikapcsolódás reményében) irányítják lépteiket egyesek a teátrum bejárata felé. Pedig Besenci Árpád négy alakban is feltűnt a színen az előadás során: három szerepet videoszalagról játszott, egyet pedig élőben. A történet egy szobrászról szól a kilencvenes évek Budapestjén, aki megrendelést kap egy köztéri '56-os emlékmű elkészítésére. A megbízó és a zsűri két tagja időnként telefonon hívogatja a művészt, igyekszik őt meggyőzni a maga igazáról, és próbál befolyást gyakorolni az alkotóra. E párbeszédek során lepleződik le a minisztériumi államtitkár és az idős tanár is, álláspontjaik konfrontálódnak, s a szobrász az érvek többfrontos állóháborújában alakítja ki fokozatosan a maga véleményét. A kényelmetlen, terhes munka így válik lassan véleménynyilvánítássá és hitvallássá, s az egyfelvonásos darab végére kikristályosodik a megrendelt emlékmű alapötlete is. Hosszú, nehéz az út odáig, különösen, hogy Besenci érezhetően kényelmetlenül érezte magát (már csak a gyér nézőszám miatt is) a szerepében. A videofelvételek merev,' statikus komponálásmódja csak tovább növelte az előadásból sugárzó érdektelenség érzését ez azonban idővel feloldódott a dramaturgia felgyorsulásának köszönhetően. A darab csúcsa nyilvánvalóan az a jelenet, amikor a szobrász két telefonvonalon folytatva beszélgetést az Amerikába emigrált megrendelővel és a minisztériumi „baráttal" egyszerre próbálja megértetni magát. A bevezető gondolatokkal (és Márai Mennyből az angyal című versével) együtt egyórás előadás végül eljutott a meggyőződésből táplálkozó vélemény kialakulásáig, bár a pro és kontra felsorakoztatott személyek sablonos véleménye eleve nem adott nagy teret a jellemábrázolás számára. Mindenesetre megfogalmazódtak és megerősítést nyertek az alapigazságok a feladattal tusakodó szobrász számára. Székelyhídi Ágoston az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnökeként számtalan fórumon szólt már a forradalom méltóságának fontosságáról, szorgalmazva a bűnösök elítélését. A hetvenegy esztendős író, kritikus ezzel a darabjával is ezt a szent ügyet szolgálja. Alku, avagy szerelmes levelek a török korból (I. M.) Két esztendeje jelent meg a Ghymes együttes vezetője, Szarka Gyula szólóalbuma Alku címmel. Az ismert énekes zenész ezen 16-17. századi szerelmes leveleket és verseket zenésített meg, s a lemez kiadásával e kort szerette volna közelebb hozni a ma emberéhez. A költemények Balassa Bálint és (egy esetben) Csokonai Vitéz Mihály művei - ez utóbbi egyben a címadó dal is. Az önálló album megjelentetésére nem az együttesétől való elszakadás vágya ösztönözte Szarka Gyulát, hiszen a közreműködők közt megtalálhatók a zenekartagok, hanem a levelek stílusa, nyelvezete és (nem utolsósorban) a ma már lassan kivesző kapcsolattartó formája. Mert a kor költészete is régóta vonzotta a zeneszerzőt, Balassa és Csokonai versei szintén a figyelme középpontjába kerültek, a zenei motívumokat pedig korabeli szerzők, népdalok és a Ghymes együttes saját számai ihlették. Az album hangzásvilága rokon a zenekar korábbi műveivel, egyes esetekben hasonló hangulat, érzésvilág szólal meg (Azért ne bánkódjál; Bújdosó dal). Az Alku megjelenése idején így vallott céljáról a szerző: „Arra törekszem, hogy a mai embernek szóljon, de közben hiteles maradjon - ez talán a legnehezebb. " A lemezen hallható, felolvasott vagy megzenésített levelek és költemények színpadi előadása talán kissé egyoldalúvá tette volna a július 21-ei várszínházi bemutatót a mai fülnek szépen csengő stílus ellenére is, de egy találó rendezői fogással változatossá vált a műsor. Ez utóbb még inkább érthetővé tette a lemezbemutató koncert eddigi sikereit. A prózai írások ugyanis nagy alakú bábok segítségével elevenedtek meg a közönség előtt, így látványos, humoros bábelőadásnak és egy koncertnek egyaránt részesei lehettek az érdeklődők. Az egymást váltogató levelek és költemények egyben megnövelték az album háromnegyed órás műsoridejét is, miáltal az sokrétű élményanyagot kínáló, egész estés bemutatóvá válhatott. Egyedül a ráadásszám lett rövidebb és szerényebb, de a megénekeltetett közönség vidám szívvel, felhangolt lélekkel vihette hírét hajdanvolt szerelmek nagyságának, szépségének. Mise a Várszínházban (Zsó-ffy) Július 22-én a Várszínház idei programjának egyik legkiemelkedőbb előadására került sor: a meleg nyári estén a Tolcsvay-testvérek Magyar mise című darabja csendült fel. Már a mű kezdőhangjainak felhangzása előtt egy meglepetésben részesült a nézőteret zsúfolásig megtöltő publikum. A zeneszerzőként számos hazai és nemzetközi sikert elért Tolcsvay László ritkán lép előadói minőségben színpadra, ezért ezt az esztergomi lehetőséget megragadva néhány dalt adott elő zenész barátai közreműködésével. A dalok segítségével idézve őt - „hosszú életének rövid történetét" foglalta össze. Az egykori Fonográf együttes közismert slágereit az előadókkal együtt énekelte a közönség is. A mintegy 40 perces „előzenekari" műsor után vonult színpadra a Rotunda énekegyüttes a szólistákkal együtt, hogy az esztergomi bazilika 150 éve történt felszentelésének tiszteletére megszólaltassa a Magyar misét. A mű ősbemutatója 1987-ben volt. Azóta országszerte számos színpadon és templomban csendült fel, eljutott Erdélybe és Németországba is, mindenütt nagy sikert aratva. A zeneszerző, Tolcsvay László a népzene, a szimfonikus zene és a rock hangzásvilágát egy oratórium formájában ötvözte egybe, s ennek eredményeképpen a különböző műfajok harmonikus összhangja valósult meg. Az ősi és a modern kettőssége a szövegben is megjelenik: a hagyományos mise-szövegek Tolcsvay Béla verseivel fonódnak össze. A szólószerepekben többek között Tolcsvay László, Sasvári Sándor és Sáfár Mónika hangját élvezhettük, a karmester Tóthné Mózer Annamária volt. A ráadásban a művészekkel ismét lelkesen együtt énekelt a közönség. Az előadás után vásárolható CD-k között azonban sajnos nem szerepelt az előadott mű teljes egészében, Sasvári Sándor válogatás-albumán csak annak részletei szerepeltek. Ezt a lemezt viszont az énekes-színész nagyszámú érdeklődőnek dedikálta a helyszínen. Sok árus az ötödik Ister-Granum Népművészeti Fesztiválon (I. M.) Árusok, kézművesek végeláthatatlan sora lepte el a Kis-Duna partján az immár ötödik eurorégiós népművészeti fesztiválon. Ennek egyik oka, hogy ez évben nem különítették el a hagyományőrzők standjait az Erzsébet-parkban, s a fesztiválszínpad új helye miatt egyetlen, hosszú vonal mentén rendezhették el a kis pultokat. A megnyitóra rekkenő hőségben került sor péntek koradélutánján, amit csak az Aranysólyom Lovagrend vitézei és úrhölgyei tudtak elviselni. Koditek Pál, a Kulturális, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnöke a rendezvény értékőrző fontosságát emelte ki ekkor szavaiban, majd ezután Mudrák Attila templomfotóinak kiállítása nyílt meg a soron következő Szárnyas tárlat keretében. Kéménd, Nána, Léva, Bény, Bajót, Farnad és Kürt hagyományőrző együttesei, táncosai és asszonykórusai jelentek meg az idei évben, Párkányból bábcsoport érkezett a gyerekek örömére, temperamentumos cigány táncokról az Esztergom-kertvárosi Lóli Jag csoport gondoskodott, este pedig a zsámbéki Kontáros együttes tartott moldvai táncházat. De városunk is büszke lehet a résztvevőire: szombat este nagy sikert aratott a Váralja Néptánc Együttes, Bencze Laci konyhájának halkészítményei szép számmal fogytak, a zeneiskola sok növendéke (különösen Konyicska Renáta) többszörös vastapsot aratott a nagyszámú közönség előtt. Egyedül talán Jankovics Marcell előadásának volt kisebb visszhangja, de könyveinek dedikálása az árnyas fák alatt mégis hosszúra nyúlt. Villáminterjú Polgár Józseffel, az Olvasókör vezetőjével - Hogyan látja az idei rendezvény sikerét ? - Ha már egyszer fesztiválvárosi rangra kezdtük emelni Esztergomot, akkor áldásos volna, l)a legalább a szinten-tartás megoldható lenne. És ez az anyagiakon is múlik. Az idei egy kicsit szegényesebb volt, mint a tavalyi, ezt senki, aki erről a rendezvényről objektív képet akar alkotni, nem tudja letagadni. Ez szerintem javítható, és ebben a város vezetése is partner lehet. De csak így lehetett Esztergom kvázi fesztiválváros. A tavalyi éppen ezért egy kimagasló éve volt a fesztiválok történetének. Az idei szintén egy tartalmas kis fesztivál, de gazdagítani lehetett volna egy valamivel nagyobb összeggel. Meggyőződésem, hogy a városvezetés ezt a rendezvényt is figyelemmel kíséri, és biztos vagyok benne, hogy bennük is kialakult ez a kép. - Miképpen lehetne megoldást találni ebben a kérdésben ? - Az lenne jó, ha a régió csapatát minden önkormányzat legalább az itteni fellépésük erejéig támogatni tudná. Mert ez nem Esztergom fesztiválja. Ennek a rendezvénynek a régióhoz kellene kötődnie, a régió közös teherviselése mellett. Ezeket a kiadásokat legkisebb falu is meg tudná finanszírozni, ha Szentgyörgymezőn is meg lehetett oldani... Esztergom legyen büszke arra, hogy lehetőséget biztosít, helyet, teret ad ehhez, s az összes fesztiválszervezési gondot átvállalja. Szerintem a régió településeinél kell szemléletváltozást végrehajtani. Vagy pedig nagy pénzek kellenek hozzá, de ilyen forrásaink nincsenek. Mindezek ellenére én azt mondom, hogy ez a fesztivál nem rossz, a gondolatiságát mindenképpen folytatni kell, mert nincs rosszabb egy félbehagyott dolognál. Nem szabad ehhez hivatkozási okot találni. Mert tudom, hogy jövőre akárhogy is alakul, akkor is lesz népművészeti fesztivál. A rendezését viszont Esztergomhoz kötik, ezért nem a régiót hibáztatják majd (bár a régió nem vett benne részt kellő aktivitással), hanem a várost. Pedig ez egy jó fesztivál, csak meg kell teremtenünk legalább a szinten-tartás lehetőségét. (sms)
