Esztergom és Vidéke, 2006

2006-06-29 / 26-27. szám

iiclisebór Józsefvárosi Könyvtár -1500 Esztergom, Táncsics M. u. 10. Tel.: 33/523-170, Fax: 33/401-919 fbztttt Jatuán BzülDuároBa a ngmzgtt ggpgg büksóit, \úkipt és azoigáloja! Esztergom és Vidéke www. POLGÁRI HETILAP e-mail: esztergomesvideke.hu Alapíttatott 1879-ben * Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László * Megjelent 1944-ig LXV évfolyam Új sorozat * XXI. évfolyam, 26-27. szám * 2006. június 29. * 8 oldal * Ára: 100 Ft esztergomesvideke@vnet.hu Építéskori színét kapta vissza a bírósági székház homlokzata (Pálos) A Széchenyi téren folyó teljes átépítési munkálatok kicsit háttérbe szorították a két éven át felújítás alatt állt bírósági székház újbóli használatba vételét. Visszaköltözött helyére a Városi Bíróság, valamint az Ügyészség. Az építési hatóság szerepét betöltő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szakemberei elégedettek a kivitelezéssel - tudtuk meg a részleteket dr. Kántorné dr. Burus Zsuzsanna megyei bírósági elnöktől. A médiumokban is teret kapott, hogy a homlokzat színezésében {felső fotónkon) kételyek merültek fel városunk önkormányzatában is (139/2006. 03. 30. képviselő-testületi határozat). Ezt a valóban fontos építési kivitelezési szempontot a műemlékvédelem körültekintően elemezte. Kiderítették, hogy az 1903 októberében megépült Királyi Járásbíróság palotája az elmúlt évtizedekben ötször is alakításra került. Mivel az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a központilag tárolt bírósági székházak minden anyaga a fővárosban megsemmisült, így eredeti terv már nem lelhető fel. A műemlékesek - Mezey Alice művészettörténész vezetésével - 2005 júliusában alapos falelemzésbe fogtak. Az utcai homlokzat eredeti színe: „nagyon meleg hatású vöröses kakaóbarna, ami minden felületet egyformán fedett". Különösen az ötvenes,és a hetvenes karbantartásnál mindig változtak a homlokzati színek. így lett előbb mélyzöld, majd halványokker, mélykék. A kapualj fala telizöld volt, a mennyezet pedig mindig fehér maradt. A nyílászárók színe is napvilágra került a kutatások során, így a mostani csere során az eredeti sötétbarna lett, belső felületein pedig flóderezett. A kutatások arra is rávilágítottak, hogy a homlokzat plasztikus elemeinek döntő része égetett kerámia. így: a főpárkány a fogrovatig, az alapkeretek, a szemöldök és köténydíszeik, a rizalitok pilaszter páijainak fejezetei és lábazatai, ez utóbbiak a kapualjban is. Tehát a 2004 - 2006 közötti teljes felújítással visszatértek a szakemberek az 1903-as épületszületéshez. A felújítás másik műemlékvédelmi értéke a bíróság udvarán már eddig is részben ismert pince feltárása. A kő dongaboltozatos pincét először 1951-ben építésnél sértették meg, majd később 1958-ban Zolnay László kutatta. Az Árpád-kori pénzverő-kaiptara házaként szolgáló Szennye-palota maradványának tekintették. Árpád-kori és főleg késő középkori kerámiát találtak benne. A mostani feltárást dr. Horváth István régész, múzeumigazgató vezette. A KÖH részéről dr. Benkő Elek és dr. Torma István szakemberek segítettek a munkában. Részükről is elhangzott, hogy ugyan a Várhegy és a Víziváros gazdag építészeti emlékekben, a királyi városrészben a templomokból, a kolostorokból, a számos világi épületből eddig nem tudtak helyreállítani valót felkutatni. Ezért is értékes a Széchenyi tér 22. szám alatti pince megtartása, és idegenforgalmi céloknak megfelelő hasznosítása. A példamutató műemlékhelyreállítás lezárult, a fogda épülete csak a Kis-Duna sétányról közelíthető meg járművel. A városvezetésnek is célja, hogy az építésügyi szabályzatunk szellemében ez a funkció kikerüljön a központból. Javában folyik a földmunka is. Dr. Horváth István régész és munkatársai szüntelenül kutatják a Szennye-palota és a Szent Miklóstemplom egykori falmaradványait. Városunk nagy nyári rendezvényeinek nyitánya Programokban gazdag Szent Iván-éj fsmsj Nem panaszkodhatott, aki Esztergomot választotta a nyári napéjegyenlőség éjszakáján, mert idén különösen gazdag programkínálattal találkozhatott. Ennek oka, hogy a vízivárosi fesztiválok helyszínén megjelentek a már megszokott díszletek és az árusok (itt természetesen szintén figyelemmel lehetett kísérni a labdarúgó-világbajnokság aktuális mérkőzését), s most városunkban több program is egybekapcsolódott. Ezen a szombaton került sor a tavasszal elmaradt lampionos hajófelvonulásra, továbbá a helyi múzeumok zöme első alkalommal kapcsolódott bele a világszerte nagysikerű múzeumok éjszakája programba. Választani volt tehát miből, talán éppen csak ez-és a szervezők részéről az összehangolás - okozhatott némi fejfájást. Tömegek a múzeumokban A programok közül sok nemcsak párhuzamosan zajlott, de időben is kiterjedt kínálattal szembesülhettek az érdeklődők. A múzeumok éjszakája rendezvénysorozat hivatalosan már este hat órakor kezdetét vette: a Vármúzeum bejáratánál, Horváth Béla igazgató szavait, a mazsorettek műsorát viszont még aránylag kevesen hallottak-látták. Idővel azonban egyre többen látogattak fel a megnyitott Lipót-teraszra, ahol hastánc, az Aranysólyom Lovagrend jóvoltából bajvívás és sólyomröptetés fogadta a nagyokat és a kicsiket. A gyermekek számára az egerészölyvvel való ismerkedés, és a kézművesek tudtak érdekes élményt kínálni (az ügyesebbek ekkora már el is készítették a Duna Múzeumban a maguk kis lámpás hajóját), de Bakai Márton és Koncz Gábor (Club Era zenekar) fellépése egyidejűleg keveseket csábított a hűs lovagterembe. Koncertekből viszont nem volt hiány ezen az éjszakán: a Keresztény Mú- zeumban Sári Szabolcs és Konyicska Renáta két részből álló kamara-hangversenye, a Vízügyiben jazz, a Mária Valéria-híd túloldalán blues zene várta a mind nagyobb számú közönséget. A Párkányi Városi Múzeum nem az épületében vagy annak udvarán fogadta a programokra kíváncsi vendégeket, hanem a közeli főutca sarkán felállított színpadon lépett fel az esztergomi Strigonium Consort Régizene Együttes, és itt mutattak be részleteket a sikerrel játszott Padlás musicalből. Közben természetesen nyitva álltak a kiállítások is a látogatók számára - és a könnyűzenei vagy kulturális programokkal fűszerezett estén a tapasztalatok szerint ez a lehetőség gyakorolta a legnagyobb vonzerőt. A múzeumokba ugyanis folyamatosan, nagy számban érkeztek a vendégek Szent Iván éjszakáján: a Keresztény Múzeumban ötszáz, a Duna Múzeumban hétszáz, a Várban ezer látogató fordult meg ekkor a becslések szerint, bár a közös belépő miatt ez természetesen jóval kevesebb eladott jegyet jelent. (Mindenesetre sajnálatos, hogy a város kezelésébe került Balassa Bálint Múzeum a programsorozatból nem vette ki részét.) Különbelépővel lehetett részt venni az élményfurdő különleges programján. Bár sokak számára bosszúságot okozott a ritkán és nehézkesen közlekedő, a programok helyszínei között áthidalást nem teremtő kisvonat, s a szervezés kisebb bizonytalanságai ellenére mégis egyértelműen sikerként könyvelhető el az első ilyen múzeumi éjszaka városunkban, mely minden bizonnyal további folytatást nyer majd (a vízikarnevál más időpontban történő megrendezése esetén is). Csalódás a Kis-Duna partján Az est során a legnagyobb tömeget természetesen a fenti programoktól független lampionos felvonulás vonzotta, amely e tekintetben is kiemelkedő rendezvény a város életében. A korábbinál talán valamivel kisebb számú érdeklődőt a kezdésre és az egyes hajókra való hosszú várakozás viszont erősen megrostálta. Csalódást okozott a résztvevő egységek, hajók kis létszáma is, melyek közül csak a katicabogár, a gőzös és a többezer műanyag palackból ragasztott „Esztergomi Sár d'Onyx" óriásflakon tanúskodott némi alkotófantáziáról. A program előtt még vidám hangulatot teremtett a Memory Band koncertje a Kis-Duna partján, a hajósok bojkottja és az utcabál folytatásának hiánya megpecsételte a vízifesztivál sikerét. POSZT-sikerdarab a Várszínház évadnyitóján (I. M.) Csekély érdeklődés övezte a Várszínház nyitódarabjának június 23-ai előadását, pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozó legsikeresebb alkotását tűzték műsorra. Bár a fesztiválon díjat nem nyert a Médeia, az őt övező érdeklődés, de már a beválogatás is jeles kitüntetésnek számít a hazai színházi szakmán belül. Talán a futball-világbajnokság napi rendszerességű közvetítései, a fülledt idő okozta fáradtság, a hétvégi kulturális túlkínálat vagy esetleg a nyitódarab műfaja, a tragédia rettentette el a közönséget? Nem lehet tudni: a szervezés, a reklámozás most is a szokott lendülettel folyt. Pedig eddig a drámának is megvolt a szűkebb közönsége Esztergomban. Annyi bizonyos, hogy legalábbis pénteken méltatlanul kevesen voltak jelen egy fontos városi színházi eseményen, s a közönség száma meglepő módon éppen szombaton - sok más színes rendezvény ellenére - emelkedett meg mégis. Szerencsére. A bemutatót további körülmények is terhelték (hűvösebb este, szúnyogok), de legalább a délutáni záporeső utáni csülagos ég alatt - az istenek tekintetétől kísérten - folyhatott le az előadás. Még a Bazilika harangja is „lélegzetvisszafojtva", feszülten figyelt, a megszokott kongatás nélkül, így egyetlen, folyamatos, katartikus cselekménysornak volt tanúja a közönség - melyről csupán az elidegenítő zárójelenet vált le, szándékosan. Médeia mitológiai, ellentmondásos alakját tragédiák és véres bosszúk, véres menekülések kísérik - a szerző, Jean Anouilh olvasatában a 20. szádadba átmentődve ő mégis az erkölcsi értékek védelmezőjévé, a hűség, az áldozatvállalás megtestesítőjévé válik. Vele szemben a könnyelmű, a más nőkre is tekinteni képes, a megnyugvást kereső negyvenesek oly ismert férfialakja képez ellentétet. A díszletek, jelmezek (Adriana Grand) harsány jelenkorisága, a rendezés finom, hatásos, látványos megoldásai még inkább velőkig hatóvá tették a bemutatót. A folyamatos őrlődés hatására folytonos feszültség keletkezett a szereplők között, nem hagyva lankadni a közönség figyelmét, az erkölcsi ítélőképességet. A hosszú és súlyos sorssal terhes összecsapás az utolsó éjszaka zajlik, amikor Médeia és Iaszón útjai végérvényesen elválnak egymástól. A publikum ilyen feszült alaphelyzetben és ennek még intenzívebb bonyolódása során szeretne megpihenni, szeretne feltöltődni egy kicsit, de nem adatik meg számára a két felvonás közti lecsillapodás lehetősége: egy, tömény, súlyos felvonásban összegződik a darab. Ellenpontot itt csupán a befejezésben megszólaló felszínesség, a mindent túlélő igénytelenség megnyilvánulása jelent. A rendezés, mely valószínűleg nagyban segítette a darab bejutását a POSZT-ra, Médeia varázslatainak rémisztően hihető ábrázolásával és a kar énekes szerepeltetésével igazi élménnyé, előttünk zajló drámává változtatta a darabot. Victor Ioan Frunza a Várszínház adottságaihoz is építő jelleggel tudott alkalmazkodni: a távoli énekek a kar (és a kint zajló vigalom) távolságát érzékeltette a főhősnőtől. Bár az énekhangok nem csiszolódtak össze, mégis a betétek pontosan, drámai erővel egészítették ki a párbeszédeket. A látvány, az ének mellett természetesen a főszereplők, különösen a címszereplő Médeia alakja vitte itt is sikerre a darabot. Horányi László hazai pályán már többször tanúságot tett színészi képességeiről, és különösen szomorú, hogy a Várszínház és a Budapesti Kamaraszínház itthon nem tudott kellő érdeklőt vonzani. (Horányi két éve is némileg hasonló szerepben jelent meg a Dög című színműben.) Most gyermeki játékossága és férfias cinizmusajellemének átélt részét alkották. Ami gerincét alkotta a darabnak, az természetesen Médeia (Töreky Zsuzsa) sorsa és szinte folyamatos jelenléte volt a színpadon, a dajkájával vagy a Iaszónnal folytatott beszélgetésből bontakozott ki a múltja. Szerepfelépítése drámai, hiteles, átélése az amúgy is súlyos szavakat egy tömbbé rendezte össze.