Esztergom és Vidéke, 2006

2006-06-29 / 26-27. szám

2 MaM-U m és Vidéke 2006. június 29. Szerkeszti: GÁSPÁR ÉVA Lapunk következő száma július 13-án jelenik meg! Térzene a Bazilikánál A táti Musik-Land Utazási Iroda szervezésében július l-jén Magyar­országra érkezik Susanne Madsen ve­zetésével a 185 ezer lakosú dán nagyváros iskolai zenekara. Az Odense Skoleorkester tagjai Carsten Rungstrom karmester dirigá­lásával július 2-án 11.15-kor (a mise után) térzenét játszanak a Bazilikánál. Kiállítás A Duna Múzeum Európai Közép Galériájában Andráskó István festő­művész tárlata látható, mely augusz­tus 14-éig naponta - a keddi szünnap kivételével - 10-18 óra között tekint­hető meg. * A Bajor Ágost Művelődési Házban július 16-áig az Ódor Tünde képző­művész vezette Napút Rajzszak­körének kiállítása látható, * A Vármúzeum Rondellájában „Ro­hanjunk a rohanó időkkel" című reklámplakát - mely az 1885-1920 közötti éveket idézi fel - kiállítás váija az odalátogatókat. Az ENEKE nyári programjai Július 6-10.: Erdélyi körutazás Július 20.: Félévzáró sétahajózás Július 27.: sétahajózás unokáikkal Augusztus 7.: franciaországi zenekar hangversenye a belvárosi plébánián Augusztus 13.: kirándulás: Opuszta­szer-Szeged Augusztus 20.: Újkenyér-ünnep A programokról bővebb felvilágosítást az egyesület irodájában (Bajcsy-Zs. u. 4.), illetve a 313-343-as telefonon kap­ható. A vezetőség ezúttal is értesíti a tisztelt tagokat, hogy a csütörtöki klub­délutánokat a nyár folyamán is megtartják, ugyanakkor a nyári sza­badságokhoz, kellemes időtöltést és jó szórakozást kíván! Úszótanfolyam A Szent István Városi Fürdő ez évben is 6 éves kortól 14 évesig, három turnusban a vakáció ideje alatt úszótanfolyamot indít. Az érdeklődők a fürdő pénztáránál jelentkezhetnek, naponta 10-17 óra között, vagy a 312-249 és a 403-957-es telefonszámon. n. turnus július 10 - július 28. 8-9 óra és 9 -10 óra: Petkó Krisztina 10 - 11 és 11-12 óra: Csepregi Attila 15 -16 óra és 16 -17 óra: László Zoltán A Kultúrmozgó filmjeiből Június 29-től július 5-ig 17 és 19.30 óra, július 3-5. (hétfő-szerda) 17 óra, 1-2-án (szombat-vasárnap) 14.30-kor is: A Da Vinci-kód - színes, szinkronizált amerikai film * Július 03-05., 19.30 óra: Ponyvaregény - színes, feliratos amerikai filmszatíra "Összefogás Esztergom és Környéke Tűzvédelméért" Alapítvány Egyszerűsített mérleg 2005. év ezer forint Megnevezés előző év helyesbítés tárgyév A., Befektetett eszközök 0 0 1. Immateriális javak 0 0 II. Tárgyi eszközök 0 0 III. Befektetett pénzügyi eszközök ­­B., Forgóeszközök 6152 6 826 i. Készletek II. Követelések 4 000 4 000 III. Értékpapírok ­­IV. Pénzeszközök 2152 2 826 Eszközök (aktívák) összesen 6152 6 826 c., Saját tőke 5 892 6 383 1. Induló tőke 2 400 2 400 It. Tökeváltozás 3 186 3 272 III. Lekötött tartalék 0 0 IV. Tárgyévi eredmény alaptev.-ből 306 711 V. Tárgyévi eredmény vállalk.tev.-ből 0 0 D., Tartalék 0 0 E., Céltartalék 0 0 F., Kötelezettségek 260 443 1. Hosszú lejáratú 0 0 II. Rövid lejáratú 260 443 Források (passzhrák) összesen 6152 6 826 Esztergom, 2006.április 28. lapítvány kuratóriumának elnöke Nyári tábor A Helischer József Városi Könyvtár gyermekkönyvtára nyári tábort hirdet, amelyre 6 és 10 év közötti gyermekeket várnak. A tábor helyszíne: a könyvtár. Időpontja: július 17-21. között, 8-16 óra között. Program: séták a városban, fürdőzés az élményfürdőben, me­sedélutánok, játékos vetélkedők, könyvajánlók. Részvételi díj: 4000 Ft, mely napi egy meleg étkeztetést tartalmaz. Jelentkezés és befizetés július 15-éig a helyszínen, a könyvtár nyitva tartási ideje alatt. Református Egyházi Napok Megáldalak... és áldás leszel." (lMóz 12. 2) (.nati) A református egyház idén, június 23-25. között Kaposváron rendezte a II. Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) elnevezésű programsorozatát (első Győrben volt 2004. július 9-11. között), melyen a Dunántúl reformátussága találkozott egymással. A találkozó eseményei között minden jelen lévő találhatott magának, érdeklődésének megfe­lelő programot. A háromnapos rendezvény második napján ,az esztergomi egyházközség is képviseltette magát, mégpedig az „Énekkarok talál­kozója" egyik szereplői voltak. A helyszín a több mint négyszáz éves szépen felújított, nagy befogadó képességű, jó akusztikájú templom volt. A találkozót dr. Márkus Mihály református püspök nyitotta meg {fotón­kon) és köszöntötte a megjelent énekkarok tagjait. Dunántúlról 22 énekkar mutatta be tudását, felkészültségét. A fellépés előtti beéneklésre - a szintén nagyon szép - gyülekezeti te­rem állt rendelkezésre. Esztergomiak ezt nem vették igénybe, hanem a szemben lévő árnyas Berzsenyi-parkban tették ezt meg, az itt pihenők, sétálók nagy örömére. Mindenki rájuk figyelt, megálltak meghallgatták az énekkart. A Kissné Kulcsár Sarolta vezette vegyes kar négy kórus­művet adott elő, sikeres szereplésüket nagy taps követte. m r> §3j * 1; . jMf etapi $$ ii * JjfrS' SHHÖli JÉ Kertvárosi hírek A városrész főutcáján több hónapos átalakító, felújító munkával elkészült és június 15-én megnyílt a „Roma Café Eszpresszó". A tulajdonos Góman Gusztáv elmondta, az épületrész 108 m z alapterületű, nyolc négyzet alakú asztallal, székekkel, két hosszúkás asztallal, padokkal van berendezve. A teraszon szintén ülőalkalmatosságok találhatók, egyben ez a kijelölt dohányzó hely. A fo­gadótérben tv, órák, zenegép található. A falakon magyar, EU-s, városi és roma zászlók mellett a városrészi volt vajda és családja fotói, a cigányélettel, a kultúrával, a hagyományokkal összefüggő képek kerültek elhelyezésre. Ezek között több olyan is van, amelyet - akkor még Esztergom-táborban - a helyben lakó ismert fotós, Sziklai Sándor készített. A vendéglátó egység két főt alkalmaz: egyik munkanélküli volt, a másik pályakezdő, és folyamatban van egy harmadik dolgozó felvétele is. A kiszolgálás udvarias, fagylalt és sütemény kapható, ezen kívül reggeli elfogyasztására is le­hetőség van. Az újonnan nyílt presszó kulturált körülmények között várja az oda betérőket. * Új szolgáltatással bővült Kertváros banki hálózata. Június 16-ától a Damja­nich úton, a Takarékszövetkezet ablakába pénzkiadó automata áll a lakosság rendelkezésére. A szolgáltatás éjjel-nappal igénybe vehető. Eddig csak a postán működött ilyen pénzfelvételi lehetőség, de csak a nyitva tartás ideje alatt. Az új lehetőségre jól elhelyezett táblák hívják fel a figyelmet. * . A posta előkertjében lévő két fa közül a nagyra nőtt eperfa comb vastagságú egyik ága június 21-én reggelre letört. A bejáratot eltorlaszolta, csak az eltávolítása után tudott a posta szolgáltatásaival rendelkezésre állni. Az ott várakozók szóvá is tették, hogy a posta előkertje gazdátlan, elhanyagolt. A bejárati járdája töredezett, balesetveszélyes, a zöld felület vágatlan, térdig ér a növényzet. A városrészen átvezető út melletti zöld területek nyírása is erősen ki­fogásolható. Az út páratlan házszámozású oldalán még az idén egyszer sem volt nyírás. így most már vannak olyan sávok, ahol térdig ér a vágatlan zöld növényzet. Az is érthetetlen, hogy a páros oldalon miért maradnak ki területek a nyírásból? * A városrész labdarúgói június 18-án Kesztölcön vendégeskedtek. Gyászos eredménnyel tértek vissza: a felnőtt csapat 2: 0-ás, az utánpótlás megalázó, 15: 2-es vereséget szenvedtek (az utánpótlás csapat csak nyolc játékossal tudott kiállni a mérkőzésre). Június 25-én Annavölgy csapatai vendégeskedtek Kertvárosban. Felnőtt csa­patuk 3: 0-as győzelemmel, az utánpótlásuk 8:2-es vereséggel tért vissza. # A július 3-ától kezdődő számítógépes táborra teljesen megtelt a létszám, tud­tam meg Tóth Tamástól, a Féja Közösségi Ház igazgatójától. Ez lesz a második alkalom, hogy nyári szünetben ilyen foglalkozást szerveznek az általános iskola felső tagozatos diákjai részére. * Akik június 23-án késő délután, este és éjszaka a repülőtér mellett elhaladtak azt látták, hogy a gyárhoz közelebbi részén sátrakat állítanak, padokat, asztalo­kat raknak le. Lovas kocsik, hintók, tv műszaki stáb, hatalmas reflektorok, áramfejlesztő jelent meg. Máglyákat építenek, bográcsfőzéshez előkészületek folynak, majd begyulladnak a tüzek és egyre több helybéli és környéki roma származású jelent meg. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) tagjától, Góman Gusztávtól másnap magyarázatot kaptam. Elmondta, hogy a CKÖ támogatásával, itteni szervezéssel, a helyi Loli Jag táncegyüttes közreműködésével L. L. Junior és Stefano közös videoklippet forgatott hagyományt felelevenítő „Leányszöktetés" címmel. Ennek alapja az, hogy a szépséges cigánylány szívéért két legény vetélkedik, de a lány egy harmadikat választ, aki el is szökteti. Ezt sok tánccal, vidámsággal és ugyanakkor drámával, valamint zenével, tűzzel, lovakkal, hintóval, kocsikkal elevenítették meg. A játék, a forgatás hajnali ötig tartott. Addig elfogyott a bográcsokban készült pörkölt, a hangulat kiváló volt, annak ellenére, hogy csak étel és üdítő italok álltak rendelkezésre. Szeszmentes rendezvény volt. (Egyetlen zavaró körülmény volt, ez pedig a szúnyogok hada: hiába égtek, füstöltek a máglyák és a bográcsok alatt a tüzek.) Góman Gusztáv még elmondta, hogy L. L. Junior a közeljövőben vendége lesz és fellép a napokban megnyílt Roma Café Eszpresszónak. Ezzel fejezi ki köszönetét a helyi közreműködőknek, segítőknek. A fellépést az épület melletti szabad területen szervezik meg. Nagy Tibor Olvasói levél „Tisztelt Szerkesztő Úr! Nem bírom szó nélkül hagyni, hogy legutóbbi kettős számban (24-25. szám) Műemlék-épület teljes felújítása a Belvárosban című cikkükben közölteket ne javítsam ki. A fent idézett cikk azt állítja, hogy a szóban forgó ház „négy generáción át a Leitner család tulajdonában volt". Ez nagy tévedés. Az említett ház anyai dédapám Lindtner Henrik molnármester és felesége Feliinger Mária tulajdona volt. Feliinger Mária szülei Feliinger Péter és Nuszbaum Apollonia voltak. Ha a ház 200 éve épült, akkor építtetője nem dédapám, aki 1809-ben Esztergomban született, hanem apósáé, Fellinger Péter molnármesteré lehetett. Miután Lindtner Henrik feleségül vette dédanyámat, Feliinger Máriát és így jutott az ingatlanhoz. Feliinger Péter, aki Christkirchenben 1798-ban született 48 éves korában halt meg Esztergomban. Azt tudom, hogy hajómalmuk volt a Dunán és dédapám Lindtner Henrik ebből gazdagodott meg, hiszen lisztkereskedésük volt, és ezért kellett a ház udvarában nagy raktárt építeni, amelyet most bontanak el. Bánomy Miklós" * Szerkesztői megjegyzés: Tisztelt Bánomy Miklós Úr! Észrevételét a lapunk 2006. június 15-ei, 24-25. számában megjelent „Műemlék-épület teljes felújítása a Belvárosban" című cikkel kapcsolatban köszönettel vettük. az Esztergom és Vidéke szerkesztősége Élményeim az Élményfürdőben (-zső) Mint ismeretes június 30-áig bármely esztergomi polgár ­^mennyiben igazolni tudja - egy alkalomra ingyen igénybe veheti az Élményfürdő szolgáltatásait. Egyik barátommal, Henrikkel, aki szintén nyugdíjas éltünk a felkínált lehetőséggel. Barátom, aki már elmúlt 70 éves gyermeki örömmel vetette magát a pezsgőfürdőbe, és viszont az impozáns úszómedencét céloztam meg, majd megmeritkeztünk a hullámmedencében is. A víz nagyon jó, tiszta és kellemes. Jól éreztük magunkat, és elhatároztuk, hogy máskor is eljövünk...

Next

/
Thumbnails
Contents