Esztergom és Vidéke, 2005

2005-08-18 / 33-34. szám

6 eszta^sqn vip6ft6 2005. augusztus 18. József Attila emlékezete - és Lajkó Félix fellépése (-ffy) Augusztus első hétvégéje a száz esztendeje született költő, József Attila emléke előtt tisztelgett Esztergom nyári fesztiváljainak sorában. Ezt tükrözte a nyitóeseményként megnyíló szabadtéri tárlat témaköre, valamint a záró rendezvény, a Sebő Zenekar József Attila-lemezének bemutató koncertje is. E kezdő- és a végpontok között ugyancsak a zenéé, a népés a világzenéé, valamint az argentin tangóé volt a főszerep, de e színvonalas, különálló programok kevéssé tűntek vonzónak a közönség (s az árusok) számára a két hűvös, őszies napon. A csapadékos időjárás tulajdonképpen csak a Szárnyas szabadtéri tárlat megnyitójának időpontjára volt hatással. A születése centenáriumán felidézett költő versei szintén erős ihlető forrásnak bizonyultak a kiállító középiskolás diákok körében - a Futtám, mint a szarvasok kezdetű költemény plakátszerű, jó kézügyességről és tehetségről valló feldolgozása (Dobson Fanni képén) kiemelkedett ezek közül is. A tárlatot sajnos kevés ideig láthatták az érdeklődők, mert az esős idő miatt le kellett takarni a jórészt pasztellkrétával készült munkákat. Nem a csapadék, hanem egy közlekedési baleset módosította a Kisgöncöl zenekar után következő, világszerte ismert énekesnő, Lovász Irén fellépését. A 2003-ban eMeRTon-díjjal jutalmazott előadóművész az ideutazása során, Esztergomtól nem messze szenvedett autóbalesetet, melynek során ő maga nem sérült meg, műsorát viszont hálaképpen egy moldvai népi imádsággal zárta. Gyönyörű, hajlékony hangján igazán szívhez szólóan. Lajkó Félix koncertjére az eredetileg kitűzött napon, most pénteken került sor, ekkor telt meg tehát a Mindeszenty téri nagy nézőtér. A szintén több zenei műfajban otthonosan mozgó délvidéki hegedűvirtuóz díszlet nélkül, háromtagú zenekarával szinte elveszett a hatalmas színpadon; sajátos, a különböző népek dallamvilágából merítő világzenéjük pedig annál szikárabban szólt, hogy az egyes művek előtt még ezek címét sem közölték. A kizárólag zenei élményt kínáló műsort azonban a párkányi sörfesztivál párhuzamosan zajló rock-koncertje zavarta a hűvös időjárás mellett valószínűleg ez okozta többek távozását az előadás folyamán. Szombat délelőtt és koradélután gyermekelőadások tartottak a fesztivál keretében, később Astor Piazzola argentin tangói csendültek fel Forgách Péter mandolinművész és az Esztergomi Gitárfesztiválon mesterkurzust vezető Szilvágyi Sándor gitárművész közös fellépésén. Este pedig a tavaly is nagy sikert aratott Sebő Zenekar adott elő megzenésített verseket a Nagy László- és a József Attila-lemezeikről, sokak gyönyörűségére. Egy „pompázó dramaturgiai légvár" Úgy látszik, az emberből élete végéig nem kopnak ki a naiv beidegződések. Mostanáig azt hittem, Tamási Áront mindenki szereti, senki nem tudja kivonni magát nyelvezetének édes cirógatásából és világlátásának fényes tisztaságából. Tévedtem. A minap egyik barátom határozottan kijelentette: ő bizony nem szereti. Mondata úgy szíven ütött, hogy nem is kérdeztem meg, miért. Kedvem azonban nem szegte, sőt elhatároztam, kritikusabban fogom végignézni augusztus első hétvégéjén az Esztergomi Várszínház és a Gyulai Várszínház közösen színpadra vitt darabját. Tamási vélhetően epikai alkotásairól ismertebb, amitől aztán drámái háttérbe szorultak. A műértőbbeknél talán még bevillan az Énekes madár vagy a Tündöklő Jeromos, a Vitéz lélek azonban már talán őket is intenzívebb kutatásra készteti. A cselekmény természetesen valahol a hargitai havasokbanjátszódik. Aki járt már ott, az tudja, milyen érzés az, amikor az idő mintegy „kifeszül", a tér pedig mintha formát öltene. A szép itt nem puszta esztétikai fogalmában az, hanem tényleg a lét közelségét idézi. Ahogy abban a péntek esti szürkületben a Duna partján ballagtam, a természet naranccsal áttört acélos vagy szürkés kék színei hasonlót keltettek életre. Áhítat ide, áhítat oda, valahogy csak feljutottam a színházba, és mivel a kezdés késett (vagy csak nekem tűnt úgy) a díszletet szemlélgettem. A cselekmény helyszínével kapcsolatban kissé ambivalens érzést okoztak a díszletek, hiszen a láthatóan romos székely kapu egy falusi házudvart sejtetett, a rusztikus székek, az asztal és a pad azonban kétségtelenül lakásbelsőre utalt. Később azonban kiderült, a történet szempontjából teljesen jelentéktelen körülmény. Semmiképpen nem kerülhette el a figyelmet a színpad jobb oldalán felállított óriáskivetítő. No nem a modern digitális, vagy a még újabb technikákra kell gondolni, hanem amolyan korabeli „itt a kép, hull a kép" változatra, ami azt jelenti, hogy a jelenetek tágabb környezetére utaló vászonképeket először rétegenként felhelyezik, majd a felvonások között szép egymásutánban aláhullanak, láthatóvá téve az alatta lévőt. Pajkos játéknak amúgy jó, de teljesen fölösleges adalék, semmilyen többlettartalmat vagy értelmet nem nyújt a darabhoz, tán csak terheli. Maga a történet rém egyszerű, akár tanmesének is felfogható. Az első nagy háborúból hazatérő Balla Péternek mindene odalett: szülei már nem élnek, egykori menyasszonya immár más felesége, a háza pedig romokban. A falu ellenszenvét magára vonva egy szamarat vásárol, amivel megkezdi új élete felépítését. A harcos és kitartó munka eredményeként a ház újjáépül és szíve választottja is „megtestesül". Mindez allegorikus képekkel átitatva (a falu által megvetett szamár például Jézus állata), és jócskán fűszerezve ama sajátos székely humorral, amihez maga Tamási is remekül értett. A felvezetőben már említettem, hogy nem mindenki rajong fenntartások nélkül az íróért. Műnembeli alkotásait „pompázó dramaturgiai légvárak"-nak tekinti például Bíró Béla, a szerzőt pedig „malomárokparti hályogszemű prófétá"-nak. Talán enyhítésképpen teszi hozzá, hogy műveiben az őseredeti látásmód uralkodik, az erkölcsiség, a jókedv és a humor tündéri realizmusa. Szőcs István azonban Tamási védelmére kel, midőn felhívja rá a figyelmet, hogy drámáit nem szabad a hagyományos kritériumok szerint tekinteni. „Mondatai játékszövegek, igazi értelmük akárhányszor csak a színpadi cselekvés látványával egybekötve világosodik meg." Megint mások itt vélik a magyar dráma örökletes betegségének kezdetét látni, aminek a lényege az, hogy a szerzők nem azonos erőket ütköztetnek egymással. Ebben a műben például a főhős civilizációellenes harcát egyáltalán nincs ki ellensúlyozza, ha valaki meg is próbálja, az igen bárgyú és erőtlen. Ennek eredményeként az igazi konfliktus elmarad, csak annak látszatát kapjuk, cselekmény helyett inkább fordulattechnikáról beszélhetünk, a feszültség megszűnik, csak a várakozásunkat csigázzák fel és a valódi rejtély is oda, csupán valami rejtvényt dobnak elénk. Nos igen! Milyen elgondolkodtató. Szerencsére mindezt csak az előadás után olvastam el, így tudatlanságomban nagyon élveztem az előadást. Nekem inkább a történet bizarrsága szúrt szemet, ami már-már a valószerűtlenség határait súrolta. A színészekről azonban már végképp nem mondhatunk semmi rosszat, „helyén volt a szívük, a főhőst Őze Aron alakította, Nikitát pedig Koncz Gábor domborította. A babérok learatásánál közös erővel a rendező, Eperjes Károly félénkségét is legyőzték és a színpadra vontatták egy taps erejére. Pedig nincs miért szégyenkeznie. Filemon Indiai lézergrafikák a Párkányi Városi Múzeumban Monique Besten hídőr búcsútárlata után ismét meglepetéssel szolgál a Városi Múzeum: egy indiai alkotó, Panchal Mansaram grafikái fogadják a látogatót az időszaki kiállítóteremben a hónap végéigE képzőművész számára új világot nyitott meg, pontosabban megnyitotta a világot az internet globális elterjedése (amit a saját nyilatkozata is igazol), s komputergrafikái ennek a virtuális expanziónak az eredményeképpen a kultúrák kapcsolatba kerülésének - ha úgy tetszik, konfrontálódásának - lenyomatát adják. A figyelemfelhívó, élénk színek használata, a plakátszerű megjelenés (mert a világhálón minden információvá vagy áruvá válik) a világfalu mintájára az indiai városok mindennapjaiba is beférkőzött (ez tanulmányozható a Mumbai-i plakátárusok, vagy a Modern művészet elefánton című képeken). De ez a harsány, digitalizált képernyő-kép a középkorú alkotó eszközhasználatát szintén meghatározza: gyakran a világhálón található fotók szolgálnak alapul a montírozáshoz, az átfestéshez-átrajzoláshoz, és e beavatkozások megint csak a számítógép segítségével, azok rajzoló- és fotóprogramjai által történnek. A kultúrák agresszív egymásra-hatását érzékeltető grafikák (Csúcs a Niagara vízesés felett; Világi gitáros) mellett indiai emlékképek csakúgy készültek így, mint egyéni szürreális látomások (Őrzők fája). Panchal Mansaram művei egy személyes ismeretség révén, Nyilasi Tibor kanadai magyar festőművész közvetítésével kerültek a Kárpát-medencébe, ahol korábban Nyírbátorban és Kesztölcön már bemutatta ezeket. Most a föld különböző tájairól felbukkanó hídőrök mellett ez az indiai alkotó a világ kitárulásának párkányi hírnöke. Mára ugyanis megszűnőben van a világvége földrajzi fogalma: Párkányból szintén egy szempillantás alatt elérhető egy másik földrész vagy egy másik ország az internetnek köszönhetően - ha ugyan ez nem is kerül kézzelfogható közelségbe. így most már nem lehet megjósolni, hogy egy távoli kapcsolatnak köszönhetően mikor látogat képeivel ide egy újabb indiai vagy éppen dél-amerikai művész. (I-ffy) Szerelem Ismerték egymást, bár nem voltak barátok. Gyerekek voltak, akik néha beszélgettek. Aztán egy napon külön-külön ráébredtek, hogy vonzódnak egymáshoz. Nem tudtak mit kezdeni a dologgal. A fiú, mert először érzett ilyesmit; a lány, mert már majdnem belerokkant egy hasonló érzésbe. Egyre jobban kerülték egymást. - Miért nem beszélgettek? - kérdezte a fiútól egy haverja. - Csak - hangzott a válasz. - Szerintem kedvel téged... - Lehetetlen. Idősebb nálam. Hagyj békén. És eltelt egy újabb hét. Most a lánytól kérdezte valaki. - Miért kerülöd? - Mert így akarom - fordult el a kérdezett. - Pedig, mintha tetszenél neki... - Képtelenség. Amúgy is fiatalabb nálam. Nincs dolgod? Egy újabb hét múlva mindkettőjüknek furcsa hiányérzete támadt. Egyszerre indultak el - minden különösebb ok nélkül - az osztályaikat elválasztó folyosón. Pontosan félúton találkoztak. Mind a kettőnek eszébe jutott: milyen különös, hogy a másik is épp most, épp erre jár. Aztán köszöntek, és továbbmentek. Soha többé nem szóltak egymáshoz. Barátság Délután négy óra múlt. A Zeneiskola bőrfoteljainak egyikébe süppedve igyekszem elsajátítani néhány fontosabb kifejezést egy unalmas operaelemzésből: utolsó vizsgámra készülök. Egy fiú és egy lány velem szemben élénken beszélgetnek. Barátok. A lány tizenhárom, a fiút egy-két évvel idősebbnek saccolom. Kényelmesen cseverésznek a legkülönfélébb dolgokról, közben ugratják egymást, néha egy-egy évődő, kedves szó is megüti a fülemet, ezek a szavak aztán a levegőben maradva keringenek a „gyerekek" körül. Egy korukbeli srác jön arra: ismerhetik, mert köszönnek neki. A fiú visszaköszön, és halkan mormolva hozzáteszi: - Milyen szép pár vagytok ti ketten! - Hangjában nincs bosszú vagy sértettség, sőt a reakció sem érdekli túlzottan: választ nem várva továbbhalad. - Hogy mi? - nevet fel a lány egy alig észrevehető szünetet követően. - Ugyan! Ezt a marhaságot. - Nahát! - vigyorodik el a fiú is - micsoda képtelen ötlet! Kórusban kacagnak, de nem néznek egymásra. Szomorúan figyelem őket, mert tudom, hogy ez a nevetés legalább az egyiküknek nagyon faj. Lehet, hogy a fiúnak, lehet, hogy a lánynak, de az sem kizárt, hogy mind a kettőnek egyformán. Használati utasítás A doboz tartalma: 1 db nő. Felszúrni, felvágni, ütögetni, tűzbe dobni szigorúan tilos. A csomagolás óvatos és udvarias eltávolítása után azonnal üzembe helyezhető. Á házimunka elvégzésére, gyereknevelésre, főzésre, hiúság legyezgetésére kiválóan alkalmas. Rendkívül tanulékony. Minőségét - megfelelő bánásmód mellett - évtizedekig megőrzi. Nem romlik el - nincs rá garancia. Ha élete során esetleg házsártos, megkeseredett öregasszonnyá válik, vagy életének bármelyik szakaszában öngyilkosságot követ el, nem kell más nyakába varrni, utcára tenni, vagy visszaváltani, egyszerűen csak szeretni - már ha képesek vagyunk rá. Kaland - Kezét csókolom! - mondta a férfi. - Szép jóestét - mondta a lány. - Meghívhatom egy kólára? - kérdezte a férfi. - Igen, köszönöm - válaszolt a lány. - Maga nagyon szép - szólt a férfi. - Biztos benne? - évődött a lány. - Igen, kérem, a teste, a haja... Megérinthetem? - kérdezte a férfi. - Ám legyen - adta meg magát a lány. - Kedvesem, maga tetszik nekem - jelentette ki a férfi. - Ezt még korai eldönteni... - jegyezte meg halkan a lány. - Egyszer videózhatnánk egyet, ketten - indítványozta a férfi. - Majd megbeszéljük - így a lány. - Mire gondol? - érdeklődött a férfi. - Sok mindenre - tért ki a lány. - Én gondolatban a meztelen testét simogatom, tetőtől talpig... vallotta be merészen a férfi. - Micsoda gondolat - pirult el a lány. - Mennem kell - folytatta. - Hazakísérem - mondta a férfi - hideg van, vegye fel a pulóverem. - Köszönöm - a lány belebújt - elég messze lakok... Elindultak. Sokáig mentek, majd megálltak. - Hát itt lennénk - habozott a lány. - Puszit kapok? - tolakodott a férfi. Kapott. Kettőt. Reszkető, sokat ígérő puszikat. - Csókolom - lehelte a férfi. - Viszontlátásra - búcsúzott a lány. És elváltak. - Megfogtam a kiscsajt - gondolta a férfi hazafelé. - Azt hiszem, máris szerelmes belém. - Különös - gondolta a lány a zuhany alatt. - Vajon O elhiszi, amit mond? - legyintett. - A fél fogamra sem elég. Azért néhányszor még találkoztak. Bády Viktória