Esztergom és Vidéke, 2005

2005-06-09 / 23. szám

2 eszterasop 6s vip6fr6 2005. június 9. Pedagógusnap A Dobó gimnáziumban tartott városi pedagógusköszöntő ünnepsé­gen nyolcan kaptak Pedagógus Szol­gálati Emlékérmet. A Pedagógusok Szakszervezete Eötvös József Em­lékérmének arany fokozatát Hun­rfzsáné Tarján Anna az Arany János Általános Iskola tanítónője és Né­meth Kálmánné nyugalmazott gaz­daságvezető kapta. Ezüst fokozatot vehetett át flezsőfi Lászlóné, az Arany János Általános Iskola iskola­titkára és Kőrösladányi Zoltánná, a megyei GSZSZ könyvelője. Hangverseny Június 12-én 18 órakor a görög katolikus templomban Hunyadi Zoltán karmester vezényletével a Monteverdi Kórus egyházzenei kon­certet ad Monteverdi, Cherubini, Marenzio, Bruckner és Kodály mű­veiből. A műsort Tóth Sándor József Attila-díjas költő vezeti. Környezetvédelmi Világnap 1972. június 5-én tartották Stockholmban az „Ember és bioszfé­ra" címet viselő ENSZ környezetvé­delmi Világkonferenciát. Ez volt az első a környezetvédelemmel foglal­kozó világkonferenciák sorában. A stockholmi konferencia ezt a napot, június 5-ét környezetvédelmi világ­nappá nyilvánította. Célja, hogy, rá­ébressze az embereket a környezeti problémákra, és irányt mutasson, hogy minden ember tehet valamit környezete megóvásáért. E jeles nap alkalmából az Esztergomi Környe­zetkultúra Egyesület is számos programmal várta az érdeklődőket. Lovaggá ütötték A ciszterciták zirci templomában Jeruzsálemi Templomos Lovaggá avatták ifj. Szilas Lászlót, a rendvé­delmi szimbólumok esztergomi gyűjtőjét, akit öt évvel ezelőtt egy kanadai nemes ajánlott a lovagrend soraiba. Magyarországon több mint száz templomos lovag van, öltözetük fehér palást, rajta a piros jeruzsále­mi kereszttel. Röviden * Június 16-án a Városháza nagy­termében tartja soros ülését váro­sunk képviselő-testülete. * Az MSZP Komárom-Esztergom megyei Jogi Tagozata ingyenes jog­tanácsadást tart minden hónap első keddi napján a párt esztergomi iro­dájában. Á szervezők kérik, hogy az érintettek részvételi szándékukat előre jelezzék a 33/509-230, vagy a 70/387-8423-as számon, hétköznap 11-16 óra között. * A szlovák biztosítók átalakulá­sa miatt az esztergomi Vaszary Ko­los Kórháznak nem sikerült a Si­deria-Istotán kívül másik egészség­ügyi biztosítóval szerződnie. A kórházi kapcsolatokban előre­lépés csak júliusban várható. Gyógyszertári ügyelet Június 9.: Szent Anna Június 10.: Szent István Június 11-12.: Kolos Patika Június 13.: Kerschbaumayer Június 14.: Piros Június 15.: Kolos Június 16.: Szent Anna Sajtóközlemény Június 5-én reggel hat órakor rendben kezdődött meg az időközi ön­kormányzati képviselő-választás az esztergomi 13. számú egyéni válasz­tókerületben. A kerülethez tartozó 24. és 25. számú szavazókörökben hat-hat szavazóköri biztos segítette a Helyi Választási Bizottság mun­káját. A választás mindkét helyszínen - a Féja Géza Közösségi ház két helyiségében - rendben zajlott. A kerületben két független, egy-egy MSZP-s és SZDSZ-es jelölt indult, valamint közös jelöltet indított a Fi­desz, az MDF, a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület és a Fidelitas. A választás, melyet Bajkó Sándor képviselő váratlanul bekövetkezett halála miatt kellett kiírni, eredménye este negyed kilenckor vált végle­gessé. Ekkor a Helyi Választási Bizottság megállapította a szavazás eredményét. Eszerint a választókerületben 401 érvényes szavazatot ad­tak le. A szavazatok megoszlása a következő: Pócsföldi József (Fidesz-MDF-Rudnay-Fidelitas) 152 szavazat 37,9% Ritzi Dénes (MSzP) 108 szavazat 26,9% Bodnár Attiláné (független jelölt) 59 szavazat 14,7% Nagy Tibor (független jelölt) 59 szavazat 14,7% Farkas Zoltán (SzDSz) 23 szavazat 5,7% Ma dr. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszönti a 75 éves dr. Szállási Árpádot Ma, június 9-én délután a Magyar Tudományos Akadémia kistermé­ben dr. Vizi E. Szilveszter professzor, akadémikus, az MTA és a, MOT elnöke köszönti 75. születésnapja alkalmából dr. Szállási Árpád orvostörténészt, egyetemi magántanárt, szerkesztői műhelyünk tagját. Ez alkalomból az Esztergom és Vidéke szerkesztői is további gaz­dag alkotói éveket, jó egészséget kívánnak a neves kutatónak és szakíró­nak, hogy még sok-sok maradandó értékű írással gyaparítsa 125 éves la­punk adattárát! Visszaváltható bevásárló táska A környezetvédelem világnapján, június 5-én vezette be hivatalosan a Tesco az úgynevezett visszaváltható bevásárló táskát, melyet a vásárlóknak csak egyszer kell megvenniük, és ezek után az áruházlánc díjmentesen cse­réli ki egy életen át. Első körben összesen 500 ezer darab visszaváltható táskát helyezett ki áruházaiba a Tesco, melyeket első alkalommal 50 forintos darabáron lehet megvásárolni a pénztáraknál. A szatyor visszaválthatósága abban áll, hogy amikor elszakad, vagy egyéb módon megrongálódik, és ezért visszaviszik az áruházakba, akkor azt ingyenesen egy újra cserélik. A teszt jellegű bevezetés május közepén történt meg, az elmúlt két hét­ben több mint 50 000 visszaváltható szatyrot értékesítettek - áll abban a saj­tóközleményben, amelyet az üzletlánc adott ki. Tárlatról-tárlatra * A Gyakorló iskola Sugár Galériájában Andráskó Péter, a Képzőművé­szeti Egyetem hallgatójának kiállítása június 18-áig - naponta 10-18 óra kö­zött - látható. * A Héphaisztosz Kft. Galériájában (Szekfű u. 2.) Kántor János grafi­kus-festőművész tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. * A Bajor Ágost Művelődési Ház aulájában Vincze László festőművész ki­állítása látható. Karácsony Tamás építész „számadó" kiállítása A Duna Múzeum Európai Közép Galériájában június 8-án „Számadó" címmel Karácsony Tamás építész 25 éves munkásságának terveit bemutató kiállítás nyílt. A megnyitón Cságoly Ferenc, DLA Kossuth- és Ybl-díjas épí­tész, tanszékvezető egyetemi tanár méltatta az építész negyedszázados alko­tói tevékenységét. A kiállítás egy évfordulóhoz kötődik: Karácsony Tamás építész 25 éve végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, ekkor telepedett le Esztergomban. Az eltelt negyed-század ad okot a visszatekintésre - a számadásra: 25 év munkájáról, sikereiről, kudarcairól, örömeiről, megpróbáltatásairól, a vá­rosban és másutt létrejött kapcsolatokról, az ezek révén kibontakozó mun­kák eredményességéről, az egyetemen eltöltött évekről, a létrehozott alkotá­sokról. A Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum (Duna Múzeum) ennek a gazdag szakmai anyagnak kíván keretet biztosítani, befogadva, kez­deményezve a kiállítást, szorgalmazva annak létrejöttét. A kiállítás ideje alatt két hétvégén - június 18 és 25-én - az „Esztergomi tervek " és „Építész­találkozó" programokon Karácsony Tamás szívesen látja a kollégákat, bará­tokat, érdeklődőket kötetlen beszélgetésre is. A Belvárosi Harangszó írja * Június 10-én 15.30-tól a katolikus óvoda záró-miséjére kerül sor temp­lomunkban. Ezt követően fogadás lesz a kertben. * Június 11-én Szent Barnabás apostol ünnepén Karitász zarándoklatot szervezünk Péliföldszentkeresztere. 10-kor ünnepi mise, melyet dr. Erdő Péter bíboros mutat be. * Június 11-én "Házas" hétvégés kirándulást rendezünk. * Június 11-én 12 órától Szentségimádás lesz templomunkban. 18 órától litánia, Szentségbetétel. Kérem, iratkozzunk fel egy-egy fél órára, hogy ne hagyjuk magára az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézus Krisztust. * Június 11-étől a szombat esti szentmisék (19 óra) augusztus végéig a kórház kápolnában lesznek. * Június 12-én fél 10-kor hittanosok hálaadó miséje, Te Deuipa, melyet dr. Paskai László bíboros mutat be. Ezt követően a bíboros az „Elő Biblia" című batik kiállítást nyitja meg, amely a visegrádi művelődési ház anyaga. * A nyári verbita missziós táborra tartós élelmiszert gyűjtünk a szentély mellett elhelyezett faládába. * Június 18-án 10.30-kor a Bazilikában Frankó Tamás, Kovács Zoltán, Licskó Szabolcs, Papp Zoltán és Török László diakónusokat szenteli pappá Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Kertvárosi hírek Ebben az évben már másodszor szervezett véradást a Féja Közösségi Házban a, Vaszary Kolos Kórház Vérellátó Állomása és Kertváros vö­röskeresztes szervezete. Az egyik szervezőtől, Kökény Jenőnétől, a he­lyi vöröskereszt titkárától a követ­kezőket tudtam meg: május 31-én 43 véradó jelent meg a meghirdetett időben. Volt közöttük egy hölgy, aki első véradóként távozott. Őt nagy szeretettel köszöntötték, és külön ajándékkal lepték meg. Keller Jó­zsef, mozgáskorlátozott donqr, most 87. alkalommal adott vért. Ő külön ajándékban is részesült. Ezen a na­pon minden véradónak jutott a tár­gyi ajándékokból, a támogatóknak köszönhetően. Dr. Szabó Klára főorvosnő a kö­vetkezőkről tájékoztatott: Eszter­gomban a műtétekre mindig elég vér áll rendelkezésre, s ebben a kertvá­rosi véradóknak is pozitív szerepük van. Felhívásuk itt mindig meghall­gatásra talál, s lapunkon keresztül is szeretné köszönetét kifejezni az ön­zetlen segítségnyújtásért, nem utol­só sorban a helyi szervezőknek. A városrészre szívesen jönnek, itt min­dig sikeres „a kiszállásuk". A hely­szín megfelelő, minden „munkafá­zisnak" elkülönített helye van. A főorvosnő azt is elmondta: idén folytatódik a tavaly útjára indított „Ister-Granum Véradó Party", me­lyet június 11-én délután a Széche­nyi téren rendeznek a Véradók Vi­lágnapjához kapcsolódóan, melyen ismert együttesek, zenészek fellépé­se színesíti a műsort, amely hajnalig tartó utcabállal zárul. Egy héttel ké­sőbb, június 17-én - imijiáron har­madik alkalommal - az Érsekújvári Véradó Állomással közösen „határ menti véradást" szerveznek Pár­kányban: itt a Termál Hotel Vadas­ban reggel 7-től 10 óráig, míg Esz­tergomban a Pézsa Tibor Sportcsar­nokban délután 3-tól 7-ig várják a véradókat. * Június 2-án este nyitotta meg Tóth Tamás, a Féja Közösségi Ház igazgatója az intézmény galériájá­ban a külföldön élő alkotó Fodor Gyula fotóművész „Óriásplakátok" című kiállítását. Megnyitó utáni kötetlen beszél­getés során az alkotótól megtudtam: Dorogon született, majd emigrált és 1981 óta Bécsben mint szabadúszós fotós, fotóművész él. Eddigi élete so­rán volt esztergályos, vegyigépész­technikus, tengerész, újságkihordó, kémiai szakmunkás, fotós. Dorogon 13 évesen, nagyapja lencse nélküli 6x6-os Kodak-boxjával kezdte az is­merkedést a fotózással. Akkor készí­tett képeit a település egyetlen fotó­műtermének kirakatába a tulajdo­nos kiállította. Édesanyjának azt tanácsolta, hogy „legyen a gyerek fo­tós, mert jó szeme van". 2000 óta vesz részt nagy fotókiál­lításokon egyénileg és közösen más fotóművészekkel (Bécs, 2001, 2002, 2003, 2005; Zürich 2003; Budapest 2004. stb.). Alkotásai a bécsi Nemze­ti Könyvtár képgyűjteményében, Bécs város gyűjteményében és kü­lönböző magángyűjteményekben ta­lálhatók. Kertvárosban huszonnégy 55x75 cm méretű képe látható, eb­ből hat kép fekete-fehér. A fotók New Yorkban, Buchenwaldban, Pristinában, Ko­szovóban és a Balkán különböző te­lepülésein készültek: vannak köztük mozgalmas városképek, megrázó felvételek háborús területről, romos, kiégett, elhagyott házak, összedőlt templom, haláltáborba vezető beha­vazott sínpárok stb. * A nyár a pihenés, a kirándulás, az utazás időszaka. Ez a Féja Közösségi Ház nyári programján is érezhető. A most kiadott nyári műsorfüzetük is tükrözi ezt. A fenti kiállítás volt az utolsó rendezvényük a szünet előtt. A klu­bok, a körök, a csoportok, az egyesü­letek elköszöntek. Szeptembertől minden régi és új tagot, érdeklődőt szeretettel várnak. * A múlt hónapban átadott virtuá­lis szoba lehetővé tette, hogy a Ház idén először egyhetes számítógépes tábort szervezzen általános iskolá­sok részére. Jelentkezni a 33/319-376-os tele­fonon vagy személyesen az intéz­mény vezetőjénél lehet. Reggel 9-től délután 5-ig tartanak a programok, az előadások, a játékok, a számítógé­pes foglalkozások, a kirándulások szakemberek vezetésével. A tábor ideje alatt étkezési lehetőség is van. * A tavalyi nagy sikerre való tekin­tettel idén ismét megrendezi a Kempo Karate Sportkör a nyári tá­borát a Ház területén: a sportolók itt készülnek fel a minősítő vizsgára. A hely ideális akár sátor, akár pedig épü)eten belüli táborozásra. Érdeklődni Pokorni Gábornál le­het a 20/ 321-69-55 telefonszámon. * Nyáron is rendelkezésre áll a vir­tuális szoba ingyenes számítógépes használattal, internetes hozzáférés­sel. Szintén egész nyáron megte­kinthetők, az állandó anyagok, így Esztergom-kertváros története, a Féja Géza élete és a Sarlótól a csép­lőgépig elnevezésű tárlatok. * Az Esztergom-kertvárosért Ala­pítvány megkezdte a tervében sze­replő virágosítási program megvaló­sítását. Első lépésként a városrészen átvezető 117-es út mellett elhelyez­kedő beton közvilágítási villanyosz­lopokra két virágvázát és zászlótartó csövet befogadó fém bilincs elhelye­zése kezdődött meg. Tudósításom idején - a Kenyérmezei pataktól a Kolozsvári utcáig - 17 darab oszlop­ra helyeztek el virágtartókat, mus­kátlikkal. * Június 2-ára elkészült a Palatinusz-tó melletti területen, több száz négyzetméteren kialakí­tott, zúzott kővel borított és lehen­gerelt, gépkocsiparkoló. Ez a terület a Kassai út-Tópart út sarkán talál­ható, mely a nyári meleg napokon a Tópart útról, a Nyitrai útról, az Eperjesi útról, a Kolozsvári útról, a Kassai útról a parkoló gépkocsikat e területen fogadja be. Ha ez így meg­valósul, akkor a 3-as számú helyi já­ratos autóbusz közlekedési útvonala szabad lesz. így be tudja majd járni a menetrendszerinti útvonalat. * A városrészi temető Sátorkői úti kerítése melletti zöld sáv szintén zú­zott kőterítést kapott, azzal, hogy a temetések idején gépkocsik parkoló­ja legyen. * A múlt héten a Kolozsvári út-Gárdonyi út sarkán a tolózáras vízakna mellett kb. két négyzetmé­ternyi területen beszakadt az úttest. A helyreállító munkások kérdésem­re elmondták, hogy áprilisban ezen a területen végzett tolózár-csere mun­kái során a víz alámosta a területet, ezt akkor a munkások nem vették észre. Az aszfalt eddig bírta. Szerencse, hogy nem történt baleset. Most az úttesten a felületet egyenesre vág­ták, a mélyedést feltöltötték, tömörí­tették, zúzott kő alapot készítettek, aszfalttal lezárták. * Nagy részvét mellett temették jú­nius 3-án - egymás után - Lencsés Istvánnét (83 éves) és fiát, Ferencet (59 éves). Kertvárosiak Margit néni­je és Ferije két nap különbséggel ad­ta vissza lelkét a teremtőnek. Nagy Tibor Az ENEKE nyári programjai Június 11.: Béc$ - Baden Június 17-19.: Arvavölgy - Alacsony-Tátra - Zakopane Június 20.: Nyugdíjas fórum Június 27.: Juniális a Szigeten Június 30. - július 4.: Ötnapos erdélyi kirándulás Július 15.: Félévzáró sétahajó Augusztus 28.: Szeged - Opusztaszer Bővebb felvilágosítás a hétfői klubnapokon és naponta az ENÉKE irodá­jában (Bajcsy-Zs. u. 4., I. em. 109.), illetve a 313-343-as telefonon kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents