Esztergom és Vidéke, 2004

2004-09-16 / 37. szám

4 2004. szeptember 16. 1879: „Tíz év óta nem történt annyi, mint rövid fél év alatt a mi helyi sajtónk életében" Az országos alapok György Aladár: Olvasóközönségünk (részlet) Egyik legjelentékenyebb napilapunk nemrég érdekes statisztikai kimutatást közölt előfizetőinek társadalmi állásáról. Ezen kimutatás után láttuk, hogy az olvasóegyletek, kávéházak, stb. kivételével, melyek az előfizetőknek közel egyharmadát teszik, minden egyes társadalmi osztály viszonyszáma oly csekély, miszerint csaknem jogosítva vagyunk elmondani, hogy a magyar irodalom jelenleg főképp társulati úton ápoltatik. Ezen jelentéktelennek látszó körülmény fontos lett azáltal, ha a hazánkban létező 166 város és 711 mezőváros számát (mert hiszen falukon az egyesülés még csak kivételes) szembeállítjuk az évenként megjelenő mintegy kétezer kötet könyvvel s 250 lappal, folyóirattal. Ezen összeállítás megdöbbentően tanúsítja azt, hogy a jelen viszonyok további fennállása esetében irodalmunk felvirágzására számítanunk alig lehetséges. S valóban, Magyarország közel 14 millió lakosa, melyből 8 millió ért magyarul, sokkal csekélyebb irodalmat tud felmutatni, mint Hollandia, melynek lakossága negyedfélmillió, vagy Svédország az ő 4 3 millió népével. (Figyelő, 1875. okt. 24.) * Ha nem is egészen pontosan, de az egykori hozzávetőleges becslések és adatok alapján megközelítően megállapítható, hogy a dualizmus korának kezdetén az olvasóközönség viszonylagosan szűk körű és kisigényű volt. (...) 1875-ben a posta összesen 26 millió folyóirat- és hírlappéldányt kézbesített. * A kiegyezés évében a magyar nyelvű hírlapok és folyóiratok száma 80 körül mozgott, de a következő évben csaknem megkétszereződött, 140-re ugrott, s azután is fokozatosan tovább emelkedett. 1877 elején már összesen 414 hírlapot és folyóiratot adtak ki. Közülük 268 magyar nyelvűt. Ebből 128 a fővárosban, 139 vidéken, egy pedig külföldön jelent meg. (...) A hírlapoknak több mint felét, a folyóiratoknak azonban csak mintegy harmadát adták ki vidéken. (A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében. 2. kötet. Bp.,1970.) Végérvényesen a magyar nyelvű lapok javára billen a terjesztés mérlege. 1880-ban mintegy húszmillió politikai tartalmú sajtóterméket szállított a posta, ebből mér kereken tízmillió a magyar nyelvű, kilencmillió a német, 0,7 millió a horvát - a többi nemzetiség nyelvén együttesen sem került terjesztésre fél millió lappéldány. A magyar hírlapolvasók számát 1875-ben százezer főre becsülték, 1890-ben bizonnyal voltak már negyedmillióan. (A magyar sajtó története 1112. kötet. 1867-1892., Bp., 1985.) A helyi alapítás Kőrösy László: Lapunk négy évtizede (részletek) Lapunk 1879. június l-jén született ilyen keresztnéven: „közérdekű nemzetgazdasági, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny". Negyvenéves korában immár nyilván megbizonyosodott életrevalósága. Öcséink, az Esztergomi Lapok huszonhét, az Esztergom huszonhárom, a Szabadság ugyanannyi és a Friss Újság pedig tizenegy évesek ugyanakkor. A múlt század első esztergomi lapjai elsősorban városunk érdekeit, azután a személyes magánügyeket tárgyalták. A mi lapunk azonban már nemcsak szülővárosunk, hanem vármegyénk életkérdéseit is szolgálta. Semmiféle magánérdek vagy személyeskedés tehát nem élvezhette hasábjainkon régi bitorolt vendégjogát. Negyven év előtt Rényi Rezső ügyvéd és tudós szerkesztette az Esztergomot, amelyet a tevékeny Buzárovits Gusztáv adott ki, mikor már az élelmes, pesti vándorszerkesztő, Ompolyi Mátrai Ernő utazása megszűnt. Hanem az akkori közvélemény már egészen modern szellemű új lapot kívánt. Ezt a hírlapirodalmi eseményt az első esztergomi meteor, az én Szabadelvű sajtót! című röpiratom jelezte. „Mindinkább közeledik az az idő, amelyben nem a fegyverek romboló hatalma, nem a koronák hagyománya, nem a rang tündöklése, nem a vagyon és pénz fensősége, hanem a minden nemzetek boldogítója: a tudomány hatalma fog uralkodni. (...) E korszak hajnala virradásában élünk. Mi vagyunk az átmeneti idő bajnokai. És a sajtó az a nagyhatalom, mely ezt a jövendő korszakot megérleli, előkészíti és megteremti. Milyen fönséges hivatása van tehát a szabadelvű és független sajtónak. Tekintsük már most, hogy egy szerény vidéki lapocska mennyiben érvényesítheti hatalmát e mozgalomban ? Nálunk Magyarországon a centralizáció egyik legnagyobb hátránya az, hogy a vidék fölényét bármiben is majdnem egészen megdöntötte. Nálunk a sajtó kizárólag Budapesten uralkodik, s majdnem merészségnek tartjuk, ha valahol a vidéken egy napilap mer megindulni. A sajtó középpontosítása egyrészről örvendetes, másrészről hátrányos. Örvendetes azért, mert egyesült erővel, tisztító versennyel emeli érdekeinket, de hátrányos azért, mert a vidéktől minden szerepet elvon. Közlekedési eszközeink nem ismernek távolságot, de az irodalom középpontja kizárólag csak magának tartja fönn a sajtó székhelyét. Micsoda szerepe van már most ilyen kedvezőtlen viszonyok között egy vidéki lapnak ? Elsősorban is saját körének érdekeit a leghívebben szolgálni. Legyen minden vidéki lap egy-egy képviselő a zsurnalisztika parlamentjében. De legyen azután ez a képviselet független és őszinte. Minden gondolkodó fő fogja tudni, hogy melyek a mi legszentebb érdekeink. Gondolkodó főnek tartjuk a szerkesztőt is. (...) Egy jóravaló hetilap szerkesztőjétől megköveteljük, hogy független álláspontról, őszintén, egyenesen mondja ki azt, amit becsületes ember érez. Ne csüggessze őt néhány meggáncsolt hazafi epekedése vagy fondorkodósa, hanem bátorítsa az egész közönség helyeslése, lelkesedése és elismerése. Szóljunk tehát valamit a függetlenségről és az egyenes szóról. A teljes függetlenség mai nap valami ideális állapot. Különösen kis városban a legverítékesebb állapot. Mert a rokonság kötelékei gyakran megkötözik az elveket is. De azért mégse lehetetlen. Független szerkesztőnek azt nevezzük, aki elveit, ítéletét, akár gáncsban, akár dicséretben minden tekintet nélkül, csakis az igazság kényszerítésére fejezi ki. (...)" Tíz év óta nem történt annyi, mint rövid fél év alatt a mi helyi sajtónk életében. Lapok jöttek, lapok mentek, mert fővárosi színvonalú lapunkban nem kasztjainkat, hanem a közönséget, nem a hivatalos vagy magán szubvenciót, hanem a közérdeket szolgáltuk. (K. L.: Lapunk négy évtizede = EVID, 1917. december 25.) Duna utca 74.: 1879-ben az Esztergom és Vidéke első szerkesztőségi címe (Ma: Deák Ferenc utca 42.) 1879. szeptember 14-én, ugyanaznap, amikor Kőrösy Lászlónak mai számunk címoldalán újra olvasható - nyilatkozata az Esztergom és Vidékében megjelent, a Rényi Rezső szerkesztette öt évvel idősebb laptárs, az Esztergom a következő hírt adta közre: - Fúzió. Hónapok óta tartják izgalomban társadalmunkat a helyi sajtó abnormis állapotai, melyeket egészségesnek tartani nemcsak a mi, hanem a közvéleménye ítélete szerint is nem lehet. Szükségét éreztük a reformoknak e téren, s hogy átültethessük ezt társadalmunkba is az ügy szentségének kedvéért, félre téve minden hiúságot - ha ugyan lehetne ez ürességnek még valami értéke - alárendeltük érdekeinket a közérdeknek, és létrehoztunk egy fúziót lapunk és az „Esztergomi Népújság" közt. A helyi sajtó drámaian mozgalmas időszakának jubileumi felidézését folytatni fogjuk. „Minden évben meg kell rendezni ezt a versenyt!" Interjú Andreas G. Lehrrel, az I. Esztergomi Nemzetközi Oratórium-Énekverseny versenyigazgatójával - Kérem először értékelje néhány szóban a versenyt és az eredményt! - Nagyra kell értékelnem a verseny lebonyolítását. Már a lelkiismeretes előkészítés sem hiányzott hozzá, másrészről akik kiálltak, hogy tudásukat bebizonyítsák és a szaktekintélyekből álló, a munkáját hitelesen végző zsűri is garancia volt erre. Mindkét tényező megfelelt az elvárásoknak. A művészi színvonal hallatlanul magasra került és a verseny hivatalos részének lezártával most már nyilatkozhatom úgy, hogy egy sikeres verseny, egy jó hagyományteremtés volt ez, ami műfajával, jellegével belesimult az ősi Esztergomba. - A hagyomány mikor folytatatható, két évenként vagy már jövőre is? - Feltétlenül minden évben. Körülbelül fél éve, amikor ezt az eseményt felajánlottam Esztergom városának, amikor a polgármesteri irodában beszélgettünk erről, és utána a képviselőtestület. szinte egyöntetűen megszavazta azt, már akkor felmerült, hogy müyen periódusokban lesz erre megfelelő érdeklődés. De éppen ennek az első versenynek a menete, a rendkívüli színvonala és a sikere, hogy mindjárt elsőre magasan a léc fölött, kézenfogva tudtunk teljesíteni (még a közreműködő művészek és együttesek részéről is minden sikeresnek mondható), ez azt sugallta, hogy minden évben meg kell rendezni ezt a versenyt. Ne felejtsük el, hogy a zsűriben olyan, nemzetközi hírű pedagógusok és művészek, énekesek ülnek, akik tudnak is tenni ezért. Mert ezúttal is megtörtént, hogy a saját növendékek közül eljött egy-kettő kíváncsian, hogy megkóstolják, milyen ez az esztergomi énekverseny. Hát kérem, most megtudták! Azt látták, hogy egy nagyon komoly mezőny, szigorú feltételekkel, nagyon jó muzikalitással rendelkező zongorapartnerekkel, illetőleg egy belföldet és külföldet egyaránt bejárt koncertzenekarral, a MAV Szimfonikusokkal dolgozhatnak ezek profi feltételek. Óriási előrelépés volt a harmadik forduló, mert a legtöbb helyen a döntőben nem zenekar, hanem ugyanúgy zongora kíséri a szólistákat. Képzeljen el egy fiatal énekest, aki életében először talán itt, Esztergomban áll dobogóra úgy, hogy egy hivatásos karmester és hatvan zenész hallgatja és kíséri! Ez óriási jelentőségű esemény egy előadó életében! - És egy ilyen zsűri előtt szerepelni ugyancsak kitüntetés. - A versenyzők egy igazságos, méltányosan ítélkező rendszerben kapták a díjaikat. A zsűriben pedig megkaptuk például Ács János urat Rómából, aki egy olasz iskolán nevelkedett, az olasz operaházakban és koncerttermekben hírnevet szerzett magyar, aki most hazalátogatott. És ő Esztergomba jött el, és nagy örömmel jött, és jön mához egy évre is. -Az oratórium műfaja mennyire népszerűsíthető egy ilyen esztergomi rendezvény által? - Rendkívül népszerű lehet. A döntő fordulóban a Vízivárosi plébániatemplomban a meghívott szűk szakmai közönségen kívül sok érdeklődő volt még jelen. Az utcán elhelyezett táblákat a turisták és a helybeli lakosok is olvasták, és nagy szeretettel jöttek a hangversenyre, hogy részesülhessenek a nem mindennapi élményben. A tapsok ezt bizonyították. Tehát az oratórium lehet népszerű, és mi azt mondtuk, amikor ebben a műfajban tűztük ki a versengést, hogy ez nem csak a régi idők műfaja. Régi időre nyúlik vissza, amikor Purcell vagy Vivaldi, Hándel és Bach megalkották a műveiket: ezek a bölcsői ennek, de ez továbbfejlődött. A bécsi klasszikában ugyanúgy fellelhető volt, mint később, a romantikában, és a 20. század zenéjében szintén helyet kért magának. Ennek bő termését magyar vonatkozásban is ismerjük: Bartók és Kodály után Kókai Rezső, Szokolay, Petrovics, Vajda, a mai napokban Orbán Györgynek a művén keresztül él tovább az oratórium. Tehát ez a műfaj a jövőbe is mutat. Tematikájában pedig talán éppen a mai, elrugaszkodott gondolkodású embereknek irányítja a figyelmét abba a múltba, amelynek mások voltak a történelmi igazságai, amelyben az embernek az Istenhez való viszonyára az alávetettség volt a jellemző. Hiszen az oratórium az egyházzene műfaja gyakorlatilag. Ez útmutató lehet ma és új művek megírására is sarkall. 2005-ben egy magyar zeneszerző oratórikus művének az ősbemutatójára kerül sor Szent László énekei címmel Nagyváradon, majd a Győri Nyár keretében. Ha addigra megjelenik a kottaanyaga, elképzelhetetlen, hogy egy-két magyar versenyző ne tűzze műsorára ezt; mi is be fogjuk adni majd a műsorválasztásba. Tehát az oratóriumot mint műfajt ma is lehet ápolni és segíteni. A többit nyugodtan a jövőre bízhatjuk, mert a mostani siker és az Esztergomi I. Nemzetközi Oratórium Énekverseny irányvonala mutatja az utat. - Köszönöm szépen a beszélgetést! I. M.