Esztergom és Vidéke, 2004

2004-08-19 / 33-34. szám

6 eSZtHRSOtf) éS ViPé^e 2004. augusztus 19. Emberi sorsok a Kárpátok-övezte hazából Egy székely parasztfiú „vitézi útja" Esztergomig Feri 1920. május 10-én Erdélyben, Gyergyóalfaluban született. Öt testvére között ő volt a legidősebb. Földművesek voltak. Hét elemit és kétéves aranykalászos polgári iskolát végzett. Tovább szeretett volna tanulni, de édesapja a katonai szolgálat alatt szerzett betegsége miatt nem tudta földjüket művelni. Mint legidősebb fiúnak, neki kellett a gazdálkodásban segíteni, ezért a továbbtanulásról le kellett mondania. Amikor Erdély felszabadulásakor a rádió bemondta, hogy a magyar honvédek átlépték a határt, a falu népe abbahagyta a munkát, és énekelve gyűlt össze a piactéren, ahol a magasban még ott lobogott a román zászló. Magas, simára gyalult fenyőfa csúcsára mászóvassal tűzték fel annak idején, hogy ne lehessen könnyen levenni. Nos, egyik barátja gyorsan ácsfűrészt és baltát hozott, ledöntötték a zászlótartó oszlopot. A román csendőrség még a faluban tartózkodott, az őrségparancsnok a zászlórúd ledöntését titokban lefényképezte... 1945-ben Budapesten, a Teleki téren ruhát vásárolt - az övé Ebeden maradt amikor találkozott egy falubeli lánnyal, aki figyelmeztette: ne menjen Erdélybe, mert fényképe a faluban, de még Marosvásárhelyen is ki van függesztve - körözik. Nem is ment haza 13 évig, még levelet sem írt, neFerenc 1940. december 25-én önként bevonult a m. kir. hadseregbe, Budapesten az 1/I-es harckocsizó zászlóaljba osztották be. Rövid kiképzés után, 1941 húsvétján megkapta az új ruhát, a felszerelést és indult is Délvidékre. A zászlóaljat Zomborra irányították, de a partizánokkal vívott harcok közepette Újvidékig jutottak. Másfél hónap múlva Budapestre, az Aréna úti laktanyába vezényelték az alakulatot. Innen Esztergom-táborba, a kerékpárosok páncélos kiképzésére mentek. Azt az ígéretet kapták, hogy aratási szabadságra mehetnek. A beígért szabadság előtti napon, 1941. június 6-án riadó, irány Kárpátalja! Ott új felszerelést kaptak, és mint gyorshadtestet Ökörmezőn át - az utászok által létesített úton - vonultak Ukrajnába. Harc nélkül Kaminiszki-Bodrovszkiba jutottak. Ebben a városban egy textilgyár és vodkaüzem működött. Pihenőben voltak, a katonák itták a vodkát, és végszámra hordták a szövetet, telerakták vele a páncélosokat. Antalffy Ferenc pc. főhadnagy harckocsi vizitet rendelt el, a textilvégeket halomba rakatta. Ennek egyik felét kiosztotta a lakosság között, a másik felét hátra küldte. Azt mondta a katonáknak: „Ne a zsákmányt, az életeteket vigyétek haza!". Egy tábori csendőr-főhadnagy oktatást tartott a csapatcsendőr feladatáról. Attól kezdve a pihenőben kétfős járőr vigyázott - mint csapatcsendőr hogy a katonák a lakosság körében ne garázdálkodjanak. Az első ütközet Masztjugyinónál volt déltől este 22 óráig. A 25 Toldi-harckocsiból 20-at elvesztettek, 60 halott maradt a hadszíntéren. A falu kéttornyú templomának kerítése mellett temették el őket, köztük Antalffy Ferenc pc. főhadnagyot is. Csak egy tiszt, Rozváry Géza pc. hadnagy maradt életben. Pihenőbe rendelték a maradék egységet és várták a feltöltést. 1941 decemberében az elmaradt szabadság pótlására egy hónap szabadságot kapott, melynek letöltése után Szilágysomlyóra kellett bevonulnia. A megalakult 30. harckocsi-ezred a németektől harckocsikat és felszerelést kapott. Az ezred egyik felét Németországba, Wizdorfba harckocsi-kiképzésre, a másik felét Esztergom-táborba vezényelték. A tanfolyam végeztével a 30. harkocsi-ezredet újra a frontra indították. Korotojak-Uriv térségében minden második héten bevetésen voltak. így jutottak el decemberre a Donig. 1942 nyarán parancsban hirdették ki, hogy a gyorshadtest állományának szolgálati idejét egy évvel meghosszabbítják (3 év). Ugyancsak parancsban hirdették ki azt is, hogy a nagy altiszt-veszteség pótlására lehet jelentkezni altisztképző iskolára, aki jelentkezik, annak beszámítják a harmadik évbe. Csapattársával, Szekeres Jóskával jelentkezett, így hazahozták Magyarországra, Párkánynánára. Innen hívták be Jutasra, az altisztképző iskolára. 1943 januárjától 1944 augusztusáig végezte az iskolát. 1944. augusztus végén az iskola sikeres elvégzése után hivatásos őrmesterré léptették elő. Ezután Aradra vezényelték. Aradon négy páncélos szakasz tartózkodott, de csak háromnak volt harckocsija. Öt harckocsivezetővel Párkánynánára indították, hogy vegyék át az ígért harckocsikat és vigyék Aradra. Októberig nem érkeztek meg a harckocsik, ezért átvezényelték őket Esztergom-táborba, ahol a behívott tartalékosokkal védőárkokat ástak Fekete-Hadzsi környékén. 1944 karácsonyára az előnyomuló oroszok már Dorogig jutottak. Egy őrmestert 80 fővel elindítottak a nyugati határ felé, majd folyamatosan ürítették ki a laktanyát. Azt a parancsot kapta, hogy a laktanyaőrséggel addig maradjon, amíg minden egység elhagyja a laktanyát. Csak ezután - nyílt paranccsal - kerékpáron elindult Somorja felé. Az esztergomi Mária Valéria hídnál egy német katona állította meg, aki a nyílt parancs ellenére sem akarta átengedni, mert - mint közölte - a hidat fél óra múlva felrobbantják. Némi egyezkedés után mégis átengedte azzal, hogy siessen. Párkányban éppen leért a hídról, amikor 3 rata (Mari néni) jelent meg és elkezdte bombázni a hidat. Egy bomba a híd járdáját ütötte át. A híd utáni utcak:anyarban német trénoszlop vesztegelt. A ráták észrevették, visszafordultak és bombázták, géppuskázták az alakulatot. A bombázás elől egy kapualjba húzódott, de a nem messze becsapódott bomba légnyomása rádöntötte a kaput. Sikerült kimásznia alóla, és elindult Párkány-nána felé. Útközben találkozott jövendőbelijével (Erzsikével) és nővérével. Együtt mentek Párkánynánára, ahol laktak. Leendő apósa nem engedte éjjel tovább menni, így náluk éjszakázott. Reggel indult tovább Somorja felé. Nemsokára egy tábori csendőr főhadnagy állította meg, s a nyílt parancs ellenére sem engedte tovább, mert úgymond, az úton partizánok vannak. Átirányította Tatára, ahol azonban nem fogadták be, hanem tovább küldték Hajmáskérre, a VIII. hadtesthez. Itt az alakulataiktól elszakadt katonákból - akiket az ott tartózkodó hadbíróság kihallgatott egységeket állítottak össze és indították útba a nyugati határ felé. Itt találkozott Szekeres Jóskával. Az egyik egységgel ők is elindultak és a Szentpéteri-majorig jutottak el, ahol a szovjetek körülzárták őket és így fogságba estek. A több ezer foglyot felsorakoztatták és felszólították, hogy lépjenek külön az erdélyiek, a délvidékiek és a felvidékiek. Ezután ezresével szuronyos őrök kíséretével útba indították őket Budapest felé. Azt mondták, azért kell gyalog menni, mert a németek felszaggatták a vasúti talpfákat. Addig kell gyalog menni, amíg olyan helyre nem érnek, ahol már jó a vasúti közlekedés. Ott kapnak igazolást (dokumentet). Megbeszélték Szekeres Jóskával, hogy csak addig mennek, amíg Esztergom irányába nem érnek. El kell hagyniuk a csoportot, mert igazoló papírt nem fognak kapni, ha a vagonba rakják őket, a Szovjetunióban fognak kikötni. Fogytak a kilométerek, Székesfehérvárhoz érkeztek. Á lakosok azt mondták, ha Budapest felé irányítják őket, akkor jó, de ha a laktanya felé, akkor fogolytáborba kerülnek. Szerencséjükre Budapest felé irányították a csoportot. A város szélén a szőlők között leállították az oszlopot, azt mondták, hogy most szpáty, de reggel 7-kor indultak tovább. A közelben volt egy villaszerű épület, bekopogtattak. Az ajtót nyitó gazdának elmondták, hogy magyar katonák és szeretnének éjszakára szállást kérni. Ha ketten elalszanak egy heverőn, maradjanak - így a gazda. Nemsokára egy fiatal lány két nagy karéj zsíros kenyeret hozott, amit jóízűen elfogyasztottak. Beszélgetés közben megkérdezték, hogyan juthatnának el Esztergomba? Azt mondta a gazda, ha a csoport elindul Budapest felé, ne menjenek velük, hanem vágjanak át a műúton és az erdőn keresztül vehető úton menjenek Bicske felé. Úgy is tettek és fél hétkor már elindultak. Alkonyatkor eljutottak Mogyorósbányára. A katolikus pap fogadta be őket éjszakára. Reggel tejet kaptak és azt a figyelmeztetést, hogy kerüljék el a faluból kivezető utat, mert ott oroszok vannak, akik szedik össze a férfiakat. Kikerülték ezt a veszélyes helyet és egy menekülő családhoz csatlakoztak, akik maguk húzták-tolták az ingóságaikkal megrakott kocsit. A Duna felé igyekeztek, hogy átjussanak, és Ebed felé mehessenek. A Duna partján szétszedték a kocsit és a cókmókkal két fordulóval szerencsében átjutottak. Ok is Ebed felé vették az irányt, mert jövendőbelije már ott élt szüleivel, míg Szekeres Jóska Párkány felé ment, mert felesége és családja ott laktak. Ebeden jövendőbelijét és családját nem találta otthon, mert az egész (vasutas) családot a nyilasok nyugatra szállították, a házukban már szlovákok laktak. A rokonok azt tanácsolták, hogy várjon náluk, mert vissza fognak jönni. Kb. egy hónap elteltével vissza is jöttek. Mivel leendő apósának „Nemzetvédelmi kereszt" kitüntetése volt, a jegyző figyelmeztette, hogy meneküljön, mert neve szerepel a kitelepítési listán. Megfogadta a tanácsot, átjött Esztergomba, ahol Németh Alajos kalaposmester Jókai utcai házában kapott lakást. Rövidesen az egész család utánajött a szovjetek által létesített pontonhídon. ,1945-ben megnősült, felesége a MAV-nál mint jegykezelő kapott munkát. Két fiúk és egy lányuk született. Hangos hírmondón felhívták a figyelmet, hogy a katonák jelentkezzenek a 15 l-es kiegészítő-parancsnokságon. Jelentkezett, felvették az adatait, melyből megtudták, hogy a honvédségnél műszaki kiképzést kapott. Ekkor ismertették előtte, hogy az ország kenyere függ attól, hogy a parasztok szántsanak, vessenek. Sajnos, a háborúból rengeteg fel nem robbant akna, tüzérségi lövedék, stb. maradt a földeken szerteszéjjel, nem mernek a földeken dolgozni, mert már több halálos baleset történt. Aknakutatókat, tűzszerészeket kerestek, akik önként vállalják ezeknek a hatástalanítását, de ezért fizetni nem tudnak. 24 órai gondolkodási időt adtak, de aki nem jelentkezik, annak sem lesz semmi baja. Ferenc azt felelte, hogy neki nem kell 24 óra, és jelentkezett. Másik önkéntes kilenc jelentkezővel megalakítottak egy járőrt és elkezdték a dorogi járás területén az akna-mentesítést. Tát, majd Nyergesújfalu következett, ahol a Viscosa gyár területét közel egy hónap alatt mentesítették. Hasonlóképpen Eterniten a palagyár és az állomás területét. Lábatlan, Nyergesújfalu, Piszke, Süttő volt a tartózkodási helyük, oda jelentették a veszélyes szerkezeteknek a helyét. Rengeteg fel nem robbant taposó, érintő-aknát, tüzérségi lövedéket, kézigránátot hatástalanítottak. Süttőn egy repülőbomba átszakította a tetőt, a mennyezetet és padlóba fúródott, de nem robbant fel. Sikerült hatástalanítaniuk. A lábatlani vasútállomáson két vagonban német 15-ös nyomjelzős tüzérségi lövedék volt. Mivel a vasúti kocsit is aláaknázták hasábaknával, nem mert senki hozzányúlni. Nekik először ezt a hasábaknát kellett hatástalanítani, majd a vagonban talált lövedékek gyújtófejét leszerelni. Nyergesújfalu elöljárósága lovas és ökrös szereket biztosított, melyeken az ún. Schmidtvilla mögött cca. két kilométerre lévő szakadékba hordták és robbantották fel ezeket a lövedékeket. A robbanótöltetet 12 méternyi gyújtózsinórral robbantották. A zsinórt mindig ő mérte ki, gyújtotta meg és rohant a patakon átívelő betonhíd mögé fedezékbe. Egy alkalommal, amikor - a pénzjutalmukért távol volt - Őri őrvezető mérte ki a zsinórt, úgy látszik rövidebbre mérte (6 m) a töltet korábban robbant és Ferenc a fején szilánkot kapott. Az esztergomi Kolos-kórházban kiszedték a szilánkokat, de egyet nem vettek észre és ez a mai napig a koponyájában van. Néhány nap múlva a Dobozy Mihály utcában, amikor kerékpáron ment, a bal szemébe bogár repült. Miközben a bogarat dörzsölte ki a szeméből, észre vette, hogy a jobb szemével nem lát. (Áz esztergomi szemészeten és a Budapesti Szemklinikán többször megvizsgálták, de nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a vakságát. A mai napig is fél szemmel él, közben egyre inkább romlik a hallása is.) 1946. szeptember 25-én Székely vezérőrnagy aláírásával a Honvédelmi Miniszter 5000/1946 M.E. sz. rendeletének 2. §-a 3. bekezdése alapján a tényleges szolgálat alól elbocsátotta, „B"-listázta. November 25-ére Pécsre vezényelték, ahol Molnár Sándor őrnagy bejelentette,.. hogy megalakult a 2. Honvéd Önálló Aknakutató Század és várja az önként jelentkezőket. Szemsérülése miatt nem jelentkezett. Ekkor polgári állás vállalásához „Igazolást" kapott, mely szerint 1946. november 25-éig, mint aknakutató tűzszerész járőr tagja önkéntesen működött. Az igazolást Csepreghy századparancsnok írta alá. így vált munkanélkülivé. Munkát keresett, de közben alkalmi munkát vállalt (mezőgazdaság). 1947 februárjában sikerült elhelyezkednie az Esztergomi Borászati Egylet pincészetében, mint pincemunkás. Jó munkája alapján az igazgató lehetővé tette, hogy levelező tagozaton elvégezze a pincemesteri szakot. Sikeresen levizsgázott és aláírta a nyilatkozatot, hogy öt évig nem hagyja el a vállalatot. Az államosítás után az esztergomi részleg a Badacsonyi Pincegazdasághoz került, őt kinevezték az esztergomi részíeg vezetőjévé. 1951-ben a száz fő alatti üzemeket, üzleteket is államosították, ekkor a Vendéglátó Ipari Vállalat átkérte áruellátó előadónak. Ebben a beosztásban 13 évig látta el italáruval a dorogi járás cca. 60 üzletét. 1964 után néhány helyen (Fürdő Szálló, Kis Pipa) üzletvezető volt, majd átkérték a Sörkirendeltséghez. Innen az Utasellátó Vállalathoz ment és ott dolgozott 1980-ig, nyugdíjazásáig. Közben esti tanfolyamon a Közgazdasági technikumot végezte, de betegség miatt az érettségi vizsgát nem tudta letenni. Kétéves cukrász-melegkonyha tanfolyamot végzett és a beosztáshoz szükséges felszolgáló vizsgát is letette. 1970-ben megkapta az „Obsit"-ot és vele együtt a törzsőrmesteri rendfokozatot. Felvették a Vitézi Rendbe és 1999. augusztus 28-án vitézzé avatták. Hősi halált halt aknakutató tűzszerész bajtársai iránti hazafias érzésből és kegyeletből vállalta a Belvárosi Temetőben nyugvó három bajtársa sírjának gondozását. Ebben segítségére van felesége, Erzsike. Két tujafát ültetett, évente virágpalántákkal díszítik a sírt, Mindenszentek napján mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Az a gondjuk, ha már nem tudnak kijárni a temetőbe, ki fogja gondozni a hősök sírját. Bélay Iván Az Esztergom és Vidéke szeptember 2-ai számával visszatér a heti megjelenésre. Kérjük tehát, hogy előfizetésével biztosítsa Ön is a 125 éves polgári lap folyamatos életben tartását!