Esztergom és Vidéke, 2004

2004-01-22 / 3. szám

2004. január 22. ^^mmísE Esztergom Város Önkormányzatának saj t óközleményei Matricák váltják a régi parkolási bérleteket Esztergomban A tavaly augusztusban bevezetett fizetőparkolási rend­szer beváltotta az önkormányzat reményeit, jelentősen ja­vultak a parkolási lehetőségek a belvárosban. A város önkormányzata mintegy ezer parkolóhelyet vont be a rendszerbe, amelyet az önkormányzat vállalata, a Strigonium Rt. működtet. A fizetős helyeken kívül a belváros közvetlen közelében körülbelül kétszázötven díjmentesen igénybe vehető parko­ló áll az autósok rendelkezésére, mintegy öt-tízpercnyi sétá­nyira a Városházától, a szintén a Széchenyi téren lévő ban­koktól, bíróságtól, vagy a belvárosi boltoktól és a kórháztól. A Strigonium Rt. parkolójegy-automatákat működtet, szám szerint harminckettőt, a díjfizetést Esztergom Város Közterület-felügyeleti Intézményének három parkoló őre ellenőrzi, rajtuk kívül az rt. egy munkatársa felügyeli a be­rendezések működését, amelyek rádiókapcsolatban állnak az állapotukról a kezelőt SMS-üzenetekkel tájékoztató köz­ponttal. Az elsősorban forgalomszabályozási eszközként megje­lent parkolási díjat nemcsak az utcákon elhelyezett jegyki­adó automatáknál lehet befizetnie a várakozó autók vezető­inek, hanem, a tavaly megszokott rendszerben, lehetőség van előre, bérlet formájában is kiegyenlíteni a parkolás árát. Január végéig még érvényesek a 2003-ra megváltott bér­letek, amelyeket idén már nem a szélvédő mögé teendő kár­tya, hanem az üvegre ragasztható matrica formájában kap­nak kézhez a járműveket üzemeltetők. A Strigonium Rt. Deák Ferenc utca 4. alatti irodájában hétfőtől csütörtökig reggel nyolc óra és dél, illetve egy és négy óra között, pénteken nyolc órától délig lehet folyama­tosan megvásárolni a bérleteket. Sem a parkolójegy-automatáknál váltható jegyek, sem a bérlet ára nem változott, viszont januártól bevezették a fél­éves bérletet is. Megkezdődött az új szemészeti és fül-orr-gége osztály építése a Vaszary Kolos Kórházban Az esztergomi Stabil Kft. tavaly nyerte el a megbízást az új mátrixosztály építésére az Esztergom Város Önkor­mányzata által tavaly kiírt közbeszerzési pályázaton. A százharminchatmillió forintos beruházás építési mun­káijanuár elején kezdődtek meg a Vaszary Kolos Kórház se­bészeti szárnyának felső szintjén, és várhatóan szeptember végén adják át a létesítményt. Az új osztály megépítésének költségeinek egy részét Esz­tergom önkormányzata a szemészetet és a fül-orr-gége osz­tályt eddig befogadó régi épület átadásával egyenlíti ki. A szerződés szerint 1470 négyzetméter hasznos alapterü­leten harmincágyas osztály létesül, a szükséges kórtermek­kel, műtőkkel, orvosi pihenőszobákkal és az egyéb szüksé­ges helyiségekkel. Bevált a Bánomi-áttörés A tapasztalatok azt mutatják, hogy beváltotta a hozzá fű­zött reményeket az Esztergom belvárosát elkerülő teher­mentesítő útvonal első szakasza. A szeptember 20-án átadott új út főként a város belső for­galmára gyakorol jótékony hatást, a Bánomi lakótelep, a Vaskapui és a Bocskoroskúti út környékéről reggel a város­ba érkezők, illetve délután hazafelé tartók veszik igénybe. A tervek avval számoltak, hogy a korábbi egyetlen főút forgalmának negyven százaléka az elkerülő útra irányul át. Az Esztergomban közlekedők meggyőződhettek arról, hogy a reggeli, délutáni dugók teljesen megszűntek, és a belváros napközbeni forgalma felgyorsult. Az új út átadásával újraszabályozták a lámpák működé­sét a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Rákóczi téren. Az átadás óta szerzett tapasztalatok alapján, a korábbi és a kialakuló új közlekedési szokásokat figyelembe véve az Esztergomi Polgármesteri Hivatal tervet készít a szükségessé váló for­galmirend-változtatásokról . Takács István sajtóreferens „Az EU házhoz jön" Kamarai és kormányzati közös tájékoztató a vállalkozók részére § GAZDASÁGI és KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM "AZ EU HÁZHOZ JÖN" :RS£Ci eitROPA/ UNIÓS f£tf.£SmŐ PROGRAM VALIAUCOZOK SZAMARA Oatatu/ n K4/i«*«0»u.HMUtol jm <m * íEs/5firjpofli ^CwtiJlffcrr rj t; .'pjsrtuirna/j us ívwéatóon Esztergom, Technika Ha/a W04. Január 19. . Foto: Kati Foto • FUJI Digitális Labor, Etitatgorn (-los) Az Európai Unióhoz történő május 1-jei csatlakozásunkhoz alig egy negyedév van hátra. Leginkább érintettek a vállalkozók, akik munkájuk termékét és szolgáltatásaikat már az új, közös szabályok és kötöttségek alapján nyújthatják. Már az elmúlt évben meghirdette a gazdasági kormányzat az „EU házhoz jön " kis- és középvállalkozá­sok felkészítő programját. Eddig az ország 14 megyéjében, 118 kistér­ségben került erre sor. A Komárom-Esztergom me­gyei rendezvény-sorozat e hétre esik. Ennek megnyitója volt Esz­tergomban, a Technika Házában január 19-én. Térségünk egyéni és társas kis- és középvállalkozá­saiból közel háromszázan jöttek el, és vettek részt a megyei nyi­tányon. Az érkezőket Zahorán Tamás, a KEM KIK titkára fo­gadta, és valamennyien kézhez kapták a „Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról" című vas­kos kézikönyvet. A ház nagyelő­adójában Juhász József a KEM KIK elnöke köszöntötte a részt­vevőket, majd röviden tájékozta­tott a többi megyékben lezajlott hasonló rendezvényekről. A résztvevők nagy számából itt, Esztergomban is remélhetjük a sikeres uniós szemináriumot. Szalai Gábor országgyűlési kép­viselő korábban a Gazdasági Mi­nisztérium államtitkára volt. Je­lenleg Brüsszelbe akreditált po­litikus. Nyíltan kimondta, hogy az EU-tagság a benne lévők számá­ra előnyt jelent. Ezért is fontos a magyarok csatlakozása, melyet még annak idején Antall József kezdeményezett. Knapp János Pál, városunk alpolgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a megyei rendezvény nyitánya Eszter­gomban van, és ilyen nagy a vál­lalkozói érdeklődés. Gérnyi Gábor minisztériumi főosztályvezető szakmai előadá­sában azokra a vállalkozói hite­lekre hívta fel a figyelmet, mely. segítségül szolgál. A mikrohitelt 3 millió forintig hasznosíthatják fejlesztésre és forgóeszközre. A Széchenyi Hi­telkártya már 5 millióig hatá­lyos, és ebben az évben 3 száza­lékos kamattámogatással jár. A midi hitel 10 millió forintig vehető fel 4 százalékos kamattá­mogatással. Az Európa-hitel 10-500 milli­óig igényelhető, melynek kama­ta 6 - 6,5 százalék. A minisztéri­umi főosztályvezető közzé tette honlapjuk címét: www.gkm.hu. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal­tól Havas Kata tartott tájékozta­tót programjaikról. Ok is elérhe­tők a www.nfh.hu név alatt. Az egyórás központi program után a vállalkozók szakmájuk szerint szekciókban folytatták tanácskozásukat, és tették fel kérdéseiket. Városunkban az idegenforga­lom és vendéglátás, a kiskeres­kedelem, az árufuvarozás és szállítmányozás, az építőipar, az adó- és pénzügyek, a szolgáltatá­sok szekciók tanácskoztak. A kereskedelmi és iparkama­ra, valamint a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium vállalko­zói szemináriuma nagy sikerrel zárult. Megyénkben a következő napokban folytatódik a sorozat, természetesen más szakmákban is, a zárás pénteken, Tatabá­nyán lesz. Ezzel nem ér véget a vállalko­zók információhoz-juttatása, a kamarai székházakban, Eszter­gomban és a megyeszékhelyen is szakértők állnak a rendelkezé­sükre. Keressék őket bizalommal! Bécsbe utazhatnak az ügyes betlehem-készítők (P.) Lapunkban is hírül ad­tuk, hogy a Mindszenty József katolikus iskola igazgatósága pályázatot hirdetett betlehem­alkotások kiállítására. Nagy volt az érdeklődés, és 22 remek dara­bot vittek be készítőik. Ok: Adorján Ákos, a Bégányi család, Bégányi Dorottya és Mercs Fan­ni, Brigán Olívia, Brigán Regina, Kaszás Tamás, Kémeri Márta, Kubovics Marci, Mészáros Regi­na - Mészáros Renáta - Sovány Adrienn, Meszes Richárd, a Pánczél család, Petróczy Bálint, Pongrácz Dávid, Reiser Ildikó ­Adorján Fanni, Roósz Norbert, Szendrő y Márton, Szurdiné Ilovszki Éva, Tiba Ingrid, Tóth Fanni, Trexler János, a Montágh Imre Altalános Iskola, a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola 1., 3., 4., 7. és 8. osztályának kollektívái. Az isko­la aulájában egy héten át voltak láthatók a szebbnél szebb alko­tások, és sok érdeklődő nézte meg azokat. A szervezők vala­mennyiüket egynapos bécsi ki­rándulásra invitálták. Szép jutalomban részesültek.

Next

/
Thumbnails
Contents