Esztergom és Vidéke, 2004

2004-07-08 / 27-28. szám

2004. július 8. esztessqp vipé^e 7 Emlékek és látomások festője A 65 éves Prunkl János köszöntése Nemzetközi Duna-nap VAROS ÉS KORNTÉKE 70 x HM cm, olaj m e cj h í p ó 1939. július 30-án született Tokodon. Az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán Kaposi Antal és Végvári János művésztanároktól kapta az első inspirációkat ahhoz, hogy festő legyen. Rajztanári oklevelét az Egri Tanárképző Főiskolán szerezte, de az ELTE Bölcsészkarán is diplomázott. 1964 óta kiállító művész. Tagja volt a fiatal esztergomi művészek Sigillum-csoportjának, és alapító tagja volt az Esztergomi Művészek Céhének. Egyéni tárlatai voltak 1964-hen, 1971-hen, 1979-ben és 1989-ben Esztergomban, 1973-ban, 1986-ban és 1998-ban Dorogon, 1978-ban Oroszlányban és Budapesten, 1983-ban és 1989-ben Tatabányán, 1988-ban Vácon, 1989-ben és 1994-ben Szentesen, 1991-ben Neuhofenben és Dömösön, 1992-ben Komáromban, 1994-ben Maintálban. Csoportos kiállításokon Esztergomban, Tatán, Komáromban, Kapuváron, Szegeden, Budapesten Espooban, Tapiolában, Maintálban és Ehingenben vett részt. Képeinek kompozíciója hálószerű struktúraként tölti be a teljes felületet, melyen a pasztózusan felrakott foltok és motívumok öntörvényű harmóniává állnak össze. Miháltz Pál festőművész - akit mesterének tekint - így jellemezte Prunkl János művésztét: "... Képek, amelyek gyermeki áhítattal és tisztasággal írják le - a hályog-kovácsok biztonságával - a legegyszerűbb és legbonyolultabb látomásokat. Színeinek vonalharmóniáinak egyéni és meggyőző kifejező erejével megvallott örömeit-bánatait, emlékezéseit és szorongásit mondják el, vágyakkal átszőtt álomvilágának képeit - saját életét. Képek, amik engem nem kritikára késztetnek, hanem - meghatnak...." Manapság meglehetősen visszavonult a nyilvánosságtól. Születésnapján köszöntve őt azt kívánjuk, hogy szembesülhessünk gyakrabban sajátos - a gyermekkort és az álmokat felidéző - képi világával. K.E. (-ffy) Benépesült a Prímás-sziget csúcsa a régi kompkikötő környékén június 27-én, a Nemzetközi Duna-nap rendezvényén, amelyen számtalan program kínált élményt, látnivalót a haltelepítéstől a családi akadályversenyig. A viszonylag kevés érdeklődő ellenére (amiért talán a vasárnapi időpont és a kevéssé hatékony reklám, a plakátok hiánya okolható) sikeresnek értékelték a szervezők az eseményt, amit Persány Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter is felkeresett több helyettes államtitkára kíséretében. A hajdani kompkikötőnél a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete kecsege-telepítést szervezett a rendezvény nyitóprogramjaként. A kétszáz számozott példánynak körülbelül a fele talált „örökbefogadóra", de a Dunába engedtek további 3500 ivadékot is. Az „árván maradt" halaknak természetesen szintén ez lett a sorsa, és ezeket utólag még örökbe lehet fogadni - tudtuk meg Pásztor Zsuzsától, a WWF Magyarország munkatársától. A hosszú távú tokhal-telepítési program keretében városunkban először került sor ilyen eseményre. A nemzetiségi főzőversenyben párkányi, német nemzetiségi, méhkeréki román, illetve a szerb és bolgár konyhát képviselő mohácsi csapatok vetélkedtek, míg a családokat a várost és múzeumait bejáró versenyre hívták a szervezők. A parkba, a szigetcsúcsra érkezőket színpadi műsorok, valamint egy hajómalom és a reneszánsz vízgép modelljei fogadták, a gyerekek ezenkívül kavicsfestéssel, a felnőttebbek pedig a Duna hordalékából művek készítésével elégíthették ki művészi hajlamaikat. Ez utóbbi országos pályázatra („Meríts ötetet a Dunából!") 25 munka érkezet be előzetesen és a helyszínen is akadt vasárnap még nyolc-tíz jelentkező. Hosszabb előkészület előzte meg a Duna-part szemétmentesítő programját is. Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesületnél június 17-étől lehetett gyűjtőzsákot igényelni a Duna árterében felhalmozódott műanyag palackok összegyűjtéséhez, így 27-én volt, aki öt zsák szemetet adott le. Összesen 17 zsák (12000 liter) palack gyűlt össze az Ettore fagyizó által felajánlott fagyijegyekért cserébe. A hulladékot az Eszköz Kft. szállított el a helyszínről. A Duna-napi rendezvény sikere azon múlik, hogy lesz-e belőle népszerű, nagy tömegeket megmozgató esemény, hagyomány. A Duna jelentősége, a környezetvédelem fontossága csak így tudatosítható, értékeink védelme csak közös összefogással teremthető meg. Kaján Imre, a Vízügyi Múzeum igazgatója a miniszterrel a helyszínen egyeztetve már megállapodott a jövő évi rendezvény esztergomi helyszínében. Bízunk ennek nagyobb sikerében. Színházi siker Spanyolországban (sms) Bár azóta sikeres előadást tudhatnak maguk mögött a Millenáris Teátrumban és a Banán klubban, a hírről csak most értesültünk: fesztiválsikert aratott tavasszal, a hatodik alkalommal megrendezett európai egyetemi színházi seregszemlén a budapesti illetőségű Szárnyak Színház. Az előadásaiban kizárólag mozdulatokat, táncelemeket és improvizációt felhasználó társulatnak egy esztergomi tagja is van, Németh Kálmán néptáncos személyében. Verkli című, balkáni zenére épülő, groteszk lakodalmat megjelenítő darabjukat a spanyol közönség felállva tapsolta meg, az előadást pedig közkívánatra az esztergomi néptáncos magyar táncháza követte, nagy sikerrel. így nem csoda, ha a zsűri díja mellett a közönségdíjat is elhódították. A színház jelenleg a kétévenként megtartott kazincbarcikai amatőr (meghívásos) mozgásszínházi fesztiválon történő szereplésre készül, de várják már a MU Színházban való fellépésüket is szeptembertől. Németh Kálmán és az esztergomi néptáncegyüttes Ipolyszalka után az Ister-Granum Népművészeti Fesztiválon, majd a délvidéki Temerinben lép közönség elé. A lelkes táncossal ősztől a Szentgyörgymezői Olvasókörben induló hagyományőrző klubban találkozhatnak majd a magyar kultúra és ennek jelene iránt érdeklődők. Domi drogérista vidáman, elégedetten ballagott Párkány főutcáján. Cserkészhátizsákjában öt liter finom nánai szilvóriummal és ugyanannyi hegyfarki borral. A pálinkát üzleti célból vitte, a bort pedig magának, mert azt tartotta, hogy a hegyfarki különb a tokajinál. Nyugodt volt, zsebében ott lapult a bombabiztos menlevél az esztergomi szovjet parancsnok aláírásával. Külön ráíratta azt is, hogy tilos feltartóztatni és motozni, mert a szovjet hadsereg számára különleges feladatot lát el. A májusi napsütésben, jó hangulatban érkezett a pontonhíd bejáratához. Sztoj! - kiáltott rá egy tatár Bumácska. Domi nyugodtan nyújtotta át a dokumentumot. A tiszt mutatta, hogy vegye le a hátizsákját. Domi hiába tiltakozott, két közkatona már tépte is le a válláról. A tatár belenézett. - Joppojmaty - mondta és intett a katonának, hogy vigyék el a zsákot. Domi tovább próbálkozott. - De tovaris, a bumácska, a nacsalnik... - Joppojmaty - kiáltott rá a tiszt és összetépte a papírt. Davaj, málenkij robot, joppojmaty. Hátába nyomta a géppisztolyt és lökdöste fel a pontonhídra, tolta előre. A híd közepén „sztoj "-t kiáltott. Domi megállt és hátranézett. A tatár intett neki, hogy lépjen be a pontonba. - Ez itt a vég - gondolta rémülten a drogérista. - Ez a tatár most lelő, hogy a vízbe essek. Körülöttem vörös lesz a Duna, és senki nem fogja megtudni, hogy mi történt. Mindezt amiatt a kis pálinka miatt. Adnék én neki száz litert is, csak tudnék vele beszélni. De erre már késő. Szinte hallotta már azt az utálatos kattogást, ami oly sokszor ébresztette, amikor a részeg oroszok lövöldöztek a városban. A Pirchala István: Egészen Málenkij Robot tiszt meglökte, hogy belódult a pontonba. Szerencsére nem veszítette el az egyensúlyát, mert a rozsdás hajótestben fél méteres víz volt. Hátrafordult. A tatár egy fazekat nyújtott át és mutatta, hogy vizet kell meregetni a lyukas pontonból. - Bisztró, bisztró joppojmaty! A drogérista meregetni kezdett. A térdig érő vízben, fekete kígyóbőr cipője már át is ázott. Az agyonlövésnél ez mégiscsak jobb valamivel - gondolta -, csak ne ezt a cipőt vettem volna fel. De az a lány, a pálinkacsempész lánya, mindig dicsérget, hogy „az úr milyen elegáns. Milyen finom ruhái vannak az úrnak". Hát most meg akartam neki mutatni a száz pengős cipőmet. És most vége van egy ilyen kis hülye liba miatt. Amint így elmélkedett, újból hallotta a tiszt biztatását „bisztró, bisztró". Aztán a tatár elindult Esztergom irányába. Dominak mindig több menlevél volt a zsebében, de itt nem lett volna értelme elővenni. Az orosz megszállás óta nem volt sok baja a „davajokkal". Ellenkezőleg, mint jó üzletember, komoly hasznot húzott a jelenlétükből. Drogériája kirakatába kihelyezett egy cédulát, amelyen orosz nyelven tudatta, hogy dr. XY mindenféle nemibetegséget tizenkét nap alatt meggyógyít. A tizenkét napot azért határozta meg, mert tapasztalta, hogy a csapatokat tíznaponként nyugatabbra helyezték, így elkerülhette a reklamációkat. Ha a németek, esetleg, később visszafordítanák őket, akkor kisebb gondjuk is nagyobb lenne a számonkérésnél. így aztán nyugodtan és jövedelmezően gyógyítgatta a hadjáratok alatt, dicső fegyvereiket megfertőző tiszteket. A fizetség: aranyékszer, karóra, és néha dollár. A polgártársaitól elzabrált órákat nem volt lelkiismerete megtartani, ezért egy hirdetményen tudatta, hogy egy női és féri karórát talált, amelyek a helyszínen átvehetők. A derék esztergomiak betértek és a sok-sok órából kiválasztották azt az egyet, amit fölismertek. Még így is maradt neki bőven. A gyógyítás mindig nagystílűén történt. Az üzletet a háború előtti évben modernizálta. A legkorszerűbb lámpák, üvegszekrények és nikkelezett fogantyúk győzték meg a látogatót, hogy jó helyre érkezett. Amikor Dominak egyenruhás páciense érkezett, bezárta a bolt külső ajtaját, és a vendégét hátravezette a „rendelőbe", ami ugyancsak fényűzően volt berendezve. A belépő szembe találta magát a legmodernebb „Berkei" márkájú személymérleggel. Nem azzal a tolósúlyos szerkezettel. Ennek a tetején hatalmas óramutatós műszer volt. A mérleg régebben kint állt az üzletben, de amikor Domi észrevette, hogy az oroszok milyen csodálattal nézik ezt a „bálsój császit", bevitette a rendelőbe. A fehérköpenyes csodadoktor hellyel kínálta a betegét. Kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy rakja ki a fizetséget. Méregette, forgatta, hümmögött - majd besöpörte a fiókba. Ezután a pácienst felállította a mérlegre, és fejcsóválva figyelte a mutató finom mozgását. Amikor a vendég már elég idegesnek látszott, leszállította a mérlegről, és intett, hogy húzza le a nadrágját. Volt egy nagyon vastag lencséjű szemüvege, amit egy lebombázott ház mellett talált. Ezt tette fel, mert ezzel nem látta azt a sok szörnyűséget. Nézegette a beteg testrészt, majd felkiáltott: Bronchitis! Szerette ezen kívül a Lharingitis-t is alkalmazni, de volt, akinél méhen kívüli terhességet állapított meg. Ezután következett a „gyógyítás". A beteg testrészbe három milliliter desztillált vizet fecskendezett be. Betegét ezután kituszkolta az utcára. Most ezekre a műveletekre és egyéb szép dolgokra gondolva meregette Domi a vizet a vasteknőből. Nem akart fogyni. Párkány felől négy embert látott közeledni, valamit cipeltek a vállukon. Amint közelebb értek, látta, hogy egy koporsót hoznak. Mikor egész közel voltak, kiszólt nekik: - Emberek! Nehéz-e az utasuk? - Nem tudjuk még. A pasas Esztergomban vár a proszektúrán. - Barátaim! Tegyék le azt a ládát egy pillanatra! Csak nem akarnak üres fuvarban menni? Egy liter rumot fizetek maguknak, ha kivisznek innen, abban a konflisban. A férfiak összenéztek. Egy liter rum: nem kicsiség a mai nehéz világban. Meg ugye, ezek a ruszkik is sok borsot törnek az orruk alá. Na, ugorjék az úr, de gyorsan! Ha meg becsapna minket, rosszul jár! Mintha gyakorolták volna olyan gyorsan tűnt el a drogérista a koporsóban, amit már vittek is tovább a feketeruhás emberek. Bent sötét volt. Domi érezte a négy ember járásának ritmusát, és hallotta, ahogy a híd deszkái dobognak lépteik alatt. Próbálta kitalálni, hogy mennyire is lehetnek a parttól. Egyszer aztán orosz beszédet hallott. Az emberek megálltak. Pár csendes szó. Jézus Krisztus nevét hallotta. Aztán tovább indultak. - Ezek az oroszok jó keresztények - gondolta -, tiszteletben tartják a halottakat. Nemsokára megállt a menet, és érezte, hogy leteszik a földre. Kinyílt a koporsófedél. - No, megjöttünk. Most az úron a sor. - Jól van barátaim! - Induljunk. A Központi Kávéházba a vendégeim. Útba esik a kórház felé menet. Vitték a feketeruhások a koporsót. Domi mellettük ballagott. A férfiak sokat fecsegtek, mintha ezzel akarnák elhessegetni a félelmet, hogy az úr talán mégsem fizeti meg a rumot. (...) A csapat eközben megérkezett a Hévíz utcába. - Uraim! szólalt meg a drogérista -, én egy liter rumot ígértem maguknak. Tán nem akarja megadni? - Dehogynem! De még egy liter rumot fizetek, ha itt az utca végén újra beszállhatok a koporsóba, és majd így tesznek le a kávéház terasza előtt. Ott majd kiszállok, mint Lázár, és meginvitálom magukat. A férfiak egymásra néztek. A szemük azt mondta: „Mindegy. Az urak mind bolondok". Domi ekkor már bent feküdt a helyén. A dolgok a legnagyobb rendben történtek. A Központi terasza előtt a drogérista, égő szivarral kilépett a koporsóból és jótevőivel leült a májusi napfénytől felforrósodott asztalhoz. Két kancsó rumot és egy korsó sört rendelt. A rum gyorsan fogyott és a feketeruhások egyre sűrűbben érdeklődtek a pontos idő felől. Végül felálltak, és elindultak terhükkel a kórház felé. Nehezen találták meg az irányt: a négy ember négy felé tartott... Domi elolvasta a feliratot: Kovács János, élt 75 évet. Lerúgta a szikkadni kezdő kígyóbőr cipőt, és lábát nekifeszítette a napsugárnak. Utána nézett a tántorgó férfiaknak, és a következőket mormolta: - Hej, Kovács János! Az Isten adjon örök nyugalmat, azért, hogy a legjobbkor haltál meg. Hálából híressé teszlek. Rólad még sokáig fogják mondogatni, hogy „a Kovács János, aki elkésett a saját temetéséről".