Esztergom és Vidéke, 2004

2004-07-08 / 27-28. szám

4 eSZtmBQtf) 2004. július 8. A Várszínház idei évadának kétségkívül legrangosabb előadására került sor június 25-én és 26-án A szarvassá változott fiú bemutatójával. A darab a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XV. Fesztiválján a Fővárosi Önkormányzat díját kapta, Trill Zsolt a főszerepéért pedig egyéni díjban részesült. E mű bemutatójával vette kezdetét idén a határon túli magyar színházak XVI. fesztiválja Kisvárdán, és az előadást bizonyos körökben a Pécsi Országos Színházi Fesztivál (POSZT) legfontosabb színházi eseményének kiáltották ki. A beregszászi társulat és Vidnyánszky Attila rendező már korábban Esztergomban is sikereket könyvelhetett el magának: tavaly például a Karnyóné és (a Nyári Játékok keretében) a Vadászat dramatizált változatának bemutatójával szerzett maradandó élményt a közönségnek. A szarvassá változott fiú a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutatójaként bár nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében, a műítészek többnyire a színrevitel miatt jutottak ellentétes véleményre. A színészek, különösen a két főszereplő (és kiváltképp Trill Zsolt) alakítása azonban mindenütt elismerést váltott ki. Az ok, ami a vélemények azonosságát eredményezte, a nyári színházi előadásokat veszélyeztető természeti elemekkel való heroikus küzdelemben keresendő, mert így az előadás „a színház hatalmáról, a művéSzarvassá változott a fiú szek és a közönség állhatatosságáról szól". A kérdés már most az, hogy a nyitott, nyári színház rossz időjárási körülményei mennyire szükséges és elégséges feltételei a sikeres előadásnak - megfordítva a kérdést: a kőszínházban (például a stúdiószínházak fesztiválján) milyen értéket talált volna az adott kritikus. Kétségtelen tény, hogy esős időben a cipőtalphoz kötözött vastag könyvkötegeken (mint egyfajta koturnuson) járni, 15 fokos nyáresti hidegben vízbe merítkezni embertpróbáló feladat, de a színész 15 és 30 fokon is színész - ettől az, ami. (Megjegyzésként közöljük, hogy pénteki hideg időben Esztergomban a másik főszereplő, Törőcsik Mari meg is jegyezte: őrült az, aki ilyen időben színházba megy. Szombaton pedig Trill Zsolt az előadás első felében ínszalagszakadást szenvedett, de fájdalomcsillapítókkal, feldagadt lábbal is végigjátszotta szerepét. A fiatal beregszászi színész operációjára egy nappal később már a következő fellépésük helyszínén, Gyulán került sor.) A rossz időjárási körülmények között a két esztergomi előadás közönsége együttesen töltötte volna meg teljesen a nézőteret, s bár a hideg ellen csak pokrócokkal lehetett védekezni, a színházi tető hiánya az eső miatt most is érződött. Ezek a viszonyok a sikeres pécsi bemutatóhoz hasonló feltételeket teremtettek, de másfelől a közönség figyelmét is megosztották. Juhász Ferenc 1955-ben írott verse Bartók Béla halálának 10. évfordulóján a zeneszerzőnek és népdalgyűjtőnek nem csupán emléket állított, de a Cantata profanát és az ennek alapjául szolgáló román népi regét is feldolgozta benne. A szarvassá változott fiú élményben részesült ezáltal a néző, melyben olykor a mozdulatok, máskor az arcjáték, időnként a hang- és beszédeffektusok zeneisége kapott kban keverednek a műfaji elemek, az archaikus motívumok szürreális asszociációkkal, a népballadák ősi nyelve a nagyvárosi élet, a modern kor szavaival egészül ki. A szóösszevonások, különös képzettársítások, az ismétlésekből és mellérendelésekből építkező szerkesztés a vers olvasását, tartalmának felfejtését is megnehezíti, méltán merül fel tehát a kérdés: az olvasmányként is összetett szerkezetűjelentésű mű miképpen dramatizálható és átültethető-e egyáltalán színpadra. Vidnyánszky Attila - aki az egyik legnagyobb költőnek tartja Juhász Ferencet - már régóta foglalkozik a vers feldolgozásával: írt forgatókönyvet belőle és egy ízben megpróbálkozott a dramatizálással is. A két, meg nem valósult próbálkozás után most a Gyulai VárJHős Jfütttóh ííxzszvtzsztk ^Esztergomban AII. világháború Magyarországon 1945. április 4-én véget ért. Az ország kenyere függött attól, hogy a parasztok szántsanak, vessenek. Sajnos, a háborúból rengeteg fel nem robbant akna, tüzérségi lövedék (stb.) maradt a földeken szerteszéjjel, s ezeken nem is mertek dolgozni, mert már több halálos baleset történt. Aknakutató tűzszerészeket kerestek, akik önként vállalták, hogy ezeket a veszélyes szerkezeteket hatástalanítják. A megalakult aknakutató századot 1945 nyarán Esztergomba vezényelték, mivel a környéken a földeken és az erdőkben - óriási mennyiségű robbanóanyag volt. Július 20-án az Esztergom-kenyérmezői állomástól 800 m-re német harckocsi aknák semlegesítése (vakra szerelés) közben - egy felrobbant, mely Miklós Lajos utász tűzszerész szakaszvezetőt azonnal megölte, Zalecker Lajos és Tandler István honv. tűzszerészeket pedig úgy megsebesítette, hogy ők a Kolos-kórházban haltak bele sérüléseikbe. Negyedik sebesült társuk, Mártha László életét ugyan sikerült megmenteni, de rokkant maradt. A három hősi halott tűzszerészt a belvárosi temetőben a III/D parcella 5. sorában helyezték örök nyugalomra: Tandler István honv. örv. utász tűzszerész élt 34 évet megh. 1945. aug. 1. Zalecker Lajos honv. őrv. utász tűzszerész élt 22 évet megh. 1945. aug. 1. Miklós Lajos honv. szkv. utász tűzszerész élt 26 évet megh. 1945. júli. 20. Vitéz Mártha László felépülése után, rokkantan is rendszeresen gondozta bajtársai sírját. 1966ban kereszteket, névtáblákat készített. Eme áldozatos munkájában az IKARUS gyár vezetői és dolgozói segítették. 1986-tól a Tűzszerész és Aknakutató Zászlóalj parancsnoka, Láng László honv. tűzszerész ezredes, majd Molnár Sándor honv. MK tűzszerész ezredes és Török Lajos György honv. tűzszerész ezredes nyújtottak segítséget. A harmata csőből készült kereszten eredetileg szovjet rohamsisak volt, de v. Szendrő Péter, a Vitézi Rend hadnagya magyar rohamsisakot szerzett és ezt hegesztette a keresztre. 1994-től az Esztergomi Református Gyülekezet - a nagytiszteletű Németh Lajos lelkipásztor vezetésével - vállalta a sír gondozását, majd 1996. szeptember 17-étől v. Csomor Gyula honv. főhadnagy gondozta ezeket, de 1997. március 7-én - faültetés közben - holtan hanyatlott bajtársai sírjára. Ezután Pethe Sándorné (Pirosítja néni) folytatta a sírgondozást. O mesélte, hogy falujukban gyermekkori szomszédja bizonyos Magyar József nevezetű volt, aki a háború után egy szolnoki alakulatnál volt tűzszerész. Egy rokonlátogatás alkalmával a házbeliek mutatták, hogy a padláson, a szarufa közé, egy fel nem robbant akna szorult. Nem mertek hozzányúlni, ezért Magyar Józsefet kérték meg, aki megkísérelte kiszedni azt. Az akna viszont felrobbant, s ez Jóska életébe került. Piroska az ő emlékére vállalta fel a belvárosi temetőben nyugvó három hős tűzszerész sírjának a gondozását. Pethe Sándorné után Balázs Ferenc vette kezelésbe a sírok ápolását, aki arra á kérdésemre, hogy miért vállalta el, a következő történetet mesélte el: 1945-ben az esztergomi 15l-es Kiegészítő Parancsnokságon olyan aknakutatókat kerestek, akik önként, fizetés nélkül vállalják a Dorog - Tát Nyergesújfalu - Lábatlan - Piszke Süttő térségében a háborúból visszamaradt veszélyes szerkezetek hatástalanítását. A felhívásra ő is jelentkezett, s több esetben sikeresen végezték vállalt veszélyes feladatukat. Egy alkalommal azonban a töltet korábban robbant - valószínűleg a gyújtózsinór rövid volt - és a fedezék felé rohanva a fején, hátulról megsebesült. A szilánkokat kiszedték a fejéből, viszont egyik szemére megvakult. Bajtársai sírját - mint mondja kegyeletből és hazafias érzésből gondozza, s ebben a munkában felesége, Erzsike is segíti. A sírnál minden év július 20-án - a tragédia évfordulóján - bensőséges ünnepséget rendeznek: az ökomenikus ima után emlékbeszéd hangzik el, majd a Veterán Tűzszerészek Bajtársi Szövetsége, a Tűzszerész Zászlóalj és a Vitézi Rend képviselői elhelyezik a kegyelet virágait. Az idei megemlékezésre, mely július 20-án 14 órakor lesz, ide mindenkit várnak. Megjegyzem, hogy a háborús veszteségeknél a fronton elesetteket veszik számításba, pedig a háború utáni aknakutatás során életüket vesztett tűzszerészek is háborús hősök. A frontra ugyanis behívó alapján vitték a katonákat, a tűzszerészek viszont önként vállalták ezt a veszélyes feladatot. Bélay Iván színház felkérésére láthatott neki az újabb munkának, melynek nagy lendületet adott az, hogy Törőcsik Mari elvállalta benne az anya szerepét. Hosszú várakozás, többszöri nekifutás előzte meg tehát a jelen színrevitelt, az eredmény (az említett színházi sikerek ellenére) csak részleteiben kiforrott, de alapjában a szuverén átalakítás mezsgyéjén megálló megoldást eredményezett. Vidnyánszky Attila rendező összetettségében kívánta megragadni a verset, hangsúlyt fektetve a látványos, színpadszerű megjelenítésre is, az összhatást ugyanakkor a mű szövegének átalakításával és két zsánerjelenettel egészítette ki. Az eredmény egy nehezen áttekithető és értelmezhető előadás lett, melyben a részek hatása, aránya érvényesült jobban, annál is inkább, mert a különböző jelenetek gyakran egészen eltérő alakban jelentek meg. Totális színháziiemelt szerepet, de a gyakori tömegjeleneteknél már nehéz volt figyelemmel kísérni a színpadon párhuzamosan zajló, egymás mellé rendelt eseményeket. A teljes szöveg felhasználásához ragaszkodott a rendező (a vers szövegéből minden szó elhangzott), de nem mondott le ennek átformálásáról sem. A szürrealizmus és az abszurd jegyében egyes szövegrészek, szavak, szótagok megismételve gyakran más jelentést kaptak, és e groteszk játék hatását fokozták a ritka elidegenítő és aktualizáló kiszólások is. Juhász Ferenc verse előzetes ismeretének hiányában a néző a színpadi hatások áldozata lett, mert ennek feldolgozhatatlan menynyisége zúdult rá - de a tudatos, a felvértezett közönség számára sem feltétlenül érvényesült a jelenetek igen különböző jellege, a sokféle színpadi megoldás oka. A cselekményből különösen a szarvasok bemerítkezésének, az apa halála felidézésének jelenete és a zárójelenet emlékezetes - ez utóbbi esetében a kozmikus nagyságára ébredt fiú a nézők feje fölött a város (vagy a csillagok) fényétől szegélyezett ösvényen lépked tovább, a titkok kapuján túli messzeségbe. Valódi színházi, látványos és zeneileg is változatos produkciót láthatott A szarvassá változott fiú közönsége Esztergomban is, amelyhez Horváth Csaba koreográfiája, Belozub Alekszander jelmezei és puritán (a várfalakat érvényesülni hagyó) díszlete jótékonyan járult hozzá. De mert különbségek a nyári és téli színház között a körülmények tekintetében mégiscsak fennállnak, a fagyoskodó közönség a színészi teljesítményen túl itt sem láthatott. A fiú ugyan szarvassá változott a színpadon, de az időjárási viszonyok most és itt is adósak maradtak a művet tolmácsoló színházi élménnyel. Istvánffy Miklós A harmonika virtuózai „A koncerten nincsenek korosztályok, minden látogató élvezi műsorunkat. Rejtett célunk, igazi zenei értékek közvetítése úgy, hogy közben a közönség nagyon jól érezze magát." így határozza meg zenekarának stratégiáját az ifjú és megnyerő fellépésű harmonikaművész, Molnár György. Nos igen, divatos célkitűzés, ugyanakkor teljesítése csak a valóban legkiválóbbaknak áll módjában. Vitatott kérdés a tömegkultúra és az elitkultúra egymáshoz való viszonya, egyáltalán, helyénvaló-e szétválasztásuk, sőt egyesek a kérdés megfogalmazását is elutasítják. Az idézet két hangsúlyos fogalma az értékközvetítés és a szórakoztatás (jó érzés) illetve, hogy ezek milyen viszonyban állnak egymással. Egyesek szerint az értékek befogadása komoly előképzettséget és aktív szellemi tevékenységet igényel, de valódi élményhez és szórakozáshoz csakis így juthat az ember. Mások viszont azon a véleményen vannak, hogy ez nem kikapcsolódás, hanem munka, az. igazi lazítás egyfajta lebegés vagy mintáz magában a szóban is rejlik, a tudat aktív elemének a „kikapcsolása". Ám mielőtt valamiféle esztétikai, pszichológiai értekezésbe belevesznénk, tekintsünk be a színház kőfalai közé. Június 23-a ebben az évben szerdára esett, tehát hétköznapra. Ez azért is fontos, mert nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy bizonyos tény fokozza meglepetésem. A kezdés előtt néhány perccel ugyanis még kényelmesen bandukoltam a harangok mellett, és azon töprengtem, hogy a nézőtérnek melyik „szektora" kínálja a legjobb akusztikát, ám belépve minden ábrándom szertefoszlott. A nézőtér zsúfolásig megtelt. Kétségbeesve próbáltam ismerős arcokat találni, mindhiába. Miközben tétován nézelődtem, egy kedves, idősödő úr szólt „fel" hozzám a sor széléről, felkínálva a lábam előtt „heverő" ülőhelyet. Kényelmesen elhelyezkedve vártam hát (magamban számba véve a szélső ülés előnyeit) a virtuózok színre lépését. Jelen írás címét bevallom, kevés fantáziával - az előadástól kölcsönöztem, ezért nem az én hibám, hogy megtévesztésre ad okot. Az öttagú zenekarból ugyanis csupán a vezető, Molnár György játszott harmonikán, ezért pedig indokolatlan a többes szám használata. (Meglehet, a címadásnál Freud kissé „bedolgozott", és ez úgy értendő, hogy a virtuozitás eme magaslata egyes számban már nem kifejezhető.) Természetesen mindez szemernyit sem von le az előadás értékéből, sőt a zenéjüket hallgatva mintha bevillant volna, valójában mire is gondolhatott a fiatal előadó fent idézett mondatában: a színvonalas szórakoztatás legfontosabb kelléke a hozzáértés, a magas fokú szakmai tudás, no és az összpontosítás, ami viszont nem lehet görcsös, mert az pillanatok alatt kiérződik. Hogy ez ne következzen be, arról - többek között - Molnár György zeneszámok előtti néhány szavas igazán oldott, néha humorral fűszerezett bevezetői gondoskodtak. A fogások igen változatosak voltak, bár én semmilyen tematikai összefüggést nem fedeztem fel bennük, de meglehet nem is kellett volna ilyesmit keresni, esetleg nem kielégítő zenei képzettségemben keresendő a hiba. Miként azt a beharangozókban hírül adták, hall-' hattunk sanzonokat, polkákat, swingeket, örökzöldeket, latin dallamokat és musette keringőket. Zenei csorbámat némileg köszörülendő elárulom, hogy a musette eredetileg egy hatnyolcados ütemű francia pásztortánc volt. A paletta színeit még inkább élénkítve, néhány zeneszám erejéig Kozma Diana énekhangját élvezhettük, annak ellenére, hogy az elején a magas hangok kissé röstelkedve bújtak elő a torkából. Bár gőzmozdony nem volt a színpadon, így füstje sem csapott meg senkit, azért néhány percre mégis magunk elé képzelhettük a vaskolosszust a harmonikahangok és a basszusgitáros, Móré István segítségével. Az idővel is nagyvonalúan bántak a fellépők, hiszen - a közönség nagy örömére - kétszer egy órát játszottak. Molnár György hasznos tanácsokkal szolgált arra is, miként üthetjük el a szünetben rendelkezésre álló időt: vásárolhatunk dedikált CD-t, esetleg csatlakozhatunk a virtuózok (tényleg, miért nincs rendes nevük?) „szurkolói táborához", ami abból áll, hogy nevünket és címünket felírjuk egy papírosra, amelyet bedobunk egy ládába, ez pedig azzal az elkerülhetetlen következménnyel jár, hogy minden egyes fellépésükre meghívót kapunk. Ha némiképp keserű is az ember szájíze, végül mégis meghajol a józan ész előtt. Ez van, a zenészek között is nagy a konkurencia, a menedzselés is hozzá tartozik a világhoz. Egyébként sem szólhatunk semmit, hiszen a CD-k nem „teszkós" csomagolásban voltak. No, de erről vélekedjék mindenki a saját belátása szerint. A lényeg, hogy a műsor valóban színvonalas, a szórakozás pedig tényleg tartalmas volt. Filemon Béla