Esztergom és Vidéke, 2003

2003-04-17 / 15-16. szám

2 Esztergom és Vidéke 2003. április 10. A nagyhét A húsvétot megelőző nagyböjt utolsó hete a nagyhét, mely virágvasárnappal kezdődik és húsvétvasárnappal ér véget. Ezen a héten ér véget a 40 napos böjt, és újjászületik a természet. A nagyhét csütörtökén - nagycsütörtökön megszűnik a harangozás: „a harangok Rómába mennek" közismert szólás szerint, legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. Ez a nap egyben Jézus szenvedésének kezdete is. Egyes helyeken - többek között Erdélyben nagycsütörtöki szokás az oltárfosztás, amikor is az oltárról leszedik a díszítőelemeket, a virágokat és feketével vonják be. Ugyancsak szokás e tájon a szentsír őrzése: a férfiak - felváltva - egy Jézus-makettet őriznek. Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték. Ilyenkor tiltották az állattartással és földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem szítottak tüzet és nem sütöttek kenyeret sem. Nagypénteken hajnalban volt szokás a patakra menni, és abban megmártózni. Aki ezen a napon folyóvízben megmosakodott, az egész évben szerencsés volt - tartotta róla a hiedelem. A nagypéntekhez kapcsolódó tisztítási-tisztulási rituálé szokása igen korai időkre vezethető vissza. A szokások tájegységenként változtak a patakban történő fürdéstől kezdve egészen a porta rituális felsepréséig, amely mindig a házzal ellentétes irányban történt. Húsvét megünneplése már nagyszombat délutánján megkezdődik. Ismét megszólalnak a harangok, ekkor ér véget a negyvennapos böjt, a hústól való tartózkodás. Az őskeresztények a nagyböjtöt annak az emlékére tartották meg, hogy Jézus negyven napig böjtölt a pusztában. A nap legfontosabb eseménye a templom keresztelővizének megszentelése volt. Azt tartották erről a vízről, hogy akit először ezzel az „új vízzel" megkereszteltek, egész életében szerencsés lesz. Húsvét vasárnapján

r is fontos szerepe volt a víznek. Úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Szokás volt még piros tojást tenni mosdóvízbe, és abból mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. A régi húsvét legszebb eseménye volt az ételszentelés. A délelőtti misére gondosan előkészített, kendővel letakart kosárral mentek a hívők, húsvéti sonkát, bárányt, kalácsot, tojást, sőt még bort is vittek megszenteltetni a templomba. A pap megáldotta az ételeket. A hosszú böjtölés után ezeknek az ételeknek az elfogyasztásával kezdődött újra a húsfogyasztás, a „hús vétele". A húsvéti ételszentelés egyes falvakban még máig is élő hagyomány. A megszentelt ételek maradékához is sokféle képzet kapcsolódott: pl. a szentelt kalács maradékát a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. Az ünnep egyik dísze és egyben „kenyere" a cifrára fonott nagy kalács. Az ünnep szinte áldozati eledele a húsvéti bárány, amely Krisztust jelképezi, a legrégebbi a tojás, ami az élet és újjászületés jelképe, valamint a sonka, mely a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált már igen régen jellegzetes húsvéti eledellé. A húsvéthétfő a locsolkodás ideje. Ennek első írásos emléke 1545 áprilisából származik, mely szerint akkoriban még szó szerint megfürösztötték - és nem meglocsolták - a lányokat. A szokás folyamatosan szelídült. A XVIII. századi erdélyi leírások már csak vedrekkel való öntözésről tudósítanak. Húsvéthétfőn a leányok festett tojást adnak az őket - manapság már kölnivel - meglocsoló legényeknek. i cl <i Jenő NAGYCSÜTÖRTÖK Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem : szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak.. . Kövér cseppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon. A passiójáték eredete Húsvét előtt nagy a készülődés a templomokban, mert gyerekek, felnőttek egyaránt szívesen vesznek részt a passiójátékok előadásában. Az egész rendezvénynek van valamilyen varázsa, és valószínűleg kevesen tudják, hogy a pestis adott alkalmat a passiójáték megszületésére, mintegy az emberiség legnagyobb járványáról való örök megemlékezésként. A passiójáték Tirol egyik kis falujából, Oberammergauból indult el. Történt, hogy az 1630-as pestisjárvány elérte Tirolt is, ám Oberammergau vénei, értesülve a veszélyről, fegyveres őröket állítottak az utakra és a hágókra, hogy senki se léphessen be a faluba. Ez az óvintézkedés két évig eredményes volt, miközben a környező falvakban tombolt a pestis és aratott a kaszás. Két év után azonban, egy novemberi éjszakán Kaspar Schisler, oberammergaui lakos, aki a közeli pestis sújtotta faluban dolgozott, megkerülte az őröket és hazament családját meglátogatni. Csakhogy a dögvész csírái már testében voltak, s pár nappal a megérkezése, után megbetegedet és meghalt. így került a rettegett járvány a faluba. A megrettent lakosság menekülésbe fogott, de az őrök mindenkit visszakényszeríttetek otthonaikba. Végül a falu vénei összegyűltek a templomban és térden állva, ünnepélyes fogadalmat tettek az oltár előtt, hogy ha Isten méltónak tartja őket megszabadítani a járványtól, ők és összes leszármazóik minden tizedik esztendőben el fogják játszani „Krisztus kínszenvedését" hálájuk jeléül. A pestis megszűnt és háromszáz éven át a falubeliek megtartották őseik fogadalmát, s ezrek látogatták az oberammergaui passiójátékokat. K.M. Maloméria" (III.) Az advent kifejezés - mint tudjuk - várakozást jelent. A mammon irányította világban a karácsonyi várakozás időszaka, sajnos, sokak számára a „kipipálandó" ajándék-vásárlássá silányult. Ennek ellensúlyozásaként a Malom Művészeti Műhely egy decemberi adventi sorozattal indult útjára. Hét köszöntő sor Ballagó víz Téli fákon angyalok álma. Nincs tövis, mely lélekbe vájna. Zene van, kép vers és megbocsátás Bennem a szívetek kísérje áldás. (Tóth Sándor, József Attila- és Esztergom Pro Urbe-díjas költő erre az alkalomra írt verse.) A szellemi „táplálék" városunk jóvoltából adott, hisz megannyi érték közt élünk, és közel sem biztos, hogy kizárólag a vásárlás lehetősége jelenthet vonzerőt. Köszönet a Malom utcában működő „intézményeknek" - Dunakorzó Kávézó, V-COMP Bt., stb. -, a város vezetésének és a kiállító-résztvevő művészeknek: Balla Gergő, Szekeres János, Mudrák Attila fotóművészeknek, Ivancsics Péter keramikusnak, Balaskó Attila és Oroszi Emma textilművészeknek - akik „áruba bocsátották" értékeiket - és még sokaknak, akik önzetlenül segítettek maga-magunknak felismerni, hogy a várakozás: erőgyűjtés. Az erőre ez év január 25-én szükség is volt, amikor újabb helyszínen, az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban a városi szimfonikusok kíséretével Rózsár Brigitta zongoraművész előadásában Róbert Schumann a-moll zongoraversenye folytatta a schubertiádák gondolatát. „Minden időkben él és működik a rokon szellemek titkos köteléke. Ti, akik együvé tartoztok, zárjátok szorosabbra a kört, hogy a művészet igazsága mind tisztább fényben ragyogjon, örömet és áldást terjesztve mindenfelé." (R. Schumann) A hangversenyt követően a Malom Művészeti Műhely (a továbbiakban M.M.M.) kiállításán a gimnázium galériájába varázsolt művészmalom hangulat felvillantotta, hol és hogyan élhetnek együtt-egymásért a művészetek. A kiállítók, zenészek, irodalom-kedvelők és -művelők jóvoltából percek alatt elhihettük: „ha az egykori vízimalmok mintájára egyet újra látunk a Kis-Dunán ringani, otthona lesz az álomnak: úgy őrizzük meg a múlt értékeit, hogy közben lehetőséget adunk a művészeti élet akár minden ágának bemutatására és gyakorlására". Annak bizonyítására, hogy a Kis-Duna sétányra „hidak" messzeföldről is vezetnek, álljon itt Roy Mittelman New York-i fotóművész ezév március 7-én az esztergomi Keresztény Múzeumban nyílt kiállításán elhangzott gondolatokból néhány: „Mikor Roy Mittelmant vártuk, aki már sokadszor jött el Esztergomba, az jutott eszembe: vajon más-e New York-ból idelátni vagy innét oda... Azt hiszem, számunkra az marad „belátható" amit itt élünk meg, és ami innen is látható. Ugyan a Hargita sem látható innét, de Ábeltől tudjuk: a rengetegből el lehet menni Amerikába, ám a világban azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk benne... Mi itt vagyunk itthon, de jó néha tudni, érezni, hogy mások is ellátnak, ellátogatnak ide. Legyünk büszkék rá! Blériot is Párizsig akart repülni - mert mintha tudta volna, akár csak a mi Adynk, József Attilánk is - Európa kulturális repterén jó tranzitban lenni. Könnyebb tovább jutni - akár hozzánk is. Roy Mittelman jól beszél franciául. Nagyon jól. És egy kicsit Párizst is otthonának tartja, akár André, a mi Kertész-ünk is, akinek egyik világhírűvé lett fotója éppen itt készült, az esztergomi strandon... Hát akkor repülünk a zene szárnyán New Yorkból Párizs érintésével Esztergomba a ChanSong Duo közreműködésével." Március 9-én az esztergomi Keresztény Múzeumban az M.M.M. szervezésében „Dallamok délidőben " címmel kamarazenét hallgathattak az érdeklődők, melyet a Városi Zeneiskola egykori és jelenlegi tanítványainak közreműködésével a jövőben rendszeressé kívánunk tenni. Részlet Babits Mihály: Szent király városa (Esztergom, Előhegy) című verséből: „... Bárcsak játszanánk örökké, mint e gyermekek, kik ostort kötöznek odalenn magukból, kéz a kézbe fogózva, és egymást lendítve diadallal!" Villányi Zsolt (Az M.M.M. honlapjának elérhetőségéről e lap hasábjain értesülhetnek.)