Esztergom és Vidéke, 2003

2003-07-24 / 28-29. szám

2003. augusztus 14. Esztergom és Vidéke 5 A Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Szekciójának fél évszázada (1953 - 2003) A közelmúltban tartalmas és ízléses kivitelű összefoglaló jelent meg, a címben jelzett dunántúli orvos-társaság pontosan dokumentált történetéről. A két Korányi, Jendrassik Ernő és Haynal Imre hivatásának helyi históriáját foglalja össze, az egyetemesség szemszögéből. Egyik szerzője-szerkesztője az Esztergomhoz is kötődő Süle Tamás pécsi főorvos, aki példaértékű alázattal és ügyszeretettel könnyíti meg a jövő orvostörténészeinek a dolgát. Mint ismeretes, Magyarországnak Trianon óta a főváros mellett három vi

j déki orvosegyeteme van, és ez hasonló méretű államokhoz képest (Hollandia, Belgium, Svájc), nem mondható soknak. A „létező szocializmus" kezdetekor az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet töltötte be a szerepet, és ez bizonyos decentralizáláshoz vezetett. Az ötvenes évek elején gerjesztett lendületben vidéken is megalakultak a II. számú belgyógyászati klinikák, tegyük hozzá, igen kedvező eredménnyel. Ekkor került a pécsi új tanszék élére Hámori Artúr, a szegedire Czoniczer Gábor, a debrecenire Petrányi Gyula, azóta valamennyien a belgyógyászat klasszikusai. A pécsihez a Dunántúl, a szegedihez Dél-Magyarország, a debrecenihez Északkelet-Magyarország tartozik, így minden tájegységnek van saját egyeteme és tudományos társasága egyaránt. A pannóniai Esztergom természetesen a Mecsekaljához kötődik, ahonnan a regionalitás gondolata éppen fél évszázaddal ezelőtt elindult. Ángyán János és Hámori Artúr kezdeményezését mások csak később követték. A Dunántúli Szakcsoport (DSZ) 1953 óta évente tartja meg különböző helyeken a tudományos összejöveteleit. A kellemest a hasznossal összekötve ezek természetesen jó alkalmak a személyes kapcsolatok teremtésére is. Miként a jogelődje, a jó évszázaddal korábbi Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései, amelyeknek kettőesztendőnkénti „terméseit" ma is haszonnal forgatható kötetek őrzik. Az újjászervezők jóvoltából ez elsőt Pécsett rendezték, a zavaros történelmi körülmények között elég sokat kellett az esztergomira várni. Végre 1967-ben a tizennegyediknek már városunk adott otthont és ettől kezdve a „Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Szekciója" néven szerepelt. A vezetői szerepeket (elnökök, alelnökök, főtitkárok, pénztárosok) mindig jeles személyek töltötték be. Az első hiteles vezetőségi névsor 1981-ből való, tagja volt az akkor dorogi Zsembery Dezső főorvos is. Esztergomban az ülést négy alkalommal (1967, 1980, 1990, 2000) rendezték meg, Győrhöz és Kaposvárhoz hasonlóan. Újabban Tata is felzárkózott közéjük, de ez a könyvben még nem szerepel. Csak Pécs és Szombathely előzi meg e tekintetben. Az ismertető szerint már Győrött, 1987-ben meghirdették „a fiatalok fórumát", de a hivatalos bevezetésre 1990-ben került sor, Szontágh Csaba, Dinnyés József, Pák Gábor és Zsembery Dezső főorvos kezdeményezésére. Életrevaló voltát a későbbi eredmények igazolták. Ugyanez vonatkozik a 2000-ben megalakított „Szeniorok Klubjára", amely a nyugdíjasoknak biztosít fórumot. Esztergom a „külsőségekben" szintén újítást hozott. A kitűnő munka kiegészítéséül megjegyezzük, hogy városunk nemcsak 1980-ban, de már 1967-ben is numizmatikai emlékkel látta el a résztvevőket. Az akkor még működő kályhagyárban készített 200 mm átmérőjű, acélszürkére színezett kerek terrakotta jelvény (fotónkon) felső peremsávjában „Belgyógyász 1967 Vándorgyűlés", alul „Esztergom" olvasható. Középen stilizált oroszlán, körötte indás szimbólumok láthatók. Majd 1980-ból való Peternák Gusztávnak a művesen kidolgozott kétoldalas bronz érme, előoldalán kardiopulmonális „szövevény", hátlapon olajmécsesre tekeredő aszklepeioszi kígyó ismerhető fel. Ugyanekkori Vertei József grafikusművésznek a bazilikás rézkarca, aztán 1990-ből a „nagy könyv" díszes címlapja, amelyen kívül sajnos Esztergom nincs feltüntetve, holott ez tekinthető a Dunántúli Szekció „anyakönyvének". A sajtó igyekezett tudósítani a rendezvényekről, így például Zsembeiy Dezső a gyomorvérzések ellátásáról, Pák Gábor az akkori művese-kezelésről értekezett, mindketten a rájuk jellemző alapossággal (Dolgozók Lapja, 1980. május 29.). Zsembery Dezső 1989-ben és 1993-ban, Szontágh Csaba 1999-ben, Pák Gábor 2000-ben kapott az előadásáért kitüntetést. Az illusztris társaság jelenlegi vezetőségi tagja Pák Gábor főorvos. Ha az előadók listáját lapozzuk, igen kedvező esztergomi kép bontakozik ki. A névsor szerinti leggyakoribb szereplők: Dinnyés József a szívgyógyászat tárgyköréből (társszerző főleg Szontágh Csaba), a gyomor-bélrendszer és a vesebajok tárgyköréből Pák Gábor (társszerző főleg Zsembery Dezső), Szontágh Csaba a magasvérnyomás és szívgyógyászatból (társszerzői: Dinnyés, Zsembery, Hambach József), Zsembery Dezső a belgyógyászat több területéről (munkatársak: Pák, Szontágh), de mások nevével is találkozunk. A fentiekből kitűnik, milyen fontos egészségügyi központ Esztergom. A díszes kötet az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg. Aki majd a hazai belorvoslás történetét akarja megírni, Süle Tamás főorvos munkáját többé nem nélkülözheti. Esztergom is köszönettel tartozik neki, örömmel ajánljuk az érdeklődők szíves figyelmébe. Szállási Árpád dr. Dárosfcapun túf A Malonyai-keresztnél emlékeztek a szőlősgazdák (P.) A Diósvölgyből nyíló Malonyai dűlő szőlősgazdái július 19-én emlékeztek meg határkeresztjük felállításának 10. évfordulójáról. Böszörményi Balázs gazda szervezésében, Téglás László közreműködésével még 1982 telén alakították meg a Malonyai Pincegazdák Társaságát. Fő feladatuknak tekintették a pincesor történelmének ápolását, a magyar borkultúra és a pincetulajdonosok közösségének erősítését. Történelmi kutatásukban segítségükre volt a Megyei Levéltár. Megtudták, hogy a XVII. és XVIII. században az első esztergomi királyi városi plébános, Malonyai Pál műveltette a mostani területüket. Emlékét a róla elnevezett dűlő viszi tovább. Hálájuk jeléül tíz évvel ezelőtt (1993. július 17-én) emelték a gazdák a határkeresztet. Abban az időben a Szent Anna temetőben pusztulásnak indultak a sírok és keresztek, onnan menekítették ki. A vaskereszt és az öntött vas korpusz roncsaiból újjávarázsolták. Annak idején Dékány Vilmos püspök szentelte fel. Most is áll a kereszt, környéke szépen gondozott, virágággyal színesített. A derék malonyai gazdák gondozzák, ápolják. Böszörményi Balázsék Kiss-Rigó László plébánost, tanügyi főigazgatót kérték fel a jubileum méltó megtartására, Ladocsi Gáspár püspök mondta a keresztimádságot, elektromos orgonán közreműködött Hey Lóránt kántor. Ünnepi köszöntőt mondott Tóth Sándor József Attila-díjas költő, aki felolvasta az alkalomra írt alábbi versét: Krisztusarc Figyelő csönd. Lombok közt a Krisztus arca. Művészkéztől, mely így hagyatkozott Fától Golgotáig az út minden ágbogában az erdő, melyet meglábol vándora. Dél virágzik. Nap fon fényszálakat homlokodra. Más ez, mint tüskék vérfüzére Vannak órák így gondolni Rád, ki itt vagy, s mert azt mondtad: „Jobb, ha én elmegyek", bizonyságul hagytad, hogy itt maradtál minden könnyével a pillanatnak. (Mint apa, ki a játékban megríkatja kisfiát, ha bújócskáznak.) Veled vagyok most is a csöndben Felhők állnak a Nap elé Áldást ígérsz, amíg haláltusád vívod világunk ormain. A Malonyai dűlőben a gazdák és a nagyszámú vendégsereg az ünnepség végén az orgonakísérettel együtt énekelte Boldogasszony Anyánk című ősi énekünket és a Himnuszt. Teljessé válhat egy küldetés... Mindszentys diákokkal a kővágóörsi táborban (...) Helyénvaló, hogy itt a Balassi Bálint, Arany János, Petőfi Sándor, József Attila nevével áldott iskolák sorába egy olyan emelkedjék, amelyben Babitsét a homlokzatra állítják példaként. Teljessé válhat egy küldetés, amelyre műve igényt tart, és amelyet ígér: a tanulókhoz még közelebb hozni irodalmunkat, ebben a zászlóra hímzett nevű költő világát és eszményeit. Rokonszenves szándék született - életre hívói nemesen ember-közelibb horizont felé fordították, bár aligha könnyítették meg iskolájuk értékteremtő gondjait. Babits közelségének látható felmutatása nagy lehetőség, hiszen egy olyan költőélődöt kaptak ajándékba, aki 12 nyarat töltött a várostól alig egy kődobásnyira, hogy megtalálja a tengerben a maga szigetét. Rendszerint június elejétől szeptember közepéig élt a napsütötte, olykor esőáztatta domboldalon, a pompázatos tájban gyönyörködve tornácáról és gyümölcsfái közül. „Esztergomi napjait" ha összéadnánk, közel négy, derűvel áldott, majd fájdalmakkal megterhelt esztendőt adna a számvetés. A költő esztergomi barátainak sorában sokan, számtalan közös fényképet, névre dedikált könyvet őriz néhány örökölt hagyaték. A Babits-família együtt élt az akkori város lakóival a kertésztől a hivatalnokokon és papokon át a fűszeresig. A családfő itteni élményeiről, választott lakhelye történelmi múltjáról nem kevés jelentős lírai és prózai remekművet írt. Tiszteletbeli tagja a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaságnak, székfoglalóját 1928 decemberében tartotta Balassiról, akit itt ért a vég egy török elleni várostromban, gyaníthatóan mai szobra helyén. Babits másként hagyta el Esztergomot: az előhegyi házikóban, majd a Kolos kórházban szenvedte élete utolsó négy hónapját, 1941. augusztus 3-án rohant vele a mentő Budapestre - bár a beteljesülést az előkelő szanatórium orvosai sem tudták megállítani. A végvári poéta és a modern lírikus sorsa így kötődik városunkhoz, az utóbbié költői művek szorosabb szálaival. De társaikkal együtt és egyként maradtak nemzetünk nevelői, szellem-, jellem- és nyelvformáló hősei. (...) Alkotásaik elsősorban az érzékeny ifjúságé, az áldozatkész iskoláké, ahol a kötelező tudás mellett a nemzeti emlékezet is érlelődik, majd gyümölcsözik. Mint Shakespeare nyelvén az angol, Goethe otthonában a német is így tovább. De a magyarság memóriája fájdalmas emlékekben bővelkedőbb. Európa ezen szegletén minden nép hasonlókkal sújtottan emlékezik. Hogy a visszatekintés elviselhetőbb legyen, ebben elsőül költőink segítenek. Ezért kívánatos róluk méltóan szólni, Balassi, Babits és a többiek emlékét ápolni, érdemét tanítani. Szigorú küldetést vállal az, aki Babits szellemétől ihletett nemzedéket kíván formálni tovább. A rám szabott megbízást a nevével jegyzett iskola tanárainak kiemelten kell teljesíteni, szemléletükkel és óráik során. A hegyről az emlékház, könyvekből a mű, belépéskor az emléktábla int: sok fáradozást igénylő, bár nemesen fenséges lecke ez. Az erélyes szándék csak jó szívvel és a költő iránti készséggel vállalható. (...) Bodri Ferenc (Elhangzott május 26-án, a Babits volt Somogyi - iskola névadóján.) (los\A Mindszenty József Katolikus Általános Iskola már évek óta működtet balatoni tábort a tó északi partján. Gyönyörű környezetben, a kővágóörsi templom közelségében, az egykori katolikus elemi iskola épületét adományozta az egyház az esztergomiaknak. Évekkel ezelőtt lapunkban is beszámoltunk arról, hogy dr. Kiss-Rigó László plébános, főegyházmegyei tanulmányi főigazgató kezdeményezésére a Szent Anna Plébánia közösségébe tartozó iparos vállalkozók lakhatóvá tették az évtizedeken át raktárnak és tárolónak használt épületet. Azóta évenként a bizonyítványosztás után a jó tanulók és a közösségi életben élen járók egy-egy hetes jutalomüdülésben vesznek részt. Idén is két csoportban 30-30 fő utazhatott a Balatonra. Köztük volt a felsősök körében Lőrincz László. Az ő élményeit jegyeztük le: A táborba csak azok a diákok mehettünk el üdülni, akik az év folyamán jól tanultunk, és a közösségi munkából is szívesen kivettük a részünket. Esztergomból indultunk a vasútállomásról. A Nyugati Pályaudvarra érkeztünk, onnan metróval átmentünk a Déli Pályaudvarra, és gyorsvonattal utaztunk Révfülöpre. Az út három órás volt. Révfülöpről busszal mentünk át kővágóörsi szálláshelyünkre. A napi program az volt, hogy reggel 7 órakor keltünk, utána reggeli torna következett. Ezután nagyon jól esett a reggeli, amit tanáraink, Maya néni és Gizi néni készítettek. A délelőttöt közösségi munkával töltöttük el, például üvegfestéssel, szereptanulással. Az időnket nem csak tanulással töltöttük, hanem jutott idő strandolásra is. A nyári kánikulában jól esett a Balaton hűsítő vize. Keszthelyi városnéző kirándulásunkat is fürdőzéssel zártuk. A tábornak alakult két focicsapata is, akik minden nap versengtek a győzelemért. Szívesen vettünk részt a számháborúban és az éjszakai túrában is, de akkor sem ellenkeztünk, amikor a házimunkából kellett kivenni a részünket. Az utolsó napon László atya is meglátogatott minket, aki misét tartott. Ezt a felejthetetlen egy hetet tábortűzzel zártuk, ahol vidáman énekeltünk és tréfálkoztunk. Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak, akik mindezt lehetővé tették számunkra. A tábor vendégkönyvében az alsósok köréből is érdekes részleteket olvashattunk. Ilyeneket: „Nagyon örülök, hogy eljöhettem. Maya néni, Gizi néni és Gábor bácsi mindig jó programokat szervezett. Volt itt gipszkiöntés és festés, dekopír-technika, üvegfestés, színes homok, rongybaba, gyöngyfűzés, életfa, drótfonás és minden más..." „A Szerető Szív táborban közelebb kerültünk egymáshoz, jobban megismertük másikat, olyanok voltunk, mint egy nagy család. Köszönetünket fejezzük ki elsősorban László atyának, tanárainknak és mindazoknak, akik lehetővé tették ezt a csodálatosan szép nyaralást".