Esztergom és Vidéke, 2003

2003-05-15 / 19. szám

10 Esztergom és Vidéke 2003. március 13. VAROSKAPUN INNEN Környezetkultúra Esztergomban Május 6-án - rekkenő kánikulában - a Zöldházban tartotta 2003. évi közgyűlését az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület. Az időjárási viszonyokat fentebb azért említettem, mivel az egyesület - sokrétű tevékenysége mellett - többek között a klíma-változás egyre időszerűbbé váló problematikájával is foglalkozik, és a téma szakértői meghívott előadóként többször is bizonyították, hogy a rendkívüli időjárási anomáliák (pl. a nagy hideg és a meleghullámok, szélviharok, többhónapos aszályos időszakok, árvizek) okozói az emberek környezetszennyező és -pusztító tevékenysége! A csekély létszámú „közgyűlés" előbb elfogadta Szendi Gábor elnök beszámolóját az egyesület 2002-es évben végzett tevékenységéről és gazdálkodásáról, majd megvitatták az idei munkatervet és költségvetést. Szó esett az egyébként eredményesen működő Környezeti Tanácsadó Iroda profiljának bővítéséről, egy ifjúsági szekció kialakításáról. A szigeti öko-kertet szeretné megtartani az egyesület, de az önkormányzat évek óta nem ad határozott választ arra a kérdésre, hogy megtarthatják-e? Az ülésen említésre került a tagság bővítésére való törekvés, kiértékelték az országos takarítási napot, mellyel kapcsolatban megállapították, hogy egynapos akciókkal nem lehet megtisztítani sem az országot, sem Esztergomot. Gyökeres szemléletváltozásra lenne szükség. Elhatározták - és bekerült a munkatervbe is hogy Esztergom más környezetvédő egyesületekkel közösen szorgalmazza az atomerőművek bezárását világszerte, így természetesen hazánkban is. Ezt követően megállapodtak abban is, hogy az egyesület aktivistái megfigyelik, sőt nyomon követik a városban folyó kiemelt építkezések során történő környezetszennyezéseket, illetve rongálásokat, és tapasztalataikat, észrevételeiket közzéteszik. Az egyre növekvő és elviselhetetlen autósforgalom káros következményei is szóba kerültek, valamint az, hogy Esztergom útjain életveszélyes kerékpárral közlekedni! Dezső László Kerékpárút motorosoknak?! (zső) Végre tavasz van! Énekelnek a madárkák, egyre több a szerelmespár az Erzsébet-parkban. Nosza én is előkerestem és alaposan felpumpáltam öreg versenybiciklimet. Irány a kerékpár-út! A belvárosban, az egyirányú utcákban a KRESZT betartva a járdán toltam „vasszamaramat", ennek ellenére több szabálytalanul közlekedő kerékpáros kolléga majdnem elütött. Végre kiértem a bicikli-útra! Szánalmas kép fogadott. Repedezett beton, rengeteg törmelék, salak és kutyagumi (!) borítja az utat. Még a tavalyi árvizek nyomait sem takarították el. Több helyen a víz életveszélyesen alámosta a töredezett aszfaltot. De ez még mind semmi! Jöttek velem szemben a vadmotorosok maximális sebességgel. Állítólag a rendőrök időnként ellenőrzik és büntetik is őket, de ez édeskevés! Egyik önkormányzati képviselő javasolta, hogy szereljenek fel a motorosok számára tiltó táblákat, de állítólag ez egyelőre jogszabályba ütközik... Én is ütközők kis híján egy motorossal. Gyorsan letolom a biciklit a Duna-partra, és 'eszembe jut: legjobb lenne talán áttérnem a vízi-biciklizésre! Dr. Gábris József 75 éves Mi tagadás megfeledkeztünk arról, hogy 1928. március 4-én született, így most némi restelkedéssel köszöntjük őt születésnapja alkalmából. Szőgyénben látta meg a napvilágot, ahol özvegy édesanyja négy gyermeket nevelt napszámos munkából. Itt végezte az elemi iskolát is, majd 1940-ben az esztergomi Bencés Gimnázium diákja lett. Innét egy év után - a kisebb térítési díj miatt - átkérte magát az Észak-komáromi Bencés Gimnáziumba. 1944-től a háború és a csehszlovákiai nemzetiségi politika ellehetetlenítette tanulmányai folytatását, így két évig szülőfalujában mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1946-ban illegálisan lépte át a határt, hogy folytathassa félbeszakadt tanulmányait. Esztergomba jött, de az itteni ferences gimnázium csak az intézmény gazdaságában alkalmazta őt teljes ellátás és némi zsebpénz ellenében. 1947-ben felvették az esztergomi Vak Bottyán Népi Kollégiumba, és a Szent Imre Reálgimnáziumban folytathatta tanulmányait. 1949-ben, a népi kollégiumok megszüntetésekor átiratkozott a tanítóképző (akkori nevén pedagógiai gimnázium) III. osztályába és átköltözött az intézmény internátusába. 1951-ben leérettségizett és a Budapesti Tanárképző Főiskolán tanult tovább, majd a szegedi egyetem magyar-történelem szakán fejezte be tanulmányait, ahol doktori vizsgát is tett. Az egyetem bölcsész karának tanulmányi osztályát vezette, majd 1959-ben igazgató-helyettesként az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézet szervezésében vett részt. Egy év múlva meghívták Szarvasra gimnázium-igazgatónak, ahonnét 1971-ben tért vissza az esztergomi tanítóképzőbe. Főiskolai tanárként másfél évtizeden át töltötte be az egyik főigazgató-helyettesi posztot. 1992-ben vonult nyugállományba. 1971 és 1990 között szerkesztette a főiskola tudományos közleményeit (Tanulmányok - 27 kötet), valamint a Főiskolai Kiskönyvtár című kiadvány-sorozatot (15 kötet). Döntő szerepet játszott az esztergomi tanítóképzés 150 éves jubileumának megszervezésében és programjának dokumentálásában. Kezdeményezője volt a szlovák nemzetiségi tanítóképzés megindításának. Országos koordinátora volt a hátrányos helyzetű fiatalok felvételi vizsgára történő felkészítésének, de irányította Komárom, Nógrád és Pest megye tanítóinak továbbképzését is. Aktív szervezője volt és ma is irányítója az Esztergomi Tanító- és Óvónőképzős Öregdiákok Egyesületének. Feldolgozta Majer István népművelői munkásságát, megírta az esztergomi nevelőképzés történetét. Az ő munkája a Szőgyén történetét tartalmazó monográfia, de társszerzője volt a Szőgyén vallási hagyományait és létesítményeit bemutató kötetnek is. Tervei között szerepel a szőgyéni iskola általa javasolt reménybeli névadójának, Csongrády Lajosnak az életútját bemutató kötet elkészítése és az esztergomi tanítóképzés jelen tanáregyéniségeit és híressé vált diákjait bemutató kiadvány-sorozat elindítása is. Kívánjuk, hogy váljanak valóra tervei, és még sok éven át élhesse a boldog nagyapák derűs, tevékeny és tartalmas életét! K.E. Nagy Bence közlekedés-ismereti diáksikere (os) Közoktatásunkat napjainkban különösen sok támadás kíséri, éppen vita folyik erről az országgyűlésben is. Kétségtelen a jó oldalához tartozik, hogy immáron 9. alkalommal rendezték meg a diákok országos közlekedés-ismereti versenyét. Ezen Nagy Bence, a Gyakorló 4/a. osztályos tanulója szép sikerrel szerepelt. A részleteket tőle tudtuk meg. - Miután év elején megnyertem a megyei versenyt, a negyedikesek között én jutottam az országos döntőbe, mely a közelmúltban Kecskeméten volt. Elméleti, ügyességi és szabályossági kerékpáros feladatok voltak. Felkészítő tanárommal, Kalmárné Horváth Ági nénivel sokat gyakoroltunk az általunk kijelölt tanpályán. Simon Csaba főhadnagy, a kisbéri nyolcadikos versenyzővel és Ági nénivel egy rendőrségi mikrobusszal vitt minket Kecskemétre. Meglepetésként a kollégiumi szállásunkon egy-egy fényképezőgép és sok más ajándék várt minket. A megnyitó után megírtuk az elméleti tesztet, amely néhány beugratós képes feladatból állt. Ezután kirándultunk: légibemutatón voltunk Jakabszálláson, majd a Híröskommandó hangosbemutatóját élveztük. Nekem ez különösen tetszett. Vacsora után nyomkereső vetélkedőn vettünk részt. Szerintem ez volt a legérdekesebb, amikor egy lefényképezett tenyérhez meg kellett találnunk a hozzátartozó ujjlenyomatot. Másnap következtek az ügyességi és a szabályossági feladatok. Ebéd után volt az eredményhirdetés. Kilencedik lettem... Bence, gratulálunk! Fennállásuk 110 éves évfordulójára készülnek a gyakorlósok tásügyi miniszter levélben kifogásolta, hogy Esztergomban a képezde és a gyakorló távol van egymástól. Művelődéstörténeti tény, hogy a hercegprímás 4732 számú rendeletével földrajzilag is egymás mellé rendelte a képzőt és a gyakorlóiskolát. 1893-ban a képző épülete a Szent János utcában volt (mai Katona István utca), a gyakorló iskola az Úri utcában (mai Berényi utca). A gyakorlati képzés ettől kezdve a minisztériumi tanterveknek megfelelően történt. 1899-ben került sor a Szent János utcai épület bővítésére, ezzel lehetővé vált, hogy a gyakorlóiskola az intézettel közös épületben kapjon helyet. Emlékezetes a múltunkból, hogy 1904-1905 tanévben veszedelmes gyermekbetegségek miatt hetekre bezárták a gyakorlóiskolát. Az I. világháború során a hadiállapot folytán a gyakorló iskola helyiségeit átengedték a katonaságnak. Ebben az időben a Duna-parton az erdőgazdasági épületben kapott egy szobát az intézmény. Ujabb költözködés folytán a gyakorlóiskola 1916-tól a főegyházmegyei könyvtárban, majd 1917-18-tól a vízivárosi érseki nőnevelő intézet tornatermében nyert elhelyezést. A következő tanévet az intézet régi helyiségeiben kezdték, 1919. június 4-étől három hónapra az egyházi intézményt a tanácsköztársaság államosította. Több nehézség is zavarta tanítást, szénszünet, influenza, spanyolnátha. Trianoni diktátum következtében 1922-23 tanévben nyitották meg a Szatmári Irgalmas Nővérek Érseki Tanítóképző Intézetét a Ferenc József utca 42. szám alatt (ma Pázmány Péter utca 16.), a gyakorlóiskola pedig a Régi Megyeháza épületébe költözött. (Folytatjuk) (Pl) A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának jogelődjét 1893 nyarán rendelettel alapította Vaszary Kolos hercegprímás (fotónkon). Már 51 éve működött Esztergomban a Mesterképző, mikor a vízivárosi érseki elemi iskola gyakorlóiskolai rangot kapott. A 110 év alatt hatalmas fejlődésen ment át az intézmény. Napjainkban 400 diákjuk van városunkból és vidékünkről. A jubileumra rendezvényekkel készülnek. Egykori diákjaik képzőművészeti alkotásait áprilisban egy hónap alatt többezren tekintették meg. Május 9-én nagy sikerrel rendezték meg a Nemzetiségi Napot. Június 12-én a hagyományos Gyakorlós Napra tervezik az ünnepi megemlékezést. Az Esztergom és Vidéke sorozattal adózik a tekintélyes múltnak, az eredményes jelennek és a reménybeli jövőnek. Erről beszélgettünk Juhász Albinné iskolaigazgatóval. - Az elemi iskolák tanítói ellátásához a Mesterképző Intézet 1842. november 3-án nyitotta meg kapuját. Épülete Szenttamáson, a mai Vörösmarty utca végében helyezkedett el. Neveléstani gyakorlatokra a vele egy udvarban lévő elemi iskola szolgált. A növendékek a szenttamási katolikus alapítványi iskolában végezték próbatanításaikat. A mesterképzés 1849-1856 között szünetelt, majd a Császári Királyi és Érseki Tanítóképezde a reáliskola épületében (Deák Ferenc utca 2.) kapott helyet. A növendékek előbb a belvárosi, majd később a vízivárosi elemi iskolákban gyakoroltak. 1868-ban jelent meg a népoktatási törvény, mely külön foglakozott a tanítóképzőkkel. Az akkori vallás- és közokta„Rend és harmónia" - A Dobó Galéria e tanévi utolsó kiállításának ezt a címet adnám - mondta Kovács Ildikó megnyitójában. Bár kiállító festőművészünk, Nádler László Keszthelyen született, 11 éves korától - rokonsága révén - családja Esztergomban lakott. Nagypapája nyitotta meg a Kettőspincét. Ma is szívesen emlékszik volt osztálytársaira és tanáraira, a Gyakorló iskolára. Azokra a helyekre, amelyeket oly szívesen őriz emlékezetében. Történelmi városunk a régészet felé irányította ifjúi érdeklődését. Érettségi után Budapestre költözött, majd 1968-tól teljesen a képzőművészet felé fordult. Neves mesterek keze alatt keszthelyi és fonyódi művésztelepeken tanulta el „a harmónia, szín és zene iránti érzékenységét". Alkotásmódjáról így vall önéletrajzában a művész: „Festményeimmel a természet, a környezet szépségére utalva a szemlélő szívét szeretném megörvendeztetni. Művészi képességeimet, érzékenységemet nem a magam érdemeinek, hanem Isten adományának tekintem. Elég korán felismertem, hogy mennyire fontos a festészetben a mesterségbeli mívességre, a szakmai kötelességre törekedni. Úgy érzem, nem elég a közvetlen élményt egyszerűsíteni, összefoglalni, hanem sokszor szükséges átírni, hogy a néző a képet ne csupán mint vizuális élményt fogadja be, hanem a továbbiakban gondolkodásra is késztesse." A művészt főként dél-európai úti élményei ihlették remek városképei megalkotására: görög, spanyol, olasz és dalmát sikátorokat, kapualjakat, lépcsőzeteket, kontrasztos fényhatásokat felmutató belső udvarokat fest. Ám megtalálni képein a romantikus szentendrei, veszprémi és kőszegi utcácskákat is. Legújabban szűkebb lakókörnyezetében, Vas és Zala megye falvaiban, kisvárosaiban talál sok témát. Mert 1991-ben Budapestről leköltözött egy Vasvár melletti kis faluba, Oszkóba, ott él és alkot, galériájába és műhelyébe szeretettel hívja-várja látogatóit. Burgenland és Bécs közelsége új kiállítási lehetőséget, szakmai ismeretségeket is biztosít számára. Eddig 18 csoportos és 11 önálló kiállításon vett részt. Művészi céljait így összegzi: „A közvetlen élményeket, vázlatokat műteremben alakítom át enyhén geometrikus jellegű stilizálással, a kép ezáltal tágabb, szimbolikusabb tartalmat kap. Egyúttal utal arra, hogy az emberiség világában mennyire fontos szerepe van a REND-nek és HARMÓNIA-nak, mely a teremtett Világegyetemben megvan. Törekszem a színek tisztaságára, hisz a színskálán játszva gazdagodik a kép, s miként a zene, felfokozza az érzelmeket. (...) Az ember számára legdrágább az Elet, s a művész az emberi jellemek konstruálására hivatott, hogy kitartóan nevelje az EMBER érzelemvilágát, jellemét és arculatát." Éljünk hát e művész- és művészet-adta lehetőséggel, 30-áig még megtekinthetik a kiállítást! Horváth Gáborné dr.