Esztergom és Vidéke, 2002

2002-03-15 / 10. szám

2002. március 15. Esztergom és Vidéke 5 Hidak a Kis-Dunán Az elmúlt időszakban igen sok szó esett a Mária Valéria híd kapcsán a nagy-dunai hidakról. Könyvek, kiadványok, újságcikkek ismertették a Nagy-Dunán átívelő hidak történetét. Ismert, hogy már 1075-ben I. Géza királyunk idejében révátkelőn lehetett átjutni Párkányba (Kakat). A török elleni harcok idején is híd kötötte össze a két partot, amely Esztergom 1683-as visszavételekor leszakadt a menekülő törökök alatt. 1762-ben Barkóczy Ferenc érsek már egy korszerűbb, úgynevezett repülő- hidat építtetett, amely nyolcvan évig szolgálta az összeköttetést Esztergom és Párkány között. 1842. március 19-én Kopácsy József érsek szentelte fel az állandó hajóhidat, amely kisebb megszakításokkal a Mária Valéria híd elkészültéig használatban volt. E rövid hídtörténeti ismertető is felveti bennünk a kérdést, hogy miként közelítették meg az említett hidakat, hogyan lehetett átjutni a szigetre. Természetesen hidakon, amelyek a Kis-Dunán íveltek át. S most, amikor új híd készül, érdemes ezeknek a hidaknak a rövid történetét is felidézni. Már a 16-19. századi metszeteken jól látható, hogy a Vízivárost és a sziget északi csúcsát híd kötötte össze. A Mária Valéria híd elkészülte után ennek a helyén új vashíd létesült, amelyet a Gregersohn cég épített 100 ezer forintért. Az építkezést 1897. június 13-án kezdték meg, és a hidat december 18-án Boltizár József püspök és érseki általános helynök szentelte fel. A Kereskedelmi Minisztériumot Czekéliusz Antal miniszteri tanácsos, a vármegyét B. Szabó Mihály főjegyző, a prímádat Hanny Béla jószágigazgató, az Allamépítészeti Hivatalt Vajda Géza mérnök, a várost pedig Kollár Károly gazdasági tanácsos képviselte. A forgalom december 25-én indult meg. Még az átadás előtt az volt a sajtónak és a város lakóinak kifogása, hogy nincs neve az új hídnak. Mivel a Mária Valéria hídhoz Vaszary Kolos hercegprímás anyagilag is hozzájárult, az oda vezető hidat Kolos-hídnak nevezték el. A második világháborúban a Kolos híd is megsérült. Az 1945 utáni politikai változások már nem tették lehetővé, hogy a felújítás után régi nevét visszakapja, így 1948. december 5-én a szabadságharc 100. évfordulójára Kossuth Lajosról nevezték el. Tudomásunk van arról, hogy a 19. század első felében a sziget déli csúcsánál is volt híd a Kis-Dunán, az úgynevezett Angyal-híd. Az 1830-as és az 1838-as árvízi jelentésekből tudjuk, hogy a rohanó ár az Angyal-hidat is megrongálta. Az 1850-es évekre, amikor a sziget tereprendezését, szintezését végezték, már újabb híd kötötte össze a királyi várost és a szigetet. A belvárosi templom és a városháza közötti szakaszon a mai Béke vagy lépcsős híd helyén vezetett át oda, ahol a 19. század utolsó harmadában a szigeti Belányi-féle vendéglő állt. Kis hídként és Cifra-hídként egyaránt jelölték és emlegették. A könnyebb átkelést segítette, hogy a hidat 1887-ben ki is világította a királyi város. A Cifra-híd sorsa 1911-ben megpecsételődött. Az év elején a város vezetése úgy döntött, hogy a korszerűtlen fahidat le kell bontani, mivel a Duna medrének kotrását akadályozza. A korabeli sajtó így emlékezik meg végnapjairól: „A kocsiközlekedést már rég eltiltották a romlásnak induló és már sokszor kijavított hídon, most azonban ütött az utolsó órája ennek a maga egyszerűségében is érdekes alkotmánynak... A tanács tegnapi ülésén a híd elbontására a mérnöki hivatalt utasította. A hidat tehát még februárban elbontják. Egy kedves, tipikus esztergomi alkotás ismét eltűnik, és a gyermekek fájó szívvel fognak gondolni arra a gerendára, amely a hídpadló közepén fut keresztül, és amelyen annyiszor próbálták ki egyensúlyozó tehetségüket." A hidat azonban csak augusztus elejére bontották el. Később ezt egy újabb fahíd váltotta fel, majd megépült a mai Béke-híd. A Mária Valéria híd elkészülte után a kis-dunai átkelést biztosította a már ismertetett Kolos híd. Ez a közlekedés szempontjából igen körülményesnek tűnt, hiszen a királyi város egy részét, s az egész Vízivárost meg kellett kerülni, hogy a hidat elérjék. Felvetődött annak gondolata, hogy a városközpontból egyenesen a Mária Valéria hídhoz lehetne jutni, ha a Lőrinc utca folytatásában is építenének egy hidat. Az új vashíd építése rövidesen elkezdődött, s a Mária Valéria híd kicsinyített mása lett. A hozzá vezető Lőrinc utca páros oldalán lévő régi házakat elbontották, s az utcát kiszélesítették. Ugyancsak rendezték, korszerűsítették a mai Táncsics Mihály utcát is. A hidat és a felvezető utakat 1896. február 15-én adta át Czekéliusz Antal miniszteri tanácsos. Ezúttal is hiába volt meg a hivatalos átadás az új vashídnak se neve nem volt, sem használni nem lehetett, mert ebben meggátolta a város polgárait a Lőrinc utcai építkezés. A használatbavétel véglegesen csak 1898 áprilisában történt meg, amikor elkészült a Takarékpénztár Lőrinc utcai házsora 10 lakással és 20 üzlettel. A híd nevet is kapott, mivel a Lőrinc utca folytatásában volt, ezért Lőrinc-híd (fotónkon) lett a neve egészen 1936-ig, amikor nevét Horthy-hídra változtatták. A világháborús harcoknak ez a hidunk is áldozatul esett, s csak 1967-ben épült újjá Bottyán-híd néven. Most újra híd épül a Kis-Dunán. Talán jó lenne^elgondolkodni idejében a nevén. Érdemes lenne az 1911-ben lebontott „kedves, tipikus esztergomi alkotás" nyomán, ha elég díszes lesz, egy régi nevet felidézni és Cifra-híd-nak elnevezni! Pifkó Péter €sziergom R kis Dunjhíd, Sasilikj Töredékek a megye bíróságainak történetéből Ez év február l-jén múlt ötvenegy éve annak, hogy Esztergomban Megyei Bíróságot létesítettek. Ezt megelőzően Esztergomban - 1875 óta - Törvényszék, illetve Megyei Bíróság nem volt. Az Esztergomi Megyei Bíróság megszervezését az 1950. évi 7. sz. tvr. rendelte el, melynek végrehajtásáról az akkori igazságügyi miniszter (dr. Molnár Erik) gondoskodott. A miniszter 1950. december 10-én kelt rendelete szerint Komárom megye területére kiterjedő illetékességgel új Megyei Bíróságot és Államügyészséget kell felállítani. A Megyei Bíróság és Ügyészség ideiglenes székhelyéül Esztergomot jelölte ki, majd alig három hét elteltével - nem tudni milyen indokkal - a megvalósítandó Megyei Bíróság működésének megkezdését az 1950. december 30-án kelt rendeletével, ideiglenesen elhalasztotta. Ezzel egyidőben úgy rendelkezett, hogy a Pest Megyei Bíróság illetékességét az esztergomi Járásbíróságra, a győri Megyei Bíróság illetékességét pedig a komáromi, valamint a tatai Járásbíróságra is kiterjeszti. Ez azt jelentette, hogy az esztergomi Járásbíróság illetékességi területén elkövetett büntető és polgári ügyekben - amelyeknek az elbírálása első fokon a Megyei Bíróság hatáskörébe tartozott - a budapesti Megyei Bíróság, a Komárom és a tatai Járásbíróság illetékességi területén előfordult megyei bírósági elsőfokú hatáskörbe tartozó ügyekben pedig a győri Megyei Bíróság járt el. Hasonlóképpen a budapesti, illetve a győri Megyei Bíróság ítélkezett azokban a megfellebbezett ügyekben, melyekben az ítéletet elsőfokon az esztergomi, illetve a komáromi és a tatai Járásbíróság hozta meg. Végül is ennyi bonyodalommal járó huzavona után 1951. január 28-án megszületett az az igazságügy miniszteri rendelet, amely kimondta, hogy: „Az Esztergom székhellyel létesített Megyei Bíróság és Államügyészség működését az 1951. év február hó 1. napján megkezdi. " Tehát Esztergomban 1951. február 1. óta harmincöt éven át működött a Megyei Bíróság és a Megyei Főügyészség. Tatabányára történő áthelyezésükre 1986. január l-jén került sor. Azzal, hogy a Komárom Megyei Bíróság és Főügyészség székhelyéül már eredetileg is ideiglenesen jelölték meg Esztergomot, e két megyei szerv napjai Esztergomban már eleve meg voltak számlálva. Ehhez képest egész szép kort megélt itt, Esztergomban. A városra, a város lakosságára, de különösen a Megyei Bíróság és Megyei Főügyészség érintett dolgozóira nézve fájdalmas és lesújtó volt a Megyei Bíróság Tatabányára történő áthelyezése. A városra, illetve lakosságára azért, mert két nagy jelentőséggel bíró megyei intézménnyel lett szegényebb a város, valamint a város körzetébe tartozó települések lakosainak a távoli Tatabányára kellett, illetve kell jelenleg is utazniuk a Megyei Bíróságra és a Megyei Főügyészségre tartozó ügyeik intézésére. A Megyei Bíróság dolgozóinak egy részét pedig azért érintette hátrányosan az említett megyei szervek áttelepítése, mert nap, mint nap Esztergomból, a lakóhelyükről most már a Tatabányán lévő munkahelyükre kellett, illetve kell utazniuk. A két megyei igazságügyi szervezet Tatabányára történő áttelepítésével kapcsolatosan annak idején sok szóbeszéd járta. Egyesek a legképtelenebb híresztelésektől sem riadtak vissza. Sajnos még e lap hasábjain is napvilágot látott olyan cikk, mely „pletykára" hivatkozva azt állította, hogy az akkori Megyei Bíróság elnökét „a megyei Pártbizottság első embere magához rendelte, erre fél órát adott és közölte vele, hogy e lehetetlen helyzetet, miszerint a Megyei Bíróság székhelye Esztergomban van, mielőbb meg kell szüntetni, és ő mindent megtesz, hogy helyileg is hatalmi körébe vonja az elnököt." Mondanom sem kell, hogy ebből egy szó sem igaz. Mint ahogy az újságcikk azon része sem fedi a valóságot, hogy „az esztergomi igazságszolgáltatás történelméhez mindig hozzátartozott a másodfokú, megyei bíráskodás." A fentebbi állításokkal szemben a tények a következők: az ismeretes, hogy Komárom-Esztergom vármegye elnevezését 1950. március 16-ától Komárom vármegyére változtatták és ez időtől kezdve Komárom megye székhelye Tatabánya lett. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az Esztergomban lévő megyei szervek előbb-utóbb Tatabányára, az új megyeszékhelyre lesznek áttelepítve. Ismereteim szerint a megyei szervek székházainak megépítésére a telkeket már ebben az időben kijelölték, köztük a Megyei Bíróságét és a Megyei Főügyészségét is. A megyei szervek közül azonban az 1950-es évek elején (1952) csak a Megyei Tanács és a Megyei Rendőrfőkapitányság székháza épült meg. A Megyei Bíróság és Főügyészség, valamint a Megyei Földhivatal azonban továbbra is Esztergomban maradt. A székház megépítése a későbbi évtizedekben többször is előtérbe került. A kivitelezésére - anyagi fedezet hiányában - nem került sor. Miután a Megyei Bíróságot 1951-ben ideiglenes jelleggel létesítették Esztergomban, az Igazságügyi Minisztériumot egyáltalán nem foglalkoztatta olyan gondolat, hogy Esztergomban a Megyei Bíróság elhelyezésére székházat építtessen. így a Megyei Bíróság harmincöt éven át nyomorúságos, a bíróság tekintélyét is messzemenően csorbító körülmények között volt kénytelen végezni munkáját. Ugyanis a Megyei Bíróság dolgozói lényegében a Járásbíróság részére még 1903-ban emelt székházba lettek bezsúfolva, megfelelő tárgyalótermek és irodák nem álltak rendelkezésére. Valamit enyhített a helyzeten, hogy a bíróság épületével szemben lévő ún. Takarékpénztár épületében néhány irodahelyiséget bérelhetett a bíróság. A '60-as évek második felében a Megyei Bíróság akkori vezetése emeletráépítéssel próbálkozott változtatni ezen az áldatlan helyzeten. El is készíttette a tervet a városban székelő Megyei Tervező Irodával, azonban az Igazságügyi Minisztérium azzal utasította el a Megyei Bíróság elnökének az emelet ráépítésével kapcsolatos kérelmét, hogy a Műemlékfelügyelőség nem járult hozzá az építkezéshez, mert a bíróság épülete műemlék jellegű. Az igazi indoka azonban ismereteim szerint egészen más volt. Pedig az emeletráépítés abban az időben mindössze másfél-kétmillió forintba került volna és a Széchenyi térre néző utcai frontot nem érintette. A Megyei Bíróság elhelyezésével kapcsolatos gondokon enyhített valamelyest az, hogy a Megyei Tanács akkori vezetése készséggel segített abban, hogy a bíróság megkapja a székháza mellett lévő, ún. Farkas-féle házat, amelyben abban az időben a földszinten a dohányelosztó és egy orvosi rendelő, az emeleti részen pedig lakások voltak. Ennek az épületnek a felújításával több irodahelyiséget sikerült kialakítani a bírósági dolgozók elhelyezésére. Ez az intézkedés azonban csak enyhítette, de nem oldotta meg az elhelyezéssel kapcsolatos problémákat. Még csak egy példát arra vonatkozóan, hogy a Megyei Bíróság felsőbb szerve, az Igazságügyi Minisztérium mennyire nem törekedett a vázolt gondok megoldására; az történt ugyanis, hogy az 1970-es években felújították és kibővítették a Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet épületét, mely közvetlen a bíróság székháza mögött van. A felújítás során bevezették a központi fűtést. Arra azonban már nem futotta a költségvetésből, hogy a bíróság épületébe is beszereljék. így hát az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg a börtönlakók élvezték a központi fűtés előnyeit, a bírák, illetve a bíróság dolgozói akik a jól megérdemelt helyükre juttatták a bűnösöket - hátrányba kerülve, továbbra is a szénnel fűtött cserépkályhákból kiáradó széngáz egészségre ártalmas hatását voltak kénytelenek elviselni. Ilyen elhelyezési körülmények mellett a Megyei Bíróság vezetése soha nem tett le arról a szándékáról, hogy a fenti gondokra megoldást találjon. Ebben az időben sajnos Esztergomban erre nem adódott, de még csak nem is kínálkozott lehetőség, ugyanis a városban nem volt olyan épület, melyet akár a megyei, vagy a városi illetékes szervek felajánlhattak volna. Új székház építéséről pedig még csak nem is álmodhattunk. Tatabányán a fenti gondok megoldására azonban 1984-ben az ipari tanuló iskola megüresedésével - ha nem is egészen kedvező, de elfogadható lehetőség kínálkozott. Az épület azért is célszerűnek mutatkozott, mert Tatabánya-újváros szívében, a megyei szervek (Pártház, Megyei Tanács, Megyei Rendőrfőkapitányság székháza) közvetlen közelében volt, illetve van ma is. A Megyei Tanáccsal viszonylag kedvező megállapodás folytán jutott a Megyei Bíróság ehhez az épülethez, melyet 25 millió forint ráfordítással újított fel. A felújított épület 1985. őszén került átadásra és a Megyei Bíróság 1986. január l-jével foglalta el az új székhelyét. Ebbe a felújított épületbe települt át a Tóth-Bucsoki úton székelő Városi Bíróság is, mely épületbe azután a Megyei Főügyészség és a Városi Ügyészség nyert elhelyezést. Nos, ez a Megyei Bíróság és a Megyei Főügyészség Tatabányára költözésének az igaz története. Meggyőződésem, ha annak idején olyan lehetőség adódott volna, mint amilyen az 1990-es évek elején nyílt, amikor is több olyan épület szabadult fel a városban, amely a bíróság elhelyezésére is alkalmas lett volna, akkor bizonyára nem került volna sor a Megyei Bíróság Tatabányára telepítésére és az ma is Esztergomban székelne. Visszatérve ahhoz a fent írt állításhoz, hogy az esztergomi igazságszolgáltatás történelméhez hozzátartozott mindig a másodfokú megyei bíráskodás, csupán csak annyit fűznék hozzá, hogy Esztergomban 1875-ig valóban volt Megyei Törvényszék, amely másodfokon is ítélkezett, azonban azóta a Komárom Megyei Bíróság - ideiglenesen esztergomi székhellyel történő - felállításáig eltelt több mint háromnegyed évszázad. Az esztergomi Megyei Bíróság megalakulása óta eltelt fél évszázad során ezideig tíz elnöke volt a bíróságnak, úgymint: dr. Szigligeti Viktor, dr. Gábor Imre, dr. Fazekas Ferenc, dr. Juhász Imre, dr. Mátyás Miklós, dr. Milánkovics Imre, dr. Hegyvári Sándor, dr. Mandák Imre, dr. Németh Klára és dr. Kántorné dr. Burus Zsuzsanna, aki jelenleg is vezeti a megyei bíróságot. Dr. Milánkovics Imre ny. megyei bírósági elnök