Esztergom és Vidéke, 2002
2002-02-07 / 5. szám
2002. január 31. Esztergom és Vidéke TAVASSZAL KEZDIK A VÁROSKÖZPONTOT TEHERMENTESÍTŐ ÚT ÉPÍTÉSÉT Kamarai tanácskozás (Muzslai) Városunkban több évtizedes közlekedési probléma megoldását jelenti a tavasszal elkezdődő városközpontot tehermentesítő út építése. A városközponton is átvezető 11-es úton kívül más útvonalon szinte nem lehetett Dorog, illetve Szentendrén át a főváros felé eljutni. Ezt az áldatlan állapotot szünteti meg a Bánomi-áttörés néven ismertté vált új útvonal kiépítése. Erről hívott össze lakossági fórumot Török József, Szenttamás városrész önkormányzati képviselője. A Technika Házában megtartott fórumon a tervezők és a Városháza építési osztályának vezetői adtak részletes tájékoztatást a tervezett útépítésről és válaszoltak a kérdésekre. Az önkormányzat három szakaszban tervezi az új városközpontot elkerülő út kialakítását: 1. Petőfi utca - Bánomi út , 2. Petőfi iskolától a Dobogókői útig, 3. Bánomi út - Vaskapui út. Ennek első és legköltségesebb szakasza a Szent Tamás-hegyen a Bánomi útra átvezető út kiépítése, amelyhez Meggyes Tamás polgármester sikeres tárgyalásainak köszönhetően az állam a beruházás költségeinek felét átvállalja. A városközpontot tehermentesítő út kiépítéséhez 12 ingatlant kell az önkormányzatnak kisajátítania. A tulajdonosokkal már a napokban megkezdik a szükséges tárgyalásokat. Tisztelt Polgártársak! A Magyary László utca Szent Tamás utca kereszteződés kiépítésével a volt kályhagyár alatt elvezető utat a Kucklánder-hegybe történő bevágással és a szintkülönbséget kiegyenlítő teraszos megoldással építik. A tervezőknek arra is volt gondjuk, hogy a hegyet támasztó támfalak, rézsűk városszépítészeti szempontból növényekkel betelepíthetők legyenek. A Bánomi út - Gesztenyés utca - Basa utca kereszteződésben fordulási lehetőséget is beterveztek, hogy minél több irányú legyen az útvonalon áthaladó forgalom. A kétsávos út mellett egy harmadik sávot is építenek. így a Bánomi útra két irányból érkezhetnek, a Vörösmarty utcán, illetve az Irinyi utcán át, a Bánomi útról pedig az egyirányúsított Kölcsey utcán át a Dobogókői út felé egy irányból mehet a forgalom. Az új útvonal elsősorban az esztergomi lakosok városon belüli közlekedését teszi gyorsabbá, de megszűnik az a vészhelyzet is, hogyha a Szent Tamás-hegy alatt vezető főútvonalon baleset történik leáll a városon az átmenő forgalom. Erre már volt példa, amikor a Fürdő Szállónál felborult egy tűzoltó autó és ezért hosszú órákra megbénult a közúti közlekedés szinte az egész városban. Az előzetes tervek szerint április elsejével megkezdik a városközpontot tehermentesítő új út kiépítését. Az áprilisi országgyűlési képviselő-választások „kampánynyitójaként" elkezdődött Esztergomban a választópolgárok megfélemlítése: január 31-én az esti órákban olyan, a politikai szélsőjobboldalról származó, gyalázkodó falragaszok jelentek meg városunkban a Magyar Szocialista Pártra és a Szabad Demokraták Szövetségére vonatkozóan, melyek okkal váltják ki minden józanul gondolkodó városlakó felháborodását. A falragaszok tartalma és stílusa azok készítőit minősíti. Az MSZFJ valamint az SZDSZ összemosása az ötvenes évekkel, illetve a 19-es tanácsköztársasággal - túl azon, hogy köszönő viszonyban sincs a politikai és történelmi tényekkel - csak két dologra alkalmas: gyűlöletkeltésre, megfélemlítésre. Felhívunk minden esztergomi városlakót, választópolgárt, mind a tettekben, mind gondolkodásban határolódjék el az ilyen jellegű megnyilvánulásoktól. Az országgyűlési képviselő-választásoknak a megszabott jogi keretek között, a polgári demokrácia írott és íratlan szabályai szerint kell lezajlania. Tegyünk együtt azért, hogy a történelmi múltú Esztergom ne váljék a gyűlölködés, a megfélemlítés rossz emlékezetű példaképévé. Dr. Kovács László, az MSZP Esztergom Térségi Szervezete elnöke Dr. Varga Győző, az SZDSZ Esztergom Városi Szervezete elnöke (los) Nálunk tanácskoztak az országos kamarai kézműves vezetők. Február 4-én délután a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kézműves kollégiumának ülésére került sor városunkban a kamara térségi székházában. Az ország minden megyéjéből, a fővárosból a kamarák választott elnökei, alelnökei jöttek el, hogy ez évben első alkalommal tárgyalják meg gazdaságunk helyzetét, ismerkedjenek a Széchenyi-Terv gyakorlati tapasztalataival, az új lehetőségekkel, a kézműves szakmák időszerű tennivalóival. Az ország különböző térségeiből érkezetteket a kamara Deák Ferenc utcai székházában Juhász József országos és megyei alelnök fogadta. Rövid pihenő és fogadás után közösen a Várhegyre kirándultak, ahol Horváth Béla múzeumigazgató kalauzolta a közel ötven vendéget. Délután négy órakor kezdődött a szakmai program, melyen részt vett Cséfalvai Zoltán helyettes államtitkár, Latorcai János országgyűlési képviselő, Parragh László, a kamara országos elnöke, Meggyes Tamás polgármester, Horváth István megyei elnök, valamint Zahorán Tamás megyei titkár. A résztvevők nagy érdeklődéssel tekintettek Cséfalvai államtitkár előadására, aki egyik szellemi atyja a Széchenyi-Tervben megfogalmazott pályázatoknak. Parragh elnök előadásának címe Gazdaságpolitika, vállalkozói közérzet, kisvállalkozások és kézművesség volt. A megyei vezetők sorra számot adtak vidékük iparáról, kereskedelméről, különös tekintettel a kézműves szakmára. Köszöntötte az országos hírű szakembereket polgármesterünk és országgyűlési képviselőnk is, majd késő este közös vacsorával zárult a nagy jelentőségű konferencia. ... és a Tesco áruház Miért vált újra központi kérdéssé a gyermekosztály? (os) Két éve folyik kórházunkban az az átalakulás, amely szinte minden osztályt érintett, miközben a betegellátás zavartalan volt. Evekkel ezelőtt zavarok voltak a gyermek-fekvőellátásban, majd napjainkban újra bravúros „beugrásra" volt szükség, mivel az osztály főorvos nélkül maradt. - Mi újság jelenleg a gyermekgyógyászati osztályon, és hogyan sikerült megoldani az orvoshiányt? kérdeztük dr. Pák Gábor orvosig;azgatót (fotónkon a legutóbbi miniszteri látogatás során). - Jíórházunk vezetését az Esély az Életért Gyermekalapítvány kereste meg 2001 nyarán, azzal hogy gyermekosztályunkat meg szeretné ajándékozni kéziműszerekkel ül. játékokkal, és egyben megkérdezték, hogy milyen nagyobb értékű műszertámogatásra van szükségünk. Az alapítvánnyal felvettük a személyes kapcsolatot, ennek eredményeként 2001 decemberében az alapítvány titkára személyesen látogatta meg kórházunkat és egy nagy értékű, hordozható lélegeztető gépet adományozott a gyermek intenzív-ellátás fejlesztésének elősegítésére a gyermekosztálynak, ül. a központi aneszteziológiai osztályunknak. Ez a műszer lehetővé teszi azt, hogy egy beteg lélegeztetése ambuláns körülmények között 30-45 percig folytatható legyen mindenféle egyéb műszaki háttér nélkül, azaz udvaron, utcán, mentőautóban, tehát ambuláns körülmények között. Ilyen készülék eddig nem volt a kórháznak, tehát ez jelentős segítség az akut gyermek és fglnőtt intenzív-ellátás végzéséhez. Értéke 2 millió forint, jelenleg az intenzív osztály készenléti egységében helyeztük el azt. A kórház vezetése publicitást kért és kapott a város televíziójától, ahol az alapítvány elnöke nyilatkozatában kilátásba helyezte a támogatás további folytatását 2002-re is. A gyermekgyógyászati osztály működése az ott dolgozók hatalmas áldozatvállalása révén folyamatosan biztosított. Példaértékűnek tartom a város gyermek háziorvosainak és az osztály szakmai stábjának az összefogását a folyamatos működés érdekében. Külön köszönet illeti meg dr. Bense Tamás gyermekgyógyász főorvost, aki a kórház hívó szavára azonnal segítségünkre sietett, és szakmai tapasztalatával együttműködési készségével az osztály orvosait naponként kisegíti. Ugyancsak név szerint kell említeni dr. Kunszenti Márta és dr. Tókos László kimagasló, fáradhatatlan szakmai tevékenységét, hatalmas terheket cipelve vállukon, lehetővé teszik a városban a gyermekgyógyászati fekvőbeteg-ellátást. A legnagyobb nehézséget az ügyeleti szolgálat fenntartása jelentette, hisz ennek újszülött ellátás vonatkozásai is vannak. A városj alapellátó hálózatból dr. Újvári Éva, dr. Cselényi Éva, dr. Sinka Zsuzsanna és „külsősként" dr. Strébely Ilona szakorvosok egyéb elfoglaltságuk mellett is kórházunk rendelkezésére álltak. Ez külön köszönetet érdemel, és nagyfokú empátiára utal. A gyermekgyógyászati fekvőbeteg-ellátásban hamarosan jelentős változás várható városunkban szakmai fejlődésről van szó -, aktualitása esetén remélem, hogy pár hét múlva az Esztergom és Vidékében részletesen beszámolhatunk az eseményekről.