Esztergom és Vidéke, 2002

2002-02-07 / 5. szám

2 Esztergom és Vidéke 2002. február 14. A Bottyánban a gép- és műszeripartól az informatikáig (Pálos) Iskolavárosunk tekintélyes intézménye a Bottyán János Gimnázium és Műszaki Középiskola. Az isko­laépületet az 1949-ben államilag feloszlatott Szent Imre Bencés Gimnáziumtól örökölték. Két éve ünnepelték alapításuk 50. évfordulóját (fotónkon). A kezdetekben országos hírű gépipari technikumban, majd a városi iparfejlődés szolgálatában a műszeripar számára képeztek szakembereket. Jelenleg a Hell műszaki szakkö­zépiskola utódintézménye is, melyben hatszázötvenen tanulnak. A jelenkornak megfelelően alakították ki ok­tatási programjukat. Kiemelt szerepet kap az informatika és az idegen nyelvek tanítása. A napjainkban is jóhírű középiskola elektrotechnika - elektronika, vegyigépészet és informatikai szakmacsoportokat oktat. Programjukat rendszeresen bővítik. Már működik a Cisco Hálózati Akadémiai képzés, előkészület alatt áll a műszaki informatikai mérnökasszisztens felsőfokú képzés, melyet már ősztől indítanak. Az intézet az utóbbi időkben forradalmi profilváltásba kezdett, erről beszélgettünk Gergely László mérnök-iskolaigazgatóval. - Miként kapcsolódtak be a Cisco világhírű informatikai hálózatá­ba? - Az informatikai, főleg a számí­tógép hálózatokkal foglalkozó szakemberek egyre nagyobb hiá­nya miatt a világ második legna­gyobb cége, az amerikai Cisco Systems egy új szakképző progra­mot indított, melyet Cisco Hálózati Akadémiának neveztek el. Ezt a programot együttműködés alap­ján, non-profit formában először az Egyesült Államokban, majd az egész világon oktatási intézmé­nyek számára is hozzáférhetővé tették. A program jelenleg már 99 országban működik, ebből egy tu­catban, köztük Magyarországon is a kormányzat hivatalos támogatá­sát is élvezi. A Bottyán János Gim­názium és Műszaki Középiskola 2000 szeptemberétől csatlakozott ­amerikai szóhasználattal élve loká­lis akadémiaként, azaz helyi képző intézményként - a CHA program­hoz. A csatlakozott iskolák felada­ta a programban résztvevő diákok kiképzése. Előzetesen azonban na­gyon sok személyi és tárgyi felté­telt kell teljesíteniük, illetve bizto­sítaniuk. Két, a CHA oktatói anya­gából előzetesen kiképzett és le­vizsgázott oktató és megfelelően felszerelt, nagyméretű oktató- és gyakorlóterem megléte esetén in­díthat csak képzést a szerződött in­tézmény. Ezt a BJGMK-ban a 2001/2002. tanév elejére értük el, így két csoportban, összesen hu­szonöt tanulóval megindulhatott a képzés az iskolában. A lokális aka­démiák főleg középiskolákban ala­kulhattak, de főiskolákon, egyete­meken is találkozhatunk velük. Szakmai szempontból az úgyneve­zett regionális akadémiák támo­gatják a hozzájuk tartozó lokális akadémiákat. Egyúttal felügyelik a képzést, gondoskodnak a minőség­biztosítási rendszer működtetésé­ről. A minőségi oktatás garantálá­sa, biztosítása egyik legfontosabb feladatuk. Iskolánk országosan, sőt már Közép-Európában is veze­tő szerepet játszó, a Budapesti Mű­szaki Főiskola Neumann János In­formatikai Főiskolai Karán műkö­dő regionális akadémiával áll kap­csolatban. Minden regionális aka­démia lokális akadémiaként is mű­ködik. Dr. Fehér Gyula főiskolai docens vezetésével az európai kontinen­sen elsőként jött létre továbbképző központ fővárosunkban. - Hogyan történik az oktatás, az új módszerek mielőbbi megismeré­se 1? - A program módszertani szem­pontból is érdekes, hiszen kihasz­nálja a korszerű informatikai és kommunikációs technikák által nyújtott lehetőségeket. Az úgyne­vezett E-learning, azaz elektroni­kus úton történő tanulás számos előnyt kínál a hagyományos tanítá­si, tanulási módszerekkel szem­ben. Papíralapú információhordo­zók használata esetén megoldha­tatlan feladat a tananyag rendsze­res átdolgozása. A CHA esetén rendszeresen, körülbelül félévente frissítik a tananyagot. Az E-learning esetén csak egyet­len helyen, a fejlesztő központban kell átdolgozni a tananyagot, se­gédanyagokat. Az időigényes és költséges nyomtatás és terjesztés elmaradása miatt azonnal, a világ bármely részén elérhetővé válik a tananyag jóváhagyott és terjesztés­re szánt új verziója. Ez az előny tel­jes egészében természetesen csak az amerikai angol nyelvű tananyag használata esetén jelentkezik. A nemzeti nyelvekre fordított anyagok használatakor a korszerű­sített változatok csak költséges és időigényes szakfordítás, átdolgozás és jóváhagyás után kerülhet a ta­nulók elé. Az elektronikus formá­ban, a multimédia eszközeivel, mint például a hipertext, ábra, fénykép, diasor, filmrészletek, hanganyagok együttes, összehan­golt használatával könnyen tanul­hatóvá és élményszerűvé tett tan­anyagot a fogalmakat magyarázó szószedet egészíti ki. Az angol nyel­ven értő tanulók az interneten ke­resztül sok érdekességet, háttér­információt érhetnek el a program­ban felkínált honlapok meglátoga­tásakor. A CHA program jelenleg nyolc nemzeti nyelven, illetve nyelvjáráson érhető el, köztük ma­gyar nyelven is! A program magyar nyelvre fordíttatása a Cisco Ma­gyarország Kft. vezetőjének, Buda­foki Róbert úrnak az úttörő érde­me, hiszen pusztán gazdasági meg­fontolások alapján senki sem vál­lalkozna egy ilyen költségigényű, szűk fiskális szempontból értékel­ve „soha meg nem térül" befekte­tésre. Szerencsére a döntéshozók, a mai világban szokatlan módon hosszabb távlatban gondolkodtak és az anyag lefordíttatása mellett döntöttek. Ugyanígy jártak el már akkor is, amikor a program gyors hazai bevezetésén, majd az oktatás elismertetésén munkálkodtak. - Mit nyújt a CHA program a di­áknak és a tanárnak ? - Ez a világon jelenleg létező, legnagyobb méretű, egységes okta­tóprogram a legkorszerűbb hálóza­ti ismereteket adja át a képzésben résztvevő tanulóknak. A négy féléves képzés sikeres el­végzése után, független vizsgaköz­pontban az egész világon elismert és keresett végzettséget szerezhet­nek. Ennek a vizsgának a letételéért természetesen már vizsgadíjat kell fizetniük, de a tanfolyamot végig jó eredménnyel végző vizsgázók 50 százalékos vizsgadíj-kedvezményt kapnak. A diákok lelkesen tanul­nak és dolgoznak, az időigényes és nagy többletfeladatot jelentő felké­szülést, teszteket és gyakorlatokat szívesen vállalják. Világos célok felé tudatosan és szorgalmasan törekvő tehetséges tanulók képzése minden pedagó­gus álma, szerencsés esetben lehe­tősége. Dér Imre igazgató-helyettessel együtt, a Bottyán János Gimnázi­um és Műszaki Középiskolában működő CHA oktatójaként is ilyen szerencsés pedagógusoknak te­kinthetjük magunkat. Tudós tanárok - tanár tudósok (Bányai) 15o évvel ezelőtt ­1852-ben - rakta le az alapjait a Szent István Gimnázium - ma már országosan ismert - fizika tan­tárgytörténeti gyűjteményének Kühn Rajmund bencés szerzetes tanár. Ezért, akár ünnepi megem­lékezésnek is tekinthetjük azt, hogy éppen ebben az évben bővült a pedagógiai irodalom egy eszter­gomi vonatkozású kiadvánnyal. Az Országos Pedagógiai Könyv­tár és Múzeum 2000-ben Tudós ta­nárok - tanár tudósok címmel indí­tott sorozatában Antall József, Bocsor István, Fináczy Ernő, Fülep Lajos, Jedlik Ányos, Kerekes Fe­renc, Kövendi Dénes, Kuncz Adolf, Szőnyi Pál, Teleki Pál, Bopár Ce­cil és Sczüntz Antal életét, mun­kásságát 5-6 ív terjedelemben be­mutató könyvek után, most 2002-ben Kühn Rajmundról szóló kötetét is megjelentette. „A Szent Benedek rendi, szerze­tes tanár, fizikus 16 évig tanított fi­zikát az esztergomi főgimnázium­ban, ahol a természettani múzeum, a szertár alapítója és 1863-1869-ig őre. A pannonhalmi főapát megbí­zásából 1868-1884-ig Kismegyeren jószágkormányzó, ahol természet­tani és technikai ismereteit a gya­korlatban kamatoztatja, 9.000 hol­don (!), 4 majorság felvirágoztatá­sával. Tanárként több tanulmányt, a gimnázium tanulói számára pedig természettani tankönyveket ír, és magyarít németből, amelyek több kiadást érnek meg. Különös gond­dal műveli és gazdagítja anyanyel­vünket: (Ma is használt szép szavai pl. a gyutáv, a látcső, a doromb, de a stroboszkópra is illene a csoda-köreny.) Lelkiismeretesen gyarapítja a szertár állományát, amely 1869-ben már 445 tételből áll. Maga is készít szemléltető és kí­sérleti célú taneszközöket, amelyek egyike a következő, maratott, latin feliratot őrzi: Fecit R. Kühn. Ha kell, esztergályos, vegytani labora­tóriumot készít, 1 millióig számláló összeadási és levonási gépet szerez. Vallja, hogy „Egyedül csak kísérle­tek útján fogjuk meggátolni a tévfogalmak ezreit, egyedül általuk meg örökítni a helyes értelmet és tu­dományt". Otthonos a homeopátiá­ban, a meteorológiában, a csillagá­szatban, az üvegtechnikában, a fo­tográfiában a futóhomok megköté­sében, a virág- és fatermelésben, és még Isten tudja miben! Nádosi András " Új pedagógiai program kidolgozása előtt a az Arany János Altalános Iskola Az elmúlt év december 18-án az Oktatási Minisztériumban Környei László helyettes államtitkárral, Béni Gabriella, az OM Phare Programiroda igazgatójával és La­katos Béla, a Phare Monitoring és Pedagógiai Forrásközpont igazga­tójával együttműködési megállapo­dást írt alá Esztergom Város képvi­seletében Juhász Albin alpolgár­mester és Baranya István az Arany János Általános Iskola igazgatója. Baranya István igazgatót a meg­állapodás tartalmáról és jelentősé­géről kérdeztük. - Bizonyára emlékeznek arra, hogy az elmúlt év őszén az Arany János Általános Iskola és konzorci­umtagjai 18 millió forint összegű Phare pályázatot nyert. Örömmel tájékoztatom, hogy a sikeres-pályá­zatnak folytatása van. Az eredeti pályázatunkat Brüsszelben az EU Delegációja és a Monitoring Bizott­ság rendkívül színvonalasnak, és az uniós pedagógiai és oktatási el­veknek messzemenőkig megfelelő­nek, kompatibilisnek találta. Erről értesítette az Oktatási Minisztéri­umot is. Rajtunk kívül Kazincbar­cikai Oktatási Társulás és Magyar­mecske Kiskörzeti Társulás (Bara­nya megye) is hasonló elbírálásban részesült. Az Oktatási Minisztérium uniós javaslatra az országban három Ki­emelt Nevelési és Öktatási Körze­tet kíván létrehozni. Az Esztergom -Zsámbék-Budapest Együttműkö­dési Körzet vezető intézményének jelölték ki az Arany János Általá­nos Iskolát. - Milyen feladatokkal és kötele­zettségekkel jár ez a vezető intézmé­nyi szerepkör? - 2002. április 1-éig ki kell dol­goznunk az új iskolai pedagógiai programunkat. Az EU Delegációjá­nak, Monitoring Vegyesbizottságá­nak és az Oktatási Minisztérium­nak kiemelt feltétele, hogy a prog­ram az óvodai neveléstől a felsőok­tatásig, az oktatási és intézményi megállapodás értelmében szakmai szempontból átjárhatóságot, szoci­ális szempontból életutat jelentsen az elszegényedett, hátrányos hely­zetű gyerekeknek. Ez például azt jelenti, hogy a Kiemelt Nevelési és Oktatási Körzetben az Arany Já­nos Általános Iskolában a „nulla­dik" évfolyammal segítjük az isko­laérettséget, és nyolcadik után szakképzés keretében még két évig az iskolánk tanulója maradhat bár­ki. Tehát akár 11-12 évig képesek leszünk figyelemmel kísérni a ta­nítványainkat, amely az oktatás mellett szociális kérdés is. A jobb képességűeket az oktatási megálla­podás értelmében középiskolába iránjátjuk, melynek vége felé belép a főiskolai előkészítés. Itt jutnak majd szerephez a zsámbéki, eszter­gomi és fővárosi pedagógiai főisko­lák. Nos a deklarált megállapodás értelmében ezt hivatott irányítani az Arany János Általános Iskola. - A hátrányos helyzetű gyerekek közül kiket érint elsősorban a prog­ram ? - Megelőzve minden alaptalan mende-mondát ez nem a cigány­ságról szól, nem roma program. Sajnos, Magyarországon létezik az elszegényedés, és ez nemcsak a ro­mákat sújtja. Kertvárosban na­gyon sok a munkanélküli szülő, akik nem tudják befizetni a gyer­mekük ebédjét, nincs miből tan­könyvet venni és a nyaralás csak álom. A továbbtanulás költségei (utazás, beiskoláztatás, felszerelés, stb.) lehetetlen, teljesíthetetlen fel­adat elé állítják őket. Sokan szé­gyenkeznek emiatt, és tapintato­san, észrevétlenül elhárítanak minden iskolai, önkormányzati szociális segítséget. Csakhogy a gyermek látja ennek kárát, hiszen meglévő értelmi képességei ellené­re nem szerez szakmát, nem tanul tovább. Kortársai között gyengéb­bek az életesélyei, leendő családjá­nak szociális és iskolázottsági szintje is valószínű, hogy alacsony marad. - A program éves szinten milyen anyagi támogatásra számíthat ? - Amennyiben sikeresen elké­szítjük az új pedagógiai progra­munkat, melyet a fenntartó és az Oktatási Minisztérium is elfogad, éves szinten 35-40 millió forintra számíthatunk. Az előzetes tárgya­lások alapján világossá vált, hogy a programban résztvevő gyerekek kiemelt fejkvótában részesülnek, az itt tanító pedagógusok maga­sabb fizetést kapnak. Több jut a nyaralásra, tanfelszerelésre, étke­zésre, és a legmodernebb taneszkö­zök segítségével tanulhatnak a gyerekek. A szakképzéshez szüksé­ges felszereléseket külön beruhá­zás, támogatás útjáig finanszírozza a szakminisztérium. Nagy Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents