Esztergom és Vidéke, 2002

2002-09-05 / 36. szám

6 Esztergom és Vidéke 2002. szeptember 5. A Bámutatos Esztergomi vízhajtó gépezet igaz törtenete III. felvonás, amelyben Cselebi megtudja, milyen épület is volt a gépház, azaz a Veprech-torony korábba n Az előző felvonások tartalma: 1663-ban az esztergomi Várhegy alatt, a Duna-parton, a török sereg fővezére és Cselebi, a szultáni seregek útleírója megtekinti a 200 éves reneszánsz érseki vízszivattyút, de nem értik annak működését. Uweis Ismael kútkezelő rejtélyes módon mindent tud a vízkerékről, mert a gépház kövei emberi hangon beszélnek néki a múltról. Az esztergomi Várhegy kétféle kőzetből áll. A város felé eső fele homokkő, a Szentgyörgymező felé eső északi vége mészkő. Ahol a mészkő ráterül a homokkőre, ott a találkozás vonalán több barlang is található, látható. Az a hí­res Veprech-torony, amelyben a bámulatos vízgép forrása fakadt, szintén e kövekből épült. Uweis Ismael úgy mesélte el a Veprech-torony legfényesebb napját, ahogy azt a kövek elmondták néki: Esztergom, 1239. szeptember - október A veprechi kastély a csonkabás­tya alatt állott, közvetlenül a Du­na partján, a melegforrás közelé­ben, majdnem a szentgyörgymezői városszélen. A kastély inkább csak lakóto­rony volt, a kapubástya része, az alsó várfal legészakibb sarkán. Földszintjét egy terem foglalta el, benne kandalló-kemence, nagy ke­rek asztal, körben súlyos „gondol­kodó" székek és fáklyák. Öt férfi ülte körbe a kerek asztalt, mely­nek így nem is volt asztalfője. Két év óta sok estét töltöttek itt, fára­dalmak, gondok között. Már ter­mészetes volt, hogy a király jelen­létében is ülve tanácskoztak. A ke­rek asztalon két pergamentekercs, a kisebbik százszor olvasott, gyű­rődött, a másik vadonat új függő pecsétes nagy királyi okmány. A három katona előtt egy kanna bor és egy új fa vödörben víz, olyként, mintha az asztal legfontosabb dí­sze lenne. Limogesi Róbert esztergomi ér­sek keze ügyében lapos kosárban egy kötényi alma. A pergamenek mögött a király könyökölt, közna­pi palástjában, boldogan, szomo­rúan. Jobbján az érsek forgatta, rakosgatta öreg, remegő kezével az almákat. A három katona kezé­ben töltött kupa, talán nem is az első. Nem voltak megilletődve a király és az érsek társaságában. Mindhárman ünneplőben, ezüst­csatos finom bőrzekében, inkább utazáshoz, mint vendégségre ké­szülve. Hallgatták a legfiatalab­bat, IV. Béla királyt. A király a favödör után nyúlt és maga elé húzta. - Köszönöm Simon kapitányom a kitartást. Ezért a vödör vízért két éve fáradoztok. Köszönöm, hogy testvéred segítségünkre sie­tett és kívánságunkra utánad jött Hispániából. Vele és a húsz spa­nyol katonával - mintha igazi bá­nyászok lettek volna - titokban befejeztétek a fellegvár kútjának mélyítését. 100 rőf mélységben megtaláltátok azt, ami a várat bástyánál is jobban védi (1 rőf = 60-70 cm). Kifogyhatatlan vize lesz a várnépnek, jószágnak, bár­milyen hosszan zárnák is el a Du­na vizétől. Ölenként megkapjátok a tíz-tíz ökör árát aranyban. Ez az első ölekért túl sok, a századikért túl kevés. Mivel vizet találtatok, most mindezt megduplázom. Sen­kinek nem kell tudnia, milyen erőssége lett a fellegvárnak. A vár bő vizű kútja, a sikeres végzés örö­me reményt kelt bennünk más ügyeinkben is. A király a kisebb pergamen ­amely pogány betűkkel, tatár nyelven íródott - felé mutatott: - Két éve hozta Julianus barát ezt az üzenetet Batu kántól. Nem leszünk a tatár kán hűbérese, megvédjük magunkat! Ha vizünk van, a vár bevehetetlen, ha össze­fogunk, Isten segedelmével az or­szág is győzhetetlen. A kán ezen levele után hívtunk titeket, a fel­legvár kútjának mestereit. Most elbocsátunk, legyen utatok is sze­rencsés! A király Simon ispán testvér­öccsét kérdezte: - Merre visz az utatok Hispániába? - Felség, ha ráérős az utazás, úgy Napnyugatra Frankhon felé tartunk és onnan délre fordulva még ez esztendőben megérke­zünk. Felséged is erre jöjjön, ke­resse ott birtokunkat, Bajót váro­sát, száz év múlva is várjuk. De ha ellenség üldözne, akkor lóhalálába igyekeznénk Dalmácia partjáig és onnan bárkával mielőbb Itáliába, annak partja mentén tovább lóval, hajóval, ahogy lehet. A katona szavát hirtelen csend követte. - Angyal szállt át a szobán ­szólalt meg elsőnek az érsek. - Kard volt a kezében - mondta valamiért a spanyol. Aztán mind­ezt elfelejtették. - Az úti áldást Róbert érsek, az úti élelmet, lovakat mi a király ad­juk. Simon a torkát köszörülte, testvére megilletődötten bólintott, a bányászok kapitánya fejben szá­molgatta a megkétszerezett ökör­csorda értékét. A király a másik, nagyobb pe­csétes okmányt az érsek elé terí­tette. - Köszönjük az Istennek, a mai nap eljöttét. Négy esztendeje, ok­tóber 14-én, hogy a Szent Koronát Fejérváron a fejemre helyezted. Emlékére ennek köszönve adomá­nyozom az esztergomi érseknek ezt a veprechi kastélyt, a meleg vi­zű forrást és a Vár alját. Végig a Kysduna mentén a fürdő forrásá­ig, ahogy mindez itt írva van. Tud­juk, milyen gyakran jársz a Dunán hajóiddal és féltve gondozod al­máskertedet Helemba szigetén. Legyen hát tiéd e veprechi kastély és előtte a Duna-part, ahol hajói­dat kikötheted! A királyi naszádo­sok őrzik majd kikötődet, szigete­det, és a féltett almáskerted, hűsö­lő palotádat. Legyen az érsekségé a város legszebb része. Bécstől Bu­dáig nincs szebb liget, jobb kikötő, mint a Vár alja és a Kysduna ága. A veprechi torony eddig a vár vé­delmét szolgálta, egyetlen forrá­sunkat őrizte. Mától van ku­tunk-vizünk a fellegvárban bősé­gesen, így ezt a lentit az érsekség­nek adományozzuk minden jogá­val és hasznával. Limogesi Róbert a király beszé­dére felemelte kezét, magához in­tette ajtónálló szolgáját. A szolga egy bársony iszákot hozott, amiből az érsek kiemelt volna egy ékkö­ves edényt, de az minduntalan be­leakadt a zsákocskába. Mindenki megemelkedett a székében, fel nem foghatták, mivégett került ide a rakoncátlan serleg. Az érsek végül legyőzte az iszákot, féltőn megtörölgette az előbányászott arany edényt, mire a többiek vár­ták a válaszát, az érsek köszöne­tét. - Menj ki fiam a kastély mellé, hozd tele forrásvízzel a serleget! Most már aztán senki nem volt a teremben, aki értette volna az ér­sek szándékát. A szolga visszatért, az asztalra helyezte a vizes arany­serleget, helyére tűzte a fáklyát. Az esztergomi érsek felállt, ho­lott ő volt az egyetlen ember az or­szágban, aki ülhetett volna a ki­rályjelenlétében. Ha mégis felállt, oka volt rá. - Felséges királyom! Tudod, nagy hűséggel szolgál­tam apáduradat, András királyt. Tudod, hogy Honorius pápa őszentsége és magam is nagy sze­retettel és megértéssel segítet­tünk téged mikor kegyes király­nénk, szerelmetes feleséged el­kényszerült udvarodból, asztalod­tól, ágyadtól. Az ország örömére Pápa őszentsége fáradhatatlan közbenjárására királynénk vissza­térhetett Esztergomba. Leány­gyermekekkel ajándékozott meg téged és az országot. Tudjuk, hogy a gondviselés kegyelméből tegnap éjjel megszületett újabb gyerme­ked, várva várt fiad, Magyaror­szág hercege. E szavakra aztán vége lett az udvari etikettnek, a három spa­nyol a régóta melengetett kupát magasra emelve vivátozni kezdett, az áhítatos hangulat megszakadt, a király és az érsek is megemelte poharát. Róbert vidámabban foly­tatta: - A veprechi forrás mától érseki forrás. Első mérő vizét a székes­egyházba viszem, megszentelem, legyen az a kis Hercegünk kereszt­vize. A tál almát, amely Helemba szigeti gyümölcsös-kertünkben termett, küldöm királynéasszony asztalára, ezek nem a tiltott fa gyümölcsei, magam hozattam szü­lőföldemről, neveltem, ápoltam a helembai kertben. Szerencse, hogy ez évben a termés megmene­kült, hála a szigorú felügyeletnek, amivel a tolvaj hajózó latrokat végre sikerült távoltartani. Az érsek elszégyellte kicsit, hogy a hercegi keresztelő helyett a saját almáskertjénél kötött ki, de hát régi barátok között volt, az al­mákra is büszke volt, és mi taga­dás, maga is mesélgető öregember­ré vált. Megölelte egymást a fiatal király és az - apja is lehetne korú ­öreg érsek. Most már nem sok szó esett közöttük. A veprechi kastélynak ez volt a legfényesebb napja. Negyednapra Róbert esztergomi érsek megke­resztelte a herceget, későbbi V Ist­ván királyunkat. Másnap a spa­nyolok titkon útra keltek, szeren­csésen hazaérkeztek Bajótra. Ti­zednapra az érsek ágynak esett és pár hét múlva, november másodi­kán (ma Halottak napjának mond­juk) Jézusát és a feltámadást vár­va már halva feküdt. Esztendőre futár érkezett IV Béla esztergomi palotájába a hírrel: Batu kán Mik­lós napján felégette Kijevet. A király ekkor 33 éves volt, krisztusi korban élt. Megkezdő­dött a magyarok siralmas kálvári­ája. Ezt mondták a kövek a vízto­ronyról. A bámulatos vízgép igaz történetét pedig a következőben mesélték el a kútkezelőnek. (Vége a harmadik felvonásnak) Kolumbán György JŐ 'lOtvnat XiöxJbá-Otua. ­JÍi ic fi auaí> t a Kío ;üft ajlc m ^RcfíMel a: ( $ ponforolt o va ). ?*.. cUtxi> ^cHuxciizu Icxftbpdwz,­•. t » í> i' r v \ almdrrch nonatal, műL^ijava^xlo. J ^í)flftga:>4ií)íj Píráffá..? 3{ör<>rtOi'íJ<"J> ftíá A Vár kútja Krey András 1756-os felmérése alapján § t7-i m a Mauzóleum a szentgyörgymezői temetőben A szentgyörgymezői te­metőben végzett kutató­munkám során feltűnt, hogy a régi kriptasor 13. kriptája fölé egy nagyobb épületet emelnek. Az ott dolgozó Horváth Lászlót - korábbról ismerem - megkérdeztem, kinek készül a mauzóleum ? - Hat leány és négy fiú­testvéremmel elhatároztuk, hogy összefogva, a család te­metkezési helyéül mauzóle­umot építünk. Mint építési vállalkozó vezetem a mun­kát, a család többi férfitagja segédmunkával vesz részt az építkezésben. Arra a megjegyzésemre, hogy mivel a tetőszerkezet láthatóan keleti - közelebb­ről hindu - stílusjegyet visel, talán a roma hagyományt kí­vánják követni, így felelt: - Nem szeretem a roma elnevezést, mert mesterkélt­nek tartom. Magyar adófize­tő polgárnak tartom magam, és büszke vagyok cigány származásomra. Szerintem nem minden sötétbőrű em­ber cigány, mert van sok fe­hérbőrű ember, aki „cigány­kodik". Megbíztam egy mér­nököt a tervezési munkák­kal, aki elképzelésünket va­lósította meg az építési terv­ben. E szerint az építmény keleti stílusú tetőszerkezete vörösréz-lemez burkolatot kap. A homlokzati timpanon csúcsára kovácsoltvas ke­reszt kerül. A bejárattól jobbra és balra 3-3 oszlop áll, melyen egy-egy térdelő an­gyalszobor lesz. A vaslemez­ajtó erős, pántos kivitelben készül, a behatolás megne­hezítésére. A kriptában egy-egy koporsó a be­ton-padlózaton, 2-2 pedig a vaskonzolon kerül elhelye­zésre. A kripta nyílását grá­nitlap zárja. A helyiség hátsó oldalán, két szinten, egy-egy koporsó elhelyezésére ké­szül fülke, a harmadik szint­re kb. egy méteres szélesség­ben betlehemes szoborcso­port kerül. Mennyezet nem lesz, a tető gerendázatát lambéria borítja. Az egyik falra az utolsó vacsora ké­pét, a másikra az elhunytak nagyított fényképét helyez­zük el. A helyiség beton pad­lózatát szőnyegek borítják, a záró gránitlapra - szokása­inknak megfelelően - megte­rített asztalt helyezünk el tányérokkal, poharakkal, körül székekkel. Nálunk ugyanis az a szokás, hogy az elhunyt(ak) név- vagy szüle­tésnapján összejön a család és evéssel, ivással emléke­zünk, mintha velünk lenne. Ha idegen téved arra, egy-egy pohár itallal kínál­juk meg. A külső falak sár­gák lesznek, mivel ez a ked­venc színünk. Megköszöntem a tájékoz­tatást és megígértem, hogy a felszentelésről tudósítani fo­gom az Esztergom és Vidéke olvasóit. Bélay Iván

Next

/
Thumbnails
Contents