Esztergom és Vidéke, 2002
2002-06-20 / 24-25. szám
2002. június 20. Esztergom és Vidéke 3 Egy állampolgári javaslat Nemcsak örömmel, hanem az egykori tanár-tanítvány kapcsolat okán is, nem kis büszkeséggel olvastam a hírt, városunk egy újabb, nemes támogatásra érdemes kezdeményezéséről: Bihari Antal által alapított Szent István-díj Közhasznú Alapítvány bejelentéséről, majd a bírósági bejegyzéséről (Esztergom és Vidéke 2001. dec. 13., 2002. jún. 6.). Messzemenően egyetértve az Alapítvány célkitűzésével, a felhívásban megfogalmazott kérésre egy állampolgári javaslattal szeretném segíteni a döntésre jogosult kuratórium munkáját. Az általam javasolt személy Orbán Viktor! Antall József halála után elszürkült, középszerűvé vált honatyák táborából egy energikus, rendkívüli intellektusú fiatalember emelkedett ki, aki a harmadik parlamenti ciklusra a politikai élet tehetséges vezetőjévé, karizmatikus személyiségévé vált. Messzemenően egyet lehet érteni Balogh János ökológus professzorral, aki Orbán Viktort gr. Bethlen István és gr. Teleki Pál miniszterelnökökhöz mérhető nagy formátumú államférfinek tekinti. Ugyanilyen elismerően szól Makovecz Imre a Corvin-lánccal kitüntetett Kossuth-díjas építész is: „... nem sikerült Horthy Miklósnak, Bethlen Istvánnak, Telekinek, az sikerült Orbán Viktornak, hogy legitimmé, magyar emberré válhatott az elcsatolt területek magyarsága..." Más politikai nézeteket valló, de tárgyilagos véleményalkotásra képes Szelényi Iván is hasonlóan vélekedik: .. Orbán az elmúlt másfél évtizedben több alkalommal is bebizonyította, hogy az újabb kori magyar történelem legtehetségesebb politikusa". Orbán Viktor személyiségjegyei közül néhányat kiemelnék: a személyes bátorságát, a rendszerező képességét, fegyelmezett logikai rendjét, gondolatainak nyílt, őszinte, tisztességes, hiteles, jól szerkesztett, helyesen artikulált mondatokkal történő közlési módját. Tiszteletre méltó az az igényes felkészültség, amely a vele készült interjúkat jellemezte. Nem hárította tanácsadóira, szakértőire a kérdés megválaszolását, legyen szó a tízmilliós ország legkülönbözőbb ügyéről. Rendelkezik olyan spirituális bölcsességgel, amely képessé teszi az élet transzcendens vetületeinek felfogására, a dolgok lényegének, meg nem élt történelmi helyzeteknek empatikus megismerésére. Volt személyes bátorsága a rendszerváltozás előtti években olyan tüntetéseken részt venni, amelyeket a Kádár-rendszer rendőrsége brutálisan szétvert: például 1988. június 16-án a Batthyány - Nagy Imre emlékmécsesnél tizenhét társával a rendőrség letartóztatta és többségüket durván bántalmazta. 1988. március 30-án Budapesten megalakult a FIDESZ, amelynek Orbán Viktor is alapító tagja volt, és név szerint is szerepel az április 9-én kiadott rendőrségi figyelmeztetésben, amely a törvényellenes szervezkedés abbahagyására szólítja fel a résztvevőket. * 1993-ban a FIDESZ-t is elérték a belső politikai viták. Sorsdöntő tisztulási folyamat kezdődött el. Szerencsére az erőviszonyok kedvezően alakultak, a FIDESZ sikeresen megszabadult több balliberális hangadótól és ezzel elindulhatott azon a fejlődési úton, amelyen a párt a legjelentősebb jobbközép irányvonalat képviselő politikai erővé válhatott. Ennek az új irányvonalnak a kialakulásában Orbán Viktornak és szűkebb körének meghatározó szerepe volt. Orbán Viktor 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén mondott nyílt, szókimondó beszéde a magyar és a nemzetközi sajtóban nagy visszhangot váltott ki. Érthető módon a lelkesen helyeslők mellett megjelentek az óvatoskodók, sértődöttek, sőt a fenyegetők is. Csak emlékeztetőül álljon is a beszéd néhány sora: „Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázok ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat." Visszatérve a Szent István-díj odaítélhetőségének feltételeire, Orbán Viktor politikai érdemeiről néhány fontosabbra szeretném felhívni a figyelmet (nem érdemtelennek tartva politikai munkásságának többi elemét sem). Politikájának eszmeiségét a múlt-jelen-jövő szerves egysége jellemzi. Az általa vezetett kormányzati ciklusban kiemelt szerepet kapott a hagyományok őrzése, tisztelete, támogatása. Az oly annyiszor földbedöngölt „bűnös" nemzetből saját erejében, tehetségében bízni képes, önmagát az európai nemzetekkel - ha anyagiakban szűkösebb is a lehetősége kultúrájában, erkölcsében, szellemi képességeiben egyenrangúnak tartó, a magyarság jövőjéért tenni akaró és áldozni képes néppé váltunk. Korunk legkeményebb politikai feladata az EU-csatlakozás. Megyünk Európába. De azért nem árt az óvatosság! Történelmünk letűnt évszázadaiban, évtizedeiben éppen úgy mint napjainkban többször megtapasztalhattuk a nagyhatalmi önzést, geopolitikai tudatlanságot, a sikeresen intrikáló politikai gonoszságot, a kétféle mércével mérő igazságosztást, az álságos, kétszínű szövetségeseket, a nyílt, otromba hazudozókat. Szóval megyünk Európába! Nem tehetünk mást, mert ott vagyunk 1100 éve! De az nagyon fontos, hogy ebbe az új szövetségi rendszerbe csak a főbejáraton, emelt fővel, egyenrangú félként érdemes bejutnunk. Nem a cselédlépcsőn, nem feltartott kezekkel, teljes kiszolgáltatottsággal, nem a lakájok és udvaroncok alázatos hajlongásával, sajátos „kultúrát" és életérzést sugalmazó üveggyöngyöktől elkábulva kell a helyünket megtalálnunk. Erre Orbán Viktor személyisége és politikai stílusa jelent garanciát. Orbán Viktor miniszterelnöksége idején a gazdasági fejlődés üteme, az életszínvonal emelkedése, a munkanélküliek arányszáma, a népességfogyás mértéke, a felsőoktatásban történő részvétel terhe, a családalapítás, az otthonteremtés, a gyermekvállalás anyagi terheinek csökkenése miatt kedvezőbbé vált. Mint az már szóba került, Orbán Viktornak és csapatának sikerült megtalálni a módját a magyarság országhatárok fölött átívelő szellemi és lelki újraegyesítésének, megalkották azt a közjogi rendszert, amely az országhatárok változtatása nélkül, a Trianon által elszakított országrészek magyarságát az őket megillető státuszba visszahelyezi, a magyar nemzethez tartozásukat törvényesen, kinyilvánítj a. És végül, megvalósította az igazi magyar csodát - a széthúzásáról elhíresült népünk - polgári erőinek összefogását. Felismerve azt, hogy polgári Magyarország csak egy ilyen széles körű összefogással valósítható meg. Mindezek cdapján úgy vélem, hogy indokolt megtisztelni Orbán Viktort a most alapított Szent István-díjjal, bízva abban is, hogy a díj rangját öregbítik a kitüntetett érdemei. Bányai Mátyás MA INDUL! "íj i gggppgBHBBHlHHMHMHHHBMHMi könnyűzenei és irodalmi fesztivál Junius 20Esztergom, Prímás-sziget Koncertmenü Június 19., szerda, nulladik nap: Angelus, Maelstrom, Bancroft, Empathy, Stainless Steel, Nulladik Változat, Zymotic, Basemant, Longbow. Június 20., csütÖRDÖG: Watch My Dying, Strong Deformity, Ős Bikini, Tankcsapda (színpad 1.); FreshFabrik, Le Panic, Tűzkerék xT, Rómeó Vérzik (SK) (színpad 2.); az Est Színpadon: Vöri Music (Groove International). Június 21., pénTAKK: SoundGixer, Emil Rulez, Quimby, KFT (classic), Boban Markoviee Orkestar (YU) (színpad 1.); Másfél, Dubcity Fanatikz, Venus (színpad 2.); az Est Színpadon: Titusz és Naga. Június 22., szomBEAT: Tequila and the Chicken Brass, Szépülő Városközpont, Kispál és a Borz, Anima Sound System (színpad 1.); Heaven Street Seven, Neo, Ladánybene 27, Graveyard at Maximum (színpad 2.); az Est Színpadon Palotai és Cadik. Kísérőrendezvények: a) Pepsi Vízicsocsó b) Olvassatok minden nap! - irodalmi programok. Június 21-én, pénteken 15.30 órától az Esztergomi Klubszínpad előadásában tekinthető meg a „Szabadság és szerelem " című negyven perces zenés színpadi játék, amely Róbert Burns költeményei alapján készült. 16:30-17.30 óra között neves kortárs magyar költők zenés-csendesülős műsorára kerül sor. Kiváló tollforgatóink: Háy János, Kemény István és Varró Dániel. Kísérnek a Quimby együttes zenészei. A műsor után dedikálás, közös sörözés és az irodalom felfejtése. Helyszín: Est Színpad sátor. c) Hangulatfestés: Tamási Péter festőművész napról napra rögzíti a fesztivál hangulatát, a zárónapra összeáll a kép. d) Nemzetközi véradás. Az idén - hagyományteremtő szándékkal - nemzetközi véradásra kerül sor 2002. június 21-én, amely példa nélkül álló a szlovák és a magyar véradás történetében. „Híd, ami összeköt" címmel a Fesztergom Fesztivál keretében a nemzetközi véradást Párkányban és Esztergomban tartják, az érsekújvári Véradóállomás és az esztergomi Vaszary Kolos Kórház Vér-transzfúziós Állomása szervezésében. A szlovák állampolgárok Párkányban a Régi Vámhivatal épületénél június 21-én, 9-13 óra között, a magyar állampolgárok az esztergomi Városi Sportcsarnokban (Helischer József utca 5.) ugyanaznap 14.30-19 óra között adhatnak vért. 15 órakor az esztergomi sportcsarnokban Meggyes Tamás polgármester köszönti a szlovák és a magyar véradókat, amely után rövid műsorra kerül sor a két ország véradói tiszteletére, amelyen az Esztergomi Várszínház művészei működnek közre. A véradás után a szlovák és magyar véradók között az esztergomi sportcsarnokban tíz darab belépőjegyet sorsolnak ki a Fesztergom fesztiválra, amely június 21-ére és 22-ére érvényes. A szervezők bíznak abban, hogy az esztergom-párkányi véradás más határ menti települések számára is követendő példát mutat. e) Hídkonferencia: „Híd - a civil ifjúsági szervezetek együttműködésének lehetőségei a határ menti régióban" címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor június 22-én, délután 16 órakor az Est Színpad sátorban. Résztvevő szervezetek: Határ Menti Együttműködések Fejlesztési Fóruma, Agora Kárpát-medencei Szolgáltató és Információs Irodahálózat, Mobilitás Metszéspont Iroda, Mobilitás Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet. A fórum az Esztergom-Párkány kisrégió határ menti ifjúsági együttműködési lehetőségeinek minél sokrétűbb feltárása köré épül. Ezért meghívtuk a hallgatóság soraiba Párkány és környéke fiataljainak képviselőit is. A szöveget oldja, a párbeszédet elősegíti és interzenél: az InterPál együttes. f) Futball VB terem a Sportcsarnokban: nem szeretnénk megfosztani a labdarúgás szerelmeseit a dél-koreai-japán futball vb élvezeteitől, ezért a sportcsarnok tárgyalótermében felállított nagyméretű vászon és projektor segítéségével élőben követhetőek lesznek a június 21-ei és 22-ei negyeddöntők. g) Kábítószer-megelőző programok: a kampány oroszlánrészét a Kék Pont „party service"-e, a Vitéz János Tanítóképző Főiskola Drog-prevenciós Programirodája és a Szent Jakab Alapítvány Szenvedélybeteg-segítő Központ - Fény Központ végzi. További információk: http://fesztergom.mentha.hu. A fesztivál szervezői nevében: . Gulya István