Esztergom és Vidéke, 2002
2002-06-20 / 24-25. szám
4 Esztergom és Vidéke 2002. március 20. / * Az egyetlen magyar HOPARDUC a világ tetején! - Gondolatok Erőss Zsolt és te ljesítmé ny e okán „Kell nekem az Everest, mert hegymászó vagyok és mert minden csúcs kell nekem, amelyik csak megtetszik!" A 2002-es Magyar Mount Everest Expedíció tagjai, balról jobbra: Várkonyi László, Erőss Zsolt, Ács Zoltán, Mécs László, Mezey László így történt. „ Erőss Zsolt, a Mount Everest Expedíció 2002 csapatának egyik legtapasztaltabb mászója május 25-én délelőtt fél 11-kor feljutott a világ legmagasabb pontjára! Mászótársa, Várkonyi László körülbelül 8750 méterig, a Déli csúcsig ért el oxigén palack nélkül, míg Erőss a fő csúcsra oxigén palackkal mászott. Az oxigén használatát az indokolta, hogy Erőss a másfél héttel korábbi sikertelen kíséret után - amikor oxigén palack nélkül 8700 méterig jutott - az alaptáborban nem volt képes oly mértékig regenerálódni, hogy nagyobb kockázat nélkül vállalhatta volna a csúcskísérletet. A Déli csúcs megmászása egyébként, amely magaslatig Várkonyi felért oxigén palack nélkül, szakmai megítélés szerint szinte azonos értékű a fő csúcs megmászásával. Május 11-én a magyar csapat két völgyben pihenő tagja, Ács és Mezey is visszaérkeztek az alaptáborba. Á mászok egyeztetve a terveket, 13-án indulnak az első csúcstámadási kísérletükre. Ha az idő kitart, akkor négy nap múlva, tehát 16-án léphetnek a legmagasabb pontra - gondolták. Ha az első kísérletet meghiúsítja az időjárás, a hónap végéig van még lehetőségük próbálkozni. Az alaptábort június 3-án kezdik majd bontani, hiszen utána már a monszun havazásai veszik át az irányító szerepet a régióban. A magyar csapat május 13-án elindult az alaptáborból, hogy felérjen a csúcsra. Május 16-án már a közelében tartózkodtak, és csúcstámadásra készültek fel - a mászáshoz nem használnak oxigén palackot - tervezték el. Május 15-én délután négyen (Várkonyi László ugyanis torokgyulladás miatt visszafordult az alaptáborba) felértek a Déli nyeregbe, ahol hűlt helyét találták az Erőss Zsolt által előzőleg fölvitt sátornak. De nemcsak a sátor tűnt el, hanem benne egy vízmelegítésre alkalmas lábos, az étel, és az italpor is. Május 15-én este tehát csak üres tea volt a vacsorájuk, ami nyilvánvalóan nem a legmegfelelőbb táplálék egy hosszú, megerőltető mászás után. Á nyeregben eldőlt, hogy másnap, 16-án csak hárman vágnak neki a csúcsnak, mert Mezey Lászlót hasmenés kínozta, amitől már a nyeregbe is meglehetősen gyenge állapotban érkezett fel. Aznapi élelem híján és kevés folyadékkal elindultak a csúcsra. Május 16-án 23 órakor Ács Zoltán, éjjel 1-kor Erőss Zsolt, 4:30-kor pedig Mécs László elkezdte a mászást. A nyeregben a többiekre váró Mezey először Mécs Lászlót látta visszatérni, ő 8350 méterről fordult vissza. Erőss Zsolt 16 óra körül érkezett, ő 8700 méterig jutott, és sötétedés előtt megérkezett Ács Zoltán is, őt a visszafelé megtett utolsó néhány száz méteren már két sherpa segítette, mert súlyos légzési nehézségei voltak és így alig tudott menni. Amikor visszafordult 8600 méterről, még semmilyen jele nem volt a bajnak, ő is csak azért jött vissza, mert az étel és ital hiánya miatt nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy a csúcsról biztonságban vissza is tudjon térni. A 17-ei éjszakán a legyengült Mezey és a mászástól végletesen elcsigázott Erőss ápolták az életveszélyes állapotban lévő Ács Zoltánt. Hajnalban Erőss és Mezey elindultak segítségért. Himalayan Guides csapatának egyik tagja, Miké Morris tudomására jutott, hogy Ácsnak két erős sherpára és oxigénre van szüksége ahhoz, hogy leereszkedjen alacsonyabb területre. Úgy tűnt, minden rendben lesz, kora délután azonban kiderült, hogy a sherpák helyett Morris egyedül mentette Ácsot, viszont a beteg állapotának stabilizáslásához újabb oxigénre lett szükség. Egy sherpa is elindult Ácsékhoz egy palackkal, így estére elérték a hármas tábort, ahol Ács újabb gyógyszer- és oxigénadaghoz juthatott. Május 18-án a kettes és a hármas tábor között újabb segítség érkezett Jeffry Stanford brit mászó személyében. Ács délutánra szerencsésen megérkezett a kettes táborba és ettől kezdve már Várkonyi viselte a gondját. Az életveszélyes állapot elmúlt, de a folyadék és az élelmiszerpótlás továbbra is komoly feladatot jelentett, különösen azért, mert másnap át kellett kelni a jégesésen is, hogy eljussanak az alaptáborba. Május 19-én Erőss és Mécs a jégesés tetejéig kapaszkodott és egyesült erővel kísérték le társukat az alaptáborig. Mezey nem tudott részt venni a közvetlen mentésben, mert csúcstámadás közben a szeme erősen bevérzett, így ő az alaptáborból nem indulhatott vissza. A sikertelen kísérlet után, Mezey és Ács kiesésével megfogyatkozott csapat úgy döntött, hogy még egy csúcskísérletet tesz a rossz idő beállta előtt. A pihent és tapasztalt Várkonyi, valamint az egyelőre fáradt, de motivált Mécs és Erőss nem adták fel a küzdelmet. (Megjegyezzük, hogy a tavaszi szezonban a Déli oldalon senkinek sem sikerült olyan magasságokat elérni oxigén nélkül, mint a magyar mászóknak.) Az alaptábor egyébként szép lassan kiürült, már csak három társaság próbálkozott elérni az Everest csúcsát a még rendelkezésre álló jó időben. A magyarokon kívül ott volt a National Geographic csapata, amely egész idő alatt filmet forgatott a tábor életéről, így gyűjtve anyagot a csúcs meghódításának 50. évfordulójára, amely jövő évben lesz esedékes. Velük indult el Mécs László is, aki úgy döntött, hogy lekíséri a hosszú gyalogúton társait. * Az alaptáborban maradt Erőss Zsolt és Várkonyi László, akik úgy gondolták: még egyszer megpróbálják... Mount Everest, Chomolungma, Sagarmatha - ezek a nevek ugyanazon hatalmas hegyóriást, a Himaláját és Földünk legmagasabb pontját, egyben minden hegymászó álmát jelentik! Edmund Hillary és Tenzig Norgay neve is ismerősen cseng mindannyiunknak, hisz ők voltak a világon az elsők, akik 1953. május 29-én feljutottak a Mount Everest csúcsára. 2002. május 25-én délelőtt fél 11-kor megvalósult ez a magyar hegymászók által is régóta dédelgetett álom: egy 34 éves csíkszeredai születésű férfi, Erőss Zsolt, kitűzte a magyar zászlót 8850 méteren, a csúcson! Csodálatos nap volt ez, és marad mindörökre, mindannyiunk és a magyar hegymászó-történelem számára! Jómagam is hegymászó - és erdélyi születésű - lévén, kezdetektől fogva kötődöm névrokonomhoz, mi több: csodálom Zsolt teljesítményeit. Pedig tudom, ő is hús-vér ember, akinek vannak érzései, fájdalmai, félelmei épp úgy mint bármelyikünknek, de mégis azt hiszem: akaratereje és rendkívüli állóképessége miatt ő mégis más, mint mi, a többiek! Számomra még elérhetetlen magasságokban járja a hegyeket, ahol csak a legjobbak, a legrátermettebbek taposhatják a havat. Eleddig nem találkoztam vele, mégis szinte mindent tudtam róla, és titkon mindig arra vágytam, hogy kezet szorítsunk, elkísérhessem valamelyik túrájára és egyszer a barátja, lehessek! Az én álmom teljesült: találkoztunk, kezet fogtunk, beszélgettem vele és azóta ... mégjobban tisztelem! „1968-ban egyenesen beleszülettem a csíkszeredai hegyek közé, nem is lehetett kétséges, hogy hegymászó lesz belőlem!" - mondotta volt. 13 éves kora óta mászik, kezdetben a Békás-szoros lélegzetelállító sziklafalait ostromolta, később részt vett új sziklamászóutak kiépítésében a Békásban és az Enyedi szorosban. 1988-ban a magyar hegymászóközösség egy új és nagyon ígéretes fiatal tehetséggel lett gazdagabb: Zsolt elköltözött a Csíki hegyek közül, hogy álmait megvalósíthassa, de - mint minden erdélyi - erős szálakkal kötődik ma is szülőföldjéhez, ezért feltöltődni, új erőre kapni vissza-visszatér gyermekkora és mászásai színhelyére. Magyarország - mint mondja megnyitotta számára a vízszintes és a függőleges határokat, és ő beléphetett a magashegyek birodalmába, ahol igazi és jelenleg egyetlen magyar hópárdúcként hódíthatja és hódítja is szépen sorba a kiszemelt csúcsokat. Közbevetésként: aki a „hópárduc" elnevezést szeretné kiérdemelni, nem kevesebbet kell tennie, mint feljutni a volt Szovjetunió öt legmagasabb hegycsúcsára. Ez rajta kívül eddig egyetlen magyar hegymászónak sem sikerült. Neki azért, mert nagyon akarta, bár néha keservesen meg is szenvedett érte... A Tien-Shan-beli Han Tengri (6995 m) és a Győzelem, vagy Pobeda csúcs (7439 m) 1991-ben adta meg magát, majd következett a Pamír három hétezrese: a Lenin (7134 m), a Korzsenyevszkaja (7105 m), és végül a Kommunizmus csúcs (7495m). Sokszor eltűnődtem azon, vajon mi hajt minket az ilyen égbeszökő hegyekre, ahol az oxigén már csak fele-harmada a tengerszintihez képest, ahol akárhogyan veszed a levegőt, úgy érzed, soha nem telik meg a tüdőd ezzel a fémes ízű micsodával. Sokan meg is kérdezték tőlem a Mont Blanc megmászása után: miért teszem, de igazi, és számukra érthető választ sosem tudtam adni. Egyszer csak meglátom a hegyet és valami belső, akár ösztönös kényszer is lehetne, azt súgja nekem: - Menj oda és mászd meg! És akkor már nincs visszaút, hisz ha nem tehetem azt, amit a világon a legjobban szeretek, hogyan lehetnék igazán boldog ember?! Most beszélgetek Zsolttal és közben egy dolog foglalkoztat igazán: szeretném megkérdezni tőle: őt mi hajtja, mi az, ami a hegyhez, a hegyre húzza? De hamar leteszek róla, hisz én is annyiszor átéltem már ezt, mégsem tudnám szavakba önteni. Valószínű, a miért-re neki sincs válasza. Csak érezni és átélni lehet, megmagyarázni soha. így nyugtatom saját kíváncsiságomat: maradjon ez az ő és a mi titkunk! Legyünk büszkék rá és figyeljük: hol bukkan fel legközelebb párduc módjára fennséges és tiszteletre méltó hegyei között, tudván most már azt is: a "hópárduc" nem mást takar, mint nemzetünk egy tagját, aki történetesen székely-magyarnak született. S mint ilyen: szabadságra, mint egykoron minden őse a csíki hegyek között! * „Lehet, hogy majd jó öreg koromban csak az én szép hegyeimről mesélek majd unokáimnak ? Nekem szükségem van rájuk, nem hétköznapi érzéseim támadnak ott fent!". * Büszke vagyok rád Zsolt, nem csak azért mert földim vagy, hanem legfőképpen mert te - Te vagy! Bencze Zsolt Két erdélyi születésű hegymászó: Erőss Zsolt és munkatársunk, Bencze Zsolt, akiket nem csak a Békás-szoros sziklafala, hanem más-más csapattal bár, de a Mont Blanc megmászásának élménye is összeköt. u J* üu i ^ a n J^eto
