Esztergom és Vidéke, 2002
2002-05-30 / 21. szám
8 10 Esztergom és Vidéke 2002. május 16. SPORT * SZABADIDŐ * HETVEGE * TERMESZETJARAS Rögbi: Izrael elleni győzelem után Bosznia következik Európa bajnoki rögbi selejtezőmérkőzések sorozata zajlik. Magyarország nemzeti válogatottja mindkét hazai mérkőzésének helyszínéül városunkat választotta. Izrael válogatottját, valamint Bosznia-Hercegovina legjobb játékosait láthatja közönségünk. Május 25-én már lezajlott az első mérkőzés hatalmas közönségsikerrel és örömteli hazai győzelemmel. A Prímás-szigeten már délelőtt elkezdődött a program, az ország minden részéből érkezett utánpótláscsapatok mérkőztek. A mini korosztályban, valamint a kölyökcsapatoknál mindkétszer a százhalombattaiak győztek, az esztergomiakat előzték meg. A kadét korosztályban a sorrend: 1. Vitézek RSE, 2. Battai Buldogok, 3. Fehérvári Vadkanok. A délutáni, nemzetek közötti válogatott-találkozóra megtelt az egykori MIM Vasas stadion, négyezer néző várta izgatottan a selejtezőt. Meggyes Tamás polgármester és Neuzer András szövetségi kapitány köszöntötte a csapatokat (fotónkon). A stadion árbocán lengett a két csapat zászlaja, valamint Tomas Tuma játékvezető tiszteletére a cseh zászló is. A Nemzetközi Rögbi Szövetséget (FIRA-AER) M. Juület képviselte Franciaországból. A két ország himnuszát Reményi Károly játszotta elektromos zongorán, közreműködött a Balassa Bálint Vegyeskar. Neuzer András szövetségi kapitányjói felkészített csapatot küldött pályára: Heckel, Hock, Tóth, Madarász (5), Dobai, Koller, Szőlősi, Nagy Zs., Pfeiffer, Stiglmayer, Kendi, Hegedűs (5), Sujogán (10), Bőhm, Ardelán (19), Marosi, Odor, Bató, Ivánfi, Kiss, Siroki, Megyeri (fotónkon). A kezdőrúgást Buzánszky Jenő, az aranycsapat egykori hátvédje végezte el, majd nagy iramot diktált mindkét csapat. Az első félidőben a mieink, ám a második félidő derekára 24:20-ra már az izraeliek vezettek. Huszáros hajrával, különösen az esztergomi Sujogán és Ardelán lendületével a magyarok a maguk javára döntötték el a mérkőzést 39:24 (20:9) arányban. A mérkőzés lefújása után a lelkes hazai közönség hosszan ünnepelte a fiúkat. A győzelem mellett a kitűnő hangulathoz sokban hozzájárult Magyarovics Gyula rögbis alelnök, aki a sportági szokásokhoz híven kihangosítón keresztül közvetítette és magyarázta a történéseket. Ugyancsak nemzetközi rögbis szokás, hogy a hazai csapat banketten látja vendégül a vendégeket. A sportcsarnok klubjában a Szalma Csárda kitűnő konyhájában készült vacsorát szolgáltak fel, szólt a cigányzene. A csapatvezetők köszöntőket mondtak. Feltűnt, hogy az izraeliek formaruhájában megjelent Tomas Miller technikai vezető kabáthajtókáján magyar nemzeti kokárda díszelgett. Szerkesztőnk megismerkedett a vendéggel, a beszélgetés során kiderült, hogy a család Kolozsvárról települt ki, a mai napig beszélik anyanyelvüket. A kolozsváriak Müller Tamásként emlékezhetnek a derék sportemberre, aki az éjszakába nyúló bankett jó hangulatának záloga volt. Jó sportbarátság szövődött a két távoli nemzet csapatvezetői, valamint játékosai között. A nemzeti rögbi válogatottunk felkészülése ezen a héten folytatódik, hiszen június 1-én újabb erőpróba vár rájuk a Prímás-szigeten, a MIM Vasas stadionban rendezik a Magyarország - Bosznia-Hercegovina európa bajnoki selejtezőt. Szombaton újfent egész napos rögbis majális lesz. Az országos diákolimpia döntőit rendezik meg a mini (11-12 évesek), a kölyök (13-14 évesek), a kadét (15-16 évesek) és a junior (17-20 évesek) részére. Újra összemérhetik futóteljesítményüket az óvodások és iskolások, majd 16 órakor kezdődik a válogatottak találkozója. A magyar csapatot már második éve Szőlősi László testnevelő, szakedző készíti fel, aki rövid olaszországi kitérő után Temesvárról érkezett Esztergomba. Neuzer András szövetségi kapitány kihirdette a harmincfős keretet. Mindennapos tréninggel készülnek a Kolping-pályán. Kedves esztergomiak! Legyünk ott minél többen ezen a fontos mérkőzésen. Közönségünk éppen az izraeliek ellen bizonyította, hogy mit jelent a buzdítás és a hazai pálya előnye. A mérkőzés játékvezetője Svédországból érkezik. Szilágyi Diána háromszoros kick-box világbajnok és nemzetközi osztrák ökölvívó bajnok a hét végén Bécsben profi női ökölvívóként lépett a szorítóba, ahol 9. mérkőzését vívta. Ellenfele a cseh Renata Vasecka (Dia eddigi legkeményebb ellenfele) volt. A Körzeti Televízió Esztergom kiküldött munkatársai megörökítették hazánk újabb sportsikerét. Elsőként a KTVE műsorában láthatják 2002. május 27- i adásban a mérkőzés teljes felvételét, ahol Szilágyi Dia 8 menet után egyhangú pontozással nyert. Első közvetítés a hétfői adásban. Ismétlések a hét minden napján. Támogató: Suzuki Jó Dobronya KFT Esztergomi önkormányzat Médiatámogató: Körzeti Televízió Esztergom; Kék Duna Rádió; 33-as Piac; Fortuna Inform; KEM Hírlap; 24 Óra; Esztergom és Vidéke Kézilabda: Reális az esély az NB I-ben való maradásra Az I. osztályú női kézilabda bajnokságban elérkezett a rájátszás hajrája. Mindössze két forduló van hátra, eldől a felsőházban a bajnoki cím sorsa, az alsóházban pedig a kiesés kérdése. Ez utóbbiban három csapat érdekelt: Esztergomi Kézilabda SE, Kőbányai Spartacus, Békéscsaba. Az esztergomiaknak két fontos mérkőzésük még hátravan: június l-jén Vácra utaznak, majd a zárófordulóban, június 9-én a kőbányaiakat látják vendégül. A lányok békéscsabai győzelmükkel nagy lépést tettek legfőbb céljuk, a bennmaradás érdekében. Ugyanis az alAz előfizetést szorgalmazzuk Olvasóink tapasztalhatják, hogy közbenjárásunkra most már előbb szállítják lapszámainkat a pavilonokba, így hétvégeken is megvásárolható. Azonban továbbra is a biztosabb megoldást ajánlunk. Fizesse elő lapunkat és címére kézbesítjük. Szolgáltatásunk garantálja, hogy a csütörtöki megjelenésünket követően még, aznap olvashatják friss számunkat. Eves előfizetési díjunk kézbesítéssel együtt 4680 forint, mely negyedéves, vagy féléves részletekben is befizethető. A Gran Tours Kft. (Esztergom, Széchenyi tér 25.), lapunk kiadó-megbízottja munkaidőben, hétköznap 8 órától 16 óráig várja előfizetőinket. Telefonon is elérhetők, hívják a 417-052, vagy az 502-001 számot. Szerkesztőnk közli A közelmúltban Párkányban és városunkban rendezték meg a legerősebb emberek vetélkedőjét. Lapzártakor kaptuk kézhez a hivatalos sorrendet, melyről fényképes tudósítást következő számunkban olvashatnak. földi nagyváros csapata az utolsó fordulóban a fővárosban a Vasas ellen lép pályára, reálisan tehát nem számíthatnak sikerre. Az EKSE ezt a hetet edzőtáborozással töltötte. Pályára lép: Körmöczi csapatkapitány, Horenciuc, Lancz, Németh, Fekete, Borbás, Nagy K., Joó, Horváth, Pőcze, Szélesi, Böde, Rábai, Lánczos, Vincze, Káldi, Radics, Nagy M., Kertész (fotónkon utóbbi kettő). Laurencz László szakedző és segítője, Geiszler József is mindent megtesznek a hátralévő mérkőzések sikeréért. Ugyancsak bizakodik Éber István elnök is. Nem irigyeljük Holdampf Sándor fociedző helyzetét. A csupaszív sportembernek nem tudnak még két hétre sem örömet szerezni tanítványai. Legutóbbi mérkőzéseiken előbb Dunakeszin 2:1 (1:1) arányban győztek, majd szombaton délután hazai pályán a fővárosi Gázművekkel szemben 2:0 (0:0) arányban alulmaradtak. Pályára léptek. Czivisz, Varga, Tóth, Baják, Méhes, Robotka, Tréznik, Sztojka, Horváth, Mlaka, Sauker, Papp, Kneiszel. Az NB III Duna csoportban mindössze három forduló van hátra, nehéz sors vár a focistákra. Ideje lenne, hogy megembereljék magukat és Tóth László csapatkapitány vezetésével (fotónkon) győzelmeket szerezzenek. Legközelebb június 2-án Ipolyvecén lépnek pályára. A nógrádi csapat jól áll a bajnokságban, legutóbb a Ferences-pályán is győztek. A Holdampf legénységnek ki kell tenni magáért, ha a jövőben is NB III-as csapat akarnak maradni. Diáksport eredmények Szerencsés Tamás, az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület elnökének közreműködésével az utóbbi időben több sportverseny zajlott. Rovatunkban anyagtorlódás miatt folytatásban tudjuk közölni az eredményeket. A kisiskolásokkal kezdjük. A József Attila iskolában Walcz Mária tanárnő vezetésével játékos sportverseny folyt. A pontverseny végeredménye: 1. Gyakorló, 2. Somogyi, 3. József A., 2. Petőfi S., 5. Mindszenty. Kertvárosban a felső tagozatosok részére focitornát szervezett az Arany János iskolában Deli József testnevelő. AII. korcsoportban (9-10 év) 1. Arany J., 2. Somogyi, 3. Petőfi, a III. korcsoportban (11-12 év) 1. Somogyi, 2. Arany J., 3. Petőfi isk. Legközelebb kosárlabda! LAPUNK ESZTERGOM ONKORMANYZATANAK TAMOGATASAVAL JELENIK MEG Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06(30)953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4. Szerkesztő-munkatárs: Szánthó Barna Telefon: 06(33) 509-180. fax: 06(33) 509-181, e-mail: emvideke@psinet.hu Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kiadó-megbízott: Gran Tours Kft. Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf:148. Telefon: 06 (33) 502-001 Nyomda: Spori Print V Telefon: 33/501-530 HU-ISSN 0864-7054 Határon túli testvérlapjaink: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István Labdarúgás: Két felemás forduló 9. Profi női ökölvívó mérkőzés 8 menetben a KTVE műsorán Szilágyi Diána Profi női ökölvívó