Esztergom és Vidéke, 2002

2002-05-02 / 17. szám

10 Esztergom és Vidéke 2002. május 16. „A szónévi intézménynevek őstí­pusa minden bizonnyal a ... vendég­fogadóknak, boltoknak cégérükről való elnevezése: Arany Sas, Fehér Hajó stb." - fogalmaz J. Soltész Ka­talin névtani definíciója. Gundel Im­re névtipológiáját alapul véve, az üz­letneveknek két nagy csoportját kü­lönböztethetjük meg: amelyek csa­ládnevet (tehát az üzlet tulajdonosá­nak vagy bérlőjének nevét hirdetik), illetve amelyek fantázianevet tartal­maznak. A fantázianevek csoportja bőséges variációkat tár elénk. A fo­gadók és a szállodák nevei kettő-, három- vagy többtagú összetétel eredményei. Az utótag általában a Vendégfogadó, illetve a Szálloda megnevezés, ez a határozóragos megnevezések esetében fordított. A többi elemet ezzel együtt alkalmaz­zák, mégpedig számos kombináció­val, variációs lehetőséggel. A személy-, a növény- és állatne­vek valamilyen számmal, színnel vagy fogalommal kombinálva jelen­nek meg. (PL: „Hét Választó Fejede­lem", „Vendégfogadó a Hídhoz", „Zöld Szőlőtőke Vendégfogadó". Találunk itt az üzlet helye alapján képzett, így tehát földrajzi ponthoz, közlekedési eszközhöz, intézmény­hez kötött elnevezéseket. Ilyen volt a Vendégfogadó a Hídhoz, az Arany Hajó, valamint a Postához címzett vendégfogadó. Gyakori az állatnév alkalmazása (színnel kombinálva) a fogadó elne­vezésében, mint a Fekete Sas Ven­dégfogadó, a Vörös Ökör Vendégfo­gadó és a Fehér Bárány Vendégfoga­dó esetében láthatjuk. Ezek az állat­nevek általában ősi címerállatok vol­tak, de az is lehetséges az ökör és a bárány elnevezéseket tekintve, hogy a konyhaművészet tárgyköréből ke­rültek egy-egy fogadó nevébe. A méltóság-, tisztségnév kategóri­ába tartozó megnevezéssel is talál­kozunk, ide sorolható a Szent István Fürdő Szálló, (illetve a nem konkrét személyhez is kötött) Magyar Király Szálloda. Ez utóbbi elnevezésre utal még a Három Szerecsen Vendégfo­gadó neve is. (...) Eredet szerint: a leggyakoribb névadás az állatnevek színnel kom­binálva (3 eset), valamint a helynév (3 eset). Ezt követi a közlekedési eszközből, a személynévből, méltó­ságnévből és a tárgyból eredő meg­nevezés (l-l eset). Elemek száma szerint: az intéz­ménynevek leggyakrabban három elemből állnak. Erre hat esetben ta­lálunk példát. Ezt követi a kéttagú összetétel három esetben, s végül a négy elemből álló összetétel egyetlen esetben fordul elő. Kombináció: a háromtagú (és egy esetben négyta­gú) összetételeket vizsgálva megál­lapítható, hogy a leggyakoribb a szín-állatnév kombináció a névadás során. Ezt három esetben tapasztal­tam. Egy-egy esetben található a szín-tárgy, a szám-személynév, az egyéb jelző-méltóságnév és a sze­mélynév-helynév variáció. A vendéglátás iparszerűvé válása maga után vonta a fogadók funkciói­nak bővülését. Kopasz Péter fogadó­jában megtaláljuk a szállásadást, az étkeztetést-italoztatást és a lovak el­látását célzó funkciókat. A Kopasz Péter-i vendégfogadó örökségét ke­resve a 19. századi fogadók és a szál­lodák funkcióinak vizsgálatakor két típust különböztettem meg. így be­szélhetünk alap-, vagy elsődleges-, valamint másodlagos funkciókról. A vendégfogadók és a szállodák elsődleges funkciói alatt a szállás­adást, étkeztetést italoztatást és a vendég lovának ellátását - eseten­ként a lóváltást - értem. Ez tehát azt jelenti, hogy a vendégfogadók és a szállodák a vendéglátóipar egyes kü­lönálló feladatait összességében lát­ják el. így a vendég - ha kívánja ­egyszerre kaphat szállást, ételt, italt, a lovának eledelt is. A vendég­fogadók és a szállodák elsődleges funkciói annyiban térnek el egymás­tól, amennyiben a fogadók elsődle­gesen a vendég elhelyezését, alapve­tő ellátását célozták meg, addig a szállodák már igyekeztek az otthon légkörét is megteremteni. A vendégfogadók és a szállodák egyik elsődleges funkciója tehát a szállásadás volt. A vendégfogadóktól a szállodákig (III.) A beszálló- vagy megszálló hely kifejezés kitűnően példázza a feladat jellegét. A fáradt utazót, amikor be­tért a fogadóba, a fogadós behízelgőn és kedvesen köszöntötte. A vendég­fogadóban a fogadósnak minden szo­bában ki kellett függesztenie a ható­ság által láttamozott árszabályt. Ezek az árak az adott szobáért el­kérhető maximum árat jelentették, így a fogadós a szobáért magasabb árat nem számíthatott fel. A fogadók és a szállodák szobái általában ugyanúgy voltak berendezve. A be­rendezés minősége közötti eltérés jobb szobát jelentett, amely azonban magasabb költséggel terhelte a ven­dég zsebét. A szobában többnyire egy ágy és egy asztal két székkel, valamint egy komód kapott helyet. Ezen szappan­tartó, vizeskorsó állt. Az ablakokra függöny, a falakra festmény került. A padlót puha szőnyegek borították. A szoba tisztán tartása a cseléd­vagy más néven szobaleány feladat­körébe tartozott. A „Hídhoz" cím­zett vendégfogadó 1863-ban kelt számlájából megtudjuk, hogy a foga­dóban egy szoba egy napra (a nap­palt és az éjszakát egybe számolva) 98 krajcárba került. A Fürdő Szállo­dában, 1891-ben a legolcsóbb szobá­ért 80 krajcárt kellett a vendégnek fizetnie. Ez az összeg azonban csak a szoba bérét jelentette. Ha a vendég egyéb szolgáltatásokat is igénybe kí­vánt venni, például fűtés, világítás, takarítás, akkor azért külön kellett fizetnie, amelyet szintén az ársza­bály tartalmazott. A világításért, a fűtésért és a személyzet munkájáért (takarítás, hordár-szolgálat) kü­lön-külön, akár egy ebéd árát is el­kérhették a fogadóban. A már emlí­tett Hídhoz címzett vendégfogadó­ban a világítás 73 krajcárt, a fűtés 44 krajcárt, a személyzet munkája 84 krajcárt, tehát a szobabérrel együtt 2 forint 99 krajcárt taksált egy alka­lommal. A vendég a fogadóba és a szállo­dába nemcsak fáradtsága, hanem éhsége és szomjúsága miatt is betér­hetett. A vendéglátóipar szállásadó intézményeinek másik alapfunkció­ja tehát az étkeztetés és az italoz­tatás. Ennek színhelye az étterem, de akár a szobába is lehetett rendel­ni a fogásokat. A fogadós a vendég kívánságait leste, s az, ha pénztárcá­ja megengedte, bármilyen finom fa­latot megkaphatott. A Magyar Ki­rály Szállodában a magyar és a fran­cia konyha ínyencségeit kínálták a vendégeknek, a Fürdő Szállodában pedig a magyar és a francia konyha mellett, még a dietetikus konyha is jelen volt az étlapon. A vendég reg­gelit, ebédet, vacsorát rendelhetett. A Hídhoz címzett fogadóban, 1863-ban egy reggeliért 66, egy ebé­dért 58, egy vacsoráért 76 krajcárt kellett fizetni. Az étkezési kultúra fejlődését is tapasztaljuk az éttermekben. Az ét­kezéseknél a vendégek evőeszközt használtak. Az asztalt damaszt asz­talterítővel, porcelán étkészlettel, üvegpohárral terítették meg. A pin­cérek frakkban szolgáltak fel. A jó hangulatról Jónás Pali cigányprí­más és zenekara gondoskodott. Az étteremben az étkeztetés két­féle módon történt. A table d'hote étkezés azt jelentette, hogy az étte­rem vendégei egy asztalnál, azonos időben étkeztek. Anyagi helyzetük és rangjuk nem jelentett számukra kiváltságot. Az étkezések idejét csengő jelezte. Ezt a módszert vál­totta fel az étlap szerinti, vagyis az a la carte étkezés. Ez azt jelentette, hogy a vendég az étlapról vagy a me­nülapról rendelt. Az éttermekben számos fogás kö­zül választhatott a vendég. A 19. század végéig használt étlapok és menülapok díszes, keménypapíron, kézzel írt, majd nyomtatott formá­ban kerültek az éttermi asztalra. A Fürdő Szálloda 1899. július 8-áról fennmaradt étlapjáról tudjuk, hogy az Imperiál leves mellett balatoni fo­gast helgolandi módra, vesepecse­nye szeletet zerge módra és stíriai kappant szolgáltak fel. A főfogást desszert követte: Marascin parfé, gyümölcs és sajt, a sort végül fekete­kávé zárta. Az étiapók mellett bor vagy itallapok is a vendég gasztronó­miai élvezetét szolgálták. A vendég italát mind az étteremben, mind a söntésben, mind a kávéházban elfo­gyaszthatta. A Fürdő Szálloda 1905-ből fenn­maradt étlapja már hasonlít a ma is használatos étlapokhoz. Az egylapos étlap helyett már egy kis füzetet tar­tott a vendég a kezében, amely az ételek árát is tartalmazta. Az étlapot magyar és német nyelven Laiszky János nyomdájában, Esztergomban nyomtatták, nyolc oldal terjedelem­ben. Az étlap struktúrája az alábbi: az első oldalon a Fürdő Szálloda bérlő­jének Schleiffer Lajosnak neve alatt a bérlő az étterem szolgáltatásait so­rolja fel: „Reggelik, ebédek és vacso­rák bármely időtájban szolgáltat­nak". Megtudjuk, hogy „Megrende­lések társasebédekre vagy lakomák­ra mindenkor legpontosabban telje­síttetnek; azonkívül a szálloda ter­mei vigalmak számára mindenkor rendelkezésre állanak". A második oldaltól a nyolcadik ol­dalig az ételeket és az italokat a fo­gások sorrendjében olvashatjuk. Az étlap második oldalán a Mellékéte­lek-kel - ma előétel - kezdődik a fel­sorolás. A vendég számos étel közül választhatott. íme néhány példa: Holandi he­ring, Vegyes hidegsült, Olajvaj hallal vagy szárnyassal, Retek vajjal stb. A főételek - amelyek szintén a máso­dik oldalon szerepelnek - választéka igen gazdag. A halételek között a Süllő, a Fogas tartár-mártással, a Ponty kirántva vagy forrázva, a To­jásételek között a Rántotta, Habart tojás, Omelett eaux cham pignons (Omlett champignon gombával) sze­repel. A harmadik oldalon a levesek (amelynél a választékot kézzel írták be), a külön fogásként szereplő mar­hahús, amelyet mártással vagy kü­lönböző köretekkel („metélő hagy­mával, eczetes tormával, czéklával vagy akár főzelékkel") szolgáltak fel, a főzelékfélék és a tészták talál­hatóak (amelyeket szintén kézzel ír­tak be). A negyedik és az ötödik oldal üres, amelyek a déli és az esti menü beírására szolgáltak, és azt ki lehe­tett szakítani az étlapból. A főételek felsorolása a sültekkel folytatódik, amelynek rendkívül szí­nes választékát találjuk meg, hiszen rendelhető „Borjuczomb, Bárány­sült, Stíriai kappan, 1 adag pulyka". A vadételek között, amely külön fo­gástjelent, az egészen apró szárnya­soktól (fogoly, fürj, vadruca), a Vad­disznó csipkéc-ig terjed a kínálat. Az étlapról a desszert és a sava­nyúság sem hiányozhatott, így kü­lönböző gyümölcsöket (például: „szamócza cukorral, Málna, Cse­resznye, Meggy, Szőlő, Alma"), salá­tákat (például: „Fejes saláta, Mezei saláta, Zöldbab, Ugorka saláta, A Belvárosi Kávéház története Itt, a Rákóczi tér és Vörösmarty utca sarkán álló ingatlan első tulajdonosa és építője a fiatal, gazdag vízimolnár és terményke­reskedő családból származó Lindtner Henrich volt (1808 - 1896) feleségével, Feliinger Máriával (1826 - 1889). Még házassága előtt külföldi útja során tanulmányozta mind­azokat a városi létesítményeket, amelyek egy fejlődő Duna-men­ti kisváros lakóinak életét szebbé és kellemesebbé tenné. Jó ba­rátjával, Nitter Ferenccel (1800 - 1861) sokszor tervezgetett, bámulva eszményképük, Széchenyi István tevékeny alkotásait, könyveit. Elképzeléseikben egymást támogatva valóban értékes dolgok születtek. Nitter Ferenc 1841. január l-jén megnyitotta az első Esztergomi Takarékpénztárat, s barátja Lindtner Henrich pedig a város lakóinak kedvező, kellemes és szép szóra­kozóhelyét a „Központi Kávéházat". A megnyitást megelőzően Lindtner Henrich a főváros, de fő­ként Bécs kávéházait tanulmányozta, s már a terveknél bősége­sen gondoskodott arról, hogy minden részlete kibírja a legmaga­sabb kritikát is. Berendezéseit, tükreit, színes üvegintarziáit Bécsből hozatta. A porcelánt Csehországból, a kávéfőző vörösréz edényeket pedig Törökországból. A kávéfőző mestert is onnan szerződtette. A kávéház csakhamar kedvenc tartózkodási helye lett a kisváros polgárainak, bár lassanként felfedezte a városi és megyei vezetőség, sőt a tisztikar is. Az utóbbiak megjelenése fe­szélyeztette az egyszerűbb polgárságot, s a látogatottság mintha csökkent volna. Ekkor adta át Lindtner Henrich egyetlen fiá­nak, Jánosnak a vezetést, aki viszont sokoldalú üzletei miatt át­építve, rá emeletet húzva, egy agilis bérlőre kívánta bízni a Ká­véházat. Ezt sikerült is megtalálnia Neubauer János, volt bécsi császári királyi kamarás személyében, aki szép Ady nevű leá­nyával le is költözött Bécsből a szép kis Esztergomba. Lindtner János pedig tovább lépett. A kávéház belső területét kibővítette. Kitűnő szakácsot, cuk­rászt szerződtetett, s csakhamar a jegeskávé és a fagylalt vetél­kedett a híres Szaklauer cukrászdáéval. Szép feleségével, Kubicza Irmával beköltözött az emeleti hatalmas lakásba, amelyben nemcsak gyermekei, de unokái is otthonra találtak. Neubauer János császári és királyi kamarás pedig patinás meg­jelenésével, figyelmes, igazi házigazdaként erős kézben tartotta a minden igényt kielégítő vezetést, még az első világháború alatt is. 1913-ban meghalt Lindtner János, s felesége az egész épü­let-komplexumot leányának, Lindtner Rafaellának adta nász­ajándékba, akit ugyanezen év szeptemberében dr. Brenner An­tal, az akkori vármegyei jegyző vezetett oltárhoz. Neubauer a trianoni béke előtt még visszament Bécsbe, s a kávéház rövid szünetelése után Kardos Sándor (?) bérlő kezeibe került, aki nagy bátorsággal és hozzáértéssel próbált megbir­kózni az első világháborút követő idő nehézségeivel. Kardost követte az igazán kitűnő üzleti érzékkel rendelkező Alberti Sándor, de a kávéház fénykorát ő sem tudta már vissza­állítani. A második világháborútól már nincs tudomásom a kávéház sorsáról. Tegzes Lászlóné Bánomy Brenner Mária ny. tanárnő, Lindtner Henrich és Nitter Ferenc dédunokája Czeller saláta"), befőtteket (például: „Őszi baraczk, Kajszin baraczk, Szilva, Meggy, Cseresznye") és (ma­gyar, francia és holland) sajtokat rendelhetett a vendég. Az italok - az étlap végén - a he­tedik és a nyolcadik oldalon kaptak helyet. A választék magyar fehér- és vörös-, Bordeaux-i, spanyol-, oszt­rák-, rajnai- és csemegeborokból, francia, magyar és osztrák pezsgők­ből, ásványvizekből, különféle ége­tett szeszekből és az esztergomvidéki jellegzetes borok­ból állt - amelyek a szálloda bérlőjé­nek saját pincéjéből származtak ­derül ki a már említett étlapból. A vendégfogadókban és a szállo­dákban az utazó lováról, hintójá­ról, kocsijáról is gondoskodtak. A vendégfogadókban akár az utas, akár a postakocsis lovat válthatott. A Fekete Sas Vendégfogadóban 24 ló elhelyezésére alkalmas istálló állt. A vendég lovának szállást, abrakot vá­sárolhatott a fogadó istállójában. A lovak tisztán tartása a fogadós alkalmazottjának feladatkörébe tar­tozott. Mindez persze megjelent a számla végösszegében, amelyet tá­vozásakor egyenlített ki a vendég. A „Hídhoz" címzett vendégfogadó számláján, külön szakaszban talál­juk a Stallrechnung-ot, vagyis az Is­tállószámlát. Ezen külön-külön tün­tették fel a megvásárolható szolgál­tatások körét. így a tulajdonos min­den egyes lova után fizetett a ló „el­szállásolásáért", etetésére és tisztán tartására felhasznált szalmáért, szé­náért, a csutakolásért, de még az is­tálló világításáért is. (Folytatjuk) Kiss Adrienn Nekrológ? Remélem nem... Minap egy kártya feküdt a „törzsasztalomon" a Belvárosi Ká­véházban: „Kedves Törzsvendége­ink! Véget <*r 10 éves bérleti szerző­désünk! Április 30-án, kedden utoljára szolgáljuk ki Önöket itt a Kávéházban. Köszönjük, hogy ven­dégeink voltak hosszú éveken ke­resztül! Tisztelettel..." Nem tudom mi lesz a Kávéház sorsa. Csak remélni tudom, hogy a hely szelleme átsugárzódik a maj­dani üzemeltetőre, és tovább mű­ködik majd a nagymúltú hagyo­mányok szerint, és nem a rozsda­mentes csillogás terjeszkedése fog győzni, de ezt tényleg csak remélni merem. Azt viszont ez a kis kártya is bizonyítja, hogy a jelenlegi bér­lőnek és dolgozóinak, a Vendég volt az első. Mindig kellemes bi­zsergéssel léptem ide be. Itt ját­szott évekig Ottó bácsi a zongo­ránál, aki már nincs velünk, Gabi bácsi, a pincér, és még sok-sok nevet és emléket sorolhatnék, ami nagyon sokunk fiatalságához hoz­zátartozott. Generációk sorának kötődnek csodálatos emlékei a Kávéházhoz. A Kávéház történe­tében sokszor cserélődtek a bér­lők, minden cserénél egy-egy kis korszak zárul. A mostaniak is büszkék lehetnek arra, hogy foly­tatták a nagymúltú elődeik mun­káját, és beírták nevüket a Kávé­ház 1841 óta íródó, sárguló lapos történelemkönyvébe. Sokszor el­viccelődtem a dolgozókkal, akik hosszú éveken át hozták ki moso­lyogva, a nekem félrerakott utolsó régi csészében a teámat. Igen, fél­rerakott csészét mondtam, mert egy törzsvendégnek náluk lehet­tek ilyen rigolyái, figyeltek rá. Mi­kor egyszer egyikük nem abban a csészében hozta ki, utána szóltak, mit csinál. Nevetésünk közepette ígérte meg, hogy nagy fekete pon­tot ír be magának, mert erre nincs mentség. Bevallom, elfogult va­gyok irányukba, nagyon jó hangu­latú csapatot alkottak. Mivel nem politikáról van szó, engedtessék meg nekem, hogy többek nevében nyilatkozva megköszönjem vi­dámságukat, és vendégtiszteletü­ket, valamint nagyon sok egészsé­get és vidámságot kívánjak az el­következő munkájukhoz! Egy teázó törzsvendég: &m

Next

/
Thumbnails
Contents