Esztergom és Vidéke, 2001

2001-03-13 / 10-11. szám

2001. március 13. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Csombor Erzsébet MELLÉKLET szerkesztésében 2001. - III. évf. Lszám Gábor Áron 1814. november 30-án született Berecken, Háromszék egyik falusias jellegű városkájában. A család határőri kötelezettségére nézve a „gyalogrendűekhez" volt besorolva, és tagjai közül az idők folyamán többen is vezetői tisztséget töltöttek be a településen. Közéleti pályán Áron egyik öccse, Imre vitte a legmagasabbra: 1848 után polgármesterré, 1864-ben országgyűlési követté választották. Gábor Áron iskoláztatásáról annyit tudunk biztosan, hogy 1828-ban a ferencesek csíksomlyói középiskolájának második osztályába vették fel. Igen jó tanuló volt, de 1831-ben kimaradt az iskolából, feltehetőleg azért, mert a határőrség nem engedte továbbtanulni. Meg kellett kezdenie ugyanis a kiképzésből, tényleges határőrizetből és közmunkából álló, négy esztendeig tartó szolgálatot. A behívottaknak kb. egy százaléka négyheti tüzérségi gyakorlatra vonult be, Gyulafehérváron oktatták őket a lövegek kezelésére. Gábor Áron itt alapozta meg szakismereteit; ezen kívül még Pestre, a császári és királyi tüzérezredhez, továbbá Bécsbe is elment tanulni; műszaki előadásokat látogatott, német tüzérségi szakkönyveket is gyűjtött. Összesen mintegy 15 évig katonáskodott. 1839-ig a 2. székely határ-őr gyalogezredben; 1842-ben alpattantyús, majd káplár lett. 1843-ban öccse helyett állt be ismét katonának és szolgált tüzérként 1845-ig. Tanult „civil" mestersége az asztalosság volt, de igazából amolyan ezermesterként híresült el. Mindenfélével megpróbálkozott. 1845-ben egy vasabroncsokkal összetartott faágyút készített. Ami a rezet illeti - valóban alkalmazta ezt is, de csak afféle „házilagos" használatra. Ebből a fémből öntötte például azt a mozsárágyút, amellyel kertjében a lövést gyakorolta; egy másik - szintén kisebbecske - ágyújával pedig egyházi ünnepségeken, lakodalmak alkalmával adtak le díszlövéseket. Csinált olyan aratógépet is, amely 12 ember munkáját tudta elvégezni. Környezete különcnek tartotta, nem értette meg, elismerést akkor még nem kapott. Tehetsége kibontakozásának - áldozatosan cselekvő hazafiságával együtt - 1848-ban a történelem nyitott teret. A szabadságharc szükséghelyzete Gábor Áron irányításával megteremtette Háromszékben (a magyarhermányi vasgyárban, Bodvajban, Szentkeresztbányán és Kézdivásárhelyt) a szervezett ágyúöntő ipart. Gábor Áron - tisztsége szerint ezidőben a Székelyföldi Tüzérség igazgatója - maga is dolgozott ezekben a műhelyekben. 1849-ben felkereste Debrecenben Kossuth Lajost, aki tüzérhadnaggyá nevezte ki, később Bem tábornok őrnaggyá léptette elő. * Demeter László tanulmányát - amelyből itt csupán szemelvényeket adunk közre - a Megyei Levéltár őrzi. A debreceni szerzőt kutatásaiban megyénk önkormányzatának Kultsár István Alapítványa is támogatta. N.T. Az agyagfalvi székely nemzeti gyűlés; az első ágyúk története Az agyagfalvi székely nemzeti gyűlés összehívása Berzenczey László marosszéki képviselő nevéhez fűződik. Az eredeti elképzelés szerint az volt acélja, hogy a részvevők tanácskozzanak a „székely nemzet régi szabadsága visszaszerzése iránt". Berzenczey ezt 1848. október 1-jére tervezte, de végül is csak október 16-án kerülhetett rá sor, ahová mintegy 50-60000 székely férfi gyűlt össze. A tanácskozás két napig tartott, ahol többek között elhatározták és kimondták, hogy a székelység öszszejövetele senki ellen nem irányul; az országban lakó minden más vallású és nemzetiségű népnek békét és testvéri egyetértést kívánnak, védelmet ígérnek; kijelentették, hogy a tanácskozás a közrend és a közjó megóvása céljából történt. Elhatározták a korábban a székelységre erőltetett határőrszolgálat megszüntetését, az öt székely székben a 19-25 évesekből honvédseregek azonnali felállítását (ezt másnap, a rossz hírek hallatán, 40 év felső határra módosították), és kimondták: a szebeni osztrák főparancsnokságtól semmilyen rendelkezést nem fogadnak el. Kérték, hogy az osztrák katonaságot vonják ki Erdélyből, mert a terület védelmét a felállított nemzetőrség fogja biztosítani. A gyűlésen ágyúöntés céljára elsőként Bölön ajánlotta fel harangjait. A tanácskozás második napján (október 17.) érkezett a hír az enyedvidéki magyarságot ért támadásokról, mire Berzenczey és társai kimondták a veszélyeztetett helyekre való azonnali fegyveres kivonulást. Az agyagfalvi gyűlés ideje alatt a táborba érkezett sokféle hír között az is elterjedt, hogy a fegyverkező szászok a magyarhermányi vasgyárban ágyúkat önteltek. Mát hé János, a bodvaji (magyarhermányi) ágyúöntés történetének legkiválóbb ismerője erről így ír: „Honnan, kitól származott a haragot kiváltó hír - nem tudható -, a tüstént kihallgatott hermányi katonáknak nem volt tudomásuk a szászok bodvaji járásáról. Az elnökség részéről Háromszék vezérfia, Berde Móz.es azonnal intézkedett, hogy a komolynak tűnő hír végére járjanak. Felmentette a vargyasi Dániel Gábor, bardoezszéki királybíró kormánybiztost a táborbaszállás alól, megbízta, hogy térjen vissza és kutassa át a hermányi gyárat, s ha titokban, idegen rendelésre öntött ágyúkat, vagy más hadifelszerelést talál kobozza el, ha pedig a hír valótlannak bizonyul és a gyárnál vállalnák, hogy ágyúkat tudnának önteni, a székely sereg számára rendeljen ágyúkat. " Dániel Gábor emlékiratában egyedülállóan írja le a bodvaji hámorban nemsokára kezdődő ágyúöntések előzményeit: „A gyűlésről hazamenve siettem megbízatásomban eljárni. Magam mellé vettem a vargyasi Gyertyánfy Jánost és néhány honmaradt értelmes székely katonát, felmentünk a magyarhermányi Zakariás gazdag örmény tulajdonát képező vasgyárhoz. A gyárvezetőnek (nagybaconi Bardotz LászlóMáthé - Szerk. megj.) kijelentettem jövetelünk célját. Minek utána ágyút nem láttam és a gyárvezető állította, hogy nem is öntetett, szükségesnek találtam a gyár helyiségeit kikutatni, hátha valamelyik zugában meg lehetne találni. Embereimet kisebb csapatokra osztottam és megbíztam a gyár különböző rész.einek az átkutatásával, figyelmeztetvén arra, hogy ne nyúljanak egy darab vashoz se, mert nekünk feladatunk csakis a hír aszerinti ágyúk utáni kutatásunk. Már csak ezen puszta hír is ellenszenvet keltett a gyár iránt, másfelől ismertem a vas iránti előszeretetüket, nem volt felesleges az intés - ritka volt a vaspántos szekér, hanem csak fakó-fatalpú-kerék, mely a kövezett utakon hatszegletűvé vált. Embereim felügyeletem alatt a kutatást pontosan teljesítették, a tavat, mely a fúvó hajtására volt szánva, leeresztettem. Sehol nem akadt nyoma az ágyúöntésnek, vagy ágyúnak. Erre az embereimet sorba állítottam, és kijelentettem, hogy minekutána ők is meggyőződtek a gyanú alaptalanságáról, hazamehetnek, nekem még más megbízatásom is lévén, csak annakelintézése után indulhatok. Ezzel Gyertyánfyval bemenve az irodára, megkérdeztem a gyárfeliigyelőt, hogy tudna-e a mi részünkre ágyút önteni? O vállalkozott, csak arra kért, hogy a megrendelésről adjak írást, amely szerint én a Nagy Imre vezénylete alatti tábor számára hat ágyút rendeltem. " Danielék távozása után Bardotz és Zakariás nyomban megbeszélték a munka lehető legsürgősebb megkezdésének lehetőségeit. Egy lovas legénynyel levelet küldtek Bereckbe Gábor Áronnak, melyben kérték és hívták az ágyúk előállítására, ismervén annak szakértelmét és leleményességét. Gábor Áron mikor elolvasta a levelet, visszaírta, hogy várják, mert hamarosan indulni fog. Október utolsó napjaiban érkezett meg lóháton Bodvajba a Bükszád felőli erdőkön és kaszálókon keresztül. Munkatársaival rögtön el is kezdte az előkészületeket az ágyúöntéshez, de hamarosan megérkezett a székely csapatok csatavesztéseinek híre. Néhány napig vártak, aztán a visszatérő katonáktól és az osztrákok elől menekülőktől megtudták, hogy Erdélyben - Háromszéken és Bardoczszéken kívül - az osztrák az úr és Puchner generális Háromszéktől is hódolást vár. Az ágyúmester letörve ment haza Bereckbe. Puchner, miután a többi székely széket leverte, illetve behódoltatta, Háromszéket a feltétel nélküli megadásra szólította fel. E felhívásra Háromszék a november 12-ei sepsiszentgyörgyi népgyűlésen nemmel válaszolt. November folyamán a Honvédelmi Bizottmány több népgyűlést is tartott Sepsiszentgyörgyön, melyeken lassan megérlelődött a fegyveres önvédelem kimondásának gondolata. E gyűléseken Gábor Áron is részt vett és a november 16-ai ülésen ajánlkozott először nyilvánosan ágyúöntésre. Az ágyúöntés tárgyában Berde Mózessel való megegyezése után el is indult a bodvaji vasgyárba nagy tervét megvalósítani. Az írott források az első ágyúk öntésének helyét egymástól eltérően két különböző helyszínen jelölik meg: a fülei és a bodvaji vasgyárakban. Nagy Sándor könyvében a két vasgyárat azonosnak véli. Egyed Ákos az írott források elemzése kapcsán, Máthé János főleg a magyarhermányi szájhagyományra támaszkodva arra a következtetésre jutottak, hogy Háromszék első ágyúi Bodvajban készültek, Fülében csak golyókat öntöttek. A Bodvajban öntött ágyúk számát illetőleg is két vélemény látott napvilágot a korabeli és későbbi irodalomban. A Közlöny 1849. február 8-ai száma és K. Horváth IgnácpéIdául három ágyúról ír, míg Gábor Áron munkatársa, Bodola Ijxjos, valamint László Zsigmond és később Máthé János kettőről. E kérdésekben Bodola és Máthé adatait tartom hitelesnek; Bodoláét, mert mint szemtanú ír, Máthéét pedig, mert műve megírásakor sok esetben (mint jelen esetben is) a magyarhermányi szájhagyományra támaszkodik és tény, hogy az akkori bodvaji munkások nagy része hermányi volt, ezáltal Máthé idején még élénken élhetett a hagyomány a faluban az akkori eseményeket illetően. Az ágyúk számát tekintve a szerzőknél a Kálnoky-féle másfél fontos ágyú is zavart kelthetett. Lehet, ezt vették harmadiknak, amit Gábor Áron öntött volna. Igaz, Horváth Ignác a három ágyún kívül említi a Kálnoky-félét: „a G. Kálnoky családnak egy várkastéljhoz. tartozó régi ágyuja szerelteték fel - meljet a család a nemzetnek ajándékozott". Az ágyúk készítési módját is Bodola írja le talán a leghitelesebben. „Először is fából az ágyú a maga rendes méretei szerint ki lett faragva, simára esztergályozva, aztán az. ágyú két füle közti vonal hosszában két fél ágyúra lett fürészelve. A két fél ágyút agyaggal tömött ládában lemintáztuk s mikor a minták jól kiszáradtak, azokat egymáshoz illesztettük pontosan s olyan szorosan, amint vaskapoccsal lehettük. Hanem az. összeillesztést megelőzőleg egy agyaggal vastagon bevont tölgyfa hengert úgy helyeztünk el a két ágyú közepén, hogy az lehetőleg az ágyú csöve hossza tengelye irányában legyen s az öblözet (caliber) átmérőjének megfelelóíeg a cső lyukát képviselje. Ez után az izzó masszát beleöntötték az agyagmintába." E művelet végrehajtása a kor igazi technikai bravúrjának számít, ami igénybe vette Gábor Áron minden szakmai tudását és leleményességét. Az így elkészült ágyúk „ ripacsos hólyagosak" lettek és az összeillesztés vonalánál hosszan volt rajtuk egy „kiálló ormó". Ugyanakkor az ágyúk nem megfelelő tömörsége, az alapanyag hiányosságai mellett, a szükséges technikai eszközök hiányából is adódott. Az ágyúkat törvényszerűen függőleges állásban szokták önteni, mert az öntvény csak így kaphat egyenlő és megfelelő tömörséget, de Gábor Áron műhelyében az idő rövidsége és a szükséges szerkezetek (állványok, csigák, stb.) hiánya miatt ilyen hosszú munkát igénylő berendezésre gondolni sem lehetett. Ilyen körülmények között Gábor Áron ágyúit vízszintes, fekvő helyzetben öntötte, ami miatt nem lehettek tökéletesek, sem csinosak, de a célnak megfeleltek. A legnehezebb feladatot az ágyúk irányító szerkezetének az elkészítése jelentette, de végül sikerült ezt is megoldani. A gyárnál nem voltak megfelelő szerszámok, melyekkel az öntésnél keletkezett hibákat, „ormokat" lereszelhették, csiszolhatták volna. A gyárban eddig, lévén hogy csak kisebb darabokat (szerszámokat, más eszközöket) készítettek, az utólagos megmunkáláshoz köszörűket használtak. Nagyobb teljesítményű reszelőket a közelben nem lehetett beszerezni, ezért Gábor Áron és Bardotz megbízásából Bedő István és a Késmárkról származó Brúder János vállalkoztak gyalog Brassóba menni reszelők és egy nagy menetvágó szerszám beszerzése céljából. Gábor Áron egy általa rég ismert szász kovácsmesterhez irányította őket. Bedő már több ízben járt gyalog Brassóban, átszökve az osztrák őrláncot. Most is úttalan utakon mentek a Cenk felé. Sikerült, ha nagyon drágán is, de megszerezni a szerszámokat. Hazafelé jövet a Prázsmár melletti erdőszélen szinte belefutotak az osztrák járőrök markába, de sikerült elmenekülniük. A szerszámokkal szerencsésen megérkeztek Bodvajba, amiért Zakariástól jutalmat kaptak. Közben a két elkészült ágyúcsövet kipróbálták a helyszínen. Mindkettő kiválóan működött, első próbálkozásra célt talált. Ezután kerültek elő a reszelők és tisztították meg az ágyúcsöveket az öntésnél keletkezett érdes részektől. Gábor Áron emiatt az érdesség miatt állítólag „varasbékának" nevezte ágyúit. Baló Ferenc nagy mestere volt a tekegolyók készítésének és már az előkészületek alatt kiesztergálta az ágyúgolyók öntőformáit és a lövedékeket mindkét méretben ki is öntötte. A munkálatok alatt Rauber Ferdinándbaxáocszéki kormánybiztos kocsija kétszer ereszkedett le Bodvajba, a golyók öntőmintáit a fülei gyár számára el is készíttette, az öntést ott is megkezdte. A golyóöntésről a Közlöny 1849. február 8-ai számában ez olvasható: „Gábor Aron ... a hermányi vashámorban ... öntetett néhány száz golyót; báró Rauber Ferdinánd szintén saját hámorában több száz ágyúgolyót öntetett. " A fegyveres önvédelem kimondása A november 12-én Sepsiszentgyörgyön sorra került népgyűlésen Puchner megadásra való felhívását megtagadták és kimondták, hogy Háromszék és Bardócszék katonasága és polgársága egyaránt megtagadja a General Commando igazgatása alá való visszatérést. Határozatba foglalták, hogy a fegyvert nem adják ki a kezükből; a Székek területén rend és biztonság van, ezt továbbra is szavatolják; a fegyvert a védelemre használják; az ország törvényeit szigorúan betartják, de a székek területére semmiféle idegen katonságot nem engednek belépni, mert ezek előre látható viselkedése a közrend felbomlásához vezetne; ha pedig a főparancsnokság a nép akarata ellenére erőszakos behatoláshoz folyamodna, fegyverrel fognak védekezni. Előre lehetett azonban látni, hogy Puchner visszautasító választ ad, ezért a november 15-ei gyűlésen „elhatároztatott, hogy egész Háromszék nemzetőri lábra állíttassék". Sepsiszentgyörgyre újabb üzenet jött, melyben Puchner fővezér ellent(F oly tatás a 6. oldalon) GÁBOR ÁRON „RÉZÁGYÚJA"