Esztergom és Vidéke, 2001
2001-12-20 / 50-52. szám
10 Esztergom és Vidéke SPORT * SZABADIDŐ * HÉTVÉGE * TERMÉSZETJÁRÁS Szerkeszti: Pálos Imre Kézilabda: Tizenegy csapat az NB i-es új bajnokságban Labdarúgás: Az utánpótlás a 9. helynél jobbra készül A nyár folyamán lezárult a nevezés az NB l-es bajnokságba, befejeződtek az átigazolások, a csapatok most már minden figyelmüket a felkészülésre fordíthatják. Az Esztergomi Kézilabda SE mellett további tíz csapat alkotja az élmezőnyt: Ferencváros, Dunaújváros, Győr, Székesfehérvár, Vác, Debrecen, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Spartacus és Vasas a fővárosból. Már az is bizonyos, hogy a „felsőházban" az első bajnoki fordulóra szeptember 9-én kerül sor. Augusztus 4-én a Vármegyeháza dísztermében volt az elmúlt bajnokság éremosztója, valamint a csapat vezetői tájékoztatást adtak az új idényre való felkészülésről. Meggyes Tamás polgármester (fotónkon a csapat kiválóságainak körében) köszönetet mondott a tavaszi szezon szép sportsikeréért, valamint a közönségnek nyújtott felejthetetlen élményért. Henger István ügyvezető elnök és Éber István sportegyesületi titkár a szépszámú érdeklődőnek elmondta, hogy a legmagasabb osztályban mostani céljuk a bennmaradás. Mivel a jogosult orosháziak nem neveztek, így 12 csapat helyett, 11 játssza végig a bajnokságot. A végén egy kieső lesz. Az NB I/B-ben, a Nyugati-csoportban első helyen végzett csapat együtt maradt. Rájuk építve és új szerzeményekkel kiegészítve készülnek kemény edzésekkel. Geiszler József, aki már egy éve a csapat mellett dolgozott, most egy személyben edzősködik tovább. Segíti munkáját Laurencz László mesteredző, egykori szövetségi kapitány, aki tanácsadói tisztséget vállalt az esztergomi klubban. Még egy hónap van a bajnoki nyitányig, a csapat most formálódik, az újakról legközelebbi számunkban bővebben is olvashatnak. Rögbi: Dél-Afrikai edző a Vitézekről A háromszoros magyar bajnok Esztergomi Vitézek Rögbi SEjátckosai számára is véget ert a megérdemelt nyári szabadság. Augusztus 5-én klubösszejövetelen beszélték meg az őszi folytatást. Neuzer András elnök elmondta, hogy a szeptemberben induló újabb bajnoki idényben az elsőség megvédése a céljuk, valamint tisztességesen helytállni a Bajnokok Tornája közép-európai csoportjában. A nemzetközi szövetség beosztása szerint ide sorolták a horvát Zagreb, az osztrák RC Wien. a bosnyák Zcnica. a cseh Zricany, a szlovén Proton Afto, valamint az esztergomi Vitézek RSE csapatát. A nemzetközi rögbisportban élenjár Dél-Afrika. Ezért is volt kedves vendég a közelmúltban az esztergomiaknál Andre Cocrtzen szakedző (fotónkon Stiglmayer Gábor és Nagy Zsolt társaságában). Villámlátogatása során véleményt mondott a csapat szervezettségéről, a magyar mezőnyben kiemelkedő játékukról. Kritikájában felhívta a figyelmet a gyorsabb labdakiadásokra, a tolongások erőteljességére. Megfogadták ezt a házigazdák és Sujogán Károly vezetőedző, valamint Szőlősi László és Zsugyó Sándor edzők alkalmaztatják is ezeket a gyakorlásokon. A Vitézek sportémberi büszkeséggel és ugyanakkor végtelen szerénységgel viselik a háromszoros bajnoki címet. Ezért is van az. hogy a másik két csapatsportág mellett kevesebbet hallatnak magukról. Az amatőrsport bajnokai is. Maguk teremtik elő a költségvetésüket, ami nem kevés. Az első osztályban szereplő felnőttek mellett működtetik a juniorokat, a kadétokat, valamint diákcsapatokat. Támogatják az iskolai rögbisportot is. Minden számottevő játékosuk ma már városunkhoz kötődik. Példájuk követendő. Utcai kosárlabda: Augusztus 20-án a Zöldház mögött Orv István városunkból elszármazott kosárlabdázó idén is megrendezi a népszerű utcai fesztivált. A sportág ismerőinek nem kell bemutatni ennek népszerűségét, ezúttal is jó pár csapat résztvételére számítanak. Bővebb felvilágosítást Őry István ny újt a 30/230/1050 telefonon. Az Esztergomi Sport Club utánpótlása, az ifjúsági és serdülő csapatok az NB III Nyugati-csoportban szerepeltek. Mindkét gárda a 12-es mezőnyből a kilencedik helyen végzett. Az ifjúsági csapatok sorrendje: 1. Petőháza (53 pont), 2. Sopron (51), 3. Csepreg (44), 4. Tata (39), 5. Kőszeg (35), 6. Abda (35), 7. Szomor-Zsámbék (34), 8. Jánossomorja (30), 9. ESC (20, a gólarány 39:74), 10. Pilisvörösvár (15), 11. Répcelak (14), 12. Bodajk (11). A csapat gerince: Méhes Péter és Norbert, Vasi, Monos Ferenc és Máté, Orgoványi, Bulfán, Vörös, Patkó, Tréznik, Vígh, Balogh. Edzőjük: Winkler János. A serdülők táblázata: 1. Sopron (64 pont), 2. Kőszeg (52),3. Tata (50), 4. Csepreg (49), 5. Répcelak (43), 6. Pilisvörösvár (30), 7. Szomor-Zsámbék (26), 8. Jánossomorja (24), 9. ESC (22, a gólarány: 64:103), 10. Abda (19), I 1. Bodajk (6), 12. Petőháza (6). Ilosvai Antal edző vezetésével egy héten át közösen gyakoroltak: Kolompai, Márton Tamás és Áipád, Dalanics, Ilosvai, Erős Péter és Oszkár, Koller, Geng, Tahón, Galambka, Rigler, Csőregi, Ormándi, Takács, Hujber (fotónkon). Az utánpótlás csapatok csoportbeosztása az új bajnoki idényre még nem készült el, minden bizonnyal számukra szeptember első felében indul a szezon. A felnőttek az NB III Duna-csoportban előbbre tartanak. Augusztus 12-én már indul a bajnokság, az ESC Mezőfal vára utazik. A folytatásban újabb idegenbeli meccsek kővezkeznek: Székesfehérvár (aug. 19.), Zsámbék (aug. 26), Holdampf Sándor edzőnek jól jött volna a későbbi kezdés, most formálj a csapatát. Váratlanul 16 csapatos lett az NB III Duna-csoport, ez okozza a szokatlanul korai augusztus eleji rajtot. Úszás A Megyei Úszó Szövetség eredetileg Tatabányára meghirdetett versenyét a Fényes Fürdőben tartottták meg. Ennek oka az volt, hogy a tatabányai víz közegészségileg alkalmatlan volt. A strandot bezárták átmenetileg a fürdőközönség elől is. Az Esztergomi Úszó Klub versenyzői közül Falus Dóra győzött a 200 m-es vegyesúszásban, (3 p 5,95 mp), őt követte Fazekas Dóra, Bihari Vivien, Kosztolányi Anikó, Sági Szilvia és Boda Katalin. Az idősebb korosztályból ezen a távon 3. Bakalár Renáta (2 p 59,9 mp), 5. Jekkel Csilla. Győzött 50 m gyorsúszásban Szilágyi Dalma, aki mellúszásban 2. lett. A fiúk között a 200 m vegyesúszásban ezüstérmet nyert Czahesz Balázs (2 p 49,3 mp). Leány vegyesváltóban is termett babér az esztergomiaknak, egyik csapatuk a második helyen, míg a másik a harmadik helyen úszott be. Vízilabda Az újonnan alakult Esztergomi Vízilabda SE készülődve az ősszel induló NB Il-es bajnokságra sorra játssza a barátságos mérkőzéseket. Tatabányára utaznak, majd augusztus 17-én 18 órakor a szombathelyieket fogadják. Érdemes lesz kimenni a péntek késő délutáni mérkőzésre, meggyőződhetnek róla, hogy ügyesek a fiúk. Strandkézilabda E nyári hobbisportág hozzánk is elérkezett. Augusztus 18-án a női csapatok, augusztus 19-én a férfi csapatok mérkőznek a kertvárosi Palatinus-tó területén. Nevezni lehet a 30/308/8291 telefonon. Triatlon: Arany- és két ezüstérem a sprint bajnokságon Augusztus 4-én és 5-én Fadd-Domboriban a Holt-Duna ágban és környékén rendezték meg a Triatlon Sprinttávú Országos Bajnokságot. Az Esztergomi Triatlon Klub versenyzői (fotónkon) ismét kitettek magukért az ország legjobbjainak vetélkedőjén: minden korosztályban számottevő eredményt értek el. A kezdők között (50 m úszás, 500 m kerékpár, 200 m futás) 4. lett Nagy Rita (4 perc 54 mp). Az újoncok már nagyobb feladatot kaptak (200 m, 4 km, 1000 m), Pozsonyi Ágnes 2. lett (17 perc 18 mp), 4. Nagy Ágota (17 perc 53 mp), míg a fiúk között 13. Lőcsei Máté (17 perc 34 mp). Az esztergomiak büszkesége, Turcsányi János a serdülők között rajtolt (500 m, 12 km, 3000 m). Már az úszás során az élmezőnybe került, aztán kedvenc sportágában, a kerékpározásban egérutat nyert, melyet a futásban végig megtartott. Ideje nemzetközileg is kiemelkedő: 36 perc 09 másodperc, országos bajnok. Az élbolyban fűtöttbe, 10-ként Miavecz Máté (37 perc 25 mp). Az ifjúságiaknál (750 m, 20 km, 5000 m) 6. Baksza Attila (58 perc 10 mp). Hasonló távon versenyeztek a juniorok is. Nagy küzdelem folyt végig a kistarcsai Pocsai Balázs és az esztergomi Rendes Csaba között. így volt ez az év előző versenyein is. Rendes Csaba országos bajnoki ezüstérmet szerzett, ideje: 56 perc 51 mp. A csapatverseny is sikereket hozott Heer Lajos szakvezető tanítványainak. A serdülők (Turcsányi, Miavecz, Mécsei Dániel összeállításban) 1 óra 55 pere 25 mp időeredménnyel a nagyatádiak, a tiszaújvárosiak és a kaposváriak mögött negyedikek lettek. Ugyancsak a negyedik helyet érték el az ifjúságiak is (Baksza, Dudás Tamás, Hajnal Péter összeállításban) 3 óra 07 perc 34 mp időeredménnyel. Őket a tiszaújvárosiak. a budapesti KSI, valamint a debreceniek előzték csak meg. LAPUNK ESZTERGOM VAROS ONKORMANYZATANAK TÁMOGATÁSÁVAL JELENIK MEG Főszerkesztő': BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06 (30) 953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Munkatárs: Szánthó Barna Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4. Telefon/fax: 06 (33) 401 -601. E-mail: egomesvideke@nic.holop.hu Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kiadómegbízott: Gran Tours Kft., Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf. 148. Tel.: 06(33)413-756 Nyomda: D-PRINT HU-ISSN 0864-7054 HATARAINKON TULI TESTVERLAPJAINK: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István