Esztergom és Vidéke, 2001
2001-12-20 / 50-52. szám
2001. szeptember 6. Esztergom és Vidéke 227 A Szent István Rend A Szent István-rend létrehozásának gondolata gróf Esterházy Ferenc kancellártól származik, az alapító pedig Mária Terézia királynő volt. Születését leginkább annak a „legfelsőbb" törekvésnek köszönhette, amellyel az uralkodó a magyar nemességet kívánta megnyerni magának, s ettől a trón még lelkesebb támogatását remélte. Az érdemrend létrehozását az is indokolta, hogy a néhány évvel korábban alapított Katonai Mária Terézia-rend kizárólag a hadi érdemek jutalmazására szolgált. Az új renddel pedig a polgári érdemek magas elismerésére is lehetőség nyílt. Az udvari méltóságok ellenkezéssel fogadták ugyan a rend magyar voltának hangsúlyozását, ám Mária Terézia döntött: 1764. május 5-én, József fiának római királlyá koronázása napján, Magyarország első királyának nevére, a „nagy előd" emlékére és tiszteletére „magyar királyi Szent István-rendet" alapított. Az oki ratot május 6-án szentesítette al áírásával. A rendet az alapító azon személyek kitüntetésére szánta, akik „felségünkkel s házunkkal szemben" maguknak kiemelkedőérdemeket szereztek. Mária Terézia a szabályzat bevezetőjében leszögezi, hogy a birodalomjavának, méltóságának nem kevesebb szüksége van a polgári szolgálatokra, mint a katonákéira. Eredetileg kizárólag nemes származásúak részesülhettek ebben az elismerésben. így a nemesség bizonyítását a kiskeresztesektől is megkívánták, bár utóbb már polgári származásúak is kapták. A nagykeresztesekre nézve pedig az ilyen származás felmenő ágon, negyedíziglen való igazolása volt kötelező, de a nagymester indokolt esetben felmentést adhatott ez alól. Az I. osztály a nagykeresztes, a II. osztály a középkeresztes, a III. osztály a kiskeresztes vitézeké volt. Az 1764. május 6-án kelt alapszabályzat a rend tagjainak számát százra korlátozta, ezen belül húsz volt a nagykeresztes, harminc a középkeresztes, és ötven a kiskeresztes. A nagykereszttel a valóságos belsó'titkos tanácsosi, a középkereszttel királyi tanácsosi cím járt. A kiskeresztesek bárói, sőt különös királyi kegyelemből grófi rangra is emelkedhettek. A rend nagymestere a mindenkori magyar király, prelátusa az ország mindenkori hercegprímása, kancellárja a magyar királyi kancellár, melynek későbbi megfelelője a miniszterelnök lett. A rend irodája Bécsben működött. A rendjel aranyból készült, s az alapítás korának megfelelően a barokkos formájúra alakított magyar királyi koronáról karikán függő, aranyszegélyű, sötétzöld zománcos, hullámos végű talpas kereszt. Közepén kör alakú pajzs, vörös mezejében zöld hármashalom. A középső, legmagasabb halmon nyugvó arany koronából fehér apostoli kettőskereszt emelkedett ki. Kétoldalt a vörös mezőn, Mária Terézia monogramjaként arany M és T betű látható. A pajzsot körülvevő arany szegélyű fehér körgyűrűn, aranybetűs szöveg: „PUBLICUM MERITORUM PRAEMIUM" (Az érdemek nyilvános jutalma.) A rendjelvény, illetve apajzs hátlapján: tölgykoszorúval övezett, kör alakú fehér mezőben, arany betűkkel: „STO. ST. RI. AP." (Sancto Stephano Regi Apostolico, azaz Szent István apostoli királynak.) A jelvény külleme mindhárom osztálynál azonos, csupán méretük különböző. Az I. és II. osztályú kereszt negyvenöt, a III. osztályú harmincnégy milliméteres. A különböző példányok azonban másmás helyen és időpontban készültek, így méretük némiképp eltérhet. A rendjel szalagja sötétzöld, bíborvörös középcsíkkal, szélessége osztályonkéntcsökkenőméretű. A jel vényt az I. osztály körülbelül tíz centiméter széles szalagon, a jobb vállon át, a bal csípő felé leeresztve viselte, a rend ezüstből való csillagát pedig baloldalt, a ruhára tűzve. A rendjelet a II. osztály tagjai nyakban, a III. osztály tagjai az alapítás idején gomblyukból függve, keskenyebb szalagon, a XIX. század második felétől viszont háromszögletű szalagon viselték. Az egyházi kitüntetettek a nagy- és a középkeresztet is nyakban hordták. A rend öltözete régi magyar szabású, hosszú, zöld bársonyból készült, karmazsinvörös selyemmel bélelt, hermelinprémes vitézi köpenyegből, továbbá karmazsinvörös, gazdagon kivarrott alsó köntösből és ugyanilyen színű, hermelinnel prémezett, kócsagtollas kalpagból állt. A tolldíszt vöröszöld zománcos forgó tartja. A nadrág is karmazsinvörös, a lábbeli rövid szárú, sárga csizma. Az I. osztály öltözéke arannyal hímzett és tölgyfalevelekkel ékes. A királynő a rómaiak mintájára választotta ezt a motívumot, akik polgári érdemekért adományoztak tölgyfalevél-koszorút. A közép- és kiskeresztesek ruháját a tölgyfalevelek helyett paszománt formájú kivarrások díszítik, az utóbbiakén ez a díszítés keskenyebb. Ünnepélyes alkalommal, így a rend Szent István napi ünnepén az I. osztály vitézei a nagykeresztet nyakban, aranyláncon hordták. Ennek „láncszemei" vagy a magyar királyi koronára utaló SS (Sanctus Stephanus) vagy az MT (Maria Teresia) betűket ábrázolják. A lánc középtagján, melyhez a rendjel kapcsolódik, a rend alapszabályához híven „egy arany sas mint Felséges Házunknak szimbóluma" látható. A kiterjesztett szárnyú sas körül a felirat: „STRINGIT ÁMORÉ" (Szeretet által összekötve). A rend jelét kivételes esetben ékkő díszítménnyel is adományozták, de önhatalmúlag tilos volt így dekorálni. Jogában állt viszont a rend minden vitézének, hogy családi címerét a rend jelével felékesítse. A rend különböző fokozatait számos külföldi is megkapta, a jelentősebb európai uralkodók mellett néhány perzsa sah, japán császár, török szultán is. A rend történetének fájó pontja, hogy Haynau is megkapta ezt a kitüntetést. A rendjelből kevés példány maradt fenn, s ezt részben az is magyarázza, hogy az elhalt rendtag hozzátartozói, az aranylánccal együtt kötelesek voltak azt visszaszolgáltatni a rend kancellárjának. Albrecht Gvula- Mikló József (MMM) Noétól Kecskeméti Istvánig AGRÁRREGÉNY ESZTERGOMBÓL * Meggy Kappadóciából * Bor vezér esztergomi gazda volt * Ákos szkita ökrei * Rumy „firminium" vitája Mielőtt bárki is, elsősorban az érintett Kecskeméti István barátunk, Esztergom egyik (az „egyik" jelző használata ildomos, mert szerencsére a névsor hosszabban sorolható!) legismertebb borásza, ismert rangos borbíró zokon venné, netán élcelődősnek tekintené nevének társítását a bibliai ősapával, Noéval, rögtönzött magyarázatra szorulunk. Noé volt az első ismert borgazda. Noé szőlője máig él: Nova. Kecskeméti Istvánnak természetesen ez a rosszhírű szőlője nincs! Noénak volt! Be is csiccsentett tőle többször. Három fia közül kettő: Sém és Kham elítélte, kigúnyolta apját a borisszaság miatt. A harmadik, legkisebbik fiú, Jafet értette meg a szőlők atyját. Jafet örökölte Noé szőlőskertjeit. Némi igazság, talán több fantázia van abban, hogy az esztergomi palotaépítő Ákos, szkita vezér a magyarság őshazájából hozta a rideg magyar szarvasmarha, a szkita, szittya ökröket. Nem egyedül hisz ebben e sorok írója! Innen ugyan zavaros a kép. de a legendák nem csalnak. Bizonyítható, hogy Jafet utódai között van a magyarok két ősapja, Hunor és Magor. Kisimulnak a történelmi legendák ráncai: Hunor és Magor egyenes ágú utóda Árpád, honfoglaló ősapánk. Árpád 108 honfoglaló nemzetségének egyike Bor vezér (az ótörök borluq = szőlőskert), akiről e nemes itóka nevét kapta éppen Esztergomban települt le. Bor vezér pincéje Dömösön volt. Tudni véljük, hogy a legősibb magyar szőlőfajtából, a Szent Margit szőlőből sajtoltak itt italt. Adózzunk még a nyelvészkedés zűrzavaros oltárán: a „szőlő" szavunk az ugyancsak ótörök, csuvas-oguz-kipcsak „silöy" szóból származtatható. Most már Esztergomban vagyunk. Ugye, érthető: Noétól negyedíziglen Hunor - tőle hatodíziglen Bor - tőle Dama, Lehel, Csaba végül 44. íziglen Árpád. A Bor-család maradt Esztergomban, fénykorát az 1190-1200-as években, Bánk bán korában élte a család. Mindezeket a nyilvánvaló történelmi kuriozitás miatt bocsátottuk előre. Ám nemcsak a bombasztikus olvasófogás volt acélunk. Hanem annak bizonyítása is, hogy Esztergom, szeretett városunk a hazai agrárélet, a mezőgazdasági kultúra szülőszobája volt. Esztergom agrárélete a baljós előjelek, a korszakok hozta és e korszakok kierőszakolta mezőgazdasági kultúrája nem halt ki.* Mégcsak csipkerózsikai álmát sem alussza. Éberek az esztergomi földek utolsó mohikánjai. Ennek az éberségnek serkentője, a pislákoló parázs fúvói hetente péntekenként az „Esztergom Városi Gazdakör" épületében, a Simor János utcában nagyapáik, apáik építette székházban találkoznak. A régi álmok felelevenítésén kívül korunk teendőinek, parázs vitájának is helyszíne a jobb sorsra (ha nem kap mielőbbi segítséget, összedől az épület) érdemes agrárpalota. Esztergom legrégebben és következetes sikerrel működő, dr. Balogh Zoltán vezette Esztergom Városi Gazdakör 1994-ben alakult. A korabeli városatyák jóvoltából visszakapták a csúnyán lelakott (korábban orosz népitánccsoport székház, majd kínai vendéglő), önerőből épített székházukat. Az álmok nem hazudnak! Nem hiába őrizte féltő gondossággal Meszes Feri bátyánk a gazdakör hajdani zászlaját. A megannyi vallástörténeti, kulturális. ipartörténelmi emlék mögött az esztergomi gazdák a hajdanvolt elődeik emlékét nemcsak melengetik, hanem azok tanulságainak korunkban hasznosítható leckéit is őrizni szeretnék. Ugyanmár, felesleges a kérdés... Ki ne emlékezne városunkban az Oltóssyféle meggyfapipákra, sétabotokra, vagy a Schrank-féle ördögvérre, meggylikőrre? Ez utóbbiról meglehetősen pontos emlékeink vannak. Puiz Margit néni, az aranyos idős hölgy halála előtti napokban még kezünkbe adta a Schrank-likőr titkos receptjét. A titok kulcsát természetesen nem árulhatjuk el. Csak a megfejtéshez vivő labirintus főkapuját tárjuk fel. A likőr és az 01tóssy-meggy itt találkozik. Szent Péter, az apostolok fejedelme még sétált a Fekete-tenger partján Kappadóciában (ma: Kerasu, Törökország kisvárosa) és megízlelhette a kizárólag itt termő „Mahaleb" meggyet. Utána Bizáncé lett és „Cesarea" néven vármegyeszékhely lett a „törökmeggy" termőhelye. Egy római fiatal tengerész, Lucullus Lucius Licinius Kr.e. 114-ben az ázsiai harcokban itt ismerte s kedvelte meg a meggyet. Cesareat a Plunus folyó szeli ketté. Lucullus elnevezte a gyümölcsöt Plunus Cesareanak. Ma is ez a latin szakneve a meggynek. Lucullus vitte Rómába pazar vacsoráinak desszertjét, innen Bécsbe, majd Langecker Pál faesztergályos-segéd hozta Esztergomba - akkor még Langecker volt a neve, később lett Oltóssy - a Mahaleb meggyet. Az elvadult ültetvény ma is megvan. Szórványokban. Az esztergomi gazdák merész álma, mint biológiai génbank gyümölcsöt szervezetten megőrizni az utókornak ezt az értékes terményt. A mezőgazdaságot illetően bőséges a megőrzendő és ápolandó emlék. A „Furmint" borok említésekor senkinek sem jut eszébe Esztergom. Pedig kellene! Rumy Károly György esztergomi gazdász volt a Furmint névadás kezdeményezője a „firminium", azaz égbolt szóból. O írta a „Lótenyésztés széna nélkül" című művet. Rumy később Göttingenben az egyetem héber nyelv professzora lett. Deininger Imre (1844) a kísérleti mezőgazdaság egyetemi tanszékvezetője, a „növénybonctan" megalapítója királyi megbízásból Európa valamennyi országában feltérképezte a prehistorikus korok mezőgazdasági emlékeit. Meszéna János esztergomi szőlész (1882) a szőlők és gyümölcsfák oltásáról írt művével vált a hazai agrárkultúra úttörőjévé. Rudinay Molnár István esztergomi (1870) gazdász nélkül nem lenne besztercei szilvánk. Kaán János festőművész, tanítóképzői tanár mezőgazdasági munkálkodása a nagy hazai filoxera járvány (1800-as évek vége) után a semmiből teremtette meg a hazai szőlészetet. Amerikából és Franciaországból hozatott a filoxeranak ellenálló. Riparia (lásd a mai Hősök tere környékét még ma is Ripariának nevezik) és Goher szőlőket (a mai Petőfi utca egykori neve a remek és hálás szőlőnév, Gohér utca volt). Megannyi szép, hasznos, bár elfelejtett emlék. És ma? Nem költői, praktikus kérdés? Rendszeres, péntekenként ismétlődő szakmai beszélgetések, olykor Kottra Dezső bácsi a nemzetközi forrásokból szóhozó és szóvivő, máskor Vikukel László hegybíró urunk szól az aktualitásokról, Prantner József és Vödrös Dániel borversenyt szervez, Gerendás János „ez a tábla föld kié volt régen" aktuális lexikonként, dr. Balogh Zoltán gazdaköri elnök „átmegy" agrárképviseleti jogásznak, Kecskeméti István gondterhelt az idei kékfrankos bor almasav tartalma miatt. Schlett és Rajner Katalin falugazdászok olcsó rézgálicot kínálnak. A méltatlanul mostoha külsőségek ellenére szorgos és tartalmas, nemcsak múltat idéző, hanem megszívelendő, jelent teremtő élet zajlik a Simor utcai gazdapalotában. Noéról a bor kapcsán szóltunk már. Az özönvízről ne beszéljünk. Beázik a gazdakör plafonja... (esni)