Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

225 Vármegyénk nagy alakjai A Szlavnicai Sándorok (5.) Az esztergomi Sándor-palota - a kutató szemével Sándor Menyhért unokája, Antal 1785-ös végrendeletében arról számol be, hogy apja, Mihály az esztergomi házat „alapjaiból felépítette" 9000 forintért. A kor szóhasználatában az „alapjaiból felépítette" fordulat toposz, amelyet nem kell szószerint érteni, de mindenesetre jelentős építkezésre utal. Valószínű', eme építkezés eredményeként készült el a mai ház Jókai utcai emeletes tömbje. Hogy ez az épület téglalap alakú volt, emeletes oldalszárny nélkül, azt bizonyítja, hogy a mai emeletes oldalszárny csatlakozási vonalában a padlásfeltöltésben fennmaradt a téglalap alakú tömb egykori külső főpárkánya. Az ekkor megépült téglalap alakú tömb helyiségbeosztása lényegében megegyezett a maival. Jellegzetes vonás az emeleti középfőfalban majdnem folyamatosan végigfutó futófolyosó. A lépcsőház is a mai helyén volt, de más vonalvezetéssel, más formában és feltehetően boltozva. A díszes lépcsőház boltozatait lábazattal és fejzettel ellátott szürke kőből faragott pillérek tartották, míg a nyitott ívekben ugyanebből a szürke kőből készült balluszteres korlát lehetett. E balluszterek töredékei másodlagosan a Jókai u. 3. felé cső melléképület köpenyfalába vannak befalazva. Kibontásuk a lépcsőház rekonstrukciójához elengedhetetlen. Az e lépcsőház átalakításakor, annak bontásából származó másodlagosan felhasznált bélyeges téglák teszik lehetővé Sándor Mihály építkezésének pontosabb datálását, ezeken ugyanis az 1743-as évszám látható. Ugyanilyen bélyeges téglák Bajnán is előfordulnak, és a két építkezés egyidejűségét és szoros kapcsolatát az épület arányai, az alaprajzi elrendezés, az alkalmazott épületszerkezetek közeli rokonsága is bizonyítja. A később készült barokk falképek az ekkor épült falakat olyan nagy felületeken, gyakorlatilag szinte teljesen beborítják, hogy az 1743-as épület díszítéséi, interieur-képzéset szinle nem lehet kutatni. Azokon a kis felületeken, ahol a barokk falképek alatti rétegek mégis hozzáférhetővé vállak a kutatás számára, csak felpikkcli fehér meszelés-rétegeket találtunk, ami annak feltételezése mellett szól, hogy leginkább valamilyen textilborítással lehet számolni ebben a korszakban. Sándor Antal már említett végrendeletében arról is ír, hogy ő maga 2000 forintot költött esztergomi házára. Az. általa végeztetett átalakításokat is tudjuk pontosabban datálni, 1770-ben ugyanis az esztergomi tanács a pestinél tiltakozik amiatt, hogy Sándor Antal esztergomi házán pesti mesterrel és annak legényeivel dolgoztat, akiket a helybeliek el is zavartak. A vita hosszan húzódott és 1772-ben már a Helytartóság tárgyalta. Ekkor épült a/ emeletes me11éks/.árny, átépíte11ék a Iépcsó'há/.at. cs az emeleten valószínűleg ekkor alakították ki egy közfal elbontásával az ötahlakos nagytermet. Ekkor készült a palota - a szakirodalomban a legrangosabbak közöli régóta számontartott kapuja, amelyet stílusa, cs a hagyományosan az ún. „Grassalkovich-slílusú" emlékek körébe sorolt analógiái alapján többen Mayerhojfer András műv ének tartottak. Valószínűleg kicserélték a homlokzati ablakok kőkereieit, s talán egy idejűleg megnagyobbították az ablaknyíiásokat -ezt a homlokzat kutatásának kell majd bizony ílania. illetve eldöntenie. A feltárt falképek stílusa alapján ehhez az átalakításhoz kapcsolható az a ki festés, amely a lépcsőház, a fellclele/cit kom ha és kiszolgáló helyiség. valamint az alárendelt közlekedőterek kivételével a főépület minden heh íscgcbcn előkerült. Az épületnek ez az 1743-ban emelt falakat szinte teljesen megtartó, egységes. reprezentáld kialakítású állapota fennmaradt, illetve rekonstruálható: az emelet utcai frontján a Jókai utca 3. felől a már említett ötablakos nagytermet alakították ki, reprezentatív fogadótérként. Oldalfalait a korban roppant divatos japánizáló kifestéssel díszítették. Körbefutó alacsony lábazat fölött körülbelül szemmagasságig vannak figurálisjelenetek. ezek fölött a holkerig egzotikus, nagy levegőjű, távolba tűnő tájat ábrázoltak, a holker és a mennyezet között stukkóból húzott plasztikus párkány közvetített. Ritka és szerencsés módon fennmaradt az odalfalak festésével egykorú csapos gerendafödém és mennyezetkifestés is; egyszínű alapon virágkoszorúkkal. A terem középtengelyében nyílt a lépcsőházból a reprezentatív megközelítésre szolgáló ajtó, míg a Jókai u. 3. felőli sarokban keskenyebb, alacsonyabb mcllékajtó a szomszédos kiszolgálóhelyiség felőli közlekedést szolgálta. A nagy helyiséget az e mellett és a terem túlsó középfal felőli sarkában álló két kályhával fűtötték. A helyiség egykorú bútorzata minden bizonnyal szabadon hagyta a falfelületeket. A nagyteremmel a mellékajtón át közlekedő, a lépcsőház és a szomszéd ház felőli fal közötti keskeny helyiség, amelyben falfestés nem maradt fenn, minden bizonnyal kiszolgálóhelyiség volt, amelynek udvari homlokzat felőli falán a ma elfalazott nyílásokat többször átépítették. E periódusban ezek közül egy ajtó élt, amelyhez valószínűleg egy - a téglalap alakú tömb sarka és a szomszéd ház felőli kerítésfal sarkában elhelyezett - melléklépcső vezetett, biztosítva a kiszolgáló személyzetnek a reprezentatív lépcsőház használóitól elkülönített közlekedését. A nagytermen túl a lépcsólrázból közvetlenül volt megközelíthető jobb kéz felől az az emeleti udvari homlokzatára két ablakkal nyíló helyiség is, amely minden bizonnyal szintén fogadóhelyiségként szolgált -szűkebb körű és intimebb vendéglátásra (szalon). Ennek falain alacsony lábazat fölött megfestett parkban nyírott sövények és fák között, szökőkúttól sugárirányban szétágazó ösvényeken sétáló rokokó divat szerint öltözött és vadászruhás párokat és egyéb jeleneteket festettek meg. E helyiség korabeli födémé és mennyezete csak részben maradt fenn, díszes rokokó kályhája a bejáratával szembeni sarokban állt, s ezt a lakóktól nyert információ szerint csak a ház legutolsó, Lombár Pál (VÁT1) tervezte 1970-es felújításkor szedték szét és bontották el. A téglalap alakú ház Plébánia utca felőli emeleti részén volt a két hálószoba, amelyeket a fűtőfolyosó folytatásában kialakított, de attól széles kéménypillér által elválasztott és annál szélesebb, a középfőfalban elhelyezett folyosószakaszon át vezető ajtó kötött össze, míg e folyosó végébe az ajtók közötti folyosószakaszról megközelíthető WC-t helyeztek el. Közülük a sarokhclyiség a nagyteremből, a másik pedig a szalonból nyíló ajtón át volt közvetlenül megközelíthető. A hálószobák közül a sarokhelyiség kazettás falburkolatot imitáló lábazat felett kagylós ornamenssel kereteit képmezőkkel díszítették, amelyekbe rokokó figurális jeleneteket festettek. A helyiség három falára az azokat áttörő nyílások két oldalán egy-egy ilyen képmezőt helyeztek cl. míg a Jókai utcai fal két sarkán és a két ablak közötti keskeny falsáv on valószínűleg csak ornamentális díszítés van. Itt is fennmaradt a nagyteremnél leírthoz hasonló stukkópárkány nyoma cs az egy korú csapos gerendafödém és menny ezeti kifestés. A hely iség kályhája a nagyterem melletti kö/éplofal felőli sarokban állt. s a fűlőfoly osóról fűtötték. A másik hálószoba ablaka a Plébánia utcára nvílt. falaira alacsonv lábazat fölé magas, vékony szárú, keskeny levelű, nagy vörös virágú növényeket festettek sűrűn egymás mellé. Ezek „erdejében" alakok is láthatók voltak, de róluk pontosabb képet az eddig feltárt felületen látható részleteik alapján még nem alkothatunk. E helyiség födémé és mennyezete is fennmaradt. Kályhája a középfőfal szalon felőli sarkában állt. Az ekkor újonnan épült Plébánia utcai szárny emeletén egy nagy helyiség volt, amely az udvar felé három, szimmetrikusan, az. utcai homlokzati kőkeretek tengelyében elhelyezett ablakkal nyílt, míg az utca felőli falban ezeknek megfelelő fülkeben valószínűleg soha nem, de biztosan nem mindben volt ablaknyílás. A helyiség falain kortárs falfestés eddig nem került elő. A nagy helyiség fülkés kialakítása és egyszerű meszelése jól egyeztethető lenne azzal az egyelőre ellenőrizetlen adattal, amely szerint a Sándor-család levéltára és könyvtára (vagy legalábbis ezek egy része) esztergomi házukban került elhelyezésre, s ha valóban, akkor legvalószínűbben itt, mely esetben fa falburkolattal egybeépített könyvtárberendezéssel számolhatnánk ebben a helyiségben. Egyelőre nem tudtuk datálni és tisztázni a rendszerét annak a falfestéssel és talán faburkolattal kombinált kárpitos falburkolatnak, amelynek felerősítésére szolgáló szögek lyuksorai, néhány szövetszállal, a vakfülkék szélei mentén voltak feltárhatók. A földszinten az utcai fronton a kapualjból balra nyíló három utcai ablakos nagy helyiség Jókai u. 3. sz. felőli falában egy szomszédba vezető elfalazott ajtót tártunk fel. Ez ismét felhívja a figyelmet nemcsak arra a már említett problémára, hogy tisztázatlan a telek 17. század végi - 18. századi nagysága, illetve ennek változásai, de arra a szintén forrásmegjelölés nélkül felbukkant adatra is, ami szerint a mai Jókai utca 3-5.-ben, vagy annak helyén, a palotához tartozó gazdasági épületek (istálló, raktárak), illetve a Sándorok uradalmi tisztviselőinek lakásai voltak. A mai két telek, illetve az azokon álló, ma elválasztott épületek egykori szoros kapcsolatát bizonyítja az is, hogy a lépcsőház mögötti keskeny helyiségből is vezetett egykor ajtó a mai szomszédba, s alighanem ennek gyors megközelítését szolgálta a lépcsőház és az udvari homlokzati fal közötti keskeny folyosó, melyet, mint már említettük, 1743-ban, a lépcsőház elhelyezésekor kialakítottak és az 1770-es átalakításkor is megtartottak. Mindennek ellentmond, azonban, hogy az első ismert, 1777-ben készült esztergomi telekösszeírásban a mai Jókai utca 3-5. külön tulajdonos birtokaként (a Szentgáli János család) van bejegyezve. Mindenesetre az említett nagy földszinti helyiség falain az emeletiekkel egykorú, vagy annál nem sokkal későbbi kifestés maradt fenn, amelyből eddig parkban álló. portrés medaillonnal díszített obeliszk és egy másik falon kőváza került feltárásra. A kifestés ikonográfiája és a helyiség helyzete alapján felmerült, hogy ez a helyiség a palota sala terrenája volt, de feltétlenül a házon belül az emeleti reprezentatív fogadó- és lakóterekkel, valamint lépcsőházzal közös egységet alkot. A kapualjból ezzel szemben, tehát jobb kéz fele nyíló három utcai ablakos házszakaszt kőfal osztja két egymással közlekedő helyiségre, melyek közül az egy ablakos sarokhelyiségnek egykor önálló utcai bejárata is volt a Plébánia utca felől. E kisebbik helyiség falán is egykorú kifestés került elő, itt tehát esetleg egy kis, önálló és rangos lakással kell számolnunk. A földszint kapualjtól jobb kézre eső udvari traktusában (udvari bejárattal) konyhát helyeztek el, melynek tüzelőteret (ez a fiók nélküli dongaboltozattal fedett helyiség) nagy Iüstfogó gerenda választolta le, és melynek tűzhelye a belső sarokban a középfőfalba helyezett nagy kéménypillérbe csatlakoztatva működött. Az ettől a helyiségtől a Plébánia utca felé eső keskenyebb helyiség rendeltetéséről egyelőre nem tudunk semmi közelebbit, csakúgy, mint az ekkor épült Plébánia utcai szárny földszintjének nagy, egykor az utca és az udvar felé is két-két ablakos tereméről, amelyben azonban szintén kerültek elő falfestések. A Plébánia utcáról is bejárattal bíró földszinti helyiségek között számolnunk kell egy kocsmával is, hiszen 1778-ban Sándor Antal engedélyért folyamodik a városi tanácshoz, hogy városi házában nyilvános fogadót nyithasson. Ebben a 18. század végi állapotban a Plébánia utcai szárnyhoz valószínűleg már csatlakozott egy földszintes épület, amelynek az emeletes mellékszárnyhoz csatlakozó tetőlenyomata a padlástérben figyelhető meg. E melléképület utcai fala azonos a maival, udvari falát viszont a 19. században teljes hosszában kicserélték, és nyílásait még később többször átalakították. Az említett telőlenyomat két oldalán megmaradt az emeletes mellékszárny eredeti profilált osztópárkánya. Ez a fentiekben vázolt, az. 1770-es években kialakított állapot volt a palota fénykora. Erről tanúskodnak azok az ünnepi események is, amelyeknek helyszínéül szolgált. 1790 áprilisában gr. Batthyány József hercegprímás végleg visszaköltözik az érsekség ősi székhelyére, mely alkalomból a plébániatemplomban ünnepélyes misétcelebrál, másnap Sándor Antal palotájában ebédel ad az esemény tiszteletére, amin a megye előkelői is megjelennek. 1800 januárjában a nádor, József főherceg és felesége, Pavlovna nagyhercegnő' Bécsből Budára utaztukban 63 fős kíséretükkel a Sándorok palotájában szállnak meg. Az ünnepélyes bevonulás és fogadtatás után a főhercegi pár a Sándor-palotában szállt ki hintójából, s itt fogyasztotta el az ebédet. Este az egész városban díszkivilágítás volt, melyben a Sándor-palota különösen élen jár a kortárs újsághír szerint. Nem tudjuk a Sándor-család miért és milyen körülmények között adta el városi palotáját, mindenesetre egy 1820as telekkönyvben a házban Jen ik János t írják össze, akiről egyelőre semmi közelebbit nem tudunk. Ennek ellentmond az az adat, amely szerint a házat csak Sándor-Metternich Paulina - Sándor Móric leánya - adta el az 1850-es években. A két ellentmondó adat azzal az elképzeléssel egyeztethető, hogy 1820-tól a Sándor-család nem el-, csak bérbe adta a palotáját. E változással kapcsolatban kerülhetett sor azokra a kisebb átalakításokra, melyek formailag az 1820-as évekre datálhatok. Legfontosabb közülük az emeleti udvari folyosó kialakítása, amelynek vaskorlátja és bekötő vaselemei is ekkoriak. Valamint az az alakos díszítésű vaskályha, amely másodlagos elhelyezésben került elő a két emeletes épületszárny földszinti csatlakozásában. Az arisztokrata család után a valószínűleg polgári lakó az épület használatának olyan megváltozását jelentette, amely valószínűvé teszi azt is, hogy ekkor került sor a szükségtelenné vált emeleti nagyteremnek egy közfallal újból két helyiségre osztására, és a több rangos, 19. századi díszítőfestés közül az elsőre. Még pontosan nem ismert időpontban költözött a házba a Kamenszky-család. Kamenszky István, a jeles orvos, 1825-tól volt Esztergom megyei főorvos, tehát valamikor ezután biztosan volt Esztergomban lakása, talán Jenik János után ő bérelte a házat. Úgy tűnik, a tulajdonjogot csak fia, Elek szerezte meg. Unokája, Gyula királyi kúriai bíró pedig feleségével e házban alapította az Országos Szent Gellért Egyesületet. A Kamenszky-család egymást követő generációi több átalakítást és bővítést végeztettek az épületen, ezek kutatásával és datálásával még nem foglalkoztunk behatóan. A Jókai utca 3-5. felől a főépülethez csatlakozó mellékszárnyként megépült a ma is álló négyszögből nyolcszögalaprajzúba átmenő torony csúcsíves ablakokkal; jelenleg padláslépcső, egykori rendeltetését nem sikerült még tisztázni. Átalakították a lépcsőházat, és így kialakult annak mai képe. Ezzel összefüggésben nyitottak ajtót a lépcsőházból az udvari emeleti folyosóra, így annak kilépésénél lejjebb kellett helyezni a megfelelő folyosószakaszt. A főépületet többször újrafestették jó színvonalú díszítőfestékkel. Az udvar hátsó részén pedig kerti lakot emeltek. Az építmény egy helyiségből áll, fűrészelt fatornáccal, a két oldalfalon gótizáló vakolatarchitektúrával, a belső falfelületeken díszítőfestéssel. Az Országos Szent Gellért Társaság házbeli működésével hozták kapcsolatba a tornyot és a kerti lakot, de erről semmi biztosat nem tudunk. A helybeliek emlékeznek viszont arra, hogy a lépcsőházból bal kéz felé nyíló emeleti helyiség lépcsőházi falán szintén a Társasággal kapcsolatos gipszdomborművek voltak (ezek körvonalai a barokk falképek hiányaként a feltáráskor kirajzolódtak). A ház Plébánia utcai földszinti elfalazott ajtónyílásába kődomborművet helyeztek, amely 1945 után a plébániaépület kerítésfalába került át. Ikonográfiái érdekessége, hogy a Szent István felajánlja Magyarország koronáját Máriának }e\er\et püspök öltözetű alakjaként Szent Adalbertet és nem Szent Gellértet volt szokás ábrázolni. Ugyanitt a ház sarkán feliratos kőtábla is megemlékezett a Társaságról, ez ma széttörve a kerti lakban hever. 1945 után a házban lakásokat alakítottak ki, új közfalak emelésével és egykori nagyobb helyiségek felaprózásával, de a főfalakat megtartva. Az azóta eltelt több mint fél évszázadban két, szerencsére nem jelentős átalakításokkal járó IKV-s tatarozásra került sor. I). Mezey Alice művészettörténész