Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

6 2001. augusztus 6. 3 MÜVEK ES EVEK • Németh László nyarai Sátorkópusztán 1931 Az 1931. év nehézségekkel kezdődik: mivel a Napkelet az előzetes megállapodás ellenére sem hajlandó hozni Németh László három írását (ezek közül kettő zsidó származású író: Fenyő László és Gelléri Andor Endre méltatása), Németh hátat fordít a folyóiratnak. Ekkor neszel föl Babits: munkatársnak hívja a Nyugathoz,. Németh László nagy lehetőséget kér és kap is: cikksorozatban lejtheti ki elveit a/, irodalomról, külön a llatal kortárs magyar irodalomról s annak valamennyi jeles képviselőjéről. Nagy kedvvel és remek invencióval fog hozzá a sorozathoz, amely több hónapon át fut a Nyugatban. Júliusban nagy öröm éri a Némcthcsaládot: megszületik Magda lányuk. A bábaképzőből egyenesen Sátorkőpusztára vonulnak. Az előző nyár itteni lelkiállapotára gondolva írja: „A paradicsomi állapothoz nekünk az hiányzott, amit Adám és liva csak a kiűzetés után kaphattak meg: ez a piros tenyereivel keservesen kapkodó kis teremtés, akit én az anyja unszolására egyszer-kétszer, ha megnéztem, s a tudatot, hogy van mégis, ott hordoztam magamban egész, nap, akár a felesdinnyés kunyhója eló'tt mértem hajnalban a dinnyét, akár a szőlők közt róttam a homokot, szép angol kiadású Homéroszommal a kezemben. Az. apósomék hetenként egyszer jöttek ki, délután néhány órára; nem volt velük senki, csak a feleségem nagyanyja botorkált a baromfiak után fájós lábaival, s a kishúga jött ki néhány napra; tizenkét-tizenhárom éves kislány, aki boldogan úszkált mellettem a halastóban. Ebből a halastóból az éjszakában gazdálkodó béresek rég kilopták a halat, de fürdésre még jó volt, s partján a nagy babiloni fűz. alatt félmeztelen heveredhetett az ember, míg a meztelen Odüsszeusz és Nauszikaa kalandját olvasta, vagy a kolónoszi ligetben panaszkodó Oidipuszt hallgatta, a ragyogó díszletek alatt fölbuzgó fájdalmában. " Valóban: ez már idill, ezek Németh László „görögös" korszakának nagy napjai, hetei. Harminc évesen görög érettségire készül (sikerrel le is teszi a vizsgát). „Kicsiny görög-könyvtáram ott hever a kert karosszékein, nyugágyain szétszórva" - emlékezik vissza -, „feleségem és a húga, amint a hűvösödő estében közös kendőbe burkolózva értem jöttek, hogy vacsorázni vigyenek, a Willamowitz olvasójába beleveszve találtak, amint a feljött csillagoknál erőltettem a szemem. Fenn a teraszon, ahol vacsoráztunk. nagy üvegbura alatt villanykörte égeti: ez alatt a bogárholttestekkel tele bura alatt írtam meg aztán, amikor a határidő'már nagyon szorongatott, a Nyugatnak szánt tanulmányokat. /\ fekete fák fölött a dorogi bánvásztelep villany-hajnala sárgállt, benn a házban a családom aludt, előttem a barna kötésű Opus I lomeri... " ,,Illyésről. Szabó Lőrincről, Halász (.táborról írtam, de a szívem Homéroszszal és Szophoklésszel volt tele. " jegyzi meg a/ Ember és szerepben. Folytatódik a S/.ophoklés/.-napló. melyet az előző év végén kezdett írni. Sokasodnak a jegyzetek, reflexiók, gondolatok. a nagy görög tragédiaköltő műveiről, hőseiről. (...) A „nemzedék-összeesküvés" egyes tanulmányait Németh László rends/erint a megírás másnapján autóbusszal viszi át Babitshoz uiki nyáron ál ott ül ragasztott fészkében az esztergomi hegyen. Esztergom Sátorkőtől gyalog másfél óra, autóbuszon ugyanannyi. csak tikkor ti: percet ülni is lehet közben. Habits idegenek közt. Babits a Reviczky utcai könyves szobában. Babits az esztergomi hegyen: tahin ehhez ii harmadik kiadasú Babitshoz vonzódtam legjobban: < >lyan mcghal<>és mégis tiszteletei kelti) volt ez ii nagy, hajszolt fekete ember, ii fényes Duna fi>h>tt. céltalanságtól türelmetlen s türelmetlenségtől céltalan feleségével. A házuk alatt messze nyíló láj, a város cserepei fölött a Bazilika kupolája, s a Duna fényes csíkján túl a szlovenszkói hegyek: csupa fény, piros, zöld; s fönn a két gubbasztó ember a színek harsány ostromában. En nem is tudom, mit csinállak ide fönn: olvasgatlak, dolgozgatlak, zsörtölődlek - bizonyára ilyesvalamit csinállak, de ha az. ember odaéri, mégis az volt a benyomása, hogy most kehek fel hosszú, gubbasztó iilésbó'l, amelyben valami nagy, fájdalmas ürességet őriztek, idegeik zaklatott, vonagló hálója alatt... Úgy láttam, ők is örültek a látogatásomnak, s nemcsak annyira, amennyire egy irodalmi szövetséges látogatásának örülni illik. Voll egy kis négyéves lányuk, piros arcból kikacagó szem, aki fölött ebben a színekkel ünneplő világban az. ő árnyékuk állt őrt. Ez. különösen örült a látogatóknak. Egyszer Sálorkőre is áthozták, s a kocsi, melyen az. állomásról bejöttek, a diűőben megcsökönyösödő csacsifogat, a majorság s a pólyás baba, akit még meg sem nézhetett, már el kellett lőle búcsúznia: egy csodavilág emlékét hagyta az. eszecskéjében, melynek ezentúl én: a pólyás baba papája voltam a képviselője. S talán Babitséknak maguknak is egy színesebb másik világot jelentettünk itt a szomszédban.'"(...) 1932 1932 júliusában Sátorkőpusztán a „Szophoklész napló" az alábbi bejegyzéssel bővül: „ Vendég vagyok szőlők és gyümölcsfák közepén; a homokon hatalmas lavór, benne a kislányom, meztelen. Főzeléken élek és tejen: kora reggel írok, délelőtt Arisztophanészi olvasom, pihenőül a differenciál és integrál számítást lapozgatom, délután Szophoklészt, Homéroszt, s mellé Proustot, vagy ha kedvem tartja, a héber nyelvtanom. Fürdők, s lesem, hogy érik-e a kajszibarack. Este a nyitott terasz villanykörtéjének rohanó bogarakat nézzük; a terasz fölött szagos eziistfák, lombágaikon elhelyezkedett, alvó galambokkal. Minden idill lehelne, s én sosem voltam ilyen heroikus hangulatban. A fegyverek közé fogott Antigoné sima öltönye és sima arca ez a béke, szükség van rá az. utolsó elszánáshoz. Ma még van családom, kenyerem, s idegeim hárfáid kínálkoznak a világ sz.elíd ujjai alá. A szenvedésnek ez. a szélcsendje kell hozzá, hogy az. ember vállalni merje az új nagyobb szenvedést. Tanú, jeleztem barátomnak, új folyóiratom címét s őkifejezőnek találta. Ha nem lenne nevetséges; egy nyolcsoros versben, az örök törvények mellett bizonyságot tevő, élve eltemetett Nőnek, Antigonénak ajánlanám." A heroikus érzés és tartás indokolt és Némethre jellemző is. Nagy elszántság kellett a Nyugattal és Babitscsal való szakításhoz, de még nagyobb ahhoz, hogy a magyar irodalomban páratlan vállalkozásba, a Tanú megindításába belekezdjen! (...) E sátorkői nyáron - 1932-ben-óriási munkatempót diktál magának Németh László: a Tanú első számának összes tanulmányát itt írja! A környezet, a hely hangulata tökéletesen alkalmas a nagy alkotás inspirálására. A Tanú-években - legjobb szépírói erényét is csillogtatva - így vall erről: ..Csaknem az egész, nyári szünidői apósom sátorkőpusztai birtokán töltöttem. A sárgán átfénylő dió- és körtelomb, ha reggelenként a teraszra léptem, a meleg hónap minden madárfüttyét olt pezsgette a rétegesen reszkető levelek közt, nappal hőséggel s a dorogi bányák füstjével teli világból azonban csak a derű érzését, egy-egy pászma fényt, néhány imbolygó szelecskét s távoli szirénabúgást engedeti be a hatalmas kertbe. Nád székem körül az egyéves Magda próbálgatta a menést, s a kőlépcső tilos erőpróbáján. /\ feleségem hatod-heted hónapos viselős, szemben velem hátra-hátradőlt az ebédhez Tisztított vajbabbal, hogy dobogó hasa s jóságra szétment arca kozl eg\kis lélegzethez jusson. Ilála mögött, az illatos és szemeles ezüst fém galambok indullak s érkeztek - nesztelen a korláton folytatott csókolózás után. Ila könyvvel a kézben kirándultam a fák ernyője alól: a beláthatatlan szőlőforró homokja sülön át teniszcipőm talpán. A dinnyés földön túl, egy nyárfák resz.ketésével fehér, sz.éllölcséres helyen a fürdésre is befogható halastó várt. A régi tulajdonosok méhessé alakított kriptája mellől a bánya órjási homokgödre, a gyümölcsfás munkásházak s szemben a kálvária melleit egy fekete salakhegyJögódz.tak össze egyetlen kilátásba. A Tanú első számának talán minden egyes sora ebben a kertben készüli, mintha csak maga választotta volna ki a tartalmához, illő szülőhelyül. " A sátorkői kertben a reggeleket Proust olvasásának szenteli: A Temps perdut valósággal kipreparálja: piros színnel jelzi a motívumok eredetét, kutatja vonulásukat; a mű szerkezetét, az építkezés törvényeit, a figurák metamorfózisát vizsgálja. Az eredmény: Proust módszere, rögtön a híressé vált, sokat idézett s valóban magvas, a kor hangulatát híven tükröző szép Beköszöntő után a Tanú első számában. A délelőttöket Arisztophanész társaságában tölti. Nem a korábbról ismert Szophoklészről születik tanulmány a Tanú I-be, hanem Arisztophanészről: ő jobban illik ennek a nyárnak a hangulatához, mint a nagy tragédiaköltő. Mert - mint írja - „bátor szökésű kamasz, aki, ha akarom, Dionüszosz, költője, ha akarom, a futurizmusé." Úgyszintén ennek a nyárnak a nagy felfedezése Ferdinánd Friednek 1929 és 1931 között írt tanul mányaiból összeállított kötete: a Das Ende des Kapitalismus. E könyvre vonatkoztatva mondja Németh László, hogy „önmagát olvasta ki" belőle, s valóban: Fried tanulmányai megerősítést jelentenek számára azzal kapcsolatban, amivel már két éve küszködik. „Két éve néztem farkasszemet a hazai marxizmussal — írja — egy hajlékonyabb, nyugatibb (ha nem halottsértő e sz.ó) proustibb szocializmus nevében;" (...) „ Fried könyve - olvashatjuk a róla írt elemzésben a Tanú 1. számában -, reményt nyújt, hogy a szellem emberének a következő évtizdekben talán még sem kell egészen történelmen kívül élnie s épp Közép-Európában anyag és minőségforradalma közt mégis megtörténik a kiegyezés... A kapitalizmus legnagyobb bűne Fried szemében, ami a mieinkben is, hogy a társadalmat tömeggé süllyesztette... Míg a tizenkilencedik század kapitalista szellemű szocializmusának eszébe sem jut a tömegtermelési elv jogosságában kételkedni s természetesnek tartja, hogy egy ország minden lakosa ugyanabban a nadrágban járjon, a Fried szocializmusa, melyet a minőség forradalma fűt, noha a tömegekért kiizd, a tömegekben lappangó egyéni változatokat, az. 'emberi minőség '-el akarja termelésben és életben felszabadítani. " „A könyv sugallata jó szövetségeseket talált alig néhány lépésnyire az apósom szőlődombján. Helybeli napszámosok helyett itt barna tokajiak permetezték, rafiázták a szőlőt; ittlétük alatt biztosítva volt a legszi'íkebb kenyerük, s azontúl övék a termés fele. Nem lehetett összehasonlítani a munkájukat a kukoricák alatt ténfergő béresekével; de még a tisztviselőkével sem, akiket mint hivatalnok megismertem. Nem voltak tőkések, s munkájuk mégis vállalkozás volt; amit csináltak, szép volt mint munka, s erkölcsös mint kereset. Példájuk úgy esik elém, mint Newton elé az alma. A lehetőségek közt Ferdinánd Fried és én küzdjünk a tokajiakért. A sokat vitatott 'minőségszocializmus' a rendezett vállalkozások Janus-arcú tana így szülelelt meg egy vasúton felejteti könyv s néhány vulkánjáról lesodort tokaji találkozásából. Ixilszólag a semmiből; valójában leslem minden sejtjéből s élelem minden órájából. "(...) (Folytatjuk) Az író, il'Il'.scj'cvcl - Dcmusz I a sátorkőpusztai Az összekötő (...) „I larmadik út", Németh mint „harmadik utas", kispolgári idcológus-hányszor, de hányszor hallhattuk, olvashattuk e könnyedén kiosztott megbélyegzést! De hát mit is jelent valójában, az ő saját értelmezésében a „harmadik út"? 1935ben könyvet ír, melynek címe: Magyarság és Európa. E címben mindhárom szó - az és kötőszó is - egyformán fontos: ugyanis éppen ez az összekapcsolódás a Németh László-i „harmadik út" lényege. Maga fejtegeti ugyanis könyvében, hogy a „harmadik út" nem más, mint kísérlet „európai és magyar magatartás összefűzésére". Az összekötés, az „összefűzés", a dichotómiákban (a mereven elkülönítő kettős felosztásban) való gondolkodás meghaladása, a különböző irányból fölemelhető értékek összeötvözése nála az anyag és szellem primátusa körül folyó filozófiai vita zárójelbe tevését is jelenti. Felfogása szerint ugyanis anyag és szellem ugyanannak az életdarabnak más-más aspektusa csupán, történelmileg tehát nem szigetelhetők el egymástól. Következésképpen anyag és szellem forradalma, a világ két forradalma egy, egyszerre történő és együtt ható jelenség. „Az élet időnként megduzzad - írja egyik cikkében -, új területekre áramlik ki, s ezek a nagy kiáramlások egyszerre anyagiak és szellemiek" (Életcél). Erre a filozófiai konklúzióra épül Németh László történelemfelfogása, társadalomszemlélete, kultúraképe, de még gazdaságpolitikai elgondolása is. Elképzelhetetlennek tartja például, hogy „gazdasági intézkedésekés intézmények akármiféle szép rendszerré összetákolva a lelkek megújhodása nélkül a társadalmat megreformálhassák. (...) Egy igazi mozgalom nem egyes politikai vagy gazdasági feladatokat akar megoldani", de „új, sugalló életérzés"-t is teremt. „Hiábaszínleljük közgazdaságunkkal, hogy megújhodtunk - írja -, ha az élet nem változott meg, az újjászületés ugyanaz lesz, ami a rothadás volt" (A reform). Az anyagi világ forradalma a lelke forradalma nélkül csak félmegoldás. Az európai helyzettudat úgyszintén egy feszítő kettősség feloldási lehetőségéből szerveződik Németh László gondolatrendszerében. Kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy „a magyarság sorsa a kis népek zónájához, Kelet-KözépEurópához kötött" (A reform). Máig érvényes tanulságként és politikai intelemként is fontos annak belátása, hogy a „Közép-Európa gondolat kiszabadít a meddő irredentizmusból, nem a nagyhatalmak kegyétől, hanem közép-európai szerepünktől várja felemelkedésünket" (Magyarság és Európa). S éppen ezen az alapon utasítja el a Kelet vagy Nyugat; más - történelmi vonatkozásban (SzekfűGyulával vitázva) pedig a „kis magyar" vagy „nagy magyar" út dichotómiáját is. A „legnagyobb" magyar út: az európai út - hangoztatja -, mégpedig oly lehetőséggel, ahogyan egy nagy kórus is működik: ki-ki a saját hangját hallatva járulhat hozzá az egész., a teljes megszületéséhez és egészséges működéséhez. A legújabb kori magyar kultúra népi és urbánus vonulatra történő kettészakadásának idején, a '30-as évek közepén Németh megint csak a kívánatos szintézis előnyei mellett érvel. Nyitottan, toleránsán és példás felelősséggel. Az urbánus íróktól szólva például így: „Működésük szükségszerűen egészíti PUSÉE-wt .llával - és Magda lam ukkal kertben (1939?) ki a 'parasztírókét'. Ok ebben az évtizedben a magyar szellem érzékszervei; rajtuk át szivárog be hozzánk a háború utáni Európa, ők emlékeztetnek rá, hogy kultúránk leánykultúra, mely testvéreitől elszakadtan lesüllyed, elparasztosodik" (Magyarság és Európa). 1938-ban Gaál Gábor - aki végképp nem vádolható meg a Németh László reformeszméi iránti rokonszenvvel -, tehát Gaál Gábor világít rá arra, hogy Németh „írói működése épp azt a szakadásthidaljaát, ami alegújabb magyar irodalomban az urbánus és a népi írók szigorú különválasztásában bekövetkezett" (Korunk, 1938. 5. sz.). Miként Németh szerint „korunk két forradalmát: a minőség lázongását a színtelen civilizáció ellen s az igazság lázadását a kapitalista garázdaság ellen" (Új nyelvtanokra) úgyszintén össze kell egyeztetni; a marxi szocializmus és a 19. századi kapitalizmus - „az egymást fojtogató ikrek" - helyett és fölött az értelmiségi társadalmat kell megvalósítani. Méghozzá itt: „Európának ezen a gyanús zugán": európaivá kell duzzasztani a magunk nagy történelmi kísérletét. Mégpedig a szétválasztó, a társadalmat erőszakkal és természetellenesen polarizáló osztályharcos ideológia elvetésével, és az osztálynélküli társadalom egyedül lehetséges formájára, az értelmiségi társadalomra való irányvétellel. Ebben az elgondolásban az értelmiség olyan társadalmi „nagy csoporf-ként funkcionál, amely érdekegyesítő, ideológiai feszültséget kiegyenlítő, az egész társadalmat a saját képére formáló, „szocializáló" funkciót teljesít - az általános értelmiséggé válás érdekében és folyamatában. Ugyanez az összekötő lényegű történelemszemlélet határozza meg Németh László álláspontját a határainkon túli magyarság sorsának a befolyásolhatóságát illetően is. Nem lehet a kényszerűen folytonos időszerűség döbbenete nélkül olvasni a még 1935ben írt, következő sorait: „A határon túliak sosem jutottak volna ekkora sanyarúságra, ha a határon inneniek nem viselkedtek volna olyan oktalanul". Továbbá: „amilyen mértékben halad idebenn a reform, s lesz a haldokló népbcíl példanép, olyan mértékben lesz az ottani tengésből hivatás". (A reform) Németh szépírói munkásságának is: a „nyugati módszer" és a „keleti lélek" összehangolása, összeolvasztásának a lehetősége, a „magyar műhely" gondolata áll a hátterében. Művészi és szellemi példaképei e tekintetben Ady és Bartók, akik „végigrohanták Nyugat fejlődését, de keleti népük artézi mélységeit is megnyitották". (Interjú Tóbiás Áronnal). Saját - már régóta tudjuk: kivételesen fontos - írói működését egy kései beszélgetésben nagyon szerényen ekképpen summázta: „A legnagyobb ugrás a Tanú volt életemben; embervilága révén az Égető Eszter ál 1 szívemhez legközelebb; legtökéletesebbnek sokan a Gyász\ tartják; külföldön (...) a/. Iszony keltette a legnagyobb hullámverést. Hogy melyik a legjobb? Énnekem mind jó volt: a méltó továbbélésbe/, szükséges katarzist szolgálták". (Hornyik Miklós: Találkozás Németh lászlóval). Monostori Imre