Esztergom és Vidéke, 2001
2001-05-10 / 18-19. szám
2001. május 10. Áttörés... (Folytatás az 1• oldalról.) 1,2 milliárdos állami pénzhez négymilliárd önkormányzati forrás volna szükséges, amely közelítőleg Esztergom teljes 2001. évi költségvetése. A szavazás előtt Meggyes Tamás elmondta, hogy a költségkímélőbb, a hegyet kevésbé érintő nyomvonal tervezése és engedélyeztetése őszre kész, és remélhetőleg az előkészületi munkák is kezdetüket veszik az idén. Dr. Magyar György javaslatára a testület végül egyenként szavazott. A jelenlévő 22 képviselő közül húszan voksoltak az Arok utcai variáció egyúttal a Bánomi áttörés - megépítése mellett, ellene Juhász Albin szavazott, Ivanov Mihály tartózkodott. Meggyes Tamás a szavazás után megköszönte a testületnek a konstruktív együttműködést. A testület egyetértett abban is, hogy a hídról levezető út forgalmának kezelése kapcsán a Táncsics Mihály utcai bekötés, az Esztergom szálló előtti terület stb. ügyében az engedélyeket megadja, ha a város érdekeit is figyelembe veszik a tervezéskor. A testületi ülésen a városatyák egyelőre elvetették az Esztergomi Nemzeti Színház, alapításának a tervét azzal, hogy a polgármester folytasson tájékoztató tárgyalásokat ebben a témában az érintettekkel. Az ülésen intézményi pályázatról, a városgazdálkodási feladatokat ellátó Strigonium Rt.-ét érintő kérdésekről, a 75 lakásos kijevi épület felújításáról (amelyre, mint emlékezetes pályázatot nyert a város a Gazdasági Minisztériumtól), az Esztergomi Városi Televízió Kht. támogatásáról és az idei szúnyogirtásról döntöttek a képviselők. * * * Az esztergomi képviselő-testület április 26-ai rendkívüli ülésén a városatyák teljes egyetértésben megállapodtak abban, hogy május 4-én újabb rendkívüli ülést tartanak, amelyet a Mária Valéria híd magyarországi oldalán a levezető út építési tervéhez történő tulajdonosi és útkezelői hozzájárulás adása miatt volt szükséges összehívni. A cél az volt, hogy a két rendkívüli ülés közötti időszakban a város közlekedési érdekeit sikerüljön maximálisan figyelembe vetetni (a korábbi terv szerint nem mindenben jutottak érvényre Esztergom érdekei) az állami közútkezelővel. Mivel ez sikerült, az ülésen a képviselők nagy többséggel igennel szavaztak, így Esztergom zöld utat adott az. állami építkezésnek. Ennek szellemében például amíg az Árok utcai bekötés meg nem épül, addig a Helischer utca teljes hosszában kétirányú lesz. Az ülésen döntöttek továbbá az aknázómoly elleni vegyszeres védelemről is. Gulya István A Polgármesteri Hivatal a Komárom-Esztergom Megyei Közlekedési Felügyelet felkérésére közszemlére tette a Mária Valéria hűl magyarországi oldalához kapcsolódó út tervdokumentációját. Az útépítési helyszínrajz a Polgármesteri Hivatal portáján május 7-ig volt látható. További információi a Polgármesteri Hivatal Kpítési és Városfejlesztési Irodája ad. ÚT-NYOMVONALAK Képviselő-testületünk legutóbbi ülésein e térképek fölött tanácskoztak a városatyák. A baloldali szelvényen eró'sebb feketével kihúzva az a változat látható, amely az Árok utcát (alul), a Táncsics utcát (középen) és a bánomi áttörést (fent) ábrázolja. A 8-10 000 szám azt jelenti, hogy az áttörés megépítésével nem hogy 15 200-ra nőne a belvárosban átmenő autók száma, hanem a mai 12 000 is jelentősen csökkenne (8-10 000-re), mivel - pontos felmérések alapján - a bánomi áttörésen 5-6000 autó haladna át. A jobboldali térkép azt ábrázolja, hogy az Árok utca nélkül a Táncsics utcán át 4000 (3000) autó teljesen a belváros „szívébe" jönne, ahol már így is 12 000-res a forgalom. Első nap az esztergomi Európai Polgárképző Akadémián (Gulya) Április 27-én kezdte meg az oktatást az Európai Polgárképző Akadémia Esztergomban. Az akadémia célja többek között, hogy hallgatóit felkészítse az európai uniós csatlakozással járó lehetőségekre és kötelezettségekre, konkrétan: hogy a képzésben résztvevők megismerjék az unió törvényeit és jogszabályait. A megnyitón Meggyes Tamás polgármester az esztergomi polgári hagyományok jelentőségét emelte ki. (Beszédét külön közöljük.) Benkő Ferenc, a Vág-Duna-lpoly Eurorégió Kht.-nak - az akadémia működtetőjének - ügyvezetője a képzési formákról beszélt, Kovács István, a Külügyminisztérium osztályvezetője a csatlakozás előnyeit és hátrányait ecsetelte, majd a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, dr. Horváth István a kamarának a csatlakozásban betöltött szerepéről szólt, hozzátéve, hogy Esztergomban a kamarai tagság egy értékesebb, minőségi munkára helyezte a hangsúlyt. Dr. Boros Imre, a PHARE-program kormányzati koordinációját ellátó tárca nélküli miniszter az európai integráció kapcsán azt hangsúlyozta, hogy ki kell dolgozni egy naprakész intézményi hátteret. Fontos kérdés a mezőgazdaság helyzetének rendezése, mivel ez az egyik legkritikusabb pontja a csatlakozási folyamatnak. A miniszter szerint hazánk felkészült a csatlakozásra, amelyben a hazai polgárképző akadémiák is fontos szereppel bírnak. Az ünnepélyes avatót követően, kora délután már el is kezdődtek a képzések. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Az. újkori Magyarország történetében, a kiegyezéstől a második világháborúig Esztergom a klasszikus polgári élet, a polgári gondolkodás egyik jeles hazai fellegvára volt. Nevezhetném tipikus polgári kisvárosnak, amely megnevezésben a „kis" nem a jellegre, hanem a méretre vonatkozik. Ebben a szép, értékteremtő és értékmegőrző időszakban alakultak ki városunkban is azok a nemes hagyományok, az a gondolkodásmód, viselkedéskultúra és életvezetési gyakorlat, amely a polgári életre jellemző, s amelyet az. 1950-es évektől következő időszak legsötétebb éveiben sem tudtak kiirtani. Történelmi örökségétől, polgári értékeitől az. esztergomi ember nem fosztatott meg, mert nem akarta, hogy megfosszák. Különösen nagy öröm, hogy az. utóbbi esztendőkben egyre inkább érvényre jutnak a polgári értékek. Az itt élők nyíltan, emelt fővel vállalják ezeket. Napról napra egyre többet tesznek városunk felemelkedéséért. A gyarapító, jó polgár mintájára. Aki miközben - nagyon helyesen és követendően önnön gyarapodására iigyel, jut elég ereje és szent eltökéltsége arra is, hogy egy város közösségében gondolkodjon és cselekedjen. Polgárnak azonban nem csak születik az ember, hanem azzá válik; részben magával hozza a családi háttér polgári örökségét, de tudatos cselekvéssel, tanulással, önzetlenséggel teszi önmagát igazán polgárrá. Felismerhető, hogy az. Európai Unió gondolkodásmódjában az elmúlt néhány esztendőben fontos és lényeges változások történtek. Az. unió nem országokbam, még csak nem is nemzetekben gondolkodik, hanem olyan, akár éppen a határokon átnyúló kisrégiókban, amelyeknek alfája és ómegája a polgár. A polgár, aki szomszédjaival azonos érdekközösségben él - hadd emlékeztessek arra, hogy a Mária Valéria híd megépülésével a szlovákiai Párkány válik Esztergom második legközelebbi szomszédjává, számos szempontból pedig az elsővé -; alfája és ómegája az a polgár, akit azonos hagyományok, képességek és lehetőségek vezérelnek. Erezhető, hogy nemsokára az. unió lakói kettős kötöttségűek lesznek. Jelentős hányaduk már most is az.. Egyrészt országuk állampolgáraként, másrészt kistérségük polgáraként fognak élni, ahol az. utóbbi ugyanolyan jelentőséggel bír, mint az. első. Nemsokára Magyarország is uniós tagállammá válik. Közismert, hogy ez mennyi előnnyel és áldozatvállalással jár, de a leglényegesebbek nyilvánvalóan azok az előnyök, amelyeket mint tagok élvezhetünk. Úgymond „hivatalosan" is annak a nagy és népes családnak leszünk a tagjai, amelynek a Szent István-i államalapítás óta mindig is voltunk. A fontos változás az, hogy újra aktív alakítói lehetünk a közös európai jövőnek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mint korábban mondtam, a polgárságot tanulni is kell. Nem csupán az általános szemléletet, az értékrendet, hanem annak a napi gyakorlatát. Az uniós csatlakozás során számos olyan lehetőséghez, jutunk, amelyet nem árt, sőt szükséges, ha előre ismerünk. Többek között azért, mert ezzel rengeteg későbbi energiát és időt takarítunk meg. Az. Európai Unió hazánkban is alkalmazásra kerülő szabályait, joggyakorlatát meg kell ismernünk, hogy élni tudjunk a lehetőségekkel. Hogy igazán polgárok lehessünk. Idehaza és a többi uniós országban egyaránt. Nagy öröm számomra, és biztos vagyok benne, minden esztergomi polgár számára, hogy városunkat érte az a megtiszteltetés, hogy otthont adhat az Európai Polgárképző Akadémiának. Az örömünket külön ünnepi fénnyel vonja be, hogy polgárképzó akadémia Magyarországon elsőként Esztergomban jöhetett létre. Régi vágyunk, hogy minél több képzésnek, térségi feladatnak biztosítsunk helyet - Esztergom méltóságának visszaállítása szellemében. Szinte törvény- és sorsszerűnek gondolom, hogy a hajdani esztergomi polgári hagyományok alapjain egy térségi képzés, az Európai Polgárképző Akadémia központja lehetünk. Kívánom az. akadémia szervezőinek, munkatársainak, hogy munkájuk eredményes és örömteli legyen. Kívánom az akadémia hallgatóink, az első képzés résztvevőinek, a kis- és középvállalkozások képviselőinek, hogy hasznosan, ismeretanyaguknak a napi tevékenység során is jól alkalmazható gazdagításával teljen az idejük. S ami szintúgy fontos: épüljenek a kapcsolatok. Hiszen minden egyes kapcsolat egy újabb érdekes és értékes világ! (Meggyes Tamás polgármester avató beszéde az esztergomi Európai Polgárképzó' Akadémián, 2001. április 27.) Közlemény Tisztelt Esztergomi Polgárok! Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2001. május 17-ig közszemlére teszi az útépítési program eddig elkészült engedélyezési terveinek helyszínrajzait a hivatal emeleti folyosóján. A dokumentációkban az alábbi utcák tekinthetők meg: Bocskoroskúti utca. Malom utca. Mattyasovszky utca. Sánc utca, Tclegdy utca, Gábor Áron utca, Erkel Ferenc utca. Hegy utca. Homok utca. Hőláv utca, a pilisszentléleki Kossuth Lajos utca. a pilisszentlélcki Építési lelkek utcája. További információi ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Építési és Városfejlesztési Irodája ad. rv« wvv VWV.'- 1