Esztergom és Vidéke, 2001

2001-04-12 / 15-16. szám

2001. április 12. Esztergom és Vidéke 5 IDÖ*MŰ* HELY Várhegy. 1995, jebelin, l-es felvetés, 120x210 tm (hli: Molnár Cem) VÁROS •VILÁG Szerémy György A helyzet Lám, a nóta elmúlt. Csönddel kell beérni. Az ido meg úgyis olyanképpen méri a sorsodat, ahogyan akartad, vagy ahogyan esik. Eszik, vagy nem eszik: ez a Rend. S ha te azt reméled, hogy megtart majd egy-két megó'rzött erényed, hát hidd, hogyha jólesik. Bár holnapodat a Semmi kavarja, s lehet, alusznak régen az istenek. Szándékaik veled különben: nincsenek. Az élet a tied. 2001. március TAVASZ • SZENT GYÖRGY HAVA A VAROS NAPJAI: Április 1. • 1868-ban a Vízivárosban megalapították a Prímási Uradalmi Gépgyárat. (Későbbi nevein: Prímási Gépgyár és Vasöntöde - Esztergomi Uradalmi Vas- és Fémöntöde stb.) Április 8. • 1945-ben - Belouszov szovjet alezredesnek, a megye és a város katonai parancsnokának engedélyével - beiktatták hivatalukba az újjászer­vezett közigazgatás vezetőit. (Főispán: Váradi József, alispán: Martsa Ala­jos, polgármester: Mikler Ferenc.) Április 15. • 75 éve: 1926-ban, a reáliskola tanári szobájában tartotta alakuló ülését a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság. (23 alapító tagja között Einczinger Ferenccel, Féja Géza íróval és Bányai Kornél költővel.) Április 18. • 1912-ben átadták a - Hübschl Kálmán tervei szerint - felépült fedett uszodát. Április 19. • 1914-ben letették a vaskapui menedékház alapkövét. Április 23. • 1822-ben a Bazilika ünnepélyes alapkő-letétele. Április 26. • 1941-ben: 60 éve a MOVERO a várostól vásárolt területen megkezdte a repülőtér kialakítását. Április 30. • 1848-ban a négy városrész egyesült nemzetőrségének eskü­tétele a főtéren. • 1849-ben népünnepély a felszabadító honvédcsapatok fogadására, a függetlenségi nyilatkozat felolvasása a Vármegyeházán és kihirdetése városszerte. NAGYFALUSI TIBOR szerkesztésében ESZTERGOM és VIDEKE melléklet VI. évf. 17. szám 2001. április 12. Illyés Gyula Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni ­bátrabb új hont a mult időkben fürkészni, mint a jövendőben -? Mi gondom! - áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál. Csak nézelődöm, járok, élek, fegyvert szereztem, bűv-igéket. Már meg is osztom, ha elmondom, milyen e biztos, titkos otthon. Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik. Ha új tatárhad, ha kufárhad özölni el a tiszta tájat, ha útaink megcsavarodnak, mint giliszta, ha rátapodnak: (• • •) Haza,a magasban c* • o vJUp Sok /\+dü\G- s Oráke.­i <» j. / / / ji t i t wX ixrv. J A- t^e stirtí-l ­kcrtnícrkálri,'; / S Si/Zl-t fuDqij -td^n^Lot) / Mzxqyo-éb­fog- ü-e'tehnéi/uj :/ .Kenősen. fce.nac2.rut 1 t \ j fvo íveden. Oi^M BÜlÁy MjKhzí hj Mint Noé a bárkába egykor, hozz fajtát minden gondolatból, ábrándok árvult szerepét is, álmaid állatseregét is. (•**) Figyelj hát és tanuld a példát, a messzehangzóan is némát. Karolva könyvem kebelemre nevetve nézek ellenemre. Mert ha sehol is: otthon állok, mert az a való, mit én látok, akkor is, ha mint délibábot, fordítva látom a világot. így maradok meg hirvivőnek őrzeni kincses temetőket. Homlokon lőhetnek, ha tetszik, mi ott fészkel, égbemenekszik. SZABADSAG — RABSAGBAN Szemelvények Kadosa Árpád Viszontlátásra, hadnagy úr! című könyvéből 1945. - Baja közelében Ránk virradt március 14., a szabad­ság napja - rabságban. Évforduló. Em­lékeimből felidézem azt a március 15­ét. amelyen tanárképzős koromban a Nemzeti dalt szavalom a szegedi Klau­zál téren egybegyűlt egyetemistáknak, középiskolásoknak, valamint az ünnep­lő lakosságnak. Ennek nyolc éve. Hihe­tetlen, mennyit fordult velem azóta a világ! Elszomorító, hogy a legénységből ál­lítólag naponta húszan halnak meg, a németek közül még cnncl is többen. Elkülönítve vannak tőlünk, csak akik őrök kíséretében naponta kijárnak kö­zülünk valamiféle munkára a városba, azok találkoznak velük. Testi-lelki gyötresünkre - inkább, mintsem egész­ségünk érdekében - ma reggel csukló­gyakorlat vette kezdetét. Egy ruszin le­gényt szabadítottak ránk, aki kéjes gyönyörrel látta el ebbéli feladatát. (...) A legénység elindítása a közelebbi, márzabrálják őket! Azt állítják, vasúté­pítésre mennek.és kényelmesen fognak utazni, vagononként 35 fő. Ugyanakkor kulturális est rendezésé­re hívtak fel bennünket, amiért is meg­alakult egy húsz fős dalárda. Magam versmondásra jelentkeztem. Pillanat­nyilag ugyan 39.2 tokos lázam van. s az éjjel alaposan megizzadtam. Március 24-érc ébredtünk. E napra alighanem emlékezni fogok hátralévő éveim során. Mi magyarok végtelenül naivak, az oroszok pedig kiváló lélek­ismerők lehetnek. Avagy nagy benne a gyakorlatuk? Műsortervezetünket elfo­gadták, egszersmind összeírták vásárlá­si kívánságainkat, valamint több és jobb élelmezést ígértek. Majd gyors fer­tőtlenítés következett, az ebédet pedig újabb, alapos zabra előzte meg. Utána sorakozó, s már indultunk is az állomás­ra! Keserves valóságra ébredés volt! Többszöri számlálás után utunk a vá­roson át vezetett, szoros őrizetben. In­nen már nem lehetett megszökni, erre előbb kellett volna elszánni magunkat. Ahogy a szűk utcán megálltunk a házak nyitott ablakai előtt, részvéttel néztek ránk, de nem válthattunk szót senkivel. Három ablak előtt egy-egy kis cédu­lára írtam fel a nevemet, címemet, hogy értesítsem az otthoniakat: élek, fogság­ba visznek, tudja Isten, hová. A cédulá­kat leejtettem az út szélérc, felhíva rájuk az ablakban könyöklők figyelmét. Bólintottak, megértették. Ezt írtam a cédulákra: Kiss Arpádné, Tamási, Bocskai köz 312. Mini fogolx 11. hó 26-án Bajára ér­keztem. Innen alighanem a Szovjet­unióba indulunk. Egészséges vagyok, hiszek a viszontlátásban, csók A rpád 1945. III. 24. Kertész Péter felvétele Flórián Mária A Tizenkettő Ugy látták, minden elveszett, minden imádság hasztalan. „Es száját nem nyitotta meg." Atyja is magára hagyta. De megértették harmadnap a feltámadást, a reményt: velünk élt a földön Isten, megfizetett a bűnökért. (...) Ránk virradt a hajnal. Szeged. Kö­zépiskolás és egyetemi éveim színhe­lyére érkeztünk, ahol minden kedves, mindencsupaemlék,ahovámindigvisz­szahúz a szívem! Itt kell áthaladnunk, bezárva, elszigetelve a világtól, a sza­badságtól ! Ó, szegedi nyarak, ifjú hevü­letek, első, édes diákszerelmek emléke! (...) Elég volt csak látni őt, szeme kék­jét, hallani hangja selymét - a költő után szabadon - akinek elég volt csak a kö­zelében lenni. Elég volt, ha kezünk oly­kor véletlenül összeért. Még meg sem csókoltuk egymást... Szeged még poros utcáival is kedves nekem, a gondtalan, szárnyaló, tovatűnt ifjúság! (...) Csak a korona, a pénz volt kevés e húszas években, melyet édesa­pám mozdonyvezetői nyugdíjaként ka­pott. S most itt kocogunk át a lebombázott, ideiglenesen használhatóvá tett tiszai vasúti hídon. (...) Öt utcával feljebb, a Kállai utcában édesapámék háza. Ott­hon vannak most? Megérkeztem, csak ki kellene szállnom. Ha tudnák, hogy itt viszik legkisebb fiúkat az ismeretlenbe, ahonnan kérdéses: van-e visszatérés? Miért? Mi értelme? Hiszen alig lehet hátra valami a háborúból! Március 25-én érkeztünk Temesvár­ra. de már messze mögöttünk hagytuk. (...) Áthaladtunk Karánsebesen, melyet mozdonyvezető édesapám oly sokat emlegetett gyerekkoromban, hiszen Szabadkán laktunk, s akkor még Nagy­Magyarország volt. Istenem! Egy em­beröltő, s micsoda átkozott változás! Áthaladtunk három alagúton. Nagy a csönd közöttünk, nagy a hallgatás. Tá­volodunk hazánktól. (...) Egy előttünk ismeretlen halottja lett a tegnapi szökési kísérletnek. A mellet­tünk levő kocsit - a kivájt padozat miatt - hullaháznak jelölhették ki, ide dobták fel lelőtt bajtársunkat. Mindegy ugye, hogy élve, vagy halva, csak meg legyen a darabszám. Reggel Krajovára érkeztünk. Akinek még maradt megmentett, eldugott pén­ze, fehér kenyeret és almát vehetett az állomáson. Vehetett volna, de őreink nem engedték. Nagycsütörtökön reggel kaptunk két deci löttyöt, aztán egész nap semmi mást. Nyelvünk a szájpadlásunkra ta­padt, s csak feküdtünk mozdulatlanul ebben a tikkasztó hőségben a kocsi al­ján. Vajon meddig bírhatjuk? Egyesek szerint csak az első három hét nehéz. Aztán meg lehet szokni. Az éjjel három társunknak sikerült a szökés. Őreink nekiestek a visszamara­dottaknak. Mást nem igen tehettek. Áp­rilis blondja, május szamara - ez utób­biak mi vagyunk. Nagypéntek. Ma valóban szenved­tünk éhséget, szomjúságot, letörtséget. Egy csepp vizet, egy falat ennivalót sem kaptunk. Csak pihegünk a fullasztó hő­ségben a kocsi alján. Teljes letargiába süllyedtünk. (Folytatása 7. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents