Esztergom és Vidéke, 2000

2000-01-20 / 3. szám

2000. Január 13. Esztergom és Vidéke i Lencsehegyről - bányász fejjel Az esztergomi-dorogi szénmedence évszázados történetének utolsó fejezete a lencsehegyi bánya. Napjainkban közel ezer embernek ad munkát, a kitermelt szenet erőmüvekben és családi házakban hasznosítják. A bányászkodás tiszteletreméltó hagyományát szívósan őrzik Dorogon. A bányászok szakmai összejövetelén a lencsehegyi bányászat jövőjéről kérdeztük az ügyvezető igazgatót, Fehér Ernőt, aki elmondta: térségünk országgyűlési képviselőjével, dr. Latorcai Jánossal egyetértésben mindent elkövetnek a szénvagyon hasznosításáért, az itt dolgozók megélhetéséért... -Milyen múltra tekint vissza a lencsehegyi bánya és milyen szerepe van jelenleg? - Bányaüzemünk az 1980-as évek első felében, az eocén-program utolsó beruházásaként létesült. A Dorogi Szénbányák állami vállalat egyik bányaüzemeként kezdte meg működését 1986-ban. A bánya erőltetett ütemű termelésbe-állítása és a rosszul kialakított fejtési rendszer következtében - rövid fellendülés után - termelési-gazdasági csődhelyzetbe került, ami - a bányászatot sújtó, kedvezőtlen külső gazdasági környezet hatásaival párosulva - 1990-ben a Dorogi Szénbányák felszámolásához vezetett. A felszámolás során újjászervezett társaság nagy energiát fektetett az akkor még rendkívül magas költségek csökkentésére. A program minden várakozást felülmúló sikert eredményezett, az ország egyik legköltségesebb bányájából a leghatékonyabb mélymúveléses szénkitermelő egység lett. Napjainkban Lencsehegy termeli a legjobb minőségű és legolcsóbb barnaszenet az országban! -Akkor pedig miért jeleni nehézséget a szén értékesítése, illetve kik jelentik a konkurenciát? - A rendkívül kedvező költségek ellenére a bánya értékesítési gondokkal küzd. Ennek oka a magyar szénpiacban gyökerezik. A lakossági (darabos) szénpiacon a keleti import miatt nyomottak az árak, és az elmúlt tíz évben heted részre zsugorodott a piac. Ennek ellenére ezen a piacon nyereségesen értékesítünk, de a lencsehegyi termelésnek csak 10 %-a alkalmas Napjaink egyhangú belenyugvásában mint belenyugvó szemlélem a világot és vagy értem vagy nem értem, mi is történik benne velem, körülöttem. Szemlélem tehát, híreket hallok róla, élek benne (ha akarom, ha nem), hallgatok vagy időnként szólok néhány keresetlent aztán indulok a dolgomra. Vagy inkább indulnék, ha dolgom véletlenül messzebbre vezetne és vasúton kellene utaznom. Hiszen a vonat nemhogy nem vár, lehet, hogy el sem indul. Mindegy, van autó, autóbusz, taxi és Petőfi sem vasúton járta keresztbe-kasul a rónát. Igaz, talán több ideje volt. Bosszankodni szükségtelen, a dolgokon semmit sem változtat, este pedig a televízióban úgyis rengetegen nyilatkoznak majd, másnap reggel a Szaunában is erről lesz szó, Kereszttűzbe is kerülnek majd az érintettek mindenféle oldalról, a lapok főcímben hozzák a történteket és még a rádióból is a vonat robog majd elő. Néhány napig valamely birka nyugalmával el is hallgatom a dolgot, kívülről ismerem az érveket, ha vasúton nem is, de eme szellemi vonatozás közben már nyugodtan tudok olvasni is, mígnem egyszer csak becsukom a könyvet. Álljunk már meg egy szóra! Meddig tart még ez a cirkusz? Micsoda új érvek vagy ötletek nem születnek még vasút illetve vasutas ügyben? Értem én, hogy kevés a bér, sok a kiadás, híján van a megértés, a tolerancia. Azt azonban már sokkal kevésbé értem, hogy lerobbant mozdonyaink szegény vezetői meddig akarják még elhitetni az országgal, hogy közvetlenül lakossági felhasználásra. A hazai szenek meghatározó részét a széntüzelésű erőművek égetik el. Mivel az erőművek és a termelő bányák döntő hányadban közös energetikai társasághoz tartoznak, az energetikai szén több mint 90 %-a ki sem jut a piacra, mert azt, a kitermelési költségektől függetlenül a saját erőműben használják fel. Ez a helyzet az 1990es évek elején az ún. bánya-erőmű integrációs program végrehajtásával alakult ki. Az átszervezés célja a válságba jutott magyar szénbányászat helyzetének a megszilárdulása volt, és ezt a célt sikeresen el is érte. Az integrációból kimaradt szénbányák viszont - az addig is csak korlátozott szénmennyiséget fogadó energetikai szénpiac elvesztése miatt - kilátástalan helyzetbe kerültek. Jelen körülmények között piaci eszközökkel energetikai részesedést szerezni nem lehet, mivel a bánya-erőmű társaságok saját széntermelése általában ők a legszegényebbek? Hiszen időközben mégiscsak kiviláglott, hogy egy kezdő mozdonyvezető bére közel háromszorosa a kezdő orvosénak. Ja igaz, a doktor és a mozdonyvezető egyaránt emberi életekért felel, de azért valami azért sántít a dologban. Vagy talán nem „véreim magyar proletárok."? Egyre inkább úgy érzem, hogy vakvágányra futunk. Miközben egy ország igyekszik hosszas türelemmel, kényszerű nélkülözések árán felajzott nyíl nélkül egy jobb jövőt építeni, akkor miért kell a végtelenségig hergelni ezt az amúgy sem rózsás közhangulatot. Az orvos nem sztrájkolhat, mert esküt tett, a beteget el kell látni. A pedagógus (aki csak megközelítően szeretne annyit keresni mint mozdonyaink kérlelhetetlen vezetői) nem sztrájkolhat, mert a gyereket nem engedheti naphosszat az utcán lődörögni, őt a lekiismerete viszi be naponta rosszul felszerelt omladozó iskolájába, miközben a hírműsorok elharsogják, hogy ha vonatkimaradás miatt elmarad a tanítás, azt az iskolának be kell pótolniuk! Mi ez kérem, ha nem elmekórtani eset? Nincs itt valami aránytévesztés? - kérdezem magamban és fényes nappal lámpással a kezemben próbálom keresni az igazságot. Nem találom és egyre dühödtebben érzem, hogy protestálnom egyenlő, vagy több az erőművek kiterheléséhez szükséges tüzelőanyagigénynél. A vázolt rendszer eredményezi tehát azt, hogy a rendkívül kedvező önköltségű lencsehegyi szén állami beavatkozás nélkül nem képes az erőművi piacra bekerülni. így az a többször hangoztatott kijelentés, miszerint Lencsehegy piaci körülmények között nem képes működni, nem igaz, hiszen valójában nincsen piac, mivel az energetikai szénpiacról hiányzik a vásárlói oldal. - Mikorra tehető a szénvagyon kibányászása, és utána mi vár a meglévő létesítményekre? - A bánya geológiai szénvagyona 13 megatonna (Mt), de ebből kedvező áron csak mintegy 2 Mt termelhető ki, ami 2004-ig teszi lehetővé a széntermelést. A bányászat befejezése után a telephely nagy valószínűséggel hasznosítható lesz. Elképzeléseink szerint a rohamosan fejlődő környezetvédelkell, remélem milliók nevében! Hogyan tehetünk kimondva-kimondatlanul különbséget sztrájkolhatok és nem sztrájkolhatok között? Ez nem más, mint a demokrácia köntösébe bújtatott diszkrimináció! Mi lenne ebben az országban, ha minden nyugdíjas, aki egy munkával eltöltött élet után jószerével nyomorog, ha minden munkanélküli családapa és családanya vagy kezdő diplomás, ha minden kishivatalnok és a többi sokszázezer és millió magyar, aki jóval kevesebből él, mint a vasutasok, kivonulna az utcára? Nézzünk már a határainkon túlra, a volt szovjet utódállamok felé, és némi szégyenkezéssel vegyük már le a napirendről ezt a már kissé unalmasan elnyújtott témát! Követelhetünk és akarhatunk is egy jobb életet, valamely boldogabb jövőt, magasabb bért, tökéletesebb demokráciát, csakhogy annak meg kell teremteni a feltételeit! A feltételeket pedig ma Magyarországon csupán a nadrágszíj meghúzásával lehet megteremteni annak érdekében, hogy egyszer majd lehessen miből engedni. Hogy erre mikor kerülhet sor, senki nem tudja, annyi azonban bizonyos, hogy sztrájk útján soha. Hiszen a kisjövedelmű milliók mellett vannak itt árvízkárosultak, lakhatásuktól, megélhetésüktől, felhalmozott kis értékeiktől a természet által megfosztottak, mi iparnak nyújthat ideális telephelyet. Itt jegyezném meg, hogy ha a bánya bezárása az uniós csatlakozás utáni időben történne, akkor a térség szerkezetátalakítás címén sokmilliárdos támogatásban részesülhetne az EU-alapokból. - Hogyan alakul a sorsuk 2000ben? - Az első félévére biztosítottak a működés feltételei. Reményeink szerint az ezt követő időszakban is termelhet a bánya, feltéve, ha sikeres lesz az erőművi piaci részesedésünk növelése. A bánya esetleges bezárása 900 munkahely megszűnését jelentené a térségben. A bányász szakképzettségűek ráadásul nemcsak a munkahelyüket, hanem még a szakképzettségüket is elveszítenék. Hosszabb távon rontja az esélyeinket a Dorogi Erőmű gázra történő átállása. Véleményem szerint a piaci alapú gázár bevezetése előtt egy ilyen horderejű döntést meghozni rendkívül nagy kockázattal jár. Néhány év kivárás után ez a kérdés sokkal biztosabb alapokon dönthető el. Az átmeneti időszakra pedig a Lencsehegyi Szénbánya 15 %-os szénár-csökkentést ajánlott fel, ami lehetővé tenné, hogy a végső döntésig is csökkenjenek a távfűtés árai. - Jó szerencsét! Ezzel az évszázados bányászköszöntéssel kíván unk minden jót a lencsehegyieknek! P.I. és hadd ne folytassam a sort! A mai magyar élet már csak ilyen, de legalább higgyünk abban, hogy a most iskolába járóké már sokkal jobb lesz, köszönhetően a mi behúzott nadrágszíjainknak. A mindennapi élet drágulása az ország lakosságának 99 %-át érzékenyen, sőt fájdalmasan érinti. Csakhogy ez másképpen nem megy, és ez a nép már bizonyította 1699ben, 1848-ban, 1918-ban és még 1945 után is, hogy képes szinte a semmiből országot építeni. Mindazonáltal sztrájkoljunk csak, hiszen ez mindenkinek állampolgári joga. Csak abban nem vagyok biztos, hogy mindenki erkölcsi érzékével öszszeegyeztethető. Az enyémmel legalábbis nem, így hát kedves sztrájkoló honfitársaim, nyugalom: kollégáimmal együtt mi holnap is be fogunk menni az iskolába! Varga Péter Vakvágányon ,Az a leginkább vak, aki nem akar látni" (J. Swift)