Esztergom és Vidéke, 2000

2000-09-28 / 39. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. szeptember 14. Montázs Kókay Krisztina, Végvári l. János, Kollár György (felső sor), Székely Ildikó és Morvay László (alsó sor) müveiből. Morvay László Ezeréves éjszaka Székely Ddikó ötvösművésznek A Víziváros felett óriáslepelben nyugszik a Király, Már ezer éve lesi a várost, Homokká pergett csontjai Pálcika-halommá nőttek, S csak egy forrasztás-szemű asszony Lebbenti a fátylat, Villanófényben fon ezüstkoronát, S ujjbegye csak textil bordákon Botorkál Kókay mezején gyufadomb Végvári hantján vérkereszt Kollár képs tkján bányamély Mi érzel ebből Ildikó? Hová menekült a fény? Vadonba bújt el a szemed mögött... Feketén csillog a Duna hiába cikkan a Kupola aranya Égmagas veremben hiába kong az érc Gyermekem arcát gyúrod újjá kezed melegével Gyermekségünk illatát hessented kereső félsszel mégis többet látsz minálunk. Balassi lába fáj Széchenyi úszva menekül Babits torka három szikla Esztergom a porban Nem szól szél Zörög a fehér bot - keres Hol vagy Szent István király? Tedd Székely Ildikó szemére kezed! Idén 25 éve, hogy Székely Ildikó esztergomi ötvösművész az Iparművészeti Vállalat jubileumi pályázatának L díját nyerte el. Lapunk tavaly abból az alkalomból köszöntötte őt, hogy életművéért Ferenczy Noémi-díjra érdemesítették. Amikor ezt a fényes szakmai elismerést megkapta, szeme világa már egykét éve elsötétülőben volt Nézze mondta a gratuláció után zavartan sajnálkozó szavaimra -, sokan már ilyen korukban meghalnak. Én pedig kaptam egy új életet, amelyet megismerni, a magamévá berendezni: éppen elég tennivalót ad a számomra. Azzal a tudattal élem "Mg, hogy nem szabad összehasonlítanom semmivel, hiszen egészen más világ. Más, mint a számunkra látható, amelyben - örömünkre - Székely Ildikó nemcsak műveivel van jelen. (Köztéren Az erdő című nagyméretű, bronz faliplasztikájával, a József Attila iskola bejárata mellett.) Hétköznapibb értelemben is - lelkierejének és családjának köszönhetően - közöttünk maradt így például továbbra is egy a kevesekből, akik a Művészek Céhének tagjaként rendszeresen látogatják társaik kiállításait Még májusban ott volt Kókay Krisztina fővárosi tárlatának megnyitóján is - Morvay Lászlóval együtt, akivel hosszú idő után először találkoztak, és aki beszélgetésük nyomán írta meg az itt közölt verset (A két régóta Budapesten élő művészről, máig eleven esztergomi kötődésükről lapunkban többször is olvashattak: EVID, 1997. aug. 20., dec. 18., 1999. szept. 9. Egyébként idén Morvay László - a híres pesterzsébeti Gaál Imre Ifjúsági és Gyermek Képzőművészeti Stúdió vezetőjeként-szintén negyedszázados jubiláns. Az ez alkalomból készült egyórás riportot augusztus 6-án a Petőfi Rádió sugározta.) Csoórl Sándor - aki idén töltötte be 70. életévét - városunk határában 20 esztendővel ezelőtt talált alkotói munkájához (ahogy akkor megfogalmazta) „egy nagytávlatú, de mégis bensőséges" helyet A dombtetőre épült kis faház Csoóri életművében azóta olyan folyamatos és jelentős szerepet kapott, mint a két háború között Babitséban az előhegyi nyárilak: a lírai ihlet valóságos kilátótornyává emelkedett N.T. Csoóri Sándor Esztergomi elégia Jöhet még jó is? Jöhet ezután? mostantól kezdve nagy szelekbe vágyik, Körhinta-nyarak Esztergom fölött? hogy ott időzzön, lebegjen, ahol Szüretek? Tücskök? Birsalma-nyitány rangrejtve, titkon Isten is tanyázik, a komor, őszi hangverseny előtt? s körülsuhogja csöndes tériszony. Küszködtem eddig - okosan? bután? A szemem is majd ott talál nyugalmat irgalmas hősként ahogy lehetett. befelé néz, mint üdvözült vakok, És mit értem el? Nem sokat csupán akik ha látni akarnak, hát imádkoznak, csak azt hogy bámulhassatok vagy féltsetek. és szólítgatnak tűzvészt harmatot mint kötéltáncost, aki selyemszálon vérző kezet mely volt már a kezükben, lépked, rúddal, egy bányató fölött a legbelsőbb test sírását hogy újra De ennek vége! Nincs több mutatványom, rettenjen meg a semmi roncs szívükben, s a homlokom, mely folyton gyöngyözött s várhassanak röpítő fájdalomra. Szép nyár, a holtak magasan napoznak. Jut-e még nekem ilyen kegyelem? A dombon szélcsend várna s nyers kaporszag s a Dunán visszfény: teljes életem. (Kortárs. 2000. február)