Esztergom és Vidéke, 2000

2000-07-20 / 29-30. szám

2000. JÚIiUS 20. I Amiről az esztergomi cegérek mesélnek: Zsigmond kútja Amikor a Dobozi u. 3. sz. házban megnyílt a szépséges magyar nevű kisvendéglő, a „Fogadó Zsigmond Kútjához" , eszembe jutott Pifkó Péter utcanév-gyűjteménye 1990-ből. Előszava ezt ígéri: „Régen letűnt lakók, üzletek, cégek villannak fel a 18-19. századból". Ám ez a könyv még nem tehetett említést a kútról, hiszen jóval később, 1998ban fedezték fel. Története igen érdekes és tanulságos. Beszélgetőtársam Jónás Zsigmond, a Vármúzeum népművelője (aki egyszemélyben régi, kedves tanítvány is: 1985-ben végzett a tanítóképző tanító-népművelés szakon) - s ó a családi vállalkozás kiötlője. Mint megannyi szívélyes vendégváró esztergomi, a család egyszer csak eldöntötte: ezt a ténykedést jó lenne „financiális alapokra helyezni", jókora házat venni, ahol a későbbiekben kisvendéglőt lehetne nyitni. A változást a '90-es évek eleje hozta meg, amikor a kényszerlakókkal teli házat az eredeti tulajdonosok visszakapták és Jónáséknak eladhatták. A házvétel és a teljes felújítás is több lépésben történt Amikor már jutott a házból vendéglőnek való is, két szoba közt tértágító és barátságos boltívet terveztek és új mellékhelyiségeket is ki kellett alakítani. Az udvar felől bejáratos kamránál a közműfektetéskor azonban egyenetlenség mutatkozott: hatalmas, két és fél négyzetméteres vörösmárványtömböt kellett elmozdítani a talajszintről. A kiemelésnél A cséplés A learatott gabonát régen a háznál, döngölt földön csépelték ki. A kévéket szétteregették kalászukkal befelé, és cséphadaróval ütötték, amíg a mag kipergett. Összegyűjtve, szeles időben kiszelelték, azaz egyik edényből (kosár, véka) a másikba öntötték, miközben a szél a pelyvát kifújta a nehezebb magok közül. A cséphadaró egy 60-70 cm-es és egy hosszabb rúdból állt, melyet bőrdarabbal erősítettek lazán össze. Másik régi cséplési mód volt a nyomtatás. A lerakott gabona kalászain többször átvezették a lovat, így taposták (nyomtatták) ki a magot a kalászból. Utána itt is kiszelelték a szemeket A ló egy-egy marékkal megdézsmálta a gabonát, innen ered a mondás: „Nyomtató lónak nem lehel bekötni a száját." Amikor már géppel végezték a cséplést, az aratás befejeztével a cséplőgépeket kivontatták a szérűbe. A gabonát kicsépelő szerkezetet, a dobot fa vagy széntüzelésű gép, a „masina" hajtotta hosszú meghajtó szíjjal. Később a masinát felváltotta a benzinmotor, majd a traktor, de volt elektromos árammal működő gép is. Ma már aratógépekkel, kombájnokkal végzik a bekakarítást. Szentgyörgymezőn cséplőgéptulajdonosok voltak: 1924-től Deutsch Kálmán (a Molnár soron), 1928-tól Móczik György és Társai (a Barkózcy utcában), 1928-tól Tóth János (a Nagy-Duna soron), 1935-től Móczik György traktorral (a Barkóczy utcában), Trexler Antal (egy ideig villanymotorral, az Andrássy utcában), 1949-tól ifj. Deutsch Kálmán (a Molnár soron), Csitesz Erős János (a Hunyadi utcában). A szérűbe kivontatott dob két oldalánál a vendégoldalas szekéren behordott kévéket asztagokba rakták. Innen a dob azt észlelték, hogy négy boltív tartotta a márványlapot A kíváncsiság-bontottá boltívről azonban egy tégla véletlenül leesett - és vízbe toccsant! A még nagyobb nyílás pedig mívesen, szépen rakott kutat mutatott. Falába - s a boltívbe úgyszintén - történelmi téglákat raktak be annak idején, melyeket Dávid-csillag, a régi magyar koronás címer és valószínű Egenhoffer Tamás téglagyári tulajdonos nevének kezdőbetűi díszítenek. Nem volt kétséges: át kellett gondolni az eredeti terveket: vállalni a változtatást, megőrizni és megvilágítani a kutat: hadd lássák a vendégek! Egycsapásra megoldódott az addigi családi fejtörés is: a jövőbeli vendéglő nevesítése. Ma felelősséggel őrzi tehát Zsigmond saját kútjának szép magyar cégér-nevét! A kutat kb. a 16. század közepén rakhatták. Az épület önellátásra berendezett udvarház lehetett, ma is létező szabadkéményes füstölővel és pincével. Első ízben 1790-ből való adás-vételi szerződés említi a házat. Nyilvánvalóan előbb épülhetett, a kút pedig még annakelőtte! Az urbanizáció következtében beszűkült, beépült a gazdasági udvar. A kutat pedig nem betömték, hanem csupán lefödték: így őrizték meg az utókornak! Zsigmond kútja ma a város egyik idegenforgalmi nevezetessége. A nyitás 1998. májusában galériaként indult, a vendéglő megnyitása júliusra tolódott. Fónökasszonya, Jónásné Balogh Zsóka hagyományos magyar leves- és pörköltfélékkel, sült húsokkal, ínyenctállal, Gundel-fogásokkal várja törzsközönségét, a belföldi és a külhoni vendégeket Azok pedig jönnek, sőt vissza-visszatérnek (pénzt dobtak első ittlétükkor a kútba!) a Kárpát-medencéből, Svájcból, Németországból, Csehországból. De távolabbról is jegyez beírást a vendégkönyv: Törökországból, Észtországból, Dominicából és az USA-ból. Nemcsak bankettek, esküvők, baráti találkozók, hanem a francia testvérvárosi (Cambrai) összejövetelek színhelye is a fogadó. Millenniumi előzetesként itt tartott nemrég sajtótájékoztatót Szörényi Levente. A vendéglő tehát a városé s a benne található galéria is! Annakidején Bangó Miklós tanárkollégánk képeivel nyitott, s azóta megszemlélhettük Bálán Éva, Megyei Erzsébet, dr. Kocsis Ernő (Komarno) szép képeit, Simon M. Veronika „Szent Család a Kárpát-medencében" c., Árpád-házi szentjeinkről készült alkotását, B. Tóth János matematika-rajzszakos művésztanár „Szent hegyek és a magyar puszta" c. kiállítását, amely a szülőföldet és a személyesen látott tibeti hegyeket mutatta be. A június-júliusi váltás pedig Halász Zsóka szentendrei naiv művész képeit ígérte. Mindannyiunk öröme lehet, hogy Zsigmond kútja ma nemcsak testi, hanem szellemi szomjunkat is oltja! Horváth Gáborné dr. A hajdani és a mai városkép - fotókon Az esztergomiak régi kívánsága teljesült azzal, hogy dr. Varsányiné Juhász Katalin fényképész mester hajdani és mai városkép-fotóit a Vármúzeum Rondellájában kiállította. Kedden délelőtt még rendezés közben láttuk, hogy közel kétszáz A/4-es méretű (30 cm-es) barnított színezésű, keretes fénykép került a falra. így is közel száznak nem jutott hely, de ezeket is lehet látni a kiállítással egyidőben kiadott albumban, amit ugyancsak Varsányiné Juhász Katalin szerkesztett. Kérdésünkre elmondta, ezzel a fotótárlattal tiszteleg a Kati Fotó Fuji Szalon a Magyar Millennium előtt. Szakmájából adódóan évek óta érdeklődik a régi városképek iránt. Ebben nagy segítségre talált Maros József régiségkereskedőben, Marosi József műgyűjtőben, Olajos István lokálpatriótában és másokban. Á legrégebbi képek az 1860-70-es évekből valók, egy-egy részletét azonban ma már hiába is keresnők. Elég, ha a város Hévíz utcájára, a Lőrinc utca páratlan számú oldalára gondolunk. A Fotó Szalon modern, digitális rendszerű automatáján készültek a régi képek reprodukciói, minőségük felér az eredetivel, ráadásul ötszörös nagyításban. A régi városképek mellett ott vannak a maiak is. A mester háztetőkről, fák tetejéről készítette némelyiket, hogy „vágjon" a régivel. Volt olyan városkép, amit hetekig kerestek, míg végre rátaláltak. Fő támpontot jelentettek a hegyek, a dombok, a Duna és sokszor a Bazilika. Az Esztergom képekben - régen és nui című kiállítás megnyitója lapzártánkat követően kerül sor, melyen az előzetes információk szerint köszöntőt mond Meggyes Tamás polgármester és dr Latorcai János országgyűlési képviselő. A kiállítás két héten át díjtalanul tekinthető meg a Rondellában. A helyszínen megvásárolható a kiállítás fotóanyaga díszes album formájában is. (F.) Arató bál az Olvasókörben Július l-jén visszatért a szép hagyomány: a Belvárosi Olvasókörben többszázan gyűltek össze - a Gazdakör tagjai és a Szentgyörgymezői Kertbarátok -, hogy az aratást megünnepeljék. Tubben voltak azok, akik a negyvenes években még fiatalon szórakoztak, táncoltak e patinás bálteremben. Most még sok a szépíteni való a székházukban, ám a gazdák tenniakarását ismerve jövőre előbbre jutnak. De bálozni már most is lehetett! Dr. Balogh Zoltán elnök, az elnökségi tagok, a gazdakörösök heti rendszerességgel találkoznak itt, teszik a dolgukat, várják az újabb jelentkezőket, akik szívesen csatlakoznának hozzájuk. Jelentkezni lehet Gerendás Jánosnál, a hentesboltban (Kossuth u. 69.). (I.) tetejére hajították, ahol egy asszony vagy lány elvágta a kévekötő zsuppkötelet, az etető a kévét szétlazította és beeresztette az etetónyűásba. A cséplőgépet, a „dob"-ot meghajtó gép kezelője, a gépész, rendszerint a tulajdonos valamelyik kitanult családtagja, vagy maga a tulajdonos volt. A tűzbiztonság megkövetelte, hogy megfelelő mennyiségű „tűzi" víz legyen hordókban vödrökkel. Erre szükség is volt, mert különösen amíg a házaknál volt a cséplés, előfordult, hogy elégett a gabona, ezért meg is tiltották a házak udvarán végzett cséplést. A dob több műveletet is végzett. A beetetett kévékből kiverte a kalászokat, a ki pergett mag különböző rostákon keresztül tisztult meg a gyominagvaktól (ocsú), törektől (pelyva), amíg a zsákokba ömlött. Az ocsú egy megfelelő rostán keresztül egy nyíláson hullott le, ahonnan zsákokba szedték és haza vitték az állatok etetéséhez. A törek vagy pelyva egy másik nyíláson zsákvászonból készült nyeles pelyvahordóban gyűlt össze, amit fiúk vagy lányok időnként a szalmakazal mellé vitték. A szalma a dub háLsó végén a kidobó ny íláson jött ki, ahonnan petrencerudakon kél férfi vitte a kazalhoz. Ott a ka/alrakók rakták egyre magasabbra. A ka/aj sa: kára készítették a szarvakat. A zsákokba felfogott gabonát lemérték, miközben kivették a vámot. A háború alatt, majd a negyvenes években cséplőgépeUenőrök voltak, akik a cséplőgépek mellett felügyelték a méréseket és vezették a nyilvántartásokat, nehogy eltitkolják a termés egy részét a beszolgáltatás elől. A cséplőgépet kiszolgáló személyzet a csapat (banda) 10-12 fóből állt, a cséplés befejeztével általában augusztus 20a körül természetben kapta meg járandóságát, így szervezve nx^g e téli kenyérsütéshez és az állatok etetéséhez szükséges gabonát. A háború után aTSZ-szervezésekor a cséplőgépeket is „beszervezték", elvitték. Egy ideig a közös szérűn használták, de megjelentek a kombájnok, így a cséplőgépek feleslegessé váltak. Talán már csak egy-két darab található belőlük. Bélay Iván