Esztergom és Vidéke, 2000

2000-06-22 / 25-26. szám

2000/2. MÚUttdéib v! Dr. Jócsik Lajos, a környezetvédelem hazai úttörője (1910 -1980) Az Esztergomi Környezetkultú­ra Egyesület a Környezetvédelmi Világnap alkalmából június 6-án a fenti címmel emléküléstrendezett. Egy olyan sokoldalú személyiség - falukutató, közgazdász, a népi gyökerű baloldal eszmeiségét val­ló politikus, publicista, regényíró - tiszteletére, aki hazánkban első­ként kezdett ökológiával, globáli­san értelmezett környezetvéde­lemmel foglalkozni. Elemzései­nek jórésze máig helytálló - tehát „millenniumi" - üzenetet hordoz. Ahogy 1964-ben (nyolc évvel a Stockholmban tartott első „zöld" világkonferencia előtt) kiadott könyve már címében is: A világ kenyere ma és 2000-ben. Egy év­vel azután, hogy a Római Klub közzétette első jelentését (A növe­kedés határai, 1970), Jócsik ennek alapján írta meg tanulmányát: Az öngyilkos civilizációt. Az ökológia gondolatkörében fogant életmű időszerű jelentősé­gét az emlékülés bevezető előadá­sában Szendi Gábor méltatta; majd Jócsik Lajos - Érsekújvártól Pozsonyon, Párizson, Prágán át Budapestig vezető - életútját dr. Nemes Tamás rajzolta fel, a rokoni kapcsolatból eredően sok szemé­lyes emlékekkel színezve. Kaposi Endre itt közölt záróelőadása az „esztergomi kötődéseket" foglalta össze. Jócsik a háború után ország­gyűlési képviselő, a koalíciós kor­mányban szövetkezetügyi állam­titkár lett; majd 1948-ban - egy Rákosival folytatott vita után ­minden politikai-közéleti funkció­járól lemondott Visszavonult a „talajerőgazdálkodás" szakmai menedékébe, ahol nagyralátó te­hetsége végül is szintén megtalálta a magához méltó lehetőséget Ahogy Csoóri Sándor írta róla: „(...) a kapálgatásra fölkínált kis­kert helyett egy Földméretűt vá­lasztott magának." N.T. JÓCsik Lilios KÖRNYEZETÜNK VÉDELMÉBEN H;iz:ii IclaJatok c* nemzetközt cgviitumikódó-. ló'- \ ^y c , KoreiAiMCi ó J...J. ki.mUi.i.l.. RliJ:l[YM W"I< Jócsik Lajos esztergomi napjairól Jócsik Lajos - a nyilas hatalom és a Gestapo üldözöttjeként - 1944 vé­gén a pilisi erdőkből jött Esztergom­ba, hogy rokonainál rejtőzve túlélje a rémkorszakot. Elfogatási parancs volt érvényben ellene. A nyilas városparancsnok rendele­tének megfelelően a városban ekkor már csak azok tartózkodhattak, akiket foglalkozás, hivatal vagy kirendelt­ség kötött ide. A család mégis úgy döntött hogy nem mozdul Eszter­gomból. Jócsiknak tehát igazolvány kellett az itt tartózkodáshoz és rejtekhely. Az előbbit - többszöri sikertelen próbál­kozást követően - a primáciától kapta meg, azzal a szöveggel, hogy akadé­miai kutatóként levéltári munkára je­lentkezett. Az utóbbit pedig anyósa Kossuth utcai kis trafikja jelentette, melynek homlokzatát egy eléje zu­hant légiakna alaposan megrongálta. Horpadozott vasredőnye leengedve, kirakata, ajtaja bedeszkázva. Bejárni csak hátulról lehetett. Razziák idején Jócsik - nem éppen filigrán termete ellenére - egy szűk résen át a bedesz­kázott ajtó és a vasredőny közé pré­selte magát. A veszély azonban egyre nőtt. Kinevezték a város SS parancs­nokát, és szinte naponta jelentek meg a mozgósítási parancsok. Eleinte a rendőrség, később a csendőrség raz­ziázott. Az országos mozgósítási parancs után már a katonai felmentést is iga­zolni kellett. Ekkor Jócsik egy Dudás nevű tartalékos főhadnagytól - akire élete végéig hálával emlékezett - ka­pott egy lepecsételt, de ki nem töltött „meghagyási igazolványt", amit Jó­csik megfelelő szöveggel látott el. A bombázások egyre fokozódtak. A familia a Mély út egyik pincéjében kapott menedéket. A legszüksége­sebb holmikat egy kis kocsin húzva indultak a pincébe. Egy útkeresztező­désben a család egyik hölgy tagja megálljt parancsolt, mert rájött, hogy egy fontos ruhadarabot otthon felej­tettek. A menet megtorpant, tanako­dás. Néhány perc múlva pár száz mé­terrel előttük bomba csapódott a föld­be. Ha nem állnak meg, őket éri a találat. A pinceéletről Jócsik egy háború után papírra vetett kéziratában számol be, mely Egy nyilas sajtóorgánum Esztergomban címmel az 1945. feb­ruár 1. és március 4. között hetente kétszer, később háromszor megjelenő Háborús Esztergomi Hírek című új­ság kritikai recenzióját tartalmazza, bőven fűszerezve valós esztergomi történésekkel. Ebből idézem a márci­us 14-ei feljegyzést: „Március idusa! A Hősök terén Markó emberei szaval­ják a Nemzeti Dalt. A Mély út felső pincéiből bujdosók jönnek és hírlelik, hogy német osztagok fésülik a szőlő­hegyet, pincéről pincére járnak, par­tizánokat, oroszokat, katonaszökevé­nyeket keresnek. Futva indulnak a vá­ros felé. Utolsó mondatuk ez: Most lenn biztosabb. Mi is úgy határozunk, hogy lemegyünk. Kora délután már a Kossuth Lajos utcán tartanak a külö­nítmények, hatos osztagok mind a két oldalon." Ezt az utolsó nagy razziát már nem lehet kikerülni, a németek a legkisebb zugba is benéztek. Jócsik kétségbee­sett lépésre szánta el magát. Kiállt anyósa trafikja elé, mint kíváncsi bá­mészkodó, és reszkető térdekkel vár­ta, ami következik. A felszólításra gé­piesen nyújtotta át igazolványait Az érseki pecsét és az akadémiai kutatói cím nagy hatást gyakorolhatott a né­met tisztre, mert szó nélkül visszaadta azokat, és az öt géppisztolyossal to­vábbment Március 16-án Jócsik ezt írja: „Munkásszázadok sorozását kezdték meg. Azokat szedték össze, akik nem jártak árokásó munkára. Vissza a he­gyekbe! Az a közértékelés, hogy a munkásszázadba sorozás egyenlő az internálással." Március 18-20. között Jócsik ezt jegyzi fel: „Három éjjel ráták bom­bázzák a várost. Negyedóránként jön egy gép és romboló, vagy gyújtó bom­bát szór. Kint vagyunk a hegyen, néz­zük a becsapódásokat. Néha egy-egy alak húzódik lefelé a külső dombok irányából. Egy katona áll meg ná­lunk. Civil ruhát kér. Frontos tapasz­talataiból mondja, hogy ha három éj­jel tart a bombázás, az utolsó hajna­lon nagy támadás indul... Várjuk az utolsó sorsdöntő éjszakát. Szünet nél­kül jönnek a ráták. Hajnalra Pilisma­rót felől óriási, rendetlen hullám. Ma­gyar katonák. A Táti útnak tartanak. Olykor sikoltás és jajgatás nyomja el a ráták monoton, kelepelő hangját a robbanások után." Március 21. - Esztergom felszaba­dulása után - Jócsik Lajos még egy ideig a városban maradt A korszak első esztergomi újságja az ő nevéhez fűződik: az 1945. április 4. és május 26. között szerdán, pénteken és vasár­nap megjelent Népakarat című lap felelős szerkesztője volt. Hasábjain ő maga tíz cikket publikált. Május 21-én előadást tartott a MA­DISZ helyi szervezetében, A magyar líra fejlődése Petőfitől napjainkig címmel. Az első választások során a Nem­zeti Parasztpárt színeiben parlamenti képviselő lett. Augusztusban a párt esztergomi nagygyűlésén már állam­titkárként mondta el választási beszé­dét. Az itt élő rokonságot bizonyára többször meglátogatta, de hivatalos meghívást csak 1967 tavaszán kapott újra, amikor a Közgazdasági Techni­kum házi ünnepélyének díszvendége volt. Jómagam is ekkor ismerkedtem meg vele személyesen. 1972-ben a városi könyvtárban tar­tott igen érdekes előadást A mocsár mint ökoszisztéma címmel. 1976. június 7-én ismét a könyvtár vendége volt a Környezetünk védel­mében című kötetének könyvheti megjelenése alkalmából. A családi kapcsolatokon kívül első­sorban Martsa Alajos barátsága kö­tötte őt városunkhoz. Esztergomban halt meg 1980 szil­veszterén. Kaposi Endre

Next

/
Thumbnails
Contents