Esztergom és Vidéke, 2000

2000-06-08 / 23. szám

ÖNKORMÁNYZATUNK HÍREI, ESEMÉNYEI Tudósít: Gulya István sajtómunkatárs Szakmai fórum Esztergom közbiztonságának javításáról A volt Vármegyeháza dísztermében került sor május 30-án arra a zártkörű közbiztonsági fórumra, amelynek egyetlen témája volt: az Esztergomban kiépítendő biztonsági kamerarendszer. A rendezvényre dr. Bognár Ferenc rendőr-alezredes, városi rendőrkapitány és Meggyes Tamás, Esztergom polgár­mestere a városban működő pénzintéze­tek vezetőit, munkatársait, az egyház képviselőit és a képviselő-testület tagja­it invitálták, vagyis azon szervezeteket és intézményeket, akik fokozatosan érintettek a kérdésben, illetve akik, „el­ső körben " legtöbbet tehetnek az ügyért Meggyes Tamás bevezetőjében hangsúlyozta, a konkrét téma mellett legfontosabb az, hogy együtt gondol­kodjunk Esztergom közbiztonságáról, együtt tegyünk érte, hiszen az nem pusz­tán a rendőrség ügye. A polgármester köszöntője után dr. Bognár Ferenc el­mondta, hogy az emberek a közbizton­ságot általában a rendőrség által elvég­zett munkával, annak milyenségével azonosítják Szerinte azonban az ettől több: a közbiztonság egy komplex biz­tonságtudat - vagy biztonságérzés amely számtalan összetevővel bír. A rendőrkapitány úgy látja, a polgá­rokat leginkább a köztereken elkövetett bűncselekmények irritálják Bár a „posztos" rendőrök számának növelése megoldást jelenthet ám hosszú távon a tervezett kamerarendszerhez képest ke­vésbé kifizetendő. Ahogy a kapitány megjegyezte: a kamerák nem éhesek, nem fáznak, és nincs szükség váltásra. További fontos érv a rendszer létesítése mellett hogy a tapasztalatok szerint az Uyen kamerákkal védett területeken nem történik jogsértés. A telepítendő kamerarendszerről dr. Bognár Ferenc elmondta, egy-egy ka­mera kiépítése mintegy 2-2,5 millió fo­rintba kerül. A kapitány úgy látja, hogy ideális tíz kamera telepítése lenne (a távlati cél 16 kamera). Megjegyezte azt is, hogy érdemes akár már egyetlen be­rendezéssel elkezdeni a munkát, hiszen a rendszer menetközben bármikor bő­víthető. A kamerák képfelbontása kivá­ló, sokszoros nagyításban is jó minősé­gű képet adnak. 360 fokos forgásra képesek, le-fel irányban is teljesen füg­gőlegsen mozgathatóak, a mozgásuk se­bessége szabályozható, és riasztó rend­szereket lehet rájuk telepíteni. Dr. Bognár Ferenc a kezdetekben három terület megfigyelését tartja a leg­fontosabbnak. Ezek a Bazilika és kör­nyéke - a katolikus egyház már fel is ajánlotta, hogy az ide telepítendő kame­ra költségét állja -, a Széchenyi tér, a városközpontban pedig a Bajcsy-Zsi­linszky út a Lőrinc utca és a Kossuth Lajos utca torkolata. Később sorra ke­rülhet a Vár, a buszpályaudvar (Simor J. u.). a Berényi utca, a Batthyány utca, a kivezető utak környéke, illetve a megépü­lő Mária Valéria híd. A kapitány hozzá­tette, üyen kamerarendszert egyébként most telepítenek Oroszlányban, Tatán, Kisbéren pedig épülőben van. A rendszer „agya" a rendőrségen ta­lálható. A 24 órás megfigyelő szolgála­tot öt kamerával el tudják látni a mostani alkalmazottak, ám tíz esetén már önálló személyzet kell (az utóbbi esetén nyug­díjas rendőröket bíznának meg ezzel a munkával). A kapitány elmondta, a megfigyelő rendszert természetesen csak a személyiségi jogok védelmének és az adatvédelmi törvénynek megfele­lően használnák, kizárólag olyan sze­mélyek kezelhetnék, akiket erre felha­talmaznak a vonatkozó törvények és jogszabályok. Koditek Pál millenniumi tanácsnok szerint fontos védeni saját magán- és közértékeinket éppúgy, mint az ideláto­gató turistákét. Ebben kiváló eszköz le­het a kamerarendszer, amelynek létesí­téséhez igyekszik a fel nem használt városi millenniumi pénzmaradványból mintegy 200.000 ezer forinttal hozzájá­rulni - amennyiben erre a képviselő-tes­tület is áldását adja. Koditek Pál a Cat­hedralis Tours utazási iroda vezetőjeként pedig további 50.000 fo­rintot ajánlott fel azzal, hogy érdemes volna az érintett kis- és középvállalko­zókat is megkeresni. A találkozón az OTP Bank fiókveze­tője, illetve a Raiffeisen Bank a Keres­kedelmi és Hitel Bank és a CIB Bank esztergomi irodáinak munkatársai azt mondták, hogy mivel ilyen ügyekben önálló döntési joguk nincs, ezért a régi­óközpontjuknak fogják továbbítani a kamerarendszer telepítéséhez való hoz­zájárulás kérdését Egyhangúlag azt ígérték hogy a megfigyelőrendszer tá­mogatását fogják kérni központjaiktól. Meggyes Tamás végezetül arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a városi rendőrség és az önkormányzat közös kezdeményezése Esztergom összes la­kójának közös ügye. Ehhez kérte min­den jó szándékú partner segítő együtt­működését Fogadóórák Június 14-én, 14-től 16 óráig Juhász Albin alpolgármester váijaaz ügyfeleket a Polgármesteri Hivatal 114-es számú szobájában. Bizottsági ülések Június 5-én három bizottság is ülésezett a Városházán. A Pénzügyi Bizottság a Somogyi iskola és a szentgyörgymezői óvoda pótelő­irányzati igényéről, költségvetési átcsoportosítási kérelemről, az ázvízi katasztró­fahelyzet miatti központi támogatás megvonásáról, valamint az adórendelet mó­dosításának tervezetéről táigyalt. * Az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatót hallgatott meg a védőnői szolgálat működéséről, módosító javaslatot készített elő a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendelethez, valamint megtárgyalta a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend kérelmét. * A Városfejlesztési Bizottság témái között szerepelt Esztergom közvilágításá­nak fejlesztési lehetősége, a Kőrösy Kollégium kiköltöztetése, négy műemléképü­let felújítása, a sportcsarnok nézőterének bővítése, a városi strandfürdő medence­lefedésének tervezete, valamint tájékoztató hangzott el a Közterület Felügyeleti Iroda megalakításáról. * Június 6-án újabb két bizottság ülésezett. Az Ifjúsági és Sportbizottság beszámolót hallgatott meg a városi strandfürdő működéséről, bemutatkozott a bizottság előtt a Kobudo Iai-Do Egyesület, és megvitatták a helyi adórendelet módosításának tervezetét is. * A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság tájékoztatót hallgatott meg a 2000. évi várszínházi évadról, az Ünnepi Szent István Napok, valamint a 2000. évi idegenforgalmi szezon előkészületeiről. Ápolónők Nemzetközi Napja „A nővérek az egészségügy kiskatonái" (Szállási Árpád, orvos-történész) A Technika Házában május 30-án délután 14 órakor tartott ünnepséget a Komárom-Esztergom Megyei Önkor­mányzat Vaszary Kolos Kórház vezető­sége. Az érkező nővéreket és szakdol­gozókat jelképesen egy szál virággal köszöntötték a szervezők. A kórház dol­gozói ezután Vereczkei Attila előadó­művésznek a József Attila iskola taná­rának negyedórás műsorát hallgathatták meg, amelynek repertoáijában az előa­dóművész által megzenésített Dsida Je­nő-, Nagy Miklós- és Reményi Sándor­versek szerepeltek. Meggyes Tamás, Esztergom polgár­mestere üdvözlő beszédében elmondta, hogy ma még alig van kapcsolat a kór­ház és a városi önkormányzat között (emlékezetes, hogy az intézménynek a megyei kezelésből való visszavétele többször volt a városi képviselő-testüle­ti ülés tárgya), de reményei szerint az esztergomi önkormányzat mihamarabb a kórház gondoskodó gazdájává válik, így a kórház életében a városi jelenlét nem csupán az ünnepi alkalmakra fog korlátozódni. Dr. Sólyom Olimpia, a Vaszary kórház nemrégiben kinevezett főigazgató ünnepi beszédében megem­lékezett az első „igazi" ápolónőről, a legendás „lámpás hölgyről", az angol Florence Nightingale-rcA, akinek szüle­tésnapja (1820. május 12.) az Ápolónők Nemzetközi Napja Emlékeztetett to­vábbá a híres ókori orvos, Hippokratész azon gondolatára, miszerint a gyógyítás három ember - a beteg, az orvos és az ápoló (nővér) - kölcsönös bizalmán ala­puló kapcsolata, amelyben az ápoló ugyanolyan fontos szerepet játszik mint a doktor. A főigazgató-asszony köszön­tőjét azzal a biztatással zárta, már látszik annak az alagútnak a vége, amelybe a kórház annak idején - önhibáján kívül ­került. A holtpontról történő elmozdu­lásban sokat köszönhetnek a szakem­bereknek, a központi szakmai vezetés­nek, az ANTSZ-nek és személy szerint Meggyes Tamásnak - mondta a kórház vezetője. A köszöntők után végül okleveleket - és jutalmakat - adott át dr. Sólyom Olimpia és Meggyes Tamás, illetve a Komárom-Esztergom Megyei Ápolási Egyesület képviseletében Iszák István­né a Vaszary kórház 26 dolgozójának. Harc a drog ellen! I Május30-án „Mi veszélyezteti a ma­\ gyar ifjúság jelenét és jövőjét?" cím­j mel a Magyar Radikális Fiatalok anké­j tot szerveztek a Zöld Ház vetítő­j termében, melynek előadói dr. Patócs ; Mária, a kórház pszichiátriai osztály­j ának vezető főorvosa, Keit István, ren­j dőrőmagy és Révfalviné Budai Julian­j na református lelkész voltak. Dr. I Patócs Mária ismertette a Magyaror­! szágon forgalmazott narkotikumok ké­miai összetételét biológia hatásukat és az ellenük való orvosi védekezés formáit. Kiemelte, az utóbbi időkben különösen elterjedt a mariuhána, az es­tasy-tabletta és a kokain, főleg a disz­kókban. Dicsérte a magyar vámügyi szerveket, melyek eredményesen har­colnak a kábítószercsempészek lefüle­lésében. Az előadását követően egyko­ri narkósok mondták el megrázó élményüket arról, hogyan szoktak rá, majd milyen nehezen tudtak lemonda­ni a narkotimukról. Keil István egy elkeserítő hírrel kezdte: Esztergom Budapest és Szentendre után követke­zik a narko-fertőzöttség listáján. Rév­falviné Budai Julianna arról a totális erkölcsi csődről beszélt, melynek töb­bek között a kábítószerezés az egyik legsúlyosabb következménye. Befeje­zésül elmondta, hogy a református egyház iszákosmentő misszióival és drogellenes kurzusaival mindent meg­tesz az erkölcsi züllés megállítására. D.L.

Next

/
Thumbnails
Contents