Esztergom és Vidéke, 2000
2000-06-08 / 23. szám
4 Esztergom és Vidéke Zenekari és énekkari évadzáró (P.) A Városi Szimfonikusok bérleti sorozatának 9. hangversenye meglepetéssel szolgált a vízivárosi templomban: a többnyire klasszikusokat játszó zenekart most Kolozsváry László brácsaművész egy modern angol darabbal lepte meg, Vaughn Williams, impresszionosta zeneszerző Flos Carrvpi című, brácsára, vegyes karra és zenekarra írt szvitjével. A megszólaltatok mindegyikétől magas technikai tudást követelt az angol népzenét és a jiddis zenét ötvöző mű, melynek előadását emlékezetessé tette Kolozsváry brácsa-szólója. Az oboaszólót Rajnai Mariann játszotta. Az est másik zeneszerzője a barokk zeneirodalom kimagasló óriása, Hándel volt. F-dúr orgonaversenyét választotta ezúttal Pásztor Ágnes, a Zenede tanára. Ugyancsak Hándel-művel, a Messiás című oratórium Halleluja kórusrészletével zárták a hangversenyt ezen az estén. A zenekritikusok szerint Hándel művészetét legjobban e mű testesíti meg. így érthető, hogy az esztergomi közönség is nagy örömmel fogadta előadását Ez a záróest méltó befejezése volt a bérleti évadnak, amely nagyszerű programokat kiforrott muzsikát szép éneklést hozott a hangverseny-látogatóknak. Osztrák térzene (-los) Népszerűek a Bazilika előtti térzenék, melyek a derék táti szervezőknek köszönhetők. Szinte minden hétre jut egy külföldi vendégzenekar. A soron következőről Rózsavölgyi Károlytól az alábbiakat tudtuk meg: - A Musik-Land Utazási Iroda szervezésében június 10-én, szombaton érkezik hozzánk a Linzhez közeli Holzhausen település fúvószenekara. A 38 tagú zenekar JosefZaininger egyesületi elnök és Fritz Hubmer karmester vezetésével még aznap Mogyorósbányára látogat Itt 17 órai kezdettel a művelődési házban adnak hangversenyt a helybeli fúvószenekarral közösen. Június 12-én 11.15-kor Esztergomban, a Bazilikánál adnak térzenét a Musikverein Holzhausen muzsikusai. Mesepark-avató Kesztölcön (D.) Kerékpárral vágtam neki június 3-án az Eszteigom-Kesztölci útnak, hogy eljussak a Nemzetközi Népmese Park alapkőletételi ünnepségre. Hogy milyen volt az ünnepi program? Negyven percet csúszott a megnyitó és az alapkőletétel, Habsburg Ottó nem jött el, viszont tiszteletét tette három államtitkár, valamint Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. A kesztölci Páva Kör szlovákul és magyarul elénekelte a Pilis-himnuszt majd két szabadtéri színpadon kezdetét vette a nonstop műsor, melyből a 25 éves jubileumát ünneplő Vujicsics Együttest az eszteigom-kertvárosi gyermek néptánccsoportot, a párkányi Kisbojtárt és a Tücsök zenekart érdemes kiemelni. Pilisszentléleki hagyományok nyomán (os) Dr. Kiss-Rigó László plébános, teológiai tanár kutatásai során talált rá a pilisszentlélekiek egyik hét évszázados hagyományára, amely bár az utóbbi évtizedekben kihalt az idősebb szentlélekiek még emlékeznek rá. A Rudnay Egyesület, valamint Szalma László önkormányzati képviselő is támogatta azt a kezdeményezést hogy elevenítsék fel ezt a régi hagyományt A részleteket László atyától tudtuk meg: - Június 11-én, pünkösdvasárnap reggel 6 órakor a pilisszentléleki Pálos kolostor romjainál dr. Beer Miklós esztergomi segédpüspök ünnepi szentmisét mond és 15 fiatalt bérmál. Az ünnep hagyománya a 13. század közepéig nyúlik vissza. Az emlékeket fölidézve sor kerül a szentmise előtt a lélek-várás áhítatára, amikor piros virágszirmokat hintenek az oltár köré, és közben a rózsafüzér-tizedet imádkozzák: „Ki nekünk a Szentlelket elküldötte." A szentmisén az evangélium előtt harsonák zengése jelzi a Szentlélek eljövetelének bibliai történetét, majd fáklyák gyulladnak és felhangzik a „Jöjj Szentlélek Úristen" kezdetű ének. A szentmisén a szentendrei kórus énekel, majd a mise végén virágkoszorús leányok előadják a Pünkösdölőt. A pünkösd-várást a Magyar Televízió 1. csatornája rögzíti. Az ünnepség rendezője, a Pilisszentléleki Egyházközség és a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület az esztergomi híveket is szeretettel várja. Hangverseny Szentgyörgymezőn Kedves hangversenyen vehettünk részt a szentgyörgymezői templomban. Az Alföld déü részén fekvő Kornádi ból érkezett 40 fős gyermekkórus már másodszor járt templomunkban, első alkalommal két éve hallgathattuk őket Az általános iskolai felsősökből álló énekkar másfél órás koncertjének első száma, a két évvel ezelőtti bemutatkozásuk búcsú dala a Honfoglalás című film zenéjéből vett részlet volt amellyel egyészt az énekkar fejlődését másrészt a visszatérést fejezték ki. A visszatérés azért is kedves volt számunkra, mert a kórus vezetője, Debreczeni Mária Szentgyörgymező szülöttje. A műsorban olyan kiemelkedő zeneszerzők művei szólaltak meg, mint Mozart, Schumann vagy Bárdos és még több kiváló művész, akiknek nevét szintén sorolhatnánk. Petrohai Éva és Kaszanyi Krisztina hetedik és nyolcadik osztályos tanulók keze alatt csodálatosan csendültek fel J.S. Bach és Halmos művei a templom oigonáján. Meglepetésként hatott Halmos: Magnificatja, melyben három komoly hangú fiatal fiú, szintén hetedik és nyolcadik osztályosok énekelték a szólót A komolyzenei művek mellett Esztergom-környéki népdalokat is hallhattunk, de a könnyűzenei földolgozások is nagy sikert arattak, mint Berkes-Valla: Tábortűz című dala. Utolsó számként Babits versére és Bródy zenéjére búcsúzott az énekkar: „Mindenik embernek a lelkében dal van/ S a saját lelkét hallja minden dalban./ És akinek szép a lelkében az énekj az hallja a másik énekét is szépnek." A fiatalok esztergomi élményei csodálatosak voltak. Örömmel meséltek a koncert utáni dunaparti, estébe nyúló sétáról, a gyönyörűen kivilágított Bazilikáról, a belváros fényeiről. Másnap Visegrádról hajóztak Esztergomba, hogy a Dunáról is megcsodálhassák a várost. Voltak a Bazilika kupolájában, meghallgatták a szép hangú orgonát és énekeltek is nagy örömükre. Délután kirándulni indultak a Vaskapuba és fentről nézték végig az esti tűzijátékot. Vasárnap délelőtt bebolyongták a belvárost majd ebéd után indultak vissza az alföldi otthonukba. Este fáradtan, de élményekben gazdagon tértek haza, megérintette őket Esztergom szép és ősi szellemisége. A kórus köszöni, hogy lehetőséget kapott a templomi szereplésre és köszönetet mondott az Olvasókörben rendezett kis vendéglátásért is. Köszönjük, hogy itt lehettünk! Kornádi Általános Iskola ÉnekNaszák István a könyvtárban A Babits Mihály Városi Könyvtár Esztergomi útravaló című irodalmi estjén, június 2-án egy régi klubszínpados, Naszák István tanár, szakíró mutatkozott be. Jelenleg Lábatlanon él, 1997ben jelent meg első kötete, A prés meséje címmel. Naszák István Esztergomban, a tanítóképző főiskolán végezte tanulmányait, innen az ismeretsége és barátsága az est két házigazdájával, Nagyfalusi Tiborral és Szilágyi Ferenccel. A viszonylag csendes bemutatkozás után végülis egy rendkívül termékeny és magasröptű vita alakult ki a vendég-író, a házigazdák és a kicsiny, de annál lelkesebb közönség között Naszák István ugyanis Papp Gábor néprajzkutató tanítványa, az ún. „szerves kultúra" és az ősi magyar hagyományok kutatásának elkötelezettje. A Pilis és a Gerecse emlékeinek, helységneveinek lelkes kutatója. A parázs vita a körül alakult ki, hogy van-e létjogosultsága a szerves kultúrának, az ősmagyar etimológiának, másrészt, hogy jó- és egyátalán kell-e nekünk a globalizmus és a fogyasztói társadalom. Végezetül a felek nem tudták meggyőzni egymást, viszont a vendég jófajta neszmélyi borral kínálta vitapartnereit, és ahogy Hamvas Bélánál, Naszák István nagy példaképénél olvashatjuk: ajó bor végülis felold és elrendez minden feszültséget és kisimítja a ború ráncait fogyasztója arcán... DX. Isten veled, Gabi néni! Véglegesen két éve tűnt el városunkból Metzger Gabi néni, aki több mint 40 évig a Prímási Palota munkatársa, irodavezetője, mindenki által megbecsült és szeretett dolgozója volt Miután nyugdíjas éveit a Lékai László bíboros által alapított otthon lakójaként kívánta tölteni, elhagyta városunkat. Ám a KALÁSZ (Katolikus Lányok és Asszonyok Szövetsége) mozgalom országos vezetőjeként még súlyos betegen is dolgozott szinte haláláig. Május első napjaiban végleg az Örök Hazába költözött. Budapesten hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, mi, esztergomi ismerősei pedig 30-án vettünk Tőle közösen búcsút egy szentmise keretében. Nyugodjék békében!