Esztergom és Vidéke, 1999

1999-12-23 / 51-52. szám

a BliilllH 1999/4* Karácsonyfa-ünnepélyek kis falvakban Már abban az évben, 1889-ben, amikor megalakult az első fővárosi turistaegyesület, a tagok elhatározták, hogy a kirándulásaik során leggyakrabban érintett falvakba alkalmanként karácsonyi ajándékot visznek a szegény sorsú gyerekeknek. Az ajándékozás örömén túl az is céljuk volt, hogy a vidék népe mindenkor szeretettel várja őket, és elfogadja a turistáskodást. Ez idő tájt még sokszor furán néztek a helybéliek egy-egy turista vagy túrázó csoport után, de az ilyen karácsonyi alkalmak jelentősen megkönnyítették a helyi lakossággal való jó kapcsolatot. Esztergom környékén elsősorban a Magyar Turista Egyesület központja és asztaltársaságai jártak élen ezen ünnepélyek megrendezésében, de más turistaszervezetek is tartottak hasonlót. Az első karácsonyfa-ünnepélyt Piliszszentkereszten rendezték 1889. december 29-én. Az MTE az évek során Pilisszentléleken hétszer, Dömösön ötször, Pilismaróton négyszer és Piliscséven kétszer rendezett ilyen ünnepséget, amelybe a későbbiekben az anyaegyesület esztergomi osztálya is besegített. A korabeli krónikások feljegyezték azt is, hogy az 1937ben tartott pilisszentléleki ünnepségre megkésve érkezett meg egy jelentősebb természetbeni adomány, ezért az MTE vezetősége úgy döntött, hogy ezt osszák szét a Klastrompusztán élő 16 legszegényebb gyermek között. Az ünnepségekre az egyes turistaszervezetek már jó előre megkezdték a felkészülést: általában pénz- és természetbeni adományokat vártak tagjaiktól, szimpatizánsaiktól. Először is felmérték, hogy az adott településen hány szegény sorsú gyermek él, de az is fontos volt, mennyi adomány gyúlt össze számukra. Ezek alapján, a községi elöljárók segítségével döntötték el, hogy végül is hány gyermeket tudnak megajándékozni. Az ünnepségek rendszerint az elemi iskolák tantermében zajlottak le, ahol a gyermekek rövid műsorral fogadták az ajándékozó turisták képviselőit. Elképzelni is alig tudja a mai kor embere, hogy milyen nagy öröm volt egy nincstelen család gyermekének a talán még sohasem látott csokoládé és cukorka, vagy egy cipő, amely lehetett ugyan már viselt, de így is újként hathatott annak, aki megkapta. Ez az ajándékozás alig enyhített a vidék népének nyomorán, ám az emlék és az ajándék feletti öröm az érintettek körében sokszor még évtizedek múltával sem halványult el. Az elképzelés valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a falusiak és a vidéküket felkereső turisták között emberibb lett a kapcsolat. Még az 1980-as évek közepén is találkoztam olyan asszonnyal, akit kislánykorában megajándékoztak a turisták, többek között egy szép színes mesekönyvvel, amit meg is mutatott, benne az adakozó egyesület bélyegzőjével. Két évforduló között. Bányai Mátyásnak! Nagy örömmel olvastam az Esztergom és Vidéke szeptember 30-ai számában, a MÚLTi/éző mellékletben adathű összeállításodat a 14-es Holló cserkészcsapatról és Mattyasóvszky Kassziánról. Kevesen tudják, hogy Kasszián atya, szülőházának kertjében a régi várfalak alatti helyiségeket cserkészotthon céljaira átadta a csapatnak. A 20-30-as évek nehéz körülményei között itt öntötték és festették az ólomkatonákat, készítették hulladék faanyagból a játékokat. Ezekkel szereztek karácsonykor örömei a szegénysorsú gyerekeknek. A vízicserkész-sikerek „adattárát"szeretném kiegészíteni az 1943. szeptember 6-8. között Szentendrén lezajlott V., egyben utolsó Országos Víziverseny leírásával. Szeptember 6-án délben indultunk a „Kasszián" nevű őrsi csónakkal a versenyre. Nyolcan voltunk: Homor Pál parancsnok, dr. Márkus Pál pk. helyettes, Somfai Ferenc, Somfai György, Kubovics Gyula, Urbán Vilmos, Komán Béla és jómagam. Az újpesti cserkész-vízitelepre késő délután érkeztünk, ahol megkaptuk az eligazítást és már az első feladatot is, az éjszakai portyázást. Nagy gyakorlatot, vízismeretet és gyors elhatározást kívánt ez a küzdelem, hiszen a sötétség ezernyi meglepetést tartogatott számunkra. De ezekkel is megbirkóztunk. A szigetmonostori éjszakázás után 7-én reggel Szentendrén, a KISOK telepén vertük fel sátrainkat. A Duna vízállása itt igen magas volt, így ezzel is számolnunk kellett. A következő versenyszám az úszás. Ez jelentette a legkomolyabb feladatot, ugyanis az egész őrsnek kb. 250 m távot kellett leúsznia úgy, hogy a ruha száraz maradjon. Ha valaki fél kézzel tartotta a víz fölött a batyuját, a karja elfáradt és már vizes is lett a ruha. Ha pedig a fejére kötötte, nem tudott nyelni. Ezután a versenyszám után az egész tábor köteleken szárítgatta a ruháit. Az egyéni versenyek, melyben sorshúzás szerint versenyeztünk, a következők voltak: kormányevezővel ladikban, csáklyázás utászladikban, víziföldrajz, vízrendészet, vízisport, csónakismeret, elsősegélynyújtás, kötélfonás, csomózás és vízbőlmentés úszva. A nyolc szám közül hatban mi lettünk az elsők! A vízi akadályversenyben a nyolcszemélyes őrsi hajóban vízben úszó gerendán, drótkötélen kellett átjutni, örvénylő vízben, olyan szűk helyen, ahol egy csónak éppenhogy elfért. Aztán vontatás, csónakkal való mentés, célba kötéldobás, kormány nélküli evezés, evezők nélkül partrajutás. Ezután a partmenti kövek fölött átemelni a csónakot és a végén cérnát kellett a tűbe befűzni. Szeptember 8-án, az eredményhirdetésnél őrsvezetőnk tizenegyszer lépett dr. Papp Antal, a Cserkészszövetség elnöke elé, hogy átvegye a díjakat és okleveleket. Az összesített eredmények alapján is elsők lettünk, elnyerve ezzel a Magyar Cserkészszövetség ezüstserlegét és a Főcserkész vándordíját, az ezüst pajzsot s az ezzel járó „Legjobb vízicserkészcsapat" címet!A díjak és az oklevelek az itteni Cserkészbolt kirakatában voltak láthatók, de hogy ma hol lehetnek, nem tudjuk. Bélay Iván A nyilvános gyűjtemények anyagukat gondosan őrzik, de feladatuk, hogy azt a kutatók és a nagyközönség számára hozzáférhetővé tegyék. A gyűjtemény egyes részeire érdemes felhívni a figyelmet, és e Figyelemfelhívás jó eszköze lehet a kiállítás. Ilyen kiállítást rendezett az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár, a Bibliotheca, 1998-ban Budapesten, a Prímási Palotában kézirattöredékeiből. Ezek a darabok a könyvtár legrégebbi, középkori eredetű tárgyai közül valók, de csak az utóbbi évtizedekben kerültek elő régi könyvek kötéseiből. A könyvtárunkban különgyűjteményként kezelt kézírásos töredékek csoportja tudatos gyűjtőmunka eredménye. Ezek a könyvnyomtatás előtti időből származó pergamenlapok kézírásos könyvek, kódexek lapjai voltak. 1974-ben az Esztergomi Könyvtárban indult meg Mezey László professzor vezetésével a kódextöredékek rendszeres feltárása. Megalakult aFragmentaCodium in Bibliothecis Hungáriáé (Kódextöredékek Magyarországi KönyvA Főszékesegyházi Könyvtár két kiállításáról tárakban) elnevezésű kutatócsoport. A kutatócsoport feltárta az Esztergomban található töredékeket, a feldolgozott anyagról nyomtatott katalógus is megjelent. E gyűjtemény anyagából mutattunk be 1998-ban válogatott darabokat a kiállításon. Könyvtári kiállítás rendezése akkor is indokolt, ha az intézmény olyan történeti anyaggal rendelkezik, amely egy évforduló kapcsán bemutatásra érdemes. A Bibliotheca múltja a Szent István király által épített templomhoz nyúlik vissza. Szent István azt is előírta, hogy a könyvekről a püspök gondoskodjék. Az esztergomi főkáptalant is első királyunk hozta létre, miután felépült a Szent Adalbert tiszteletére szentelt székesegyház. Amikor 1853-ban a jelenlegi épületébe költözött a Bibliotheca, itt egyesítették a 18. századtól Pozsonyban gyűjtött érseki könyvtárat, a Nagyszombatból ideszállított káptalani könyvtárat és az 1820-tól, az érsek hivatalos visszaköltözésétől Esztergomban gyűjtött könyvanyagot. Ekkor kapta a könyvtár - eredeti funkciójához híven - a Főszékesegyházi Könyvtár nevet- a Bibliotheca így kötődött a Szent István által alapított érsekséghez, káptalanhoz és a székesegyházhoz. Ainikor millenniumi ünnepségekre készül az ország, és megemlékezünk Szent Istvánról, az államalapításról, a Bibliotheca is emlékezik a múltjára, és az esztergomi egyház egyes korokban játszott szerepére a magyar művelődés századaiban. A megemlékezés formájául a kiállítás kínálkozott. 2000-ben kiállítás keretében szeretnénk bemutatni az esztergomi egyház könyv- és könyvtári kultúráját. A középkori anyag esetében ezt a közelmúlt könyvtártörténeti kutatásai tették lehetővé. A középkori könyvtár kéziratainak, kódexeinek egy része 1543, a török uralom kezdete óta először kerülne ismét Esztergomba, eredeti őrzési helyére a kiállítás időtartamára. A kölcsönadó könyvtárak légkondicionált körülményeket, fegyveres őrzést kérnek, így a kiállítás költségei oly magasak lesznek, hogy nem törekedhetünk az eleinte tervezett teljességre, csak egy részét tudjuk kérni a hazai és külföldi könyvtárakban őrzött kódexeknek. A kiállításra 2000. július 4-30. között kerül sor a Főszékesegyházi Kincstárban, a Bazilikában. A megnyitót az Egyházi Könyvtárak Egyesületének 2000. évi közgyűlésével kapcsolatban tartjuk. A szakmai színvonalat a Vizkelety András akadémikus által vezetett MTA Fragmenta Codicum Kutatócsoport tagjainak a bevonásával biztosítjuk. Czékli Béla