Esztergom és Vidéke, 1999

1999-10-21 / 42. szám

Barangolás az Óperenciás tengeren is túl Esztergom város képviselő-testületének doyenje a 75 éves Török József képviselő. A nyáron nagy utazást tett Kaliforniában, Nevadá­ban testvérénél és családjánál. Öt hét távollét után, hazaérkezését követően kerestem fel, élménybeszámolóra kértem. - Egyből sokat szerelnék tudni: járt-e korábban is Nevadában? Mi­kor határozta el ezt a nem mindennapi utat? Mekkora lélekszámú a Minden nevű település, ahol vendégségben járt? Magyar hangzású településnév, hogyan alakult ki? - A 6-7 éves új település 7000-7500 fős. A név angol, véletlen összeesés, magyarhoz nincs semmi köze. Főleg nyugdíjasok és a nyugalomra vágyók lakják. Lélekszámban dinamikusan fejlődő, 1432 m magasan fekvő tele­pülés a Carson-hegységben, amely 40 x 40 km-es fennsík, 2800-2900 m hegykoszorú veszi körül. San Fran­ciscótól kb. 160 km-re, a nevadai si­vatagtól szintén 160 km-re van. Ez az utam már a második volt, az első ettől a területtől északra történt. - Állandóan a közért ténykedő, mozgékony esztergomiként ismerik a városban. Odaát volt-e ideje egy ki­csit pihenni és a közéletet félretenni? - Pihenni időm nemigen volt. A vendéglátóim gondoskodtak róla, hogy a 35 nap alatt mindent megmu­tassanak a kb. 500 km-es körzetben. Ilyen volt például az indiánmúzeum és -rezervátum, ahol láthattam az éle­tük, szokásaik jellegzetes momentu­mait. Ilyen volt a Falion repülőtere, ami a második világháború előtt és alatt, valamint most is kiképző bázis és emlékmúzeum. Itt is állítottak em­léket a háborúban küzdött repülők­nek, elesetteknek. Ez olyan katonai objektum, ahol együtt van a múlt a jelennel és látogatható. - Gondolom, érdeklődött a helyi képviselők választásáról, azok tevé­kenységéről, az ottani közéletről, pár­tokról, civil szervezetekről. - Természetesen. Két évre választ­ják a képviselőket és a testületi elnö­köt, aki viszi, intézi a város ügyes-ba­jos dolgait. Félévenként kötelezően beszámolnak választóiknak a végzett munkáról. A képviselők főleg a jó adózók közül kerülnek ki, akik szívü­gyüknek tekintik az egész területüket. Van visszahívás, meg is teszik, ha ki­fogás merül fel a képviselő ellen. Kis településeken a két nagy párt létezése nem érződik, inkább a demokratikus, emberi kapcsolatok hozzák felszínre a közös gondokat, amit meg kívánnak oldani. A környezetvédelemmel na­gyon szigorúan foglalkoznak és be is tartják, mert kemény büntetések kö­vetkeznek a törvények be nem tartása miatt. -Nézegetem ezeket a fotókat, min­denhol tisztaságot, rendet, virágot, fákat, kerteket, kerítés nélküli házakat látok. Valóban így van ez mindenhol, vagy csak ilyen helyeken készültek ezek a képek? - Rendkívül szeretik a virágos par­kokat, udvarokat, utakat, kerteket és erre szívesen is áldoznak. Van birtok­határ, de nem kerítéssel határolják le, hanem zöld növényzettel, bokrokkal, erdősáv okkal. A települések létesítése csakis a teljes közmű megépülése után kezdődik, így a tulajdonba kerü­lő telkeken már nem kell „feltúrást" végezni, csak rácsatlakozni a megfe­lelő közműre. Az építkezés teljes ide­je alatt hivatalból műszaki ellenőr ténykedik. Az engedélyezett tervektől szintén lehetetlen az eltérés. Előre megépített utak, csatlakozások van­nak a települések között is. A fényké­pek bárhol készülhettek volna, ugyanez a tisztaság, rend, zöld terüle­tek látszana. - Tud-e olyan dolgot, eseményt, rendezvényt vagy bármit megemlíte­ni, amit mi, magyarok, esztergomiak jobban csinálunk és odakinn példa­ként hozhatná elő? - Kérdeztek, érdeklődtek mind­azok, akikkel ott találkoztam, beszél­gettem Esztergom 1000 éves múltjá­ról - beágyazva Magyarország törté­netébe-, múltunk emlékeinek megőr­zéséről, a hagyományok továbbvite­léről. Örömmel beszéltem arról, hogy közeleg államalapításunk millenniu­mi ünnepe. Szívesen látunk minden­kit, aki ez alkalomból ellátogat ha­zánkba és Esztergomba, ahol első ki­rályunk, Szent István született és ural­kodott. Többen megjegyezték, hogy irigykednek az ilyen hosszú történel­mi múltra, az ő történetük csupán 300 éves. - Hozott-e különleges ételt, italt ami számunkra kuriózum? A magyar konyhát ismerik-e Névadóban? Ké­szített-e ott magyaros ételt? - Minden elképzelhető étel, kon­zerv ott megtalálható, sót a hozzávaló nyersanyag is állandóan beszerezhe­tő, például a szegedi, kalocsai papri­ka, a magyaros halászlékocka, a ve­csési káposzta, magyar cukrásztermé­kek, bejglik, fütyülős pálinka, tokaji, egri, badacsonyi borok stb. Azt is ta­pasztaltam, hogy a magyar szokásnak megfelelően az étkezést levessel kez­dik és nem kizárólag salátaféleségek­kel. Konzervdobozból bár, de fo­gyasztják a magyar gyümölcslevese­ket, vagy akár a lebbencslevest, a gu­lyáslevest, a bablevest. - Életvitelükben mit tartanak szem előtt? - Az amerikai polgárok életükber három dolgot tartanak szem előtt: a: életet, az elmúlást és az adózást. Az mondják: mutasd meg 7 évre vissza menően az adócsekkedet, és mi meg­mondjuk mi van mögötte. Ez össze­függ a szigorú ellenőrzéssel is. - Az életszínvonalról mi a vélemé­nye? - A miénkkel nehéz összehasonlí­tani - nagyon magas! A legalacso­nyabb órabér 7 dollár, a szakmunkásé 18-20 dollár. A nyugdíj összege a munkában töltött évek után 2 %. Ez is igen magas. A vásárlóértékben csök­kenés nem lehet, ha ez bekövetkezik, akkor az év végén kompenzálják az infláció mértékével. - Mi tetszett legjobban? - A gyönyörű utak, a tiszta, rende­zett városrészek, a fegyelmezett köz­lekedés és ami ezzel összefügg: a szi­gorú közlekedési ellenőrzés. És nem utolsósorban a jó közbiz­tonság. A rendőröket és a serififeket tisztelik és felnéznek rájuk. - Piacon járt-e? - A mi általunk ismert piac nincs. Nincs rá szükség. A szupermarketek helyettesítik. Itt folyik a társadalmi élet, a kaszinókkal együtt. Ezekben történik a térségeket, területeket befo­lyásoló döntések előkészítése, az em­beri kapcsolatok kialakulása. - A megtapasztalt magas életszín­vonal, a könnyebb élet ígéretével tud­na-e ott élni? - Nem! Lokálpatrióta mivoltom nem engedné. A világ bármely részén jártam, mindig hazavágytam Eszter­gomba, mert „itt ringatták bölcsőm, itt születtem..." - Petőfivel is vála­szolva a kérdésre. -Józsi bácsi, köszönöm a beszélge­tést, és még sok hasonló élményt kívá­nok! Nagy Tibor 1999: Idősek Eve Október elején a Simor János úti Szociális Otthon lakóinak szép él­ménye volt Berényi Lászlónak a ki­állítása. A Szentesen született mű­vész immár 60 éve leli saját örömét a festészet ezerszínű világában. Bár mindig munkája mellett foglalkozott ezzel, olykor szívesen vette a Bajor Ágost Festőművész Kör készséges segítségét. Festményei számos kiál­lításon szereztek felejthetetlen él­ményt a látogatóknak. Most, amikor az Otthon lakóinak nevében megköszönöm a 84 éves Laci bácsinak a kis kiállítással ne­künk szerzett őszinte örömet, arra kérem a jó Istent: engedje még sok szépet alkotni hosszú éveken át! Á kiállítás megtekintése után kis házi ünnepséget tartottunk a Somo­gyi iskola tanulóival együtt. A vidám műsorban egymást váltották az ott­hon és az iskola „művészei". Volt is gondja a zsűrinek a helyezés miatt. De sikerrel oldották meg: egyformán magas (fülű játéknyuszit) nívódíjat és elismerő oklevelet kapott minden szereplő. Balázs Éva igazgatónő az ünnepség zárszavában megköszönte vendégeink látogatását, a szereplők közreműködését, és mindazoknak munkáját, akik segítettek ennek a szép ünnepségnek a megvalósításá­ban. A hagyományos szentgyörgy­mezői szüreti felvonulás résztvevői is kedves meglepetéssel gondoltak az otthon lakóira: a menet megállt előttünk, majd nemzeti szalaggal át­kötött friss kenyérrel, szőlővel és borral köszöntötték az ittlakókat. Figyelmességüket szeretettel kö­szönjük! Trexlerné Z. Gizi | Óriási öltönycsere >Mín akció indul 'Tffi* Esztergomban, hogy Ön is megismerje a DeMarco cég termékeit! Cserélje régi öltönyét új DeMarco öltönyre! Több mint 1000-férfiöltönyből választhat. A RÉGIT 6.000 Ft ÉRTÉKBEN BESZÁMÍTJUK. A z akció helye : Esztergom, Petőfi út. Victoria Üzletházban. Az akció ideie : Október 16-tól október 29-ig. N yitva tartás : h.-p. 9.00-18.00-ig, szo.-v. 9.00-12.00-ig. V /

Next

/
Thumbnails
Contents