Esztergom és Vidéke, 1999
1999-02-04 / 5. szám
6 Esztergom és Vidéke 1999, február 18, VAROSNAPLO Közmeghallgatás '99 Tavaly ilyenkor ugyanitt, ugyanennyien voltak kíváncsiak városunk költségvetésének irányszámaira, amit most is dr. Könözsy László polgármester ismertetett a mintegy 80 főnyi hallgatósággal, amelynek csaknem a fele ,hivatalból" volt jelen: képviselőként, bizottsági tagként, a Polgármesteri Hivatal dolgozójaként, vagy - mint jómagam is - tudósítóként. Az előző napi képviselő-testületi ülés után persze e rétegnek nem mondott semmi újat a tájékoztató - legfeljebb a kivetített diagramok voltak valamivel élesebbek, mint korábban. Dr. Könözsy Lászlónak is igaza volt, mikor a testületi ülésen megjósolta, hogy a közmeghallgatáson résztvevő esztergomi polgárok nem a költségvetési tételekhez fognak hozzászólni, nem fognak új javaslatokat tenni, csupán az általuk tapasztalt hiányosságokat, bosszúságaikat fogják elpanaszolni. Valóban ez folyt csaknem három órán át. Az észrevételek, a felhozott problémák többsége persze jogos volt, hiszen például a piac és a buszpályaudvar tűrhetetlen állapota mindnyájunkat érintő kérdés. Mindkét ügy megoldása évek óta húzódik, de egy-két bátortalan javaslaton kívül másról nem tud számot adni az önkormányzat, s a polgármester most sem tudott semmi konkrétumot mondani. Néhány érdekesebb javaslat, megállapítás a sok közül: „A Polgármesteri Hivatcd intézkedjen, hogy a nyugatot majmoló üzlettulajdonosok magyar nyelvű feliratokkal váltsák fel az idegen nyelvű táblákat, s az angol vagy német nyelvű szöveg csak kiegészítő tájékoztatás legyen." (Antalics Imre); „Nem minden pénzkérdés. Sok problémának az az oka, hogy sokan nem úgy végzik munkájukat, ahogy kellene, a város vezetői nem kommunikálnak kellően a lakossággal, és jó példát sem mutatnak." (Mármarosi Győző); „Régen dicsőségnek számított, ha valaki nagy adót fizetett, ma inkább az adótörvény kijátszása a sikk." (Szabó Gábor. Ugyancsak ő kifogásolta az önkormányzat hiányos propaganda-tevékenységét is.) Szóba került, hogy rácsúszik a Szent Tamás-hegy a Technika Házára, ha nem lép közbe a városvezetés, hogy a volt kályhagyár környék? méltatlan a városhoz, hogy a Búbánat-völgyben még mindig nincs vízvezeték és szennycsatorna, hogy sok a gazdátlan eb, s „nyomaik" léptem-nyomon sértik a tiszta utcákra, parkokra, játszóterekre vágyók jóérzését, hogy végre el kellene már kezdeni a város szépítését, mert „elmegy a hajó", s mi lemaradunk. Volt, aki ipari tanácsadó testületet javasolt, volt, aki kutyaadót, volt, aki fedett buszmegállókat, és volt, aki városi kertészetet. A fórum legjellemzőbb mondata egy „illetéktelen felszólaló" nevéhez fűződik. Miközben a polgármester az írásvetítő élességét állítva kérte a hátul ülőket, jelezzék, mikor a legélesebb az ábra, e szavakkal indokolta a segítségkérést: „Mi ugyanis innen, fentről, kissé homályosabban látjuk, mint Önök..." A széksorokban helyet foglaló illető ekkor félhangosan megjegyezte: „Ezt mi is léptem-nyomon tapasztaljuk!" Szába Gyógyszertárak ügyeleti rendje Február 7-ig: Kerschbaumayer Patika (Kossuth L. út 41.) Február 8 - 12-ig: Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Február 13.: Szent István Patika (Madách tér 1.) Február 14.: Kolos Patika Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt DR. TORGYÁNJÓZSEF elnök Űr részére Budapest Igen Tisztelt Elnök Ur! Esztergom lakossága a mai napon megdöbbenve értesült arról, hogy az FKGP frakcióvezetőhelyettese, Turi-Kovács Béla még a héten törvénymódosítást kezdeményez az Alkotmánybíróság székhelyének megváltoztatása céljából. Bizonyára ön is emlékszik arra, hogy 1995 szeptemberében felvetődött, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényből törölni szeretnék azt a paragrafust, amely szerint az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom. Ekkor önnek - mint az FKGP frakcióvezetőjének - levelet írtam és kértem, hogy befolyásával és tekintélyével legyen segítségünkre abban, hogy ezt megakadályozzuk. Szíves válaszát örömmel nyugtáztam, melyben teljes támogatásáról biztosított. Meggyőződésem, hogy az akkori józan politikai erők eredményes fellépésének volt köszönhető, hogy nem módosították az Alkotmánybíróság székhelyét. A parlamenti választásokat követőn őszintén örültünk annak, hogy egy kulcsfontosságú minisztérium élére olyan politikus került, aki megkezdi az országra rátelepedő főváros hegemóniájának lebontását. Ennek a nagyon erősen bebetonozott és a legkülönfélébb lobby érdekekkel megtámogatott hegemóniának a lebontásában az első lépés az Alkotmánybíróság székhelyének Esztergomba történő telepítése volt. Sajnálatos módon 10 év alatt odajutottunk, hogy egyik kormánynak sem fontos a hatalmi ágak térbeli elválasztása, és a politika nem a dekoncentráció feltételeinek megteremtésén fáradozik, hanem a kisebb ellenállás felé haladva, a szűkös anyagi keretek bástyája mögé bújva támogatja a főváros hatalmi túlsúlyának növekedését. Abból a pénzből, amit az Alkotmánybíróság jelenlegi helyére való költöztetésére fordítottak, Esztergomban is meg lehetett volna oldani az elhelyezést. Szeretném önt tájékoztatni, hogy városunk most vásárol meg egy olyan műemlék ingatlant, mely az Alkotmánybíróságnak általunk térítésmenteseji átadott épületnél sokkal megfelelőbb lenne. (Maga az épület 10.000 m , a telek területe 1 ha 1.439 m .) A belátható időn belül történő költözésnek nem lenne akadálya. Esztergom város évtizedes harcot folytat azért, hogy a magyarság történelmében be töltött szerepénekmegfelelőenvégre visszakaphassa a megyei jogú városi rangot, melyet Orbán Viktor miniszterelnök úr a választási kampányában Esztergomban meg is ígért. Az elmúlt 50 évben a „bűnös" városból minden fontosabb közigazgatási intézményt elvittek. Az 1000 éves államiságunk arculcsapása, hogy most a millenniumra készülve tovább folytatódik ez a folyamat, a történelmi magyar városok rangjának visszaállítása helyett. Tisztek Elnök Úr! Meggyőződésem, hogy ön miniszterként nagyon sokat tesz a vidék fejlesztéséért. Ne engedje, hogy az ezzel ellentétes lobbyk a helyes politikai célkitűzéseinek megvalósítását pénzügyi nehézségek mögé bújvamegakadályozzák. Esztergom város és az egész térség lakossága nevében tisztelettel kérem, akadályozza meg, hogy az Alkotmánybíróság székhelyét Esztergomból elvigyék, és legyen a segítségünkre abban, hogy a működését megkezdhesse városunkban. Esztergom, 1999. január 26. Hathatós segítségét köszönve tisztelettel dr. Könözsy László Esztergom város polgármestere Az MVSZ új tagokra vár Január 27-én kibővített vezetőségi ülésen találkoztak a Magyarok Vüágszövetsége helyi szervezetének „aktivistái". Ámon György elnök vezetésével az első félév fontosabb programpontjait rögzítették Szerepel a tervek között egy március 15-ei ünnepi ülés, a Körösi Csorna Sándor évfordulóhoz kapcsolódva egy középiskolai vetélkedő és egy emlékünnepség, terveznek egy találkozót Kányádi Sándor erdélyi költővel is. Szervezeti kérdésekkel foglalkozott ezután az ülés. Sajnálattal állapították meg, hogy a mintegy 110 fős taglétszám némüeg megfogyatkozott, az aktivitás csökkent a tagság körében. Az MVSZ vezetősége ezúton is kéri mindazokat, aki k a szervezet célkitűzéseivel egyetértenek, lépjenek be tagjaik sorába! Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon Balla Juditnál - Esztergom, Bartók B. u. 36., tel.: 313-633.