Esztergom és Vidéke, 1999

1999-09-30 / 39. szám

1999. szeptember 30. Esztergom és Vidéke MEHR LICHT! (Több fényt!) Új kezdeményezéssel álltak elő ismét az Esztergomi Városi Televízió fiatal munkatársai, amikor a megye amatőr filmeseit, televíziósait megszólítva, versenyre és tanácskozásra hívták őket. A színes programválasztékban rajtuk kívül a fotográfusok is sok „csemegét" találhattak. Neves szakemberek és közismert személyiségek világítottak rá a fény és a művészetek összefüggéseire, a fotográfia, a mozikultúra, a televíziózás aktuális kérdéseire: a rendezők láthatóan mindent elkövettek a magas színvonal elérése érdekében. A kihívásnak, úgyszólván, a pályamunkákkal nevezők és a közönség nem tudott megfelelni, mert aki - kíváncsiságának engedve - ellátogatott a Tudomány és Technika Házába, nehezen szakadhatott el az átfogó képet nyújtó, sok területet felölelő előadásoktól vagy a látványos kulturális rendezvényektől. Természetesen láthattuk a benevezett filmeket is, melyekről pontos, szigorú értékelést adott a szakavatott zsűri. A két első díjat tatai filmesek nyerték. 1. Katonai eskü, szerkesztő: Szakács Zsuzsa, operatőr: Kovács István; 2. Glenstál, szerkesztő; Pelzke Ferenc, operatőr: Nagypál Akos. A harmadik legjobbnak az esztergomi ijf Szeder Balázs Jelenések című filmjét ítélték, melynek operatőre Vörös István volt. Ok és a találkozó rendezői a maguk részéről megtették a szükséges lépést a helyi és a regionális televíziózás jövője felé, a fény szerepének megőrzésére. A rendezvény gyér látogatottságára, a Fény iránti érdektelenségre azonban már máshol kell keresnünk magyarázatot... Istvánffy Miklós FOTÓK a párkányi oldalról Lenyűgözően szép fotókat állított ki a párkányi Gyűgyi László a mi szeretett bazilikánkról. Az ország főtemplomát láthatjuk a képeken a Duna túlpartjáról napkeltekor, télen, tavasszal, ősszel, viharban, hóban ... Pénteken kora este a Szabadidőközpont aulájában Csernus Ferenc igazgató köszöntötte a művészetbarátokat Gyűgyi László kiállításán. Nagyméretű színes képei művészi megfogalmazásúak. Innen, a Duna jobbpartjáról mi a valóságban nem láthatjuk így a bazilikát. Ezt a látványt csak a párkányiak élvezhetik. Gyűgyi László gyermekkorában, négy évtizeddel ezelőtt szomszédjuk Zeiss gépével autodidakta módon kezdte, Pozsonyban a technikumban folytatta, majd hazaköltözött. A maga kedvére fotózott tavalyig, amikor a Párkányi Galériában, majd a Váci Művelődési Házban ki is állította fotóit. Képeiről - amelyek közül egyet most mi is közlünk - a megnyitón dr. Csicsay Alajos párkányi tanár többek között ezeket mondta: - E képsorozaton, amelyet most elénk tár, az esztergomi bazilika látható Párkányból. Mintha nekünk építették volna, a Duna túlpartján lakóknak, hogy a tájba beleillesztve, fölénk Esztergom a közepén A VKU, azaz Vojensky kartograficky ústav térképkiadó új lappal lepte meg a vásárlóit. A Burda-hegységről elnevezett l:50.000-es méretarányú turistatérkép a névadó tájegységnél lényegesen nagyobb területet ölel fel. A 24-rét hajtogatott kiadványt magunk elé kiterítve szemünkkel végigpáztázhatjuk a Kenyérmezőtől Zeliezovce-ig és a Pilismaróttói LábaÜanig terjedő vidéket így városunk környezetét egyetlen térképen láthatjuk, méghozzá kellő nagyításban, hiszen két centiméternyi jut egy valóságos kilométer ábrázolására... És valóban ilyen mértékű négyzetháló, azaz kilométerrács van halvány kék színnel rányomtatva. A mű elsősorban a turistáknak készült, a települések alaprajza, a szintvonalas és egyben hegyárnyékolásos domborzat megjelenítés, sőt a turistautak eredeti színükben való feltüntetése is könnyen olvashatóvá teszik a térképet. Az más kérdés, hogy mivel szomszédunknál nem rendszeresített az úgynevezett alakjelzésű mellékút, mint a: négyzet, a kör vagy a kereszt - ezért a hazai részen csak színüket olvashatjuk le a kartárói, az esetleges „alakjelölésüket" viszont nem! A buszmegállók kis piros pipához hasonlító jele a magyar területen is többnyire jól vannak feltüntetve, de azért hiányossággal is találkozhatunk, például a búbánati motocross-pálya melletti hiányzik. A hazai tájakon még számos hibát felfedezhetünk, de e térképnek legfontosabb feladata mégis az, hogy kedvet ébresszen a közeli szomszédságba olykor-olykor átruccani Kertész István emelve éreztesse velünk fenséges mivoltát. Amikor átkelünk a Dunán, vagy esti sétáink közben ráemeljük tekintetünket, egy monumentális építményt látunk. László képein ez az ember által létrehozott alkotás élővé válik. Mintha a bibliai ősatyák egyike vagy éppen maga a Teremtő tekintene ránk hol a sejtelmes messzi homályból, hol az örök éltető fénysugarak közül. Kérdem én, mi ez, ha nem művészi meglátás? Szerénykedjék csak Gyűgyi László, de ne jobban mint most, amikor nyilvánosság elé áll. Ha úgy érzi, többet is ki tud sajtolni született adottságából, és önmaga által kimunkált képességéből, ám tegye. Sőt kételkedjen is magában folyvást, ahogy minden valamirevaló alkotó teszi, hisz másképp félúton megreked. 0 pedig, mint már mondtam, jól ismeri a célt. Kívánom, sose adja fel a küzdelmet, s ha a messzi jövőben közeledik majd élete alkonya, azt úgy fogadhassa mint Bartók: „Kár, hogy el kell mennem, mert még sok mondanivalóm lenne a világ számára..." A tárlat anyaga két héten át, október 6-áig látható a Zöld Házban. Pálos Szentgyörgymezőn régóta intenzív szőlőtermelés folyt, ezért szükség volt a betakarításhoz, a bor tárolásához különféle edényekre. Ezeket a kádárok (pintérek) készítették. Válent Vilmosnak 1898-tól aPardavi közben (ma: Knézich u.), Pintér Jánosnak a Kovács (ma: Vécsey) utcában, Hajdú Ferencnek a Vár utcában, Tvarosek Károlynak a prímási majorban volt kádárműhelye. A gesztenye-, tölgy-, szeder- és fenyőfa rönköket megvásárolták és udvarukban megfelelő gondossággal szárították. A szükséges méretekre (hordó magassága) fűrészelték és megfelelő lapokra hasították. A megmunkáláshoz szerszámokra, eszközökre volt szükségük, így faragószékre (csikó) egyenes és íves vonókésre, fűrészekre, baltákra, szekercékre, csin- és simagyalura, citlingre, vésőkre, fúrókra és reszelőkre. A Szentgyörgymezőn dolgozó kádárok közül már senki sem él, ezért a Simor János utcában élő Spisak László özvegyét, Annus nénit kértem meg, hogy mondja el nekem, miként készült el egy hordó. Készségesen vállalkozott rá és a következőket mondta el: „A kiszárított faanyagból a dongát szekercével, gyaluval alakítottuk ki. Mesterségek, foglalkozások Szentgyörgymezőn Kádárok (pintérek) A sarkokat lefaragtuk, hogy összeilleszthetőek legyenek. Stoszpangán simára gyalultuk, stiszoltuk. Egy vaskarikába, abroncsba felállítottuk és tüzelőabroncsokon belül tüzeltünk, miközben a fölmelegedett dongákat vízzel locsoltuk és a cuggal összehúztuk. Fokozatosan húztuk össze, majd megfordítottuk, ráhúztuk a többi abroncsot. A tűz még mindig égett benne, mert forrónak kellett lenni, hogy megfelelően alakuljon. Ezután levettük a tűzről és stuccoltuk a két végét, amit azután simára kigárboltunk. Csingyaluval kivágtuk a csint és az előre elkészített fenekeket belehelyeztük a csinbe. Ekkor a két végét már összefogta egy-egy abroncs és kákával tömítettük a fugákat (a dongák közti réseket), majd simára gyalultuk a hordót. Ezután helyeztük rá a többi abroncsot (levasaltuk). Olajjal a hordó fáját, kencével és miníummal bekentük a két végét. Az így elkészült hordót vitték ezután a hitelesítésre". A hordók hitelesítését a Szent György utcában Bohon Lajos hitelesítő úgy végezte, hogy üresen egy mázsán lemérte, feltöltötte vízzel és ismét lemérte. A különbözetet, azaz az űrtartalmat ráégette a hordó fenekére az év, hó, nap számával együtt. Készítettek hordót 5 litertől 12 hektoliterig. Tokaj vidékén használták a Gönci hordót, melynek űrtartalma egységesen 132 liter. A dugós hordókon kívül készítették az ajtós, ászok hordókat. A lajtok, kocsira rögzített hordók voltak, a töltő és ürítő nyílásuk nagyobb volt, hogy a ledarált szőlőt beönthessék és préseléskor alul kiszedhessék. A hordókon kívül a szürethez, borkezeléshez más edényekre is szükség volt, így a nagy (3 m) és a kis (1,5 m) átmérőjű alacsony (70 - 100 cm) oldalfalú edényre, a kádra. Magasabb (120 cm) oldalfalú, 120 cm átmérőjű kád volt a dézsa, standér. A szapulló fenyőfából készült füles standér volt, melynek egyik változata a keményfából készült káposztás hordó. A hordóba taposott gyalult káposztát a hordófüleken átdugott deszka közepén orsóval szorították le a káposzta tetejére tett deszkalapot. A különböző nagyságú puttonyokban hordták szüretkor a legények a leszedett fürtöket a kocsin lévő kádba, vagy darálóba. A mustot, később a bort lévókán keresztül engedték a hordóba. Ez egy ovális, rövid lábon álló oldalfalas edény, alján kifolyócsővel. A fickó kisméretű 3-4 literes fogóval ellátott edény, amivel a ledarált szőlőt, borfejtésnél a bort merték át nagyobb edénybe. Borfejtésnél használták, majd később a csap alá tették a kármentőt, hogy a szivárgó, csöpögő bor ne a földre kerüljön. Ovális alakú 15-20 cm-es oldalfalú faedény. A szemes termények mérésére, tárolására használták a vékát, melynek űrtartalma 100 liter. A fejésnél a sajtárba (pitlibe) engedték a tejet, de ezt használták a szobafestők is. Mindezeket az edényeket a kádárok készítették. Ma már Szentgyörgymezőn nem űzi senki ezt a mesterséget. A szükséges edények egy része műanyagból, fémből gyárilag készül. Bélay Iván