Esztergom és Vidéke, 1999

1999-01-28 / 4. szám

6 Esztergom és Vidéke 1999, február 18, FURFANGOS (?) FARSANGI FRICSKÁK (Folytatás az 5. oldalról) Eszter királykisasszony csak csóválta a fejét: Nem kell, atyám! Az ilyen keresztény-liberális mesék nagyon unalmasak! A viadal nagy esélyese a szűcsök, tímárok, kádárok, takácsok kedvence, György vitéz volt, aki számos lovagi tornán aratott már babért. Mivel az Üveghegyen túlról, a kies Dorongiából érkezett, kiejtésén is érzett az idegen akcentus. Meséje szép volt ugyan, de sablonos, egyhangú. A királykisasszony sokáig ingadozott, végül kimondta a boldogító nemet. Lányos képű ifjú lépett ezután a porondra. A közeli Láposfalváról érkezett, ahol évtizedes hagyományai vannak a mesemondásnak. Szép szavakkal szőtte történetét, hümmögve hallgatta az udvar népe. A vén király mosolyogva bólogatott, de leánya túl nőiesnek találta a kérőt, és némi latolgatás után kikosarazta a lovagot. Régi nemesi család vitéz sarja csörtetett ekkor az arénába, Aetterfy lovag. Aközkedvelt varázslatos hangládák mestereinek stílusában szőtte szívhez szóló meséit, de a poénok rossz helyen ültek. Némi bizalmatlanság a hallgatóság soraiban is tapasztalható volt, így aztán nem csoda, ha a királyleány fanyalogva intettnemet. Utolsónak a szegény ember legkisebb fia, a deli László vitéz - kétszeres tornagyőztes, a türdérmesék aranykoszorús mestere - léptetett magas, fakó lován a porondra. Sikertörténetével, melyben elmesélte, hogyan hasznosította a sárkány által okádott lángot az ország energiatakarékos, környezetbarát fűtésére - elkápráztatta a királyleányt, s bár a vén királynak több ellenvetése is volt - főleg a mese líraiságát hiányolta, s a színhely szegényességét kifogásolta -, a szép ara végül is László vitéznek nyújtotta kezét. Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, s bár a királyi tanács több tagja és a legyőzött lovagok korántsem voltak elégedettek, ők is koccintottak az ifjú pár egészségére. Folyt a bor Szentgyörgyfalvától Oktáviáig. U.i. A történet egyeden szépséghibája, hogy László vitéz megkapta ugyan a királylányt, de a királyságnak bizony még a felét sem. Jó, ha a negyedét! Az udvaroncok, a királyi tanács tagjai maguknak kaparintották meg a zsíros udvari posztokat, a hatalmat...Sőt, mint kiderült, a királyi ara sem volt olyan szép, mint az a fátyol alatt látszott, és érintetlen sem, mint ahogy apjaura állította. Úgy látszik, mégsem igaz a mondás: olyan szép, mint a mesében! De azért máig is élnek, ha meg nem csaltak... Szánthódy Barbara RUDOLF TRÓNÖRÖKÖS ÉS ESZTERGOM - avagy 1889 szomorú farsangja „Szent István király egyetlen fiának, Imre hercegnek halála is mennyi reményt, mennyi boldogságot temetett el a székesfehérvári sírboltban. Mintha csak az a majdnem ezeresztendős nemzeti gyász újult volna meg" - írja az Esztergom és Vidéke című helyi lap 1889. február 2-án, Rudolf trónörökös halála után három nappal. Az okokat a következő szám - február 5-én - szimbolikus formában vázolja: „Természeti hajlamai és tanulmányai nem szigorú világnézetű katonát, hanem bölcselkedő fdozófot képeztek belőle. Az okok és okozatok tanulmányozására vett tollat a kezébe s szívesen belemélyedt a legbonyolultabb korkérdések elemzésébe. Ezek a boncolgatások pedig a népek sorsának jövendő urát nyugtalanná és boldogtalanná tették." Az okok további keresése helyett figyeljük meg azt, mi történik Esztergomban. Rudolf trónörökös 1889. január 30-án a kora reggeli órákban lett öngyilkos. Ezen a napon a főtávíró még délután 2 óra után is a Rudolf trónörökös haláláról szóló híreket kósza pletykának titulálta. Csak éjjel érkezik a szomorú hír hivatalos megerősítése - ekkor Esztergom városa tűzi ki először az országban - legalábbis a helyi sajtó szerint - a középületekre a gyászlobogót. Hogy pontosan mi is történt Rudolffal, azt február 2-áig senki sem tudhatja, különböző verziók élnek. Oltósy Lajos, „a lap jó barátja", Bécsből táviratozik január 31-én, szerinte Rudolf egy vadászaton szerencséüenség áldozata lett. (Egyébként ez a hír a legkedvezőbb, a halálának e módja előtt valószínűleg a felséges apa, a vadászszenvedéllyel megáldott Ferenc József sem szégyenkezett volna oly annyira.) Ugyanennek a napnak az éjjelén a Budapesti Hírlap sürgönye alapján a trónörökös szívszélhűdésben halt meg. A február 2-i szám közleménye szerint a trónörökös pillanatnyi elmezavarban követte el az öngyilkosságot. A pillanatnyi elmezavar magyarázata tükrözi a Ferenc József-i militarista szemléletet: Rudolf trónörökös az elmúlt ősszel leesett a lováról természetesen hadgyakorlat közben és enől kezdve gyakori fejfájások kínozták, melyek jelezték a baleset következményét, az agy sorvadást, és ebből az előzményből származik az öngyilkosság. Az 1889. év farsangja rövid és lehangoló Esztergomban: valamennyi középületen - megyeházán, bencések székházán, iparbarik, kaszinó, postaés távíró-hivatal épületén - iskolákon, kaszárnyákban, sőt számos magánházon ott leng a gyászlobogó, a honleányok mély fájdalmuk kifejezéseképpen gyászruhát öltenek. (Rudolf, apjával ellentétben, mindig népszerű volt a hölgyek körében, szerencsétlenségére a hölgyek inkább kárára voltak.) Sorra elmaradnak a hangversenyek, táncvigadalmak, még a február 21-i altiszti vigadalom is. Február 5-én az Esztergom és Vidéke egy különszámot szentel Rudolf trónörökösnek. Ebben közlik a trónörökös életútját, az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című nagyszabású munka bevezetőjét, melyet Rudolf írt, és azt a cikket is közreadják, amely Rudolf esztergomi tartózkodását örökíti meg. 1888. március 18-án nevezi ki a felséges apa Rudolfot a gyalogság főfelügyelőjévé. Ez a tisztség hatalommal, rendelkezési joggal nem járt, csak örökös utazgatással, terepszemlével. Rudolfnál jobb testi, lelki egészséggel bíró embert is tönkre tett volna ez a munka. Rudolf ekkor már beteg ember, a gonorrhoea szövődményeképpen súlyos ízületi fájdalmai vannak, a lovaglással járó reprezentációs feladatai komoly erőfeszítést jelentenek számára, melyet egyre gyakrabban alkohollal és morfiummal enyhít. Mindezt tudva nézzük meg Rudolf esztergomi látogatását. Esztergomba 1888. április 19-én tehát még egy év sincs hátra már az életéből, - vasárnap éjfél után érkezett külövonattal, az éjszaka hátralévő részét a vonat hálószalonjában töltötte. A trónörökös kívánsága az, hogy mellőzzenek minden hivatalos fogadtatást, hiszen tisztán katonai ügyekben érkezett Esztergomba. Reggel 7 órakor találkozik az ezreddel a Strázsa-hegy alatti nagy gyakorlótéren. A helyi tudósító így örökíti meg alakját: „A táborszernagy egyenruhába öltözött trónörökös ruganyos léptekkel ugrott ki a bér kocsiból." Említést tesz egy megbokrosodott lóról is, amely elől a trónörökös hidegvérrel lépett félre. A négyórás hadgyakorlatot éber figyelemmel kísérte végig - esetleges megjegyzései jelentőséggel nem bírtak, tehetjük hozzá. Ezen a napon bérkocsik, hintók zarándokoltak el a Strázsa-hegy lábához - Esztergom szépei látni kívánták Rudolfot. A hadgyakorlat végén a „megéljenzést katonásan szalutálva köszönte meg". Ezután „ ö Eminenciájához, a hercegprímáshoz hajtatott." Simor János megmutatta neki a főszékesegyház nevezetességeit. Majd a tisztikar a volt városi lövölde épületében, a tiszti kaszinóban ebéddel várta. A nap állandó sietséggel telhetett el, hiszen már délután 3 órakor vonatra szállt Rudolf, hogy folytathassa szemleútját. így az alábbi sorok a cikkíró megszépítő fantáziájának köszönhetik létezésüket: „A főherceg ő Eminenciája társaságában sokat gyönyörködött a főszékesegyház nevezetességeiben... Az ő Fensége kitűnő hangulatban maradt a tisztikar társaságában." Mindezek ellenére az esztergomi látogatás leírásában is megmutatkozik Rudolf önfegyelme, megpróbál eleget tenni a rábízott feladatnak. Ez a monoton, fárasztó reprezentációs megbízás tölti ki majd további, rövid életének napjait. Rudolf királyfi életében is népszerű volt a magyarok közt (viszonya Magyarországgal ambivalens volt: birodalmi érdekből támadta Magyarország valamennyi előjogát, de a magyar parlamentarista kormányzással őszintén szimpatizált). Halála után mondai alakká vált. Számos történet szól az apja ridegsége miatt bujdosni kényszerülő Rezsó királyfiról, sőt számos álruhás ál-Rudolf csalt ki a hiszékeny emberektől pénzt, élelmet. A jó királyfiról szóló mítoszt élesztgeti a trónörökös esztergomi tartózkodásáról szóló tudósítás is: „A főhadsegéd gondosan fölszedegette s magához vette azon kérvényeket, melyeket néhány szegény öregasszony hajított a trónörökös kocsijába." Rudolfot 1889. február 5-én temették Bécsben, teste a Habsburgok ősi temetkezési helyére került a kapucinusok kriptájába. Simor János hercegprímás Bécsbe készült, hogy részt vehessen a temetésen, de betegsége miatt erre nem került sor, így részvétfeliratot intézett Őfelségéhez. A február 8-i esztergomi rendkívüli közgyűlésre gyászkeretes meghívók készültek. A polgármester, a főügyész, a rendőrkapitány díszmagyarbanjelentek meg. A gyűlésen jegyzőkönyvben örökítették meg Esztergom hódolatteljes feliratát, amely a mély részvét kifejezésre juttatása mellett azt a gondolatot is kifejti, hogy Ferenc József népeinek az atyja, és ezek boldogságában lelje fel az elveszett atyai örömet. „A városi közgyűlést dr. Helc Antal polgármester a boldogult trónörökös imaszerű szavaival fejezte be: Isten áldja meg imádott hazánkat!" Aközgyűlést gyászistentisztelet követte, amelyen részt vett a város közgyűlése, tisztikara, katonaság, tanulóifjúság (e napra tanítási szünetet rendeltek el), megjelent grófMajláth György főispán és gróf Csáky Károly kanonok is. „A templom szanktuáriuma fekete posztóval volt födve, a gyászravatal fölött baldachin lebegett s a hercegi koronát viaszgyertyák sokasága világította meg. Dr. Dankó József praelatus kanonok nagy aszszisztenciával mutatta be a gyászmisét s a dalegyesület férfi énekkara Seyler rekviemét énekelte." Felekezettől függetlenül valamennyi templomban, imaházban, zsinagógában tartottak gyászistentiszteletet a trónörökös emlékének. Rudolf trónörökösről tehát tiszteletteljes módon megemlékezett Esztergom népe, de valószínűleg ez nem vigasztalta az ebben évben pártában maradt lányokat. Dr. Tólgvessy Zsuzsa