Esztergom és Vidéke, 1999

1999-06-03 / 22. szám

Esztergom és Vidéke 1999. június 3. Nász Gazda István és Merész Szilvia Csercp Gyula és Fraunberger Mária Mórocz Géza és Tóth Katalin Szép Zoltán és Székely Mária Szluha Dénes Miklós és Kund Eszter házasságot kötöttek. Sok boldogságot kívánunk! Programok nyugdíjasoknak Június 4-én, pénteken 4 órakor láto­gatás és zenehallgatás a városi Zeneis­kolában. Június 11-én, pénteken délután 4 óra­kor látogatás a megyei levéltárban. Június 20-án, vasárnap 9 órától hajó­kirándulás a Dunakanyarba. Június25-én, pénteken délután 3 órá­tól félévzáró klubdélután a vaskapui menedékháznál. Érdeklődni és jelentkezni lehet a Technika Házában a hétfőnkénti klub­délutánokon (délután 4 órától), illetve az ERI Irodában (a Hévíz Étterem mel­lett a délelőtti órákban, tel.: 313-343). Esztergomi szimfonikus „utánpótlás válogatott" A zeneiskolában vasárnap délután meggyőződhettünk arról, hogy a Városi Szimfonikus Zenekarnak nem kell ag­gódnia az utánpótlás miatt. Pásztóiné Nádudvari Erika vezetésével a zeneis­kola vonós együttesének hangver­senyén Vivaldi concerto, Hándel induló és reneszánsz táncok dallamai szólaltak meg. A kis zenészek együttese ránézés­re is tekintélyes zenekar benyomását keltette, az előadás zenei színvonala pe­dig vitathatatlan bizonyítéka annak, hogy az esztergomi szimfonikusok fej­lődése hosszú távon biztosított. A könnyűzenében és a sportban is szokás, hogy a fő műsorszám előtt előzenekar (a sportban az ificsapat) játszik. Talán a szimfonikus koncerteken is meg lehetne ezt oldani, hogy a nagyközönség is lát­hassa: miből lesz a cserebogár. -védé­Ünnepelt a Gyógyszerész Kamara Május 29-én először került megren­dezésre a Komárom-Esztergom Megyei Gyógyszerész Kamara bálja a Prímás Pincében. A megnyitó beszédet Nemes­kéry Edvin, a kamara elnöke és dr. Kö­nözsy László, Esztergom polgármestere mondta A megjelent vendégeket Há­velné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara országos elnöke, dr. Szabó Sándor miniszteri biztos, az MGYK tiszteletbeli elnöke és Kerekes­né dr. Nemes Mária, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője kö­szöntötte. A rendezvényen megjelent gyógyszerészeket, a vendégeket neves művészek igényes műsora szórakoztat­ta, majd ízletes és választékos ételek sora következett. A bál nyitótáncát az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakközép­iskola és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium növendékei adták elő. In­formációink szerint a szervezők hagyo­mányt kívánnak teremteni e sikeres ren­dezvényből. N.Cs. VAROSNAPLO Fogadónapok Az alpolgármesterek közül júniusban Juhász Albin 9-én 14-től 16 óráig, Lengyel Károly 16-án 14-től 17 óráig, Meggyes Tamás pedig minden kedden 14-től 16 óráig várja az ügyfeleket irodájában. Vöröskeresztes kapcsolatfelvétel Bamberggel Mint korábban hírt adtunk róla, május 26-án bambergi küldöttség érkezett Esztergomba. A delegáció tagja volt Elisabeth Probst is, a testvérváros vöröske­resztes elnöke. Az esztergomi és a bambergi vöröskereszt már korábban levélben felvette a kapcsolatot, vezetői azonban személyesen csak most találkozhattak először. Horváth Lajosné, az esztergomi vöröskereszt titkára elmondta, hogy bár az idő rövidsége miatt csupán néhány órát tölthetett együtt Probst asszonnyal, találkozójuk mégsem volt eredménytelen. Mindkét vezető egyetértett abban, hogy a kezdődő kapcsolatot fenn kell tartani és a lehetőségek szerint szorosabbá kell fűzni a jövőben. T.R. A Civil Kerekasztal hírei Megalakult. Kicsi, még nincs meg minden lába, imbolyog, de az asztal áll. Egyelőre 14-en ülik körül, de reméljük, hamarosan egyre többen csatlakoznak majd. Minden szervezetet várunk. Ez egy olyan laza együttműködési fórum lesz, amibe még belépni sem muszáj. Az aláírás mégis súlyt adhat neki. Elsőként - a nyár folyamán - a helyi civil szervezetek adatait gyűjtjük egybe. Ezekből állítjuk majd össze a civil egyesületek katalógusát. Pályázati figyelőszolgálatot vállaltunk fel, szeretnénk beindítani a civil egyesületek hírlevelét, melyben az aktuális rendezvényeket és pályázati lehetőségeket fogjuk közölni. Hosszú távon szeret­nénk létrehozni a civil szervezetek székházát, és ott az infrastrukturális és személyi feltételeit biztosítani a közös munkának. A kerekasztalnak nincs vezetősége, ezért, aki céljainkkal egyetért, és csatlakozni szeretne a kezdeményezéshez, a koordiná­tornak küldheti el az egyesület adatait, és tőle szerezheti be a csatlakozási aláírás­példányt: Kovács Gábor, Esztergom, Bajnok u. 1. Az asztal körül még sok az üres hely. Bízunk benne, hogy nemcsak nekünk fontos, hogy elfoglalják. Ocskay Gyula Évadzáró - vastapssal A Városi Szimfonikus Zenekar évadzáró hangversenyét szombaton este rendez­ték meg a Dobó gimnázium aulájában. Elsőként Schumann a-moll csellóversenyét hallottuk Reményi Eszter szólójátékával. A vendégművész röviddel előtte érkezett haza Dél-Amerikából, ahol a Rádiózenekar szólamvezetőjeként kéthetes hangver­seny-kőrúton vett részt. A hallatlanul nehéz versenyszámon érződik az a hatás, amit Paganini jelentett a zeneszerzőre. Reményi Eszter magasfokú technikai képzettséggel, szép hangon szólaltatta meg ezt a lírikus művet. Rövid szünet alatt átrendezték a pódiumot, előtérbe került a világhírű Steinway versenyzongora, amelyen Chopin e-moll zongoraversenyét Kövecs Ágnes játszot­ta. A dorogi neveltetésű művésznő a napokban diploma-hangversenyzett nagysze­rű eredménnyel a Zeneakadémián. A lengyel származású szerző ezt a darabját már Párizsban írta, de még érződik rajta a hazai népzenei hatás. A világ hangverseny­termeiben gyakorta játszott zongoraművet Kövecs Ágnes nagy átéléssel adta elő. Ali. bérleti hangverseny csúcspontja kétség kívül Csajkovszkij Ünnepi nyitá­nya volt, méltó befejezése az évadnak. A megalakulásának 30. évét ünneplő szimfonikusok számára Reményi Károly zeneigazgató magasra tette a mércét. E monumentális mű nagy zenekarra íródott. Csajkovszkij anapoleoni-harcok emlé­kének szánva, a moszkvai Megváltó-templom felszentelésére írta 1880-ban. A zenekar a Weiner Leó Zeneművészeti Szakiskola rézfúvósaival megerősödve csodálatosan szólt. A közönség vastapsban tört ki, ismételni kellett a darab utolsó tételét. Ünnepi hangulatban ért véget az előadás. (Pálos) Az esztergomi gyógyszertárak e havi ügyeleti rendje Június 3.: Piros Patika (Kőrössy L. u. 7.) Június 4.: Szent István Patika (Madách tér 1.) Június 5-6.: Piros Patika Június 7 - 13.: Szent Anna Patika (Terézia út 25.) Június 14.: Piros Patika Június 15.: Szent István Patika Június 16.: Piros Patika Június 17.: Szent István Patika Június 18.: Piros Patika Kertvárosi hírek Május 30-án játszóparkot avattak a Közösségi Ház udvarán a gyermeknapi rendezvény keretében. Az új erdei ját­szópark a városrész vállalkozóinak tá­mogatásával épült fel. Másnap a Hegy úti spottelepen foly­tatódott a gyermeknapi program. Kilenc órától késő délutánig peregtek a külön­bözőrendezvények. A házigazda, a Sza­badidő Sportklub érdekes és változatos programokat biztosított a gyermekek számára. * Hétvégén nagy forgalom volt a Pala­tinuszon. A kánikulában csak a vízpar­ton lehetett igazán felüdülni. A part tisz­ta, rendezett, füvesített, új területeket alakítottak ki a labdajátékok számára. A víz viszonylag még hűvös, de ez nem akadályozta a bátrabbakat, hogy meg­mártózzanak benne. * Nagyon jól sikerült az a kirándulás, amit a Közösségi Ház Idősek Klubja közösen szervezett az Aranyhegyi úti Idősek Klubjával. Reggel hétkor indult a különbusz Vácrátótra, a botanikus kertbe. A gyönyörű környezet, ajó leve­gő igazi felüdülést jelentett a csoport­nak. Ezt követően Királyrétre utaztak. Bár kellemetlen meglepetésként érte a csoportot, hogy a tűzgyújtási tilalom miatt a tervezett szalonnasütésre nem kerülhetett sor, s hogy számtalan tiltó­tábla állta útjukat: „Magánterület, be­lépni tilos!" - ennek ellenére az együtt töltött órák emlékezetessé tették a kirán­dulást a résztvevőknek. * A május 30-ai menetrendváltozással egyidőben a Volán a megállókban pó­tolta a hiányzó táblákat és kihelyezte az új menetrendi tájékoztatókat. Vajon meddig tudjuk majd használni?! Mikor fogják ismét tönkretenni felelőletlen emberek?! * Nem sikerült a bajóti kirándulás a kertvárosi labdarúgóknak: a felnőtt csa­pat 4:2 vereséget szenvedett, az utánpót­lás csapat pedig 9:3-ra kapott ki. * Autós Mozi Június 3. - 4.: Örökkön-örökké Június 5.-6.: Az őrület határán Június 7.-8.: Patch Adams Június 10. - 11.: Kalózok Nagy Tibor Az Esztergomi Kálvin Alapítvány kuratóriuma 1999. június 13-án 11.30 órakor tartja első nyilvános ülését a református parókia gyülekezeti termében (Petőfi Sándor u. 36.). Napirend: 1. Megalakulás 2. Beszámoló az Alapítvány jogi-, szervezési- és pénzügyeiről 3. Az 1999. év második felében előttünk álló feladatok 4. Egyebek a kuratórium nevében Szabó János elnök ;

Next

/
Thumbnails
Contents