Esztergom és Vidéke, 1999
1999-05-20 / 20. szám
6 Esztergom és Vidéke Az idős korában már szintúgy „göttlich" Goethe velencei tartózkodásait felidézőn a festőket nevezte így. A legmelegebben az első látogatására (1786 szeptember) emlékezett: „... a költő semmi!" — állította a folytatásban, de gyanítható: véleménye elhamarkodott és időleges. A sarkított ítélet udvarias túlzásnak tekinthető. ,A kép - ünnep" hirdette Delacroix, és a fiatal Goethe számára efféle élményt jelenthettek „az újplatonista és újpogány" szellemben alkotó észak-itáliai festők művei: a pillanat katarzisát. Az Auíklárung korai fuvallata a teátrumok játékaiban, a lagúnák tükröződéseiben - az emlékek torokszorító igézete. Meglepő, hogy az egykori „velencei istenek" illő bemutatására mégsem a nyomdászatával is kitűnő városuk, hanem az ősi vetélytárs, Milánó vállalkozott. Az itteni Rizzoli Editoré A művészet klasszikusai sorozatával, a festészet számára jó pár nyelven meghódítva a tudományt és a közvéleményt Európában és sokfelé, közöttük magyarul is. Nálunk Giotto életművének felmutatásával nyílt, történetileg Matisse 19041928 közötti munkássága összefoglalójáig tart eddig a Corvina Kiadó által csupán a szöveggel honosított kanonizáció. A példák zömmel itáliai mesterek (Botticelli, Leonardo, Michelangelo, Raffaello és mások), mellettük franciák (Manet, Monet, Renoir, Cézanne), a németalföldiek (Van Eyck, Bosch, Bruegel, Rembrandt), két német (Dürer, Holbein), egy spanyol (Goya) - találó és meggyőző válogatás. Az első album a ,/él-Matisse" lett (1983), a legutóbbi a Giorgone eléggé kifürkészhetetlen másfél évtizedét bemutató (1998). 15 esztendő alatt 20 kötet - összegzésre lehetőséget ez ad. Az ERŐS JÓZSEF (1908-1985) A Szentgyörgymezői Kertbarát Kör Régi mesterségek, néprajzi tárgyak és emlékek című kiállításán, amelyet idén, március 15. alkalmából az Olvasókörben rendeztek, egy asztal közepén - néhány fából faragott tárggyal, elismerő oklevéllel körülvéve - állt egy mellszobor. Betonból készült ön-portré, amelyben a szentgyörgymezőiek közül sokan felismeték Józsi bácsit, anélkül, hogy el kellett volna olvasniuk a kiállítási névtáblát. Erős József 1908-ban földműves szülők gyermekeként született. Öt testvére közül az egyik bicegett, ezért az egész családot „bicegős" ragadványnévvel emlegették, hogy megkülönböztessék Szentgyörgymező igen sok, szintén Erős vezetéknevű famíliájától. Az elemi iskola hat osztályának elvégzése után édesapja az építőipari iskolába iratta be ácstanulónak és elszegődtette inasnak Láng Károly ácsmesterhez. Segédlevelének megszerzése után mesterénél dolgozott, majd Szente ácsmesterhez került, aki a Dorogi Bányánál a fenntartó üzemet vezette. 1930-ban vonult be tényleges katonai szolgálatra. Ennek letöltése után leszerelt, de a területvisszacsatolások alkalmával tartalékosként is többször behívták. Akkor már családos ember volt, felesége szintén szentgyörgymezői földművesek lánya: Kaszner Anna, akivel 1935. november 17-én tartották esküvőjüket. Két gyermekük született: Árpád, aki később bányagépipari technikusként dolgozott - és Ágota, aszszonynevén Lugosi Lászlóné, aki mérutóbbi album sereg-számlájából az eddig megjelentek közül ugyan Cézanne (1994) és Dürer (1995) gyűjteményéről megfeledkezett a kiadó a kötet hátoldalán. Pedig a surnmázat velük kerek, ,/iz értelembe volt mártva az ő ecsetjük is" (Winckelmann), művészetüknek páholya van „ŰZ élő test üdesége és más természeti szépségek" ábrázolói között. A jól gondozott reprodukciókkal és a hagyományosan kiforrott szerkesztés példájával bizonyára ez a sorozat a legismertebb a milánói kiadó hasonlóiból. Főként olasz művészettörténészek írják a kurta bevezetőket, ismertségével néhány név (Marcello Venturi, Dino Buzzatí) kitűnik a sok közül. A nálunk megjelentek „felvezetői" közt egyetlen francia (André Chastel Leonardóról és Caravaggióról) és két magyar: Tolnay Károly Michelangelo, Végh János Van Eyck munkásságát értékeli. A bevezető és a színes táblák között az alkotó „befogadását" időrendben követő irodalmi válogatás olvasható levelekből és más tudósításokból, majd a későbbi értékelésekből dokumentálva a kortársak s az utókor ítéletét. írók és gyűjtők, műelemzők véleménye olvasható itt: a sort Dante és Petrarca nyitja, később Vasari, Aretino, Ariosto és mások folytatják a közvetlen kortársak között. Utóbb a végnélküli sorból Goethe, Balzac, Stendhal, Baudelaire, Proust, Apollinaire, Huizinga, Thomas Marin neve tűnik elő, a tudomány kitűnőségei mellett ők jelzik az spektrum alapszíneit. Elvétve közben császárok (/. Miksa), királyok (II. Fülöp) és politikusok (pl. Clemenceau), történészek és filozófusok, de leginkább mégis a „kartársak" rajongása emeli magasra a bemutatottak érdemét. Ha erre lehetőség adatott, úgy jellemző válogatásokat olvashatunk az alkotók levelezéséből, tanulmányaiból vagy naplóiból és könyveiből (pl. Dürer, Goya, Renoir, Cézanne, Matisse), megismerhetjük a közvetlen követők névsorát (pl. Giorgone). A remek táblák után majd kitűnő adattár következik: az alapvető szakirodalom sorolása, kronologikus pályakép, végül az alkotás rendjébe állított művek gazdag leírásai, a hitelesség igazolása és a lelőhelyek jegyzéke - ezek teszik teljessé az albumokat, alapművé a tudományos érdeklődés számára is. Olykor egy-egy vitatott genezis története, akár az eredetiség igazolása gyakran a témák értelmezése, a szereplők azonosítása lehet minden további kutatás fundamentuma. Avatott műhely formálja értékmérővé a reprezentációt, egy-egy album nemcsak remek képválogatás, de megkerülhetetlen kézikönyv minden további búvárlat előtt. Ez a „súlyozott érdem" tartja az érdeklődést régóta és sokhelyütt elevenen. A kifogástalan nyomdai teljesítmény kihívás más műhelyek számára sokfelé, öröm, hogy a honunkbéliek maradéktalanul állják a megmérettetést. Magyar tudósok munkáinak említésében az irodalomjegyzékek sem szűkölködnek, bár inkább az ismertebb nyelveken olvashatók kerülnek a nemzetközi szaktudomány horizontja elé. A remélt folytatásban érdemes lenne megfontolni egy-egy „hazai adattárat" egybegyűjtő betétlapot. Lenne mit pótolnunk az eddig kiadottak körül. A nagyszerű Giorgone üstökös-létéről és talányos művészetéről megjelent összefoglalás .iktatásával" üdvözölnénk a páros jubileumot, örömmel emlékezve a korábbi albumokra is. „... a kétségtelenül tőle származó néhány festménye is elegendő, hogy korának emberlátását és az emberiség elképzelt aranykoráról alkotott magasztos felfogását elénk vetítse olyan költői módon, mely még az olasz reneszánszban is szinte párját ritkítja..." - írja a festőről Farkas Zoltán vagy fél évszázada. Hasonló vélemények sokaságát idézhetnénk az album lapjairól és sokfelől. Vagy éppen a magyar művészettörténészek (Wilde János, Gombosi György, Éber László, Pigler Andor, Vayer Lajos, Garas Klára, Mravik László és mások), festők és írók munkáiból és vallomásaiból. Említhetnénk a reformkor festőzarándokait, akiket a néhány Giorgonekép naplóírásra és ösztönző másolatok készítésére ihletett. Vagy éppen Gulácsy Lajos és Juhász Gyula rajongását, az árnyékból Gozsdu Elek drámai himnuszát, hiszen A félisten című „reneszánsz színjáték" főhőse Giorgone volt. Korántsem Verrocchio vagy akár „Giotto szerelme", mint ez a legismertebb kézikönyveinkben olvasható. A temesvári királyi ügyész hérosza lángolva hirdeti a művészet és szerelem örökhagyó értelmét festő társai, egykori közönsége (Nemzeti Színház — 1908) és kései olvasói előtt. A festő megejtő káprázatú példa az Anna-levelek árkusain. A sorstól és művétől ihletett rajongók Giorgone „természetlátása" teljességéből nyerték az ihletüket, ebből az egységből merítenek. Bodri Ferenc rát Kör egyik alapítója volt Kottra Dezsővel, Erős Sándorral, Kis-Szölgyémy Józseffel, Molnár Istvánnal együtt. Á kör tevékeny tagjaként az évente augusztus 20-án rendezett terménykiállításra rendszeresen vitte szebbnél-szebb gyümölcseit, zöldségeit. Csodájára jártak fólia alatt termesztett uborkáinak, a vízzel elárasztott sátor párás levegőjében 50-60 cm-es uborkák lógtak a felfüggesztő zsinórokon, A szülői örökségként kapott kusztusi, barátkúti és tagi szőlőt, szántót a tszszervezéskor beadta a közösbe, de ő nem lépett be. Egy percig sem tudott tétlenül ülni. Még vasárnap délután, rádióhallgatás közben is kezében volt fafaragó bicskája. Egy-egy alkalmas fadarabnak adott új életet, szebbnél-szebb szobrocskák, tálcák s egyéb tárgyak formájában. Igazi népművészeti szinten faragott, több munkáját féltve őrzi családja 1985 áprilisában kezdett fejfájásra panaszkodni. Mivel a fájdalomcsillapítók nem használtak, kórházba került kivizsgálásra. Ennek eredményeként Budapestre vitték, ahol agyműtétre készítették elő. Az operáció előtti éjszakán, sajnos meghalt. A boncolás során vált bizonyossá az a diagnózis, hogy a fogságban „szerencsésen" átvészelt malária volt az agytumor oka „Józsi bácsi" nem volt magas beosztású városi tisztviselő, nem alapított gyárat, kanonok sem volt, de végezte becsülettel dolgát és megállta helyét mindenütt, ahová az élet állította. Szentgyörgymező népe büszke lehet rá. Bélay Iván legképes könyvelő lett Ma már mindketten nyugdíjasok A családfőt 1944. november 19-én ismét behívták Komáromba egy műszaki alakulathoz. Visszavonulásuk során a Győr környéki harcokban esett fogságba. Felesége, Annus néni mondta el, hogy noha sok szentgyörgymezői ismerősről kaptak a hozzátartozók értesítést, férjéről sokáig semmi hír nem érkezett. 1945 májusában aztán egy garamkövesdi idős ember hozott egy cédulát, elmesélve, hogy a vasúti sínek mellett találta. Rajta Erős József kézírásával az üzenet: él, fogságban van és viszik ki a Szovjetunióba. Csak 1947. augusztus 21-én jött haza. Elmondta, hogy sokat szenvedett, maláriát kapott, de „szerencsére" életben maradt Hazatérése után a KOMEP vállalat magasépítő részlegénél dolgozott, itt lett művezető, majd Budapesten elvégezve egy továbbképző tanfolyamot, már mint főművezető irányította a Tokodi Üveggyárban és a nyergesújfalui Viscosában folyó építési munkákat. 1968-ban nyugdíjba vonult, de nem teltek tétlenül napjai, mert az Építőipari Szövetkezetnél, a Komáromi Tervező Irodánál, a Városgazdálkodási Vállalatnál műszaki tanácsadó volt A Keresztény Múzumban az átalakítási munkákat vezette, és a befejezés alkalmával rendezett díszebéden magasrangú egyházi méltóságokkal ült egy asztalnál. A Városi Sportcsarnok építésénél 1983ban végzett eredményes irányító munkájáért az avatási ünnepségen az első sorban foglalhatott helyet Ezekre az eseményekre mindig büszkén emlékezett vissza. Munkáját a vállalatnál oklevelekkel és - többször is - „Kiváló dolgozó" jelvénnyel ismerték el. 1976-ban a Hazafias Népfrontban korelnöki tisztséget töltött be. A Szentgyörgymezői KertbaAföld istenei"