Esztergom és Vidéke, 1998

1998-03-05 / 9. szám

Esztergom és Vidéke 1998. március 68. IH

f.f

f ••»««-• •••*

l|

r"

1'' • Mw«nr>fwmnmnf nini imnrmnnn^ NŐNAP—ANNO 1998. Március 8: Nőnap. "Virágot kellene talán rajzolni e lapra, s átnyújtani Nékik Jelképesen. A szeretetükért, fáradozásukért. Az asszonyoknak, lányoknak akik körülöttünk élnek, s megszépítik számunkra a világot. Virág helyett hadd nyújtsunk át egy ünnepi csokrot a róluk szóló írásokból. Riportot egy fiatalasszonyról, aki még keresi élete értelmét, s egy nyugdíjasról, aki már megtalálta azt. Egy nőnapi "ellágyulást" Onagy Zoltántól ("Erőlködtem vele bánatos szalmaözvegységemben"- úja szerkesztőségünknek). No meg a szerkesztő szerény lírai próbálkozását aLót szókiki barnák^ 'Hamisai^ fukk, hátrál Csinosai^ vörösek. szeíídekj Öregek, Kkflpás nettek, ifjak, szépek, gyönyörűig vígak, kfserúkj asszony, rég-únt szerető... rPtűta, szép nászágy, s ftoínap temető. hazatér, tálai, ízíittyhezteC, mosogat. feleség, fyvető J^rtsem. Lebegd ŐCeíem. k&rfiol, özvegy, máskpr eíváít, simogat. hajadon. k£t szem. 'Vágyom. 'Várom. ittatmz, ftlfió: Mozzám bújik. Tagadom. 'Megjeíen. szeretem. szeretőn. Jó anyám, lányom, társam, szeretőm. Sz.B. „Egy nő sikerei 55 Horváth Gábornét, Marikát, évekkel ezelőtt egy Béke téri beszélgetés során ismertem meg. Azóta is gyakran összefutottunk bevásárlás során, kiállítás megnyitóján, vagy éppen csak úgy jöttünkben-mentünkben... Azon kívül, hogy orosz szakos tanárnő, s már nyugdíjas, nem sokat tudtam róla, csak szórványokat: hogy szeret sütni, főzni, a gyors elhatározások embere, hogy kertészkedik férjével. Azt, hogy az utóbbi években időnként betegeskednek, csak a néha hetekig tartó találkozás-szünetekből érzékeltem. Az elmúlt hetekben egy véletlen összefutás során a szokásosnál is élénkebben ragyogott a szeme, s a boldog, közlékeny ember mentalitásával mindjárt a lényegre tért: - Képzeld, meghívást kaptam a Parlamentbe! Persze, hogy vele örültem s a gratuláció után -kérésemre-egy többoldalas írást adott át elolvasásra. „Egy nő sikerei" címmel írta meg színes életének legérdekesebb eseményeit a Munkaügyi Minisztérium pályázatára. Elolvasva e munkát, a felületes ismeretségből előlépve elém tárult egy életút, melyre a legjobban az jellemző, hogy írója, átélője rossz korban született: A fordítónak készülő 18 éves lány a tanári fakultásra kerül az egyetemen, ugyanis megszűnt a fordítói szak; később - az aktív pálya tetején - 55 évesen azért nyudíjazzák, mert szakja, az orosz nyelv nálunk kiment a divatból, nem tanítják a főiskolán... Hogy másik szakterülete a magyar nyelv és irodalom? Kit érdekel az már, ha előtte évtizedekig az orosz által lett ismertté! Végzettsége szerint filológus - sok területen használhatná a tanultakat... Ám tallózzunk csak az önvallomásból! „1939-44-ig ... főleg virágokra emlékszem, melyek a Kárpátok szépséges völgyeiben nyíltak... Megpihentünk Huszt romjainál, láttuk Munkács várát, Teplice-fürdőn a madarak és fák napját együtt ünnepeltük... Nagyszolősön éltünk ekkor." Édesapjának mint állami alkalmazottnak a legszükségesebb holmit becsomagolva jobbnak tűnt visszamenekülni 1944 őszén a „hazába". A Mosoni-Duna vidéki kis faluban, Horvátkimlén leltek új hazára. Majd később az Alföldön, Orosházán, a nagyszülőknél találtak nyugodt otthonra. Ebben a városban, a Táncsics gimnáziumban érettségizett. ,A matek és fizika példákkal időnként hadilábon álltam, a megoldott példákért viszonzásképpen, bérben szerelmes leveleket termeltem rendelésre." - írja erről az időszakról. Az olvasási szenvedélye fordítási próbálkozásokba torkollott, s megyei szinten nyert is egy fordítói pályázatot Tatjána levelével. Akkortájt lettem mániákus pályázó." - írja vallomásában. - ,JZgy Lermontov regényrészlet magyarra fordítása során döntöttem el: műfordító leszek." 17 éves ekkor, 1952-ben. A Lermontov-szerelem folytatódik, az ő regényét, magyarországi sorsát, magyar vonatkozásait dolgozta fel bölcsész szakdolgozatában, s róla írta a külföldön is megjelent legkomolyabb tudományos cikkét is. Ezzel az 1981-ben megjelent Lermontov lexikon ezeroldalnyi sorai között Marika „téglácskái"is helyet kaptak, bevonulva a „világirodalomba". 1957-ben negyedmagával lehetőséget kapott, hogy az akkori Szovjetunióban - a mai Szentpéterváron - tökéletesíthesse orosz nyelvi és irodalmi tudását. ,Arra a kérdésre, hogyan éltem ott, az őszinte válasz: nagyon nehezen. A három tanéven át óriási honvágy gyötört. De túléltem, s ott, az Ermitázs szomszédságában szerettem meg egy életre a képzőművészetet is... Az orosz balett-élményeimet is egész életemben magammal hordozom." A Néva parton, a fehér éjszakában ballagva búcsúzott a régi Pétervártól... Tíz év múlva a saját orosz szakos főiskolai hallgatóit kísérte oda részképzésre. A pályát a szegedi tanítóképző főiskolán orosz szakos tanárként kezdte. 1960-ban házasságot kötött, ami rövid idő múlva fel is bomlott, akét évből szép emlékül csak kislányát, Mónikát hozta el. Az 1963-ban született kislány ma már három édes-okos-szép kisgyermek édesanyja. Marika így tekint vissza fiatalasszony korára: „Felnőtt fejjel visszanézve ma már inkább merésznek és céltudatosnak látom magam. Egyébként hogyan tudtam volna hátat fordítani 30 évesen a sikertelen házasságnak, a szép városnak, a Tiszának, a jó állásnak, a meleg szövetkezeti lakásnak, s szeretett szüleim közelségének?" Ekkor, egyedül maradva fejezte be a magyar szakot, s új város, új közeg lett a fiatalasszony és kislánya élettere Nyíregyháza, a megyeszékhely. ,J967től itt folytattam főiskolai tanárkodásomat. Itt éltem át, mit érez az ember, amikor nyomtatásban látja meg saját szerzői nevét. Beléptem a szaktanári világszervezetbe is... Hat év múlva találkoztam új társammal, jelenlegi férjemmel, aki Mónikával együtt feleségül vett bennünket." Új élettér - egy kis városban, Oroszlányban -, új kollégák a helybeli gimnáziumban. ,Tizenhárom évi felsőoktatási kötelmek után öröm és játék volt itt számomra a tanítás." - írja visszaemlékezésében. - ,J>ok órám volt, ... a gyerekek szerettek..., a szakfelügyelőm pedig igen tanulságosnak tartotta a velem való szakmai találkozást. Módszertani írásokra, pályázati munkákra ösztönzött." Tankönyvírás lett belőle. A másodikos és harmadikos tankönyvpályázaton nem adták ki az első díjat, így másodikként lett-győztes! Az elsős tananyagért csak harmadik díjat kapott, de így se volt, aki megelőzte volna! A negyedikes könyv megírását átengedte másoknak, és csupán anyagot szolgáltatott hozzá. A sikerek folytatódtak: a tankönyvírás mellett lektori munkákat végzett. Ujabb helyszín következik 1977-ben: Esztergom. ,y4z idő múlásával gyermekem leérettségizett, egyetemista lett, férjem pedig rokkantnyugdíjas. Lassan a tankönyvcsata is véget ért: nívódíjat kaptam... Odabent, a főiskolán csak amolyan jött-ment maradtam, aki a helybeliek elöl elhappolta a jó állást, lakást." 1983-ban, majd 85-ben egyéni ösztöndíjat kapott. Új rendelet született: életművel is lehetett pályázni az egyetemi doktori fokozatért. „... Hajnali fél öttől déltájig körmöltem a kérdőívekből, gyűjtött anyagokból, na meg saját önfejemből a disszertációmat... Kikapcsolódásként recepteket írtam a Kertészet és szőlészet című folyóirat Kertészkonyhájába... 1985ben tettem fogadalmat a tudományos Alma Mater-emnek, Debrecenben, és tettem kezemet a Gerundiumra. Doktorrá avattak, ötvenévesen. Summa cum laude!... Sűrítenem kellett tehát a tennivalóimat." Részt vett a Tankönyvelméleti tanulmányok című könyv megírásában, foglalkoztatta a szakmai világszervezet is. Konferenciák sora következett: Berlin, Prága, Moszkva Budapesten-házigazdaként - szervezője is a nemzetközi szakmai tanácskozásnak ,legnagyobb szakmai utazási élményem: Mongólia."- vallja erről az időszakról. Itt, a kelet-ázsiai regionáis tankönyves konferencián ő képviselte Magyarországot. Jtl nekem semmi se volt idegen, mintha már jártam volna itt... Talán az őseim, talán énV' 1987-ben újabb alkotó sikerek: az ,Mgy festőművész naplója" címmel megjelent olvasókönyvhöz ő állította össze a didaktikai anyagot, a szótárt, a szómagyarázatot. A szép orosz nyelven megírt, képekkel illusztrált könyv az igényes nyelvtanítás korszerű eszköze lett Kísérleti olvasókönyvnek használták Magyarország négy gimnáziumában... S akkor az orosztanítás ,kiment a divatból"! Munkáját így összegzi: ,Jlat évig tanítottam gimnáziumban, 26 évig tanítókat, tanárokat képeztem a főiskolán... Közülük sokan a rádióból, a tévéből jelentkeznek, vagy éppen külügyi szakértőként könyvet írnak... 26szor 20-30 hallgató = mennyi is azV (Mint említettük a matematika nem tartozott riportalanyom kedvenc tárgyai közé.) 1990-ben nyugdíjazták. Nyugdíjasként idegenvezetést és talpmasszázst tanult, két évig óraadó tanárként tanított a Dobó gimnáziumban. Továbbra is tagja a regionális szakmai társaságnak és világszervezetnek elismert előadó a szlavisztikai konferenciákon. S egyéb sikerei között nem elhanyagolandó, hogy lexikoncikk lett a Ki kicsoda a mezőgazdaságban? című kötetben - hisz ide írta receptjeit. (Némi kárpótlás azért, hogy a Pedagógiai Lexikonban viszont nem szerepel?) Lapunknak, az Esztergom és Vidékének is alkalmi munkatársa, elsősorban kiállításokról tudósít, de itt olvashattuk konyhaművészetének bizonyítékait is. íme, ó hát Horváth Gáborné dr., Marika, aki most 1998. március 6-án hivatalos a Parlamentbe. Sikereihez szív bel gratulálunk, s további aktivitást jó egészséget kívánunk neki. K-Sz.E.