Esztergom és Vidéke, 1998

1998-02-19 / 7. szám

1998. február 12. Esztergom és Vidéke 5 VÍZLÉPCSŐK NÉLKÜL IS TELJESÍTHETŐ A HÁGAI ÍTÉLET! - állítja Hajósy Adrienne, a Duna Charta szóvivője Lapunk előző számában a Városházáról tudósítottunk a hágai ítélet végrehajtásával megbízott államtitkár, Nemcsók János fórumáról. Ugyancsak beszámoltunk a Technika Házában február 3-án rendezett polgári összejövetelről. Ezen az utóbbin részt vett Hajósy Adrienne ismert környezetvédő, a Duna Kör alapítója és a Duna Charta egyik szerzője. Érvei most is olyan meggyőzőek, mint a rendszerváltás előtt, amikor a Németh-kormány a közvélemény nyomására elállt a nagymarosi építkezés folytatásától. Vele beszélgettünk az űj helyzetről, az ismét fellángolt vitákról. - Miben változott a helyzet a tíz év alatt? - A Dunakanyart ismét veszély fenyegeti: újra feltámadt a nagymarosi (esetleg pilismaróti) gát megépítésének lehetősége. Az érvek nem különböznek a tíz évvel ezelőttiektől: olcsó áram, csak így lehet hajózni, fenyeget az árvíz. A nyolcvanas években a titok sűrű homálya fedte az igazságot, a vízlépcsőrendszer építését indokló érveket nehéz volt cáfolni. Ám az építkezés felfüggesztése óta eltelt majd tíz év hosszú idő. Mára már kiderült az igazság, amit a saját bőrünkön is tapasztalunk, hiszen több mint öt éve működik a bősi erőmű. Két érv cáfolata, a gazdaságos áramtermelésé és a hajózási kérdés megoldásáé"hosszabb, de a harmadik érv Esztergom és környéke polgárai előtt nem igényel külön cáfolatot, ugyanis a nagymarosi vagy pilismaróti duzzasztás a legnagyobb árvizek szintjét tenné állandóvá. Nyilvánvaló, hogy az állandó árvízveszély elhárítása sokkal többe kerül, mint ami évente csak néhány nap vagy hét védelmi készültség igényel. - A szlovákok főérve az áramtermelés. Miként szólnak erről a tények'! - Bős a „hitelek örvényében" címmel közölt cikket a Slovensky Profit a napokban. A Július Binder vezette szlovák Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat (VVB) „az adósságok nyakig érő iszapjában ül" írta a szlovák újság. A szlovák gazdasági hetilap 18 milliárd koronára becsüli a bősi beruházó adósságát. A VVB 1995-ben közel 5,976 milliárd korona hitelt kapott öt évre a J.P. Morgan banktól. A kormány kezességével szentesített hitelprogram tavaly 6,5 milliárd szlovák koronával (200 millió dollár) bővült, és jelenleg újabb 100 millió dolláros hitelt készítenek elő. Mindezt a bősi és a zsolnai vízműre költik. ,3inder kapitány igen veszélyes zátonyok felé hajózik" - véli a Slovensky Profit, amely úgy tudja, hogy a múlt év végén nemcsak a vállalat, de vele együtt Szlovákia hitelképességének megőrzése is csak egy hajszálon múlott, ugyanis 1997 végéig vissza kellett volna fizetni a Nomura 600 millió dolláros gyorshitelét, amelyet más, nagyobb hitelek kamatainak törlesztéséhez vett föl a VVB. Csakhogy a szlovák beruházó vállalat nem tudott törleszteni, a japán bankház pedig nem volt hajlandó haladékot adni, így aztán a szlovák kormánynak kellett jótállnia. Ekkor a Szlovák Takarékpénztár (SS) rendkívül drága, LIBOR plusz 4 százalékpontos kamattal terhelt hitel árán megmentette a helyzetet, és segített megelőzni a Szlovákia összes külföldi hitelét veszélyeztető dominóhatást. A lap rámutat, hogy „a dunai monumentum" Szlovákiának eddig 27 milliárdjába került. Miből fizeti majd a kamatokat, a törlesztési részleteket, mivel tudja majd egyensúlyozni a tartozások és a dollár árfolyamának folyamatos emelkedéséből adódó többletköltségeket - teszi fel a kérdést a Slovensky Profit, és választ is ad: pénzt egyedül a bősi erőműben megtermelt energia hoz. „Ezért az energiáért folytat irgalmatlan küzdelmet a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat nemcsak a magyarféllel, hanem hazai partnereivel is." Ha a Bősben termelt energia mind Szlovákiában maradna és a magyar félnek egyetlen kilowattnyi sem jutna, az energia árát akkor is legalább a kétszeresére kellene emelni ahhoz, hogy ebből fedezni lehessen a szlovákiai vízierőművek üzemeltetési költségeit, a törlesztésekről nem is szólva -írta az újság. -A hajózás esetében - mely csak helyenként „veszélyes" a Dunán Önök hogyan oldanák meg a kérdést! - A magyar Országgyűlés és a kormány 1996 nyarán úgy döntött, hogy alkalmazkodva az EU normákhoz, az ENSZ-EGB Vl.b hajóútosztályt valósítja meg a Szap-Budapest szakaszon. Ez a Duna-Majna-Rajna víziút szabadfolyású szakaszain fenntartott 2,5 méteres hajómerülést és 120 méter széles víziút kialakítását jelenti. (Megjegyezendő, a Duna-Majna csatorna csak 55 méter széles, és a Duna felső szakaszán a merülési mélység csak 1,8 méter.) A terv ún. megvalósíthatósági tanulmányát holland szakemberek dolgozták ki a magyar kormány felkérésére. A tanulmány rögzíti, hogy az európai szinten elfogadható víziút duzzasztógát nélkül, hagyományos folyószabályozási eszközökkel is megvalósítható. A várható beruházási költség 27 milliárd forint, amiből körülbelül 8 milliárd forint a Szap-Budapest szakasz mellékágainak ökológiai rehabilitációja. Esztergom környékén két kisebb szakaszon kellene kotorni a medret, valamint a mellékágak revitalizációja is megvalósulna. A fenti terv elfogadásakor még messze volt a hágai ítélet, a vízlépcsőépítésben érdekeltek akkor még nem gondolták, hogy az ítélet után a folyamszabályozásra 27 milliárd helyett 300 milliárd forint is megszerezhető esetleg a közpénzekből. Ezért azután 1996 nyarán minden víziépítésben érdekelt támogatta a 27 milliárd forintos tervet. Mára változott a helyzet. Szerencsére azonban nemcsak a vízlécsőépítésben érdekeltek, hanem a „közemberek" is hallathatják hangjukat a többszáz milliárd forint közpénz elköltését illetően, tiltakozhatunk a tömérdek pénz elherHAJÓSY ADRIENNE az Esztergomi Polgáregylet által szervezett forumon dálása ellen. így történt Esztergomban is, 1998. február harmadikán. - Mit írna egy újbóli tiltakozás esetén a saját transzparensére? - Hajózni, áramot termelni és az árvíz ellen védekezni vízlépcsőrendszer építése nélkül olcsóbban lehet! - Köszönöm a beszélgetést! Pálos Onagy Zoltán Nap. 24. (G)átvágás Szeretjük, ha ígérnek nekünk. Ki nem szereti, ha szépet, jót ígérnek. Mintha a rozoga májat simogatnák hattyútollal, mintha roggyant önbizalmunkat támogatnák ezzel. És láttunk-e bármely korszakban (ideértve a régibb-újabb „átkosokat" is) olyan szegény vagy ügyefogyott vezetőt, aki rosszindulatúan a remény lila ködétől is megfosztott bennünket? Mi az, hogy szeretjük? Én szeretem. Örülök, ha ígérnek. Addig vagyok fontos, amíg teszik. Ha a kínos, ferde mosoly helyére be találna jönni az adóellenőr és a rendőrsorfal, akkor majd nem lesz minek örülni, de most, a választások előtti késődélutánban van miben reménykednie annak, akinek ez a szenvedélye, illetőleg ez egyedüli öröksége a komenizmus építésének harcos bizalommal teli korából. Narnost. Volt nekem egy ígéretem, benne egy szép, szétszakadt nemzettesteket összekötő reménybeli hidam. Egy kerékpárutam Pilismaróiig, netán Dömösig, ne adj' Isten, Visegrádig. Pocak ellen. Szívet reparálandó. Tüdőt tisztítandó. Egy járható, élhető, tiszta városom, ahol nem rettenek meg a hó alól előbukkanó elképesztő látványtól. ígéretben mindez. Örömöt hozott a maga idejében az ígéret. A HÍD szinte könyéken jött ki, annyi örömöt hozott. És? Mi van? A város ma - febr. 15. - olyan, mintha szántóföldön sétálnék. Kerékpárút, mint három éve. Híd a közelben sincs. Viszont újra van gátam. Duzzasztásom. Erőművem. Most éppen Helembánál, vélhetőleg Szamár-hegy lesz az gát egyik fele, ha nem a Hosszú-hegy. így nem kell kerékpárút, a mederben minek is volna, nincs víz alatti bicikli, azt tengeralattjárónak nevezik, kenuznak helyette tüdő-, szívregeneráló, stb, és nem kell alacsony híd, ha emelkedik a vízszint. Ertem én ezt. Nincs rajta mit nem érteni. De mégis szeretném tudni, mi van, csókolom. Mert ha ez van, amire gondolok, rafináltan, mindenki előtt, amíg mások is észbe nem kapnak, vízijárműre váltanám földi járművemet a mai helyzetnek megfelelően előnyös feltételekkel, hogy ne érezzem, átvágás van tájékoztatás helyett.