Esztergom és Vidéke, 1998
1998-12-24 / 51-52. szám
Esztergom ésVIcléke Száz éve írtuk (II.) 1898 szeptemberében egy szomorú esemény híre jutott el városunkba Erzsébet királyné meggyilkolása - s vetette fel egy újabb emlékmű ötletét. Szeptember 10.: A királynét Genfben egy olasz anarchista meggyilkolta, a gyász a fővárosban általános. Városunkba a rettenetes hír a késő éjjeli órákban érkezett, így csak a rendőrség tehetett annyit, hogy a zenét, a lármás mulatságot mindenütt betiltotta. Sír Esztergom, az egész ország sír. Szeptember 18.: Mint mikor hosszú távollét után a messze idegenből visszatért: úgy várjuk most vissza - az emlékszobrát. Siessetek és te is siess kedves, minden jóhoqjó, Hozzája hü olvasónk, hogy O minél hamarabb itt lehessen, mennél szebb lehessen. Nem a gazdagokat biztatjuk, azok tudják a kötelességüket - remélhető - hanem a közép sor súakat, a polgárságot, akiket a királyné úgy szeretett, akik közé, hacsak tehette, vegyült. (...) Lapunk útján is módot adunk ez adományok közvetítésére, megjegyezvén, hogy a beérkezett összegeket - a nyilvános nyugtázás után - gyümölcsözőleg az Esztergomi Takarékpénztárban helyezzük el addig, amíg a szoborbizottság megalakul. November 27.: A m. kir. miniszterelnök, mint a dicsőült Erzsébet királyné emlékének megörökítése érdekében alakított országos bizottság elnöke (...) felkéri mindazokat a hatóságokat, egyesületeket, hírlapokat, magánosokat, stb, akik a dicsőült királyné emlékszobrára adományokat gyűjtöttek, hogy a már befolyt, de valamely pénzintézetnél gyümölcsözőleg el nem helyezett adományokat mielőbb (...) szállítsák be a legközelebbi kir. adóhivatalba. December 11.: „Nozdroviczky Miklós erdőmester újból szép tervvel foglalkozik. Ismeretes, hogy Darányi Ignác földművelési miniszter meleghangúfelhívást intézett a közönséghez, hogy az elhunyt királynénak, a természet nagy kedvelőjének emlékére teremtsenek ligetet. Ilyet óhajt létesíteni az erdömester is a külső kaszárnya mellett. Az új ligetnek, amely Erzsébet-liget nevet fog viselni beültetése tavasszal történik meg. A Mária Valéria-híd már száz éve is okozott gondot az esztergomiaknak. Az akkoriak, persze, nem hasonlíthatók a mostaniakhoz. Mert miről is ír a lap április 20-án! „Ismeretes, hogy a nagy híd feliratainak megállapítása alkalmával megtörtént az a rút feledékenység, hogy a hídépítés körül nagy érdemeket szerzett főispán és alispán neve lemaradt a díszkövekről. E szégyenletes mulasztást akarják a derék párkányiak, akik úgy látszik, elismerőbbek is, okosabbak is nálunknál, utólag helyrehozni, amint ezt a ma vett meghívó mutatja. Április 23: Mint előre jeleztük, a Mária Valéria híd negyedik ellenfalára alkalmazandó felírás tárgyában összehívott értekezlet csütörtökön d. u. a Fürdő vendéglőben megtartatott. (...) Miután általánosan konstatáltatott, hogy e közóhaj teljesítésének semmi akadálya nem lehet, kimondták, hogy a mozgalom egészen társadalmi jellegű lévén, azt semmiféle hivatalos színezettel meg nem zavarják. (...) A felirat szövegezésére lelkes éljenzéssel Walther Gyulát kérték meg. Aki nemcsak a feliratot készítette el, de egy kérvényt is fogalmazott a kereskedelmi miniszterhez, melyet a következő számban már teljes terjedelemben közöl is a lap. Az ékesszólásáról ismert kanonok most is kitett magáért. íme, a kérvény egy jellegzetes bekezdése: Azon szomorú elszigeteltség nehezen múló emlékének hatása alatt, amelyben Esztergom városa és a megye, az ő Felségének legmagasabb kegye, a bíboros Herczegprímás ő Eminencz iájának nemes keblű hozzájárulása és főleg a magas kormány nagylelkű gondoskodása folytán 1895-ben épült Mária Valéria híd létesüléséig sínylődött: mély hálaérzet cikázza át kebleinket mindannyiszor, valahányszor lépteink a hatalmas ívezetek alá vezetnek. Nos, a kérés magasztos hangneme a minisztert valószínűleg nem hatotta meg, mert december 18-án az alábbi volt olvasható: A Mária Valéria nagy-dunai híd felírásának kiegészítése végett (...) társadalmi úton mozgalom indult meg, s e mozgalom eredményeképp, ugyancsak társadalmi úton felirat is intéztetett a minisztériumhoz. Mind ez még a tavasz-félen történt s feltűnő, hogy ez ideig elintézést nem nyert. Azért ajánlatos, hogy akik a mozgalmat megindították és vezetik, most gondoskodjanak az esetleges akadályok elhárításáról. (...) Mert, tekintettel a mozgalommal kapcsolatba hozott előkelő nevekre, a kezdeményezés bizonyos fokon és irányban erkölcsi felelősséggel jár a sikert illetőleg azokra, kik a mozgalmat megindították. Még egy érdekes írás a hídról: A Mária Valéria hídon újabban szigorúan ellenőrzik, hogy a kocsik lépésben hajtsanak. E rendszabály annak következménye, hogy a sebesen vágtató kocsik akárhányszor elhajtottak a vám mellett, a fizetésről megfeledkeztek, a vámos pedig hiába kiabált utánuk Mostanában a buszközlekezést szidjuk - ha éppen nincs más, amit vagy akit csepülhetnénk. Száz éve egy közúti vasút foglalkoztatta az esztergomi polgárokat - igaz, egyelőre mégcsak a nyomvonala. Március 3ai számában így ír erről az Esztergom és Vidéke: Lapunk f. évi 16-ik számában helytelenítettük, illetőleg sem méltányosnak, sem eszélyesnek nem mondottuk a csatolt városrészek, illetőleg volt víziváros lakosainak abbeli elhatározását, hogy amennyiben a tervezett közúti vasút fővonala - bármilyen okból - nem az ő városrészükön haladna keresztül, a közgyűlésen egyszerűen leszavazzák a kötendő szerződést. Az ellenmozgalom vezetői, úgy látszik félre értették, vagy legalább is rosszul olvasták cikkünket. (...) Kikeltünk említett cikkünkben az új mozgalom két-három vezetőjének abbeli eljárás ellen, hogy elfeledkezve az összváros javáról és érdekeiről, amelynek természetes következménye az ő nagyobb boldogulásuk is, arra biztatták, bújtatták elvtársaikat, hogy amennyiben a fővonal mégis a Lőrinc-utcának jutna, kövessenek el mindent, hogy Esztergom villamos vasutat és világítást egyáltalán ne kaphasson. Ez elhatározást mondottuk nemcsak önzőnek, de eszélyesnek sem, (...) csak azt hangsúlyoztuk, hogy kifeszített könyökkel az előtérbe való igyekvésük nem éppen méltó hozzájuk. Hogy e vonal miért nem készült el, nem tudjuk. Ugyanebben a lapszámban olvashatunk a Széchenyi tér fásításáról, ami viszont elkészült: Tisztelt Szerkesztő Úr! B. lapja legutóbbi számában azt olvasom, hogy a helybeli kereskedők kicsinyes és tarthatatlan okokból küzdöttek a Széchenyi tér befásítása ellen, ami nyolc évi huzavona után mégis megtörtént. E sorokat olvasva nem hihetünk mást, mint hogy a t. cikkíró úr tévedésben van. (...) A jelenlegi fásítás ellen senkinek panasza nem lehet, mert az a piac ott maradását nem altér álja. A hangoztatott érveket, hogy a járdák fával való szegélyezése azért rontja az üzleteket, mert a cégtáblákat eltakarja, magunk is mindég nevetségesnek tartottuk. Az oktatásról is valamit: november 10.-én „Sztrájk a tanítóképzőben". Mi is történt? Az érseki kir. tanítóképző IV. éves növendékei hétfő óta sztrájkolnak, illetőleg - egynek kivételével - az előadásokat nem látogatják s ez eljárásukat azzal okolják meg, hogy a tanári karnak, különösen annak egyik tagjának szigorát, kíméletlen modorát tovább kiállani képtelenek. E szándékukat Guzvenitz Vilmos tcmítóképezdei igazgatónál már f. hó 5-én bejelentették. A sztrájkolók - számszerint huszonnégyen - hétfőn küldöttségileg felkeresték Vargyas Endre kir. tanfelügyelőt is. (...) A kir. tanfelügyelő a 3 tagú küldöttség előtt kijelentette, hogy az ügybe nincs módja beavatkozhatni, az ifjak eljárását nem helyeselheti. (...) Három nappal később: Ez a sztrájk már a múlté, amennyiben a növendékek belátták, hogy meggondolatlanul cselekedtek s csak maguknak ártottak és még jobban árthatnak a renitenskedéssel. Néhány szót a technikai fejlődésről is. Megannyi újdonság! A közönséges bicycliket közönségünk, sőt még a gyermekek és az ebeink is megszokták már, amióta a szép sport oly általánossá vált, egy különös bicycli tegnap mégis általános feltűnést keltett a városban. Hossza olyan volt, mint egy tripleté s a teste a mieinkhez képest bizony ugyancsak vaskos. Egy motoroskocsi volt az, amelyen egy külföldi turista járja be Európát, aki sportsman-nak akar feltűnni, de sokat fáradni mégsem akar. A Fürdő szállodában pihent meg. Július 10.: Tegnap óta a város urai kifeszített mellel, ragyogó arccal és feltűnő büszkességgel járnak Bottyán János palotájában s különös megvetéssel dobják félre a vármegyeházáról érkezett legkaligrafikusabb iratokat is. Mindennek pedig egy kisasszony és egy gép az oka. A gép Yostféle írógép, amely mellé annak betanítására - odamellékelték a kisasszonyt. A jó urak szentül meg vannak győződve, hogy minden rendben lesz, ha Yost- betűkkel kérnek halasztásokat, adják be tarthatatlan mentegetődzéseiket. Pedig, pedig, nem az írókezekben van a hiba, hanem a fejekben, és ezeket a kicserélendő fejeket nem kell a. kezelő személyzet között keresni. Úgy látszik, dédapáink idején sem ment mindn rendben. Olassunk csak bele a július 10-ei számba: Egy forint pénzbírság. Ezt hozza javaslatba Hoffmann Ferenc pénzügyi tanácsos Horváth Lajos tanácsjegyző ellen, ha az ipariskolai számadásokat haladéktalanul be nem terjeszti. Még egy kis fricska az augusztus 20-ai számban: A városháza fiatalodik, fájdalom, egyelőre csak kívülről. Vakargatják, egyengetik, kendőzik, hogy tetszetősebbé tegyék, de mihaszna mindennek, ha a lakosok odabenn a régiek maradnak." Végül: július 28.: Fehér zászló. Nem lengett ugyan, de lenghetett volna ilyen a mai napon a járásbíróság épületén, amennyiben nagy idők után e napon egyetlen egy fogoly sem volt a bírósági börtönben. Ma is szívesen leírnánk ugyanezt! Talán majd jövőre...